Erdogan eltörölte a diákhitel-kamatokat

Szerző: | 2022. június. 21. | Hazai

Míg Magyarországon a felsőoktatás finanszírozási és működtetési átalakítása egyértelműen pozitív eredményeket produkál, Törökországban kezd kampányjátszmává válni az egyetemi hallgatók anyagi helyzete.

Hitelek és vádak

A hallgatói évek alatti állami támogatás mindenhol központi téma. Magyarországon, ha tanulmányai mellett vállal munkát a hallgató, akkor nem kell adót fizetnie, de rendelkezésére áll Európa egyik legkiterjedtebb diákhitel-rendszere is, amely minden szempontból bőségesen megtérülő konstrukció, hiszen a diplomás bérelőny a középfokú végzettségűekkel szemben közel 80 százalékos.

Hogy a hallgatók anyagi helyzetének olajozott állami segítése mennyire nem általános, arra jó példa Törökország, ahol a frissen végzettek egészen más előjelű problémákkal vannak elfoglalva.

Jelenleg több mint 3,1 millió hallgató és friss diplomás rendelkezik diákhitellel, az ottani konstrukció azonban évek óta folyamatos feszültségforrás a kormány és a fiatalok között. A diákhitelt a tanulmányok befejezése utáni öt éven belül kell visszafizetni, amellyel önmagában még semmi gond nem lenne, a kamatnövelésekkel már annál inkább. Azok összege ugyanis olyan gyors ütemben emelkedik, hogy a volt hallgatók képtelenek fizetni a törlesztőrészleteket.

A helyzet annyira súlyossá vált, hogy 2020-ban a fizetésképtelenné vált pályakezdők tüntetéseket szerveztek, miután közülük 300 ezer ellen indult büntetőeljárás a törlesztők elmaradása miatt.

Idén már több mint 400 ezer volt diák ellen emeltek vádat, az elégedetlenség pedig kapóra jön az ellenzéknek, amely gőzerővel készül a jövő júniusi választásokra. Bár látszódik valamiféle ellenzéki összefonódás a kormánypárttal szemben, jelen pillanatban Erdogan legesélyesebb kihívójának a Köztársasági Néppárt vezetője, Kemal Kilicdaroglu tűnik, aki minden lehetőséget megragad, hogy rámutasson az elnök gazdaságpolitikájának elhibázottnak vélt lépéseire. A diákhitelesek ügye pedig tálcán kínálta magát.

Megadja, emeli

Kilicdaroglu egyszerűen azt üzente a diákhiteleseknek, hogy egyáltalán ne fizessék a kamatokat. Mint mondta, egy év múlva már ők lesznek kormányon, akkor pedig csak a tőkehitel kifizetését fogják elvárni, a kamatokat teljes egészében elengedik.

Erdogan első reakciója a visszatámadás volt. Rendkívül finoman úgy fogalmazott, hogy amit a diákhitelek kapcsán kamatemelésnek látnak, az valójában nem kamatemelés, csupán egy újragondolt összeg, amelyet az előre nem látható magas infláció (amely egyébként 80 százalékos, ami 1998 óta a legmagasabb) miatt állapítottak meg. A gyakorlatban ez valóban azt jelentette, hogy a fiatal diplomásoknak a felvett hitelösszeg nagyjából háromszorosát kellett fizetnie.

Összehasonlításképpen: Magyarországon a Diákhitel 2 és az egyszeri Diákhitel Plusz kamatmentes volt és az is marad. Az előbbit kifejezetten a képzési költség finanszírozására hozták létre, amit az igénylés után közvetlenül az adott egyetemnek utalnak, az utóbbi szabadon felhasználható, maximum 500 ezer forintos összeg. A Diákhitel 1 szintén szabad felhasználásra, havonta 15 ezertől 150 ezer forintig, félévente 750 ezer forintig terjedő felvehető összeg, amely évekig változatlanul 1,99 százalékos kamattal működött. Ezt emelte meg a Diákhitel Központ Zrt. július 1-jétől 4,99 százalékra, amiből lett ugyan némi zúgolódás, de az így kalkulált törlesztőrészlet még mindig összehasonlíthatatlanul kedvezőbb a piaci hitelekhez képest, ahol egy hasonló konstrukciójú kölcsönt 14-17 százalékos kamattal vehetnének fel a hallgatók, nem beszélve arról, hogy a nappali tagozatosok – állandó munkaviszony és rendszeres jövedelem hiányában – nem tartoznak a bankok által legjobban preferált hitelkérők közé.

Erdogan maga is érezte, hogy ez az indoklás édeskevés lesz a feldühödött diákhitelesek megnyugtatására, így váratlan húzással bevállalta azt, amit az ellenzék ígért: „Látva fiataljaink helyzetét, úgy döntöttünk, hogy csak a felvett összeget kell visszafizetniük. Ez azt jelenti, hogy 26 milliárd líra adósságot engedünk el több mint 3 és fél millió fiatalnak” – jelentette be, sőt, még azt is hozzátette: a kormány úgy döntött, hogy aki nem tud azonnal elhelyezkedni a munkaerőpiacon, az az álláskeresés idejére törlesztési kötelezettségének elhalasztását kérheti.

