Az orosz befagyasztott számlák összegének elköltése elsőre jó ötletnek hangzik. Nem biztos, hogy az.

Több tízmilliárd dollár áramlott a háború kitörése óta Ukrajnába humanitárius, katonai vagy pénzügyi segítség formájában. Az ország és hadseregének napi túlélésére, működtetésére szánt elképesztő nagyságú pénzügyi támogatások, sürgősségi segélyek a világ minden részéről érkeznek, de az USA és az Európai Unió az első számú donorok.

Az ukrán háborús infláció és bevételi rendszer (adó, export) összeomlása miatt Ukrajna fizetésimérleg-hiánya mára meghaladta a 15 milliárd dollárt. Az Európai Bizottság folyamatos és további makrotámogatásokat javasol megszavazni Ukrajnának, idén mintegy 9 milliárd eurót, amelyet nemzetközi partnerei, például a G7-ek nem EU-s tagjai egészítenének ki.

Egyre többeket foglalkoztat a kérdés: mi fog történni a háború után, hogyan lehet talpra állítani egy teljesen padlóra került országot, mennyibe kerül majd Ukrajna újjáépítése és miből lehet azt finanszírozni?

RebuildUkraine – de miből?

Az Európai Unió eltökélt tervvel rukkolt elő ugyan Ukrajna újjáépítése kapcsán, de éppen a fent említett bizonytalanság miatt konkrét összegekkel nem nagyon tud kalkulálni. A közleményük szerint az újjáépítési erőfeszítéseket Kijev (hogy milyen kormány lesz addigra Ukrajnában, azt nem lehet előre látni) és az EU, illetve más kulcsfontosságú partnerek, mint a G7 és a G20 (amelynek persze Oroszország is tagja) irányításával koordinálják majd. Az újjáépítési platformot az Európai Bizottság és az ukrán kormány felügyelné, miután a partnerek meghatározzák a beruházások menetét. A RebuildUkraine gyakorlatilag egy vissza nem térítendő támogatásokból és hitelekből álló pénzügyi eszköz lenne, amely – mint azt az Európai Bizottság írja – az uniós költségvetésbe ágyazódna be, ezzel könnyítve az elszámoltathatóságot és az eredményes pénzgazdálkodást. Utóbbit nem véletlenül hangsúlyozták:

az Ukrajnára régóta jellemző, rendszerszintű korrupció súlyos aggályokat vetett fel az ország EU-csatlakozási kérelmekor is, így a RebuildUkraine kapcsán a közlemény határozottan utal a jogállamisági reformok felgyorsítására és a korrupció elleni küzdelemre.

Fagykeringő: az orosz zárolt vagyon ötlete

Zelenszkij májusban, a Világgazdasági Fórumon új ötletet dobott be. Felszólította a Nyugatot, hogy az addig az orosz központi banktól és az oligarcháktól lefoglalt vagyont küldjék el kárpótlásul Ukrajnának. Az ukrán elnök valószínűleg tisztában volt vele, mekkora blődséget mondott, de szokása szerint pókerarccal javasolta, hátha bejön. Úgy is lett. Korábban Josep Borrell, az EU külügyi főképviselője nyilatkozott úgy, hogy Brüsszelnek meg kellene fontolnia a befagyasztott orosz devizatartalékok lefoglalását, és azt Ukrajna újjáépítésére fordítani. A Financial Timesnak adott interjújában az USA-t hozta fel példaként, hiszen ők az afgán vagyonokkal ugyanezt tették a tálib hatalomátvétel után. „Miért tudott működni ez az afgán, és miért nem tud az orosz pénz esetében?” – tette fel ingerülten a kérdést. Ursula von der Leyen ugyanakkor óvatosan csak annyit mondott: vizsgálják a jogi lehetőségeket.

Ez nem egy szimpla einstand

Mi a gond a több száz milliárd dollárt kitevő zárolt orosz vagyon elköltésének ötletével? Rengeteg probléma merül fel ennek kapcsán, elsősorban jogi és stratégiai területen. Az ilyen húzást magyarul vagyonelkobzásnak hívják, márpedig óriási különbség van egy szuverén állami (vagy magán) vagyont tartalmazó számla zárolása és aközött, hogy egy másik ország elkölti az azon található összeget. A Világgazdasági Fórumon több gazdaságpolitikai szakember meglehetősen kiakadt Zelenszkij felhívásán, azon pedig még inkább, hogy bizonyos politikusok elkezdték szajkózni az ukrán elnök mondatait. Ez természetesen nem azt jelenti, hogy nem akarnák segíteni Ukrajnát, hanem azt, hogy tisztában vannak vele: az erkölcsi kiállás nem egyenlő a nemzetközi jog semmibevételével.

