Az alapkamat már 9,75 százaléknál tart

Szerző: | 2022. július. 13. | Háború, Hazai, Infláció

Az alapkamat szintje 9,75 százalékra emelkedett. Az MNB legutóbb 200 bázisponttal emelte az egyhetes betéti kamat szintjét, ami így az eddigi 7,75 helyett már 9,75 százalék. Korábban már született döntés arról, hogy a két kamatszint szinkronba kerül így a friss döntés az alapkamat szintén 9,75 százalékra emeléséről nem volt nagy meglepetés.

Mihálovics Zoltán politológus írása a Makronómon.

Korábban írtunk róla, hogy a jegybank 200 bázisponttal emelte az egyhetes betéti kamatot 9,75 százalékra, amihez most az alapkamat is felzárkózott.

Ahogy arról korábban beszámoltunk az MNB 200 bázisponttal emelte meg az egyhetes betéti kamat szintjét.

Mindemellett 9,25 százalékra emelkedett az egy napos betéti kamat, 12,25 százalékra pedig az egynapos és egyhetes fedezett hitel. Ez igazolta a várakozásokat a Monetáris Tanács közleménye után, hiszen a jelenlegi pénzpiaci helyzet veszélyezteti az árstabilitást, valamint erősen növeli az inflációs hatások kockázatát. Ezek a kedvezőtlen pénzpiaci folyamatok pedig növelik a kockázatot, hogy a magas infláció még jó ideig velünk marad.

A jegybank már korábban világossá tette, hogy a monetáris szigorítást mindaddig hajlandó folytatni, amíg az infláció kilátások nem stabilizálódnak ismételten a jegybanki cél közelébe, valamint addig amíg nem válnak kiegyensúlyozottá ismét az inflációs kockázatok a monetáris politika horizontján.

Mivel az infláció továbbra is emelkedő pályán van és elhúzódnak az inflációs kockázatok, így a jegybank kénytelen folytatni a monetáris szigorítási ciklusát.

Az MNB mindezek mellett folyamatosan figyelemmel követi a pénzpiaci kockázatok alakulását is, és szükség esetén az eszköztár minden elemével készen áll határozottan beavatkozni. Az MNB továbbra is készen áll az egyhetes betéti eszköz kamatával kapcsolatban gyorsan és rugalmasan reagálni, amennyiben azt a rövid távú pénz- és árupiaci kockázatok emelkedése indokolttá teszi.

Reális a kamatszint további jelentős növekedése

Nem kizárható, hogy a kamatemelési ciklus folytatásával az irányadó egyhetes betéti kamat és az alapkamat az őszi hónapokig 11,75 százalékra is emelkedhet, és az infláció tetőzésétől, vagy további emelkedésétől függően ezen a szinten is stabilizálódhat, vagy tovább emelkedhet. A jövő év közepétől az infláció várható mérséklődésével kezdődhet csupán meg egy kamatcsökkentési ciklus, ami 2023 végére 8,50 százalékra, 2024 végére 4,50 százalékra mérsékelheti az alapkamatot.

A forint árfolyama erősödött a határozott kamatemelésnek köszönhetően, annak ellenére is, hogy már eddigi is ismert volt, hogy az alapkamat követi az egyhetes betéti kamat változását. Közvetlenül az emelés előtt jelentősen gyengült a forint, elsősorban annak köszönhetően, hogy az euró a paritás közelébe gyengült a dollárral szemben.

A forint árfolyamát a közelmúltban többnyire az ikerdeficittel kapcsolatos aggodalmak, a régiós országokénál magasabb államadósság, a gázárak elszállásának negatív külkereskedelmi és költségvetési hatásai, az uniós forrásokkal kapcsolatos megállapodás, a jogállamisági vita, a kedvezőtlen nemzetközi hangulat, és ebből fakadóan kockázatkerülés, az európai recessziós aggodalmak okozzák.

Ugyanakkor, mint kiderült, az ikerdeficittel kapcsolatos aggodalmaktúlzóak voltak, az uniós forrásokkal kapcsolatban pedig a hírek szerint sikerül megállapodnia a kormánynak az Európai Bizottsággal, amely így egyszerre javítaná a központi költségvetés pénzforgalmi hiányát, mérsékelhetné az államháztartás adósságát, javíthatná a tőkemérleget ezzel ellensúlyozva a folyó fizetési mérleg hiányát. Mindezek pedig összességében erősíthetnék a forintot. A magas infláció ugyanakkor tartóssá válhat, amennyiben az erőteljes árdinamika beépül a gazdasági szereplők várakozásaiba, ami megnehezíti az MNB számára az árstabilitás ismételt elérését.

Borítókép: 123rf

Eredetileg megjelent a Makronom.Mandiner.hu oldalán.

Ezek is érdekelhetnek

trend

Promóció

Hazai válogatás

Promóció

Kövess minket

Facebook

Instagram

LinkedIn