Nagy az esély arra, hogy a NATO rövid időn belül Svédországgal és Finnországgal bővül. Mivel két jelentős katonai erejű országról van szó, a bővítéssel csökkenhetne az amerikai jelenlét.

Mihálovics Zoltán politológus írása a Makronómon.

A madridi NATO-csúcs június 28–30 között több szempontból is érdekes volt: egyrészt szinte biztossá vált, hogy Svédországgal és Finnországgal fog bővülni a védelmi szövetség. Másrészt hétszeresére növelték a NATO készültségi haderejét. Harmadrészt több megfigyelő is részt vett a madridi csúcson, mint Dél-Korea, Japán, Ausztrália és Új-Zéland. Végül pedig a NATO új stratégiai koncepcióját bővítették Kína és az éghajlatváltozás problémájával.

NATO: bővüljünk-e?

A hangsúly egyértelműen az orosz–ukrán háborún és a bővítésen volt. Az európai tagállamok többnyire szeretnék, ha az USA növelné csapatai létszámát. De ez az USA számára azt jelentheti, hogy a NATO-t oly mértékben átalakíthatják, hogy ezzel kiterjesztik az amerikaiak globális cselekvési szabadságát. Ez pedig azzal járhat, hogy az USA az ázsiai térség felé fordul.

Van egy olyan csoport viszont, amely ezekkel a törekvésekkel teljesen szembemegy: ők a külpolitikai realisták, akik önmérsékletre intik az USA-t arra hivatkozva, hogy a svédek és a finnek felvétele a védelmi szövetségbe csak fokozza Amerika és Európa potenciális konfliktusai iránt így is fenntarthatatlan kötelezettségvállalásait.

A NATO számára viszont ezzel együtt továbbra is kihívást jelent a balti térség megvédése: Lettország, Litvánia és Észtország már komolyan vehető NATO-tagországok, de a védelmük önmagukban nehézkes, hiszen Fehéroroszország és Oroszország kalinyingrádi régiója – ami Oroszország balti-tengeri katonai exklávéja – között helyezkednek el. Éppen ezért jelölik meg rendszeresen a balti államok védelmét a NATO elsődleges katonai kihívásaként.

Ezt a helyzetet alakítaná át gyökeresen Finnország és Svédország csatlakozása a védelmi szövetséghez, hiszen ezzel az oroszok nem lennének képesek a tengeri ellenőrzésre, hiszen NATO-tagállamok fognák közre a Balti-tengert. A balti államokat ezeknek megfelelően költséghatékonyan kell ellátni olyan megfelelő katonai védelemmel, amely ránézésre is nehezen elvágható.

Ebben segítene Svédország és Finnország csatlakozása, hiszen ennek a két államnak a szárazföldi erejét könnyebben lehetne mozgósítani, mint a nyugat-európai páncélosdandárokat, ráadásul egy teljesen új tengelyen nyomulhatnának előre.

Az USA oldaláról nézve a helyzetet: a két skandináv állam csatlakozása a szövetséghez megteremtené annak a lehetőségét, hogy visszautasítsa a balti államok egy előre állomásozó amerikai helyőrség felállítására vonatkozó felkéréseit. A belépni szándékozó államoktól a NATO megköveteli, hogy a GDP legalább 2 százalékát védelemre költse, holott jelenleg mindössze 9 NATO-tagállam teljesíti ezt a feltételt.

Ugyanakkor ez nem mondható el Svédországról és Finnországról, hiszen az oroszokhoz való közelségük ösztönözte a kormányokat a haderőfejlesztésre: Svédország védelmi kiadásai egyelőre nem érték el a GDP 2 százalékát, de az elmúlt évtizedben mindkét állam jelentősen növelte a védelmi kiadásait. A csatlakozásukkal közvetlenül a védelmi szövetség biztonságának növeléséhez járulnának hozzá, nem pedig a nyújtott biztonság kihasználásához.

A skandinávok fejlett haderőt jelentenének a NATO-nak

A finnek és a svédek a katonaságuk mind mennyiségét, mind pedig minőségét illetően az európai élbolyban vannak. Emögött ott van az is, hogy szemben szinte az egész NATO-val, a két skandináv államban katonai sorkötelezettség van, amit szintén az oroszokhoz való földrajzi közelség indokolt. Ez több szempontból is előnyt jelent a svédek és a finnek számára több NATO-tagállammal szemben: egyrészt ez biztosít kellő méretű és képzett tartalékot, másrészt pedig egy a honvédelem iránt elkötelezett társadalmat.

A finnek vonatkozásában jelenleg a számok szintjén a következőképpen állnak: esetükben a haderő mintegy 280 ezer fő, a tartalék pedig közel áll az 1 millió főhöz. A kötelező sorkatonai szolgálat megmutatta a hazaszeretetre nevelő hatását.

A svédeknek és a finneknek is élvonalbeli berendezkedései és képességei vannak. Finnország például egész Európa egyik legerősebb tüzérségével büszkélkedhet, 1500 tüzérségi és rakétarendszerrel, ami a modern hadviselés egyik kulcseleme. Svédországé pedig a világ legfejlettebb vadászrepülőgépei és dízel-elektromos tengeralattjárói. Emellett a finnek 2021 decemberében tettek egy bejelentést, hogy 64 amerikai gyártmányú F–35-ös vadászgépet rendelnek.

Finnország és Svédország csatlakozásával kapcsolatban fontos kiemelni, hogy a különlegességet az jelenti, hogy csupán biztonsági okokból csatlakoznak, nem pedig azért, mert prioritásként kezelték a transzatlanti közösségbe való integrációt és a politikai reformok érvényesítését. Ez azért különleges, mert a korábbi bővítések alkalmával a belépni kívánó tagállamokat a biztonsági garanciák, a politikai reformok érvényesítése és a transzatlanti közösséghez való csatlakozás egyaránt ösztönözte.

Stratégiai autonómia a NATO-val?

Egyre inkább világos lesz, hogy az európai biztonságnak szinte teljes egészében európai felelősségen kell nyugodnia. Ezt két dolog tette világossá: egyrészt, hogy Oroszország mintegy „nemzedéki” feladatként kezelte, hogy megszervezze hadseregének kellő utánpótlását és modernizálását, másrészt, hogy az oroszok konvencionális katonai ereje egyre inkább eltompul Ukrajnában.

A katonai erő tompulásával Európa egy nyugodtabb pillanatban képes lehet biztonsága egészének újragondolására, hasonlóan „nemzedéki” feladatként kezelve a haderő megszervezését és utánpótlását. Az európai biztonságot az európai felelősséggel egyetemben ugyanakkor továbbra is amerikai nukleáris védelem alatt kell elképzelni.

Mi is lehetne tökéletesebb alkalom a szövetség önellátóvá tételére, mint két ilyen jelentős haderejű ország felvétele? Ez pedig magával hozhatná az Amerikai Egyesült Államok felelősségteljes kivonását a jelenlegi európai katonai pozíciójából.

Amerikának fontosabb Ázsia

Kontinensünk európai haderő általi védelmét lehetővé tenné a finnek és a svédek csatlakozása, amely az USA stratégiai kérdéseire is választ adna, annak ellenére, hogy korábban fontolóra vették, hogy a szövetséget úgy alakítják át, amely képes versenyezni Kínával. Ezt a szándékot sugallja, hogy Kínát hozzáadták a stratégiai koncepcióhoz, ami azonban egy az egyben kudarcra van ítélve, két oknál fogva: egyrészt a NATO-nak nincsenek olyan katonai struktúrái, amelyek képesek lennének biztosítani Oroszországgal és Kínával szembeni együttes versenyt, másrészt pedig Európában hiányzik a kellő politikai akarat, illetve elköteleződés.

A februári invázió, amit az orosz revansizmus fűt, megnövelte az európai kontinens biztonsági igényeit, éppen ezért intéztek egyre több felhívást az USA irányába Európa közvetlen védelmére, amihez jelentős erőforrás szükségeltetik. Ezt ugyanakkor hét dandárral is el lehetne végezni, ami a teljes aktív szolgálatot teljesítő amerikai hadsereg egyötödének felel meg.

Ez a probléma ugyanakkor nem csupán a haderőszerkezet és a katonai kiadások vonatkozásában ütötte fel a fejét, hiszen ha a NATO elköteleződne abba az irányba, hogy egyszerre lép fel a kínai és az orosz sereggel, akkor már nem egy konkrét stratégiai problémakör állna fenn.

Ez azért jelentene problémát, mert így már nem lenne képes egy problémakör köré összpontosulni egyrészt a szembenállás terhe, másrészt a katonai doktrína, végül pedig a fegyverbeszerzés, a védelemmel és a kiképzéssel egyetemben. A hidegháború abból a szempontból tért el ettől a helyzettől, hogy a Szovjetunió mint kontinentális hatalom jelentett fenyegetést, és ez volt képes ösztönözni az USA-t abban, hogy az amerikai hadsereggel és légierővel megalkossa, majd végrehajtsa az 1981-es AirLand Battle doktrínát.

A jelenlegi Biden-adminisztráció magatartásából arra lehet következtetni, hogy a mostani Európához való fordulástól azt várják, hogy később cserébe Európa támogatni fogja az USA Ázsiába való fordulását. Ezt szimbolikus lépések sorozata támasztja alá: egyrészt a Fehér Ház pont azon a napon jelentette be, hogy további amerikai csapatokat telepít Európába, valamint új hadtestparancsnokságot épít Lengyelországba, amelyik nap Törökország beleegyezésével az utolsó akadály is elhárult Finnország és Svédország NATO-csatlakozása elől.

A másik szimbolikus lépés, hogy az USA Spanyolországba rombolókat szállított, Nagy-Britanniában pedig olyan F–35-ös vadászgépek állomásoznak, amelyek a csendes-óceáni térségben elengedhetetlen katonai felszerelésnek minősülnek. 

Borítókép: 123rf

Eredetileg megjelent a Makronom.Mandiner.hu oldalán.