Mihálovics Zoltán politológus, a Makronóm Intézet elemzőjének írása

A ritkaföldfémek rendkívül fontos geopolitikai kérdéssé léptek elő az utóbbi években, ugyanis olyan ásványokról és fémekről van szó, amelyek nélkülözhetetlenek a kereskedelmi és ipari termékek széles skálájához, valamint a számítógépekhez, akkumulátorokhoz, szélturbinákhoz és elektromos járművekhez is. Éppen ezért egyre több állam kényszerül új ritkaföldfém-lelőhelyek keresésére. Kína sokkal korábban „észrevette” e fémek stratégiai fontosságát, így szinte teljesen egyedüliként uralja ezt a piacot. A technológiai fejlődéshez és az éghajlatváltozás elleni küzdelemhez elengedhetetlen a ritkaföldfémekhez való hozzáférés.

A ritkaföldfémek jelentősége

Az Európai Bizottság és a Világbank becslései szerint a ritkaföldfémek – főként a bauxit, a kobalt, a lítium és a nikkel – iránti igény 2030-ra öt-hatszorosára, 2050-re hétszeresére fog nőni, mivel a világ nagymértékben beruház a digitális gazdaságba és a zöldátmenetbe. Az Európai Unió, az Egyesült Államok és egyébként Japán is óriási bajban van, mivel 

az EU a ritkaföldfémek 98 százalékát, az USA  pedig a 80 százalékát Kínából importálja, amely a világ bányászatának és feldolgozásának nagy részét ellenőrzi.

2. ábra. Forrás: Statista.

A svédeknek is lenne esélye a ritkaföldfém-bányászatban?

Kína és a Nyugat közötti feszültségek növekedésével egyre égetőbbé válik az ellátási láncok diverzifikálásának szükségessége. Az EU számos országa rendelkezik mélyen a föld alatt található ásványi anyagokkal – például Franciaország, Görögország, Grönland, Portugália és Skandinávia északi része. Az LKAB – amely egy észak-svédországi állami tulajdonú bányavállalat – becslései szerint a legtöbb ilyen kritikus ásványi anyag svéd területen található, a készletek nagyságrendileg egymillió tonnára rúgnak. Azonban több probléma is felmerült.

Az egyik, hogy a beruházási költségek magasak, az engedélyek és licencek megszerzéséhez és a környezeti hatásvizsgálatok elvégzéséhez szükséges eljárások pedig hosszan, akár 8-12 évig is elnyúlnak, az ásványi anyagok bányászata és feldolgozása pedig nem éppen „zöld”. Ráadásul Svédországban, valamint Norvégiában és Finnországban is a ritkaföldfémek kibányászása és termelése veszélyezteti az ottani, többnyire rénszarvastenyészetből élő őslakosságot.

Ezeket a nehézségeket szem előtt tartva az Európai Bizottság nemrégiben bemutatott egy ritkaföldfém-stratégiát, amelynek célja a „kritikus ásványi anyagok biztonságos, diverzifikált, megfizethető és fenntartható ellátásának” biztosítása. Egyfajta közös keretet kívánnak létrehozni az EU-s ásványi anyagok és fémek kitermelésére, feldolgozására és újrahasznosítására vonatkozó kapacitás megerősítésére az ellátási láncok diverzifikálása és a kockázatok jobb nyomon követése érdekében. 

A Bizottság javaslata célokat fogalmaz meg az EU területén folytatott ritkaföldfémekkel kapcsolatos tevékenységek növelésére, hogy 

2030-ra az európai kitermelés fedezni tudja az éves fogyasztás 10 százalékát, az éves feldolgozás 40 százalékát, valamint az éves újrahasznosítás 15 százalékát.

Ezenkívül az egyes stratégiai nyersanyagok éves fogyasztásának legfeljebb 65 százalékát lehetne egyetlen EU-n kívüli országból beszerezni vagy feldolgozni.

Lehet-e szabadkereskedelmi megállapodás a ritkaföldfémekről kötendő jövőbeni egyezmény?

Az európai stratégia egyik szembetűnő eleme egy olyan ügynökség felállítása, amely az EU nevében koordinálja a ritkaföldfémek központi felvásárlását a globális eladóknál. Ez a folyamat a koronavírus-világjárvány idején alkalmazott közös vakcinavásárlási megállapodásokhoz lenne hasonló.

Ezen a ponton érdemes megemlíteni Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnökének az EU–Kína kapcsolatokról tartott március 30-i beszédét, amelyben többek között szó esett arról is, hogy az Európai Unió milyen megállapodásokat tervez kötni, hogy csökkentsék a Kínának való kitettséget:

„A gazdasági biztonságunkat érintő kérdésekben sok közös vonásunk van a világ minden táján élő partnereinkkel. […] Ennek részeként a szabadkereskedelmi megállapodások megkötésére fogunk összpontosítani ott, ahol még nincsenek – például Új-Zéland, Ausztrália, India, az ASEAN- és Mercosur-partnereink esetében –, a megállapodások korszerűsítésére összpontosítunk ott, ahol már vannak – például Mexikó és Chile esetében –, valamint fókuszálunk a már létező megállapodások jobb kihasználására. Az Indiával létrehozott Kereskedelmi és Technológiai Tanács vagy az EU–Japán Zöld Szövetség révén fokozni fogjuk az együttműködést az olyan ágazatokban, mint a digitális és a tiszta technológiák. A Global Gateway stratégián keresztül pedig a régióban és azon túl is be fogunk fektetni az infrastruktúrába.[…] Mindezek hozzájárulnak ellátási láncunk ellenálló képességének megerősítéséhez és kereskedelmünk diverzifikálásához – ami gazdasági kockázatcsökkentési stratégiánk központi eleme kell, hogy legyen.”

Mindeközben az USA-ban a Biden-adminisztráció azt tervezi, hogy a 2022. évi inflációcsökkentési törvény (IRA) által engedélyezett adókedvezményekkel ösztönöz majd a zöldtechnológiák használatára.

A törvény „Made in America” rendelkezései azonban megkövetelik, hogy az elektromos járművekbe kerülő kritikus ásványi anyagokat az USA-ban vagy olyan országokban állítsák elő, amelyekkel az USA szabadkereskedelmi megállapodásokat kötött. Az USA és hivatalos kereskedelmi partnerei pedig közel sem termelnek elég ilyen nyersanyagot ahhoz, hogy az IRA ösztönzői működjenek.

Éppen ezért az USA-nak ki kell bővítenie azon országok számát, amelyek ezeket a kritikus ásványi anyagokat biztosítják – ez adott esetben egy EU-val való kereskedelmi megállapodásról szóló tárgyalásokhoz vezethet.

Egy ilyen jövőbeli megállapodás azt eredményezheti, hogy az EU-t egyenrangú partnerként kezelik egy szabadkereskedelmi egyezménnyel ekvivalens megállapodásban, és ezáltal az EU-ból érkező termékek is bizonyos adókedvezményekben részesülhetnek.

Mindezidáig az EU-nak és az USA-nak még soha nem volt szabadkereskedelmi megállapodása, annak ellenére, hogy számos más országgal már régóta vannak ilyen egyezményeik.

Vajon elég lenne-e egy, a ritkaföldfémekkel való kereskedésről szóló megállapodás ahhoz, hogy az szabadkereskedelmi megállapodásnak minősüljön?

Egy ilyen megállapodás tető alá hozása ismét egy hosszas folyamat lenne, mivel az Európai Tanácsnak és az Európai Parlamentnek is el kellene fogadnia, ami akár egy évig is eltarthat. A másik kérdés az, hogy támogatna-e az USA Kongresszusa egy ilyen megállapodást?

Janet Yellen, az Egyesült Államok pénzügyminiszterének nyilatkozatai arra utalnak, hogy a megállapodást nem sima jogalkotási eljárás keretében fogadnák el, ami a kereskedelmi megállapodás megkötésének egy újszerű módja lenne, és amely sok törvényhozót zavarhat adott esetben.

Az amerikai pénzügyminisztérium azt is megerősítette, hogy az „újonnan tárgyalt kritikus ásványi anyagokra vonatkozó megállapodásokkal” rendelkező országok kereskedelmi partnereknek minősülhetnek, és ezáltal megfelelhetnek az IRA kritériumainak.

Az előzetes tervek szerint az EU és az USA között tárgyalt megállapodás az elektromos járművek akkumulátoraihoz szükséges ásványi anyagokra fókuszálna, amelyeknek az USA-ból vagy valamelyik szabadkereskedelmi megállapodásban részt vevő partnerországból kell származniuk. Az amerikai adójóváírás igénybevételéhez viszont az elektromos járműveknek meg kell felelniük bizonyos helyi akkumulátorgyártási követelményeknek is.

Másrészről viszont, bármennyire is előnyös lenne az Atlanti-óceán mindkét partja számára, egy ilyen megállapodás újabb lépést jelentene a globális kereskedelmi szabályok aláásására. Katherine Tai, az Egyesült Államok legfőbb kereskedelmi megbízottja be is jelentette, hogy egy kritikus ásványi anyagokkal kapcsolatos kereskedelmi megállapodást kötöttek Japánnal, jelezve, hogy az USA egyetért ezzel a megközelítéssel. Az ő megjegyzése is azt sugallta, hogy Európával is készülhet egy hasonló megállapodás.

Mik lehetnek Európa céljai ebben a felállásban?

Az EU számára viszont az USA-val kötött megállapodás előkészítheti az utat a kritikus ásványi nyersanyagok forrásainak szélesebb körű diverzifikációja előtt azáltal, hogy más kereskedelmi partnerekkel – adott esetben például Ausztráliával, Chilével és a Mercosur-országokkal (Argentína, Brazília, Paraguay és Uruguay), amelyek szintén nagy nyersanyagtartalékokkal rendelkeznek – is megállapodásokat köthet.

Európa tágabb célja egyfajta globális szövetség lehetne a „kritikus nyersanyagok klubjának” létrehozása a hasonlóan gondolkodó országok között, amelyek a globális ellátási láncok megerősítésén dolgoznak, valamint igazodnak a Kereskedelmi Világszervezet szabályaihoz.

Továbbá a partnerekkel együttműködve küzdenek a tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatok ellen. Az EU célja lehetne az is, hogy felhasználja a Global Gateway infrastrukturális programját, hogy környezeti szempontból fenntartható legyen.

Összefoglalva tehát: a hasonlóan gondolkodó partnerek közötti célzott kritikus ásványi anyagokra vonatkozó megállapodás gyorsabb és fenntarthatóbb módja lehet az ellátási láncok diverzifikálásának, de ez biztosan nem követi a hagyományos szabadkereskedelmi megállapodások megkötésének nemzetközi szabályait. Az igazi kérdés a következő: hajlandó-e a Nyugat felrúgni az eddigi nemzetközi szabályokat azért, hogy diverzifikálhassa az ellátási láncokat?

Borítókép: 123rf

Eredetileg megjelent a Makronom.Madniner.hu oldalán 2023. június 5-én.