A feszültség a világban nem hagyott alább május hónapban sem. Az orosz–ukrán háborúban még jelei sincsenek megállapodásnak, a Távol-Keleten pedig izzik a légkör.
Szerző: Nógrádi György
A május az orosz–ukrán fronton a várt nagy ukrán ellentámadás előkészítése jegyében telt. Jó pár nyugati állam úgy nyilatkozott, hogy Ukrajna már mindent megkapott, pénzt, fegyvert, lőszert, itt az ideje, hogy valamilyen katonai sikert is fel tudjon mutatni.
Az ukrán államfő bejelentette, – ebben mennyi a taktika, senki sem tudja – hogy mivel kiszivárogtak a Pentagonból iratok, a támadás késlekedni fog, és mostantól az amerikaiak semmiféle betekintést nem nyerhetnek az ukrán katonai tervekbe. Mivel az ukrán katonai tervek meghatározó részét eddig is az ott lévő nyugatiak készítették, ez a kijelentés, főleg egy nappal a Moszkva elleni, mindmáig nem tisztázott dróntámadás előtt, nehezen értelmezhető.
Az ukrán államfő azt is kijelentette, hogy a támadás a sajtóban történt kiszivárogtatások miatt is csúszni fog. A sajtóban a kiszivárogtatók vélhetően maguk az illetékes ukrán vezetők voltak. Nem véletlen, hogy az USA védelmi minisztere, Austin, aki korábban négycsillagos tábornok volt, arra kérte fel az ukrán vezetést, hogy kevesebbet nyilatkozzanak. Ez, főleg annak a fényében érthető, hogy a támadás céljáról teljesen mást nyilatkozott az államfő, a kormányfő és a külügyminiszter.
Magyarország ellen beszélt az ukrán vezetés?
Zelenszkij elnök átvette Aachen városában Európa egyik legnagyobb kitüntetését, és amerre csak járt, Olaszországban, a Vatikánban, Berlinben, Párizsban és Londonban, előterjesztette 10 pontos béketervét, amely semmiféle kompromisszumot nem tartalmaz, és abból indul ki, hogy mivel ők vívják a háborút, így a béketerv is csak ukrán lehet. Ennek rövid lényege: valamennyi elfoglalt ukrán terület – beleértve a 2014 óta orosz fennhatóság alatt álló Krím félszigetet – visszafoglalása a mai orosz rendszer stratégiai gyengítése, és óriási jóvátétel Kijev számára.
Melnyik ukrán külügyi államtitkár, eddigi berlini nagykövet ennek éppen az ellenkezőjét mondta. Szerinte pár száz méteres terület visszafoglalása már komoly ukrán sikert jelentene. Az ukrán vezetés mindenesetre legalább abban egységes, hogy újabb
fegyvereket, modern nyugati repülőgépeket és hadihajókat szeretne kapni. Természetesen ingyen, hiszen ezzel is védik Európát az oroszoktól.
Időközben újabb feszültség keletkezett a kétoldalú magyar–ukrán kapcsolatokban. Az ukrán államfő – miniszterelnök-helyettesével beszélgetve – felvetette a Barátság kőolajvezeték felrobbantását, hogy ezzel is gyengítse a magyar gazdaság teljesítményét. Javasolta azt is, hogy a most kapott brit rakétákkal támadni kellene orosz területeket.
Az ügynek több szépséghibája van. Az már önmagában érdekes kérdés, hogy az amerikaiak lehallgatták az ukrán vezetés beszélgetéseit. A világon mindenki ezt teszi, aki képes rá. Az is érdekes, hogy a demokrata párti amerikai vezetés ezeket a kijelentéseket túlzónak tartotta. Legalább ilyen furcsa az is, hogy mindez a Washington Postban jelent meg. Az újság azt is megírta, hogy szerinte az ukrán ellentámadás véres mészárlást fog jelenteni.
Véleményem szerint legalább valaki utaljon arra, hogy Magyarország a NATO tagja, így egy ellenünk elkövetett terrorcselekménynek következményei kell, hogy legyenek. Az is érdekes ebben az összefüggésben, hogy milyen kapcsolat lehet a két orosz kőolajvezeték és az Északi Áramlat 1 és 2 felrobbantásával.
Elvileg Ukrajna emellett kötelezettséget vállalt arra, hogy a nyugati államoktól kapott fegyverekkel nem támad meg orosz területeket. Úgy látszik, hogy ezt sem tartják be. (A cikk írását követően, május 23-án Ukrajna által nyíltan támogatott, igaz, magukat orosz nemzetiségű felszabadító haderőknek (amolyan partizánoknak) valló, hozzávetőleg 100 főből álló fegyveres csapat hatolt be mintegy 10 kilométerre Oroszország területére. Mégpedig Ukrajna felől – de 24 órán belül vissza is vonultak. Sokak szerint ez a zavart keltő akció is az ukrán ellentámadás előkészületeinek része, egyfajta figyelemelterelés és az orosz fél védekezésre kényszerítése nem vitatott határai mentén is – a szerk.)
Németország egy csomagban 2.7. milliárd euró értékben ad át térítésmentesen fegyvert és lőszert Ukrajnának. Több mint egy milliárd dollár az újabb USA fegyvercsomagja is. A csehek szintén óriási támogatást nyújtanak.
Kína magas szintű külügyi küldöttséget küldött Nyugat Európába, hogy közvetítsen az oroszok és az ukránok között. A Pápa szintén készen áll, hogy segítsen. Ám ma Ukrajna csak a saját elképzeléseit veszi alapul. Nagy kár. Így a háború folytatódni fog – tegyük hozzá: értelmetlenül.
Mi a helyzet Távol Keleten?
Mindeközben a Távol Keleten Kína meghatározó szereplővé lépett elő. Szomszédjai félnek tőle, és az USA-től kérnek segítséget. Az amerikai vezetés, miközben azon gondolkodik, hogyan lehet Pekinget ellensúlyozni, kijelentette, hogy az USA fő ellensége a Kínai Népköztársaság. Dél-Korea, részint Észak-Koreával való szembenállása miatt, felsorakozott az USA mögé.
Hasonlóan cselekedett Ausztrália és Új-Zéland is. Mindkét államot zavarja, hogy a Salamon-szigetek biztonságpolitikai megállapodást kötött Pekinggel.
Japán, amely a második világháború után minimális hadsereggel rendelkezett, és a GDP maximum egy százalékát fordíthatta védelemre, most ezt az összeget felvitte 2 százalékra. A fegyverkezés teljes nyugati, ezen belül amerikai támogatással folyik. A szomáliai polgárháborúba, az ott élő és tartózkodó állampolgárok kimenekítésére Japán katonai gépet küldött. Ez még néhány évvel ez előtt is lehetetlen lett volna.
Kína a csúcstechnológia több területén is már lehagyta az USA-t. Az ottani vezetés feltehetően jól tudja, hogy gazdaságilag néhány éven belül világelső lesz. De azt is tudják, hogy India népessége most érte el Kínáét, és a trend jó ideig fennmarad, miszerint Kína népessége csökken, miközben – egyebek közt – India lakossága tovább növekszik.
India ugyanakkor a térség regionális szereplője, és nem törekszik globális szerepvállalásra. Nem fogják azonban elfelejteni, hogy az amerikai csapatok afganisztáni kivonulása után, melyről elfelejtették tájékoztatni a saját szövetségeseiket, Kína teljes együttműködésben Pakisztánnal fő feladatának tekintette India kinyomását, és az ottani stratégiai bányák megszerzését.
Kína lépésről lépésre megy előre. Mivel az USA fő ellenségének tekinti, szakítva Kissinger politikájával, amely az USA érdekei alapján, az akkori Szovjetunió és Kína egymás elleni kijátszására törekedett, elfogadja az együttműködést Moszkvával.
Tudja, hogy az oroszokban sohasem lehet tökéletesen megbízni, ahogy senkiben sem a világon. Ám jelenleg az USA ellen Oroszország jó partnernek ígérkezik. Az orosz atomarzenál – leegyszerűsítve – paritásban van az amerikaival, és védi Kínát, másrészt Kína viszonylag nyugodtan fel tud készülni a Tajvannal való egyesülésre. Nyilván Peking is tisztában van azzal, hogy amikor egyesült Hongkonggal, az akkor meghirdetett egy ország, két társadalom elve a valóságban nem következett be, mivel Kína nem tartotta be ezt az ígért megközelítést.
Ma a világban a Távol-Kelet feszültségei sokkal fontosabb helyet foglalnak el, mint az orosz–ukrán konfliktus.Európa tehát a mostani világhelyzetben újra csak periférikus szerepet játszik. Franciaország belpolitikai nehézségeit Macron elnök sikeres külpolitikával igyekszik pótolni.
Németországban a hárompárti koalíció napi nehézségekkel küszködik, Olaszország pedig nincs abban a helyzetben, hogy meghatározó befolyást gyakoroljon Európa ügyeire. Nagy Britannia a BREXIT után küzd az egykor dicső Nemzetközösség maradványainak fenntartásáért, jelenleg éppen az esetleges skót és walesi függetlenségi törekvések ellen. Az ír–észak-ír kérdés pedig továbbra is rendezetlen. Mindeközben a török politikára meghatározó lesz a mostani elnökválasztás végkimenetele, benne a második forduló. A világ megy tovább előre, csak az irány, sajnos, nem látható.
Címlapfotó: Nógrádi György biztonságpolitikai szakértő Facebook oldala