Kölcsönvoks?

Erdogan számára természetesen nagy a tét. A hallgatók felé tett gesztusok fontosságát jelzi, hogy a kamatok elengedéséről szóló döntést ő maga jelentette be, miközben egyre sűrűbben bukkan fel diáktalálkozókon is. A héten azt is hangsúlyozta, hogy kormánya az előzőekhez képest tizennégyszer több ösztöndíjat biztosít a felsőoktatásban részt vevők számára, az egyéb támogatások mellett pedig megemlítette a hallgatók ingyenes nyári kollégium használatát. Az ellenzék erre azzal vágott vissza, hogy az ösztöndíjakat egy szűk (elsősorban kormányzati körökhöz kötődő) csoportra szabták, míg az egyetemi kollégiumok száma enyhén szólva sem kielégítő, a meglévők állapota pedig egészen siralmas.

A kollégium fejlesztések 2010 előtt teljes zsákutcába jutottak Magyarországon. A baloldali kormányok által erőltetett átgondolatlan és elhibázott Public Private Partnership (PPP) konstrukciók óriási adósságba kergették az intézményeket, a helyzet pedig annyira súlyossá vált, hogy a kormánynak több mint tíz évébe telt, hogy 150 milliárd forint értékben ki tudjon váltani 50 ilyen konstrukciót. A befektetők által üzemeltetett kollégiumi helyek visszaadása (a tavalyi évben ez 300 ezer négyzetmétert és 6000 helyet jelentett) kirángatta az intézményeket az adósságból, így évente összesen 10 milliárd forintot takarítanak meg. A program idén is folytatódik, a Kulturális és Innovációs Minisztérium a jelenlegi 50 000-es férőhely bővítését célozta meg.

Járt úton

A közvéleménykutatók szoros és kiélezett küzdelmet prognosztizálnak a jelenlegi török kormánypárt és az ellenzék között. Hogy a két évtizede hatalomban lévő Erdogan folytathatja-e kormányzását, az valóban óriási mértékben függ a jövőre felsőoktatásba kerülők szavazatától is: érthető, hogy az elnök mindent megtesz azért, hogy ez a csoport elégedett legyen az intézkedéseivel. Egy évvel a választások előtt persze még nehéz megjósolni, mennyire lesz sikeres, néhány török egyetem mindenesetre jól láthatóan hitet tesz a vezetői politika mellett azzal, hogy az egyetemi rendezvényeken minden politikai megnyilvánulást megtiltott a hallgatóknak, vagy egyszerűen törölte az eseményeket. Erdogan valóban nincs egyszerű helyzetben. Bár igyekszik rendbe tenni a gazdaságot,

a jelenlegi globális helyzet által támasztott problémák miatt kénytelen erőforrás-átcsoportosításokat végrehajtani, ami óhatatlanul bizonyos társadalmi csoportok kárára történik.

Ironikus módon – mondja Can Selcuki közgazdász, az Istanbul Economics Research vezetője – eddig éppen annak a két leginkább kiszolgáltatott rétegnek, az alacsony jövedelműeknek és a fiataloknak nem kedvezett, akik eldönthetik a választások sorsát.

Itthon nincs kampány. Az áprilisi kétharmados győzelme után a kormány folytatja a megkezdett, szisztematikus építkezést a felsőoktatásban.

A struktúraváltás, amely 2014-ben kezdődött meg, határozottan pozitív eredményeket hozott. Az alapítványi keretek között működő, teljesítményalapú finanszírozásban részesülő egyetemek mutatói egyértelműen a minőség javulását tükrözik, a felsőoktatásra évente fordított összeg pedig elérte a nyolc esztendővel ezelőttinek két és félszeresérét.

Ahogyan György László, a Kulturális és Innovációs Minisztérium innovációért, felsőoktatásért, szakképzésért és vállalkozásfejlesztésért felelős államtitkára fogalmazott: „566 milliárd forint jut az egyetemeinkre 2023-ban. Ezzel a GDP-arányos ráfordítások alapján a TOP5-be tartozunk az EU-ban. Ráadásul ezeket az egyetemeket továbbfejlesztjük: 2030-ig az elmúlt 650 év legnagyobb egyetemfejlesztési projektjét hajtjuk végre 2700 milliárd forint értékben”.
A felvételizőknek pedig elég a ponthatár miatt kell izgulniuk.

A cikk eredetileg a makronom.mandiner.hu oldalon jelent meg.
Fotó: MTI/EPA/Török elnöki hivatal sajtóirodája

Ezek is érdekelhetnek

trend

Promóció

Hazai válogatás

Promóció

Kövess minket

Facebook

Instagram

LinkedIn