Több mint egy év után világos, hogy az orosz–ukrán háborúnak nem lesznek győztesei. A megoldást a tűzszünet és a béketárgyalások jelentik.
Mihálovics Zoltán politológus írása a Makronómon.
Tűzszünet, majd tárgyalás
A Project Syndicate írása szerint az egyetlen tárgyalás felé mutató jel Újdelhiben mutatkozott meg, mikor az amerikai külügyminiszter, Antony Blinken és az orosz külügyminiszter, Szergej Lavrov találkoztak. Ez volt a háború kitörése óta az első ilyen magas szintű interakció. A találkozó előzménye volt, hogy Jake Sullivan, az USA nemzetbiztonsági tanácsadója sürgette Ukrajnát, mutasson hajlandóságot Oroszország felé.
A nemzetközi rend alapjait érintő orosz–ukrán háború több szempontból Kína és az USA közti proxyháború. A háború hatásai között az elmúlt évben tapasztalhattunk globális energia- és élelmiszerválságot, a lassuló globális növekedés közepette pedig magasabb inflációt. Arról nem is beszélve, hogy
az orosz–ukrán háború könnyen eszkalálódhat, növelve ezzel egy közvetlen Oroszország–NATO konfliktus esélyét, ami egyenlő lenne a harmadik világháború kitörésével.
Ezt támasztja alá, hogy milyen visszhangja volt annak, mikor Oroszország lelőtt egy amerikai drónt a Fekete-tenger felett.
Hogyan oldható fel a patthelyzet?
Több mint egy év után viszont úgy tűnik, hogy a háborúnak nem lesz győztese. Ebből a kialakult katonai patthelyzetből logikusan a fegyverszünet lehetne az egyetlen kiút. Igaz, a jelenlegi állapotok mellett még egy ideiglenes megállapodás elérése is jó hosszan elhúzódna, és tegyük hozzá, bár a fegyverszállítások jobb helyzetbe hozzák Ukrajnát, mégis inkább mélyítik a konfliktust.
Orosz részről viszont Putyin úgy véli, hogy az elhúzódó háború egyfelől az ő javát szolgálja, ami lehetővé teszi, hogy olyan mértékű pusztítást vihessen véghez Ukrajnában, ami próbára teheti a Nyugat eddigi elszántságát. Az ukrán légvédelmen Oroszország rendre felülkerekedik, egyszerre több rakétát képesek kilőni. Összességében Ukrajna a nyugati katonai és fegyveres támogatások ellenére sincs abban a helyzetben, hogy meghiúsítsa Oroszország légi támadásait.
A másik oldalról viszont Oroszország nem képes megvalósítani eredetileg tervezett stratégiai céljait Ukrajnában. Igaz, hogy az ország nagyjából egyötöd részét elfoglalta, de a támadással a korábbinál sokkal ellenségesebb szomszédos országot hozott létre, másfelől megerősítette a NATO-t, amely már fel is vette tagjai közé Finnországot. Ráadásul nagy az esély, hogy az Oroszország ellen a nyugati országok által bevezetett szankciók a háborút követően is fennmaradjanak.
Amerikai részről Joe Biden „hibrid háborús” stratégiája sem vált be. Ugyan pénzügyileg elszigetelték Oroszországot, ám a rubelt nem tudta megtörni, és nem sikerült előidézni Putyin bukását sem Oroszországban. Pedig mindezekre az amerikai elnök ígéretet tett a háború korai szakaszában. Igaz, hogy az Egyesült Államok vezette szankciós rezsim erősen korlátozta Oroszországot, illetve képességeit a katonai erő utánpótlására, de a teljes hadigépezetet végeredményben nem sikerült megállítani.
Kína örülhet?
Kína viszont profitálhat az elhúzódó konfliktusból. A Washington székhellyel működő Szabad Oroszország Alapítvány jelentése szerint például Kína már most a legnagyobb nyertese az Oroszország-elleni szankcióknak. Kína ugyanis Oroszország legfőbb „bankára” és kereskedelmi partnere lett, és a háborút képes energiabiztonsági háló kiépítésére használni oly módon, hogy nagyobb orosz olaj- és gázellátást biztosít, amelyet akkor sem lehetne megzavarni, ha Kína esetleg megtámadná Tajvant.
Az orosz–ukrán háború kapcsolódik Tajvan kérdéséhez is:
minél inkább belesodródik az Egyesült Államok a háborúba, annál nagyobb a valószínűsége, hogy Kína megtámadja Tajvant.
Ezáltal az Egyesült Államok egy geopolitikai rémálomba kerülne, ugyanis kialakulna egy kínai–orosz stratégiai tengely. Ez azt jelentené, hogy egy ideig maradhatna az Egyesült Államok a világ vezető hatalma, de Kína és Oroszország egyesített erejét aligha tudná könnyen és tartósan felülmúlni.
A háború már eddig is felfedte a nyugati országok meglévő hiányosságait a védelem területén: kimerültek a kritikus lőszerkészletek, az Egyesült Államok küzd a fegyvergyártás növeléséért, gyengül az amerikai–európai konszenzus Ukrajnával kapcsolatban.
Ha Hszi Csin-ping valóban Tajvan megtámadását fontolgatja, akkor kiváló alkalom lenne számára a nyugati fegyverarzenál kimerítése, miközben közvetetten fegyvereket szállíthatna Oroszországnak.
Amerika is profitálna a békéből
Összefoglalva tehát az Egyesült Államok számára nem lenne kifizetődő egy még tovább húzódó orosz–ukrán háború. Ezt egy RAND-jelentés is alátámasztja. A háború további elhúzódása ugyanis megnövekedett pénz- és fegyveráramláshoz vezetne Ukrajnába, növelve a NATO–Oroszország-konfliktus kockázatát. Mindezek egyúttal akadályoznák is az Egyesült Államokat abban, hogy választ adjanak a Kína jelentette fenyegetésre. Már Joe Biden is elismerte, hogy a tárgyalásos út az egyetlen módja annak, hogy véget érjen a háború.
Borítókép: 123rf
Eredetileg megjelent a Makronom.Mandiner.hu oldalán.