Egy ilyen lépés ugyanis nem csak a nyugati kormányokkal szemben indított megszámlálhatatlan per kockázatát hordozza magában, de azt is, hogy tönkreteszi a gazdaságpolitikájukat övező bizalmat, főleg azokban az országokban, amelyek egyébként sem a legragyogóbb kapcsolatokat ápolják az EU-val vagy az USA-val.

Sejthető, hogy a kínai üzletemberek és befektetők milyen árgus szemekkel figyelik az eseményeket, és abban is biztosak lehetünk, hogy ha az USA vagy az EU hozzányúl az oroszok ideiglenesen zárolt pénzéhez, azonnal elkezdik kivinni a vagyonukat az érintett országokból.

A vagyonbefagyasztás lényege éppen a nevében rejlik: ideiglenes jelleggel történik. Célja, hogy rákényszerítsen egy adott államot a nemzetközi jog szerint elvárt cselekvésre – jelen esetben Oroszországot a háború befejezésére. A nemzetközi jog szerint az ilyen zárolások alapfeltétele, hogy az azt elrendelő állam (vagy közösség) meg is őrzi a vagyont, és abban az esetben, ha követelései teljesülnek, visszaszolgáltatják azt. Ennek önkényes és erkölcsi alapokra helyezett felrúgása éppen olyan üzenetet közvetítene, amilyennel Oroszországot vádolják: a nemzetközi jog semmibe vételét.

Ha nincs, csinálj egyet!

Biden az idén már aláírt egy nagy port kavart rendeletet, ez volt az, amire Borell hivatkozott. Az USA a kabuli jegybank 7 milliárd dollárnyi, amerikai számlákon lévő pénzét fagyasztotta be annak idején, amit februárban az elnöki rendelet gyakorlatilag elkobzott és kettéosztott: a felét segélyként Afganisztánnak utalja át (egész morbid, hogy az afgánok a saját pénzüket ilyen formában kapják meg), a másikat pedig kártérítésként a 2001. szeptember 11-i terrortámadás áldozatainak hozzátartozói között osztják szét. A furcsa lépés erősen megkérdőjelezhető jogi alapja az az egyszerű tény, hogy az USA nem tekinti legitimnek a megbukott afgán kormány helyére kerülő tálib vezetést, ezért úgy ítélte meg, hogy a jegybanki tartalék felett törvényesen senki nem rendelkezik. Oroszország esetében ilyen magyarázatnak nem lehet helye: maga Biden jelentette ki, hogy nem célja Putyin megbuktatása, arról pedig említés sem történt, hogy az orosz kormányt vagy az elnököt bárki illegitimnek tekintené.

Mind az USA, mind az EU jelen pillanatban jogsértő módon járna el, ha elkoboznák és felhasználnák akár az orosz állami, akár az oligarchák esetében befagyasztott vagyont.

Utóbbiak esetében különösen bonyolult a helyzet, miután már azzal is bírósághoz fordulhatnának a háború után, hogy egyáltalán jogosak voltak-e esetükben a szankciók.

Az EU esetében a javaslat világosan kimondja, hogy ha ezt az eszközt akarják használni, akkor először a vagyon befagyasztása helyett annak elkobzását kell lehetővé tenni. A folyamat nagyon bonyolult lesz, és sikeressége is erősen kérdéses.

Mivel nem rendeletet, hanem irányelvet fogalmaznak majd meg, a megvalósítás módját az egyes tagállamok kezébe adnák, amelyeknek az irányelvet be kell majd ültetniük saját jogrendjükbe.

Ha ez még nem lenne elég, ahhoz, hogy idáig egyáltalán eljusson a folyamat, az irányelv elfogadását az összes uniós tagállamnak egyhangúlag kell elfogadnia. Tekintve, hogy a szankciók esetében milyen perpatvarok alakultak ki, nagy valószínűséggel ez a kényes és következményeiben is messze ható irányelv valószínűleg már az elfogadása előtt el fog vérezni.

Igen, de mi van, ha nem?

Bármennyire is nagy a kísértés, hogy az orosz vagyont Ukrajna újjáépítésére használják fel, a nyugati országok kapkodása ez ügyben idő előttinek tűnik, ráadásul olyan lépésnek, amelyben maguk sem egységesek és biztosak.
A realitások talaján maradva: sanszos, hogy ezek a tervezetek éppen azért készülnek el, és éppen azért lenne olyan bonyolult az elfogadásuk, hogy tervezetek maradjanak. Valójában demonstratív célt szolgálnak, de nem nagyon valószínű, hogy akár az EU, akár az USA megkockáztatja azt, hogy Oroszország állami (és több ezer magán) vagyonába beletenyerelve tovább provokálja a már így is rendkívül ingerült és harmadik világháborúval fenyegetőző orosz elitet.

Fotó: MTI/EPA/Andy Rain
A cikk eredetileg a makronom.mandiner.hu oldalon jelent meg.