Rossz kezekben az Ukrajnának küldött fegyverek

Szerző: | 2023. június. 8. | Háború, Kiemelt

A május végi oroszországi támadásokhoz a Nyugat által Ukrajnába küldött fegyvereket használták, pedig ezt a Pentagon határozottan megtiltotta. Mégis megtörtént. Ki a felelős?

Május végén fegyveres csoportok törtek be Oroszországba, ahol „felszabadítási” akciókat akartak végrehajtani egyes településeken. A támadásokat a Szabad Oroszország Légió és az Orosz Felszabadító Hadtest elnevezésű csoportok vállalták magukra. Az akcióknak inkább lélektani, semmint gyakorlati hatása volt, a támadókról készített fotók és videók elemzésekor azonban kiderült, hogy azok nyugati fegyvereket és harcjárműveket használtak.

Ez a tény sokkal jobban lázba hozta Washingtont, mint maga a támadás.

Kijev következetesen tagadta, hogy bármi köze lenne a támadásokhoz, emiatt még hangsúlyosabban vetődött fel a kérdés: hogyan kerültek Ukrajnának segélyként adott fegyverek olyanok kezébe, akiknek semmi köze Ukrajnához? Az ukrán tagadásnak némileg ellentmond, hogy a Szabad Oroszország Légió egyik vezetője úgy nyilatkozott: csoportja a az ukrán nemzetközi légió tagja, tehát az ukrán hadsereg által felfegyverzett és koordinált harcosokból áll. (Kijev erre az információra már nem volt hajlandó érdemben reagálni.)

Keferágás

A felismert haditechnikai eszközök listáján olyan MRAP taktikai járművek szerepelnek, amelyeket eredetileg az Egyesült Államok és Lengyelország adtak Ukrajnának, azonosítottak továbbá Belgiumban és Csehországban gyártott SCAR és Bren automata kézifegyvereket, valamint egy AT-4-es páncéltörőt, amelyet kifejezetten a NATO-csapatok használnak.

Az USA kivételesen elég élesen reagált a történtekre. A külügyminisztérium hangsúlyozta: az Egyesült Államok szigorúan tiltja és semmilyen formában nem támogatja az Oroszországon belüli, amerikai fegyverekkel végrehajtott akciókat, ezt pedig elég világosan Kijev tudomására hozta. „Célunk, hogy fegyvereket és felszerelést biztosítsunk Ukrajnának a saját szuverén területe visszafoglalásához. Csak ennyit teszünk” – nyomatