Egy francia parlamenti képviselő utalt erre, amikor a Foreign Policy hasábjain úgy fogalmazott: a washingtoni vezetőknek szembesülni kellene  egy kényelmetlen igazsággal. Azaz, hogy egy önálló EU jobb partner, mint egy függő.

Az orosz–ukrán konfliktus óta az európai vezetők is egyre nagyobb gyakorisággal látogatnak Kínába. Az eddigiek közül talán Emmanuel Macroné váltotta ki a legnagyobb hullámokat, azt is főleg azzal az interjúval, amelyet hazaúton adott. Macron újra elővette az európai szuverenitás kérdését, akkor, amikor az USA feltétlen hűséget követelne meg a szövetségeseitől. A francia elnök Pekingből hazatérve olyan interjúkat adott, amelyek felborzolták a kedélyeket.

Többek között azt mondta, hogy 

Benjamin Haddad a Foreign Policy hasábjain, az amerikai külügy egyik szócsövénél úgy fogalmazott: „Ez a megjegyzés, amely feltehetően Tajvanra utal, azt sugallja, hogy aláássa a Kínával szembeni transzatlanti frontot, noha az elnök a továbbiakban megismételte, hogy Franciaország támogatja a tajvani status quót” – írta.

Európa nem követheti vakon az Egyesült Államok példáját, és el kell kerülnie, hogy „belerángassuk magunkat olyan válságokba, amelyek nem a mieink”.

Benjamin Haddad a francia parlament tagja és az Assemblée Nationale francia–ukrán baráti csoportjának vezetője. Mielőtt az Atlantic Councilhoz került, a washingtoni Hudson Institute munkatársa volt. Legutóbbi, Elveszett paradicsom: Európa Trump világában című könyve a nagyobb európai egység mellett szól az új kihívások és veszélyek világában.

Haddad fontosnak tartja, hogy Macron a „stratégiai autonómiáért” folytatott kampányának részeként egyszerűen kijelentette: az európaiak nem lennének hitelesek Ázsiában, ha nem tudnának gondoskodni a saját hátsó udvaruk (Ukrajna) biztonsági kérdéseiről.

Szerinte Macron nyers megjegyzéseinek mélyebb motivációi vannak: az Európai Uniónak meg kell találnia a saját hangját a világ ügyeiben, és nem szabad hagynia, hogy a világnézetét és az érdekeit – akár Washingtonban, akár Pekingben – mások alakítsák. Az már az amerikai politikai döntéshozók számára kellemetlen, hogy Macron hangosan kimondja azt, amiben csendesen hisz sok európai partnere.

Haddad leírja, hogy

a zárt ajtók mögött az európai vezetők őszintén aggódnak amiatt, hogy szorosan Washingtonnal tartva belesodródnak egy Kínával való nyílt konfliktusba. 

Az Egyesült Államoknak, amikor Európával együtt dolgozik a Kínával szembeni közös megközelítés kialakításán, figyelembe kell vennie európai partnerei aggályait, árnyalatait és érdekeit, ha azt akarja, hogy a politikája működjön.

Az európai kontinens vezetői gondosan mérlegelnek Pekinggel szemben: egyértelműen kötéltáncot járnak, hogy egyensúlyt teremtsenek a gazdasági érdekek és más prioritások között. És Macron ebben a tekintetben nincs is egyedül.

Kétségkívül a Biden-kormányzat erős transzatlanti egységet kovácsolt Ukrajna támogatásában az orosz agresszióval szemben, viszont Kína esetén nem volt ilyen sikeres. A Biden-kormányzat megduplázta a Trump-korszak protekcionizmusát. A transzatlanti tárgyalópartnerek még mindig Trump acéltermékekre kivetett vámjain civakodtak, amikor az amerikai kongresszus 2022 augusztusában elfogadta az inflációcsökkentő törvényt, hogy masszív támogatásokat nyújtson az amerikai iparnak az európai partnerek rovására.

Az európai vezetőkben az is kétségeket ébreszt az amerikai tárgyalópartnereik őszinteségével szemben, hogy miközben az Egyesült Államok nyomást gyakorol Európára Kínával való kapcsolatainak korlátozására, addig az USA és Kína közötti kereskedelem 2022-ben rekordszintet ért el, méghozzá nem kevesebb mint 690 milliárd dollárt. Míg az EU és Kína közötti átfogó beruházási megállapodást nagy transzatlanti nyomásra félretették, a Trump-kormányzat Pekinggel kötött első fázisú kereskedelmi megállapodása továbbra is érvényben van.

Benjamin Haddad figyelmeztet, hogy a nyilvánvaló feszültségek ellenére Washingtonnak nem kell kétségbeesnie, mert 

egy autonómabb Európa hosszú távon csak előnyére válik az Egyesült Államoknak a Kínával szembeni nyomásgyakorlásban. 

Ahhoz, hogy felvegye a versenyt Pekinggel, Washingtonnak hiteles partnerre lesz szüksége.  Az európaiaknak nem csak az amerikai narratívát kell ismételgetniük. Azzal, hogy az Egyesült Államok lehetővé teszi Európa számára, hogy növelje szuverenitását, csökkentheti az EU sebezhetőségének kockázatát a kínai külső befolyással szemben. Párizs pedig pontosan ezt szorgalmazza – magyarázza Benjamin Haddad. Hozzáteszi, hogy 

az elmúlt hat évben Macron törekvése az volt, hogy megerősítse az európai autonómiát, megvédje a kritikus infrastruktúrát, az ellátási láncokat, kidolgozza a szükséges geopolitikai eszközöket, hogy a kontinens versenyképes legyen, valamint megvédje a saját érdekeit és biztonságát.

Ezt követően a szerző francia büszkén sorolja a sikereket: az elmúlt hónapokban az EU már több területen is előrelépett ezen cél elérésében. Megállapodott a kényszerítés elleni mechanizmusokról, hogy megvédje tagjait a ragadozó kereskedelmi nyomással szemben, elsősorban válaszul Kína azon kísérleteire, hogy elszigetelje és megfélemlítse Litvániát, amiért kiállt Tajvan mellett. Az EU csipekről szóló törvénye, a Net Zero Industry Act és a kritikus nyersanyagokról szóló jogszabály talán nem kerül a címlapokra, de ezek fontos lépések ahhoz, hogy az európaiak sokkal kevésbé függjenek Kínától (és más ázsiai országoktól) az akkumulátorok, nyersanyagok, a hidrogén és a kulcsfontosságú technológiák elektronikus alkatrészei tekintetében. Párizs különösen élen jár ezekben az erőfeszítésekben. A szélesebb értelemben vett kulcsfontosságú technológiai beruházások esetén Franciaország az uniós országok közül a leghatározattabban korlátozza a Huaweit, és – többek közt – az EU köztisztviselőinek meg is tiltották a TikTok letöltését.

Haddad megállapítja, hogy az önállóbb Európa lassan kezd felébredni. A védelmi kiadások az egész kontinensen növekednek. Franciaország már 25 százalékkal növelte a védelmi költségvetését Macron első elnöki ciklusának 2017-es kezdete óta. Most egy olyan törvényjavaslatot fontolgat, amely tovább növelné ezen összegeket, és még Macron hivatali ideje alatt megduplázná az ország katonai kiadásait. Németország, a skandináv államok és Lengyelország hasonló emeléseket jelentett be.

A francia képviselő szerint azokat a helyeket kell keresni, ahol mindkét fél érdekei egybeesnek. Egyelőre Európa fő erőssége a kereskedelmi erejének kihasználása az euroatlanti viszonylatban is. Az Egyesült Államoknak nem szabad ezt protekcionizmussal aláásnia vagy épp azzal, hogy ellenzi az európai védelmi ipar kialakulását.

A saját érdekeit és világnézetét védő egységes Európa hosszú távon szilárdabb partner lehet Washington számára, mint a szigorúan irányított, de elszigetelt nemzeti stratégiákat követő szövetségesek. Amerikának szem előtt kell tartania, hogy ez egy olyan EU, amelyet Kína nem tud megosztani, amelynek nem tud parancsolgatni.

A véleménycikkben a francia képviselő kétségkívül sok igazságot kimond, igaz, mindezt a francia gloire árnyékában. Ami Európa törekvését, lehetőségeit illeti, ahhoz még sokat kellene dolgozniuk a tagországoknak. Csupán az ideológiájukat, a narratívájukat kellene megváltoztatni, és mellérakni egy kis tartást, bizonyítva, hogy a nemzetük érdekei fontosak számukra. A franciáknak sem ártana egy kicsit rágyúrniuk a gazdaságukra, és megnyugtatni a könnyen lázadozó lakosságot. Attól még valaki nem lesz igazi európai vezető, hogy egy nagy lélekszámú országot vezet, és attól sem, hogy mint a német politika, saját magával küzd, az unió vezetését pedig egy hivatalnokgárdára hagyja.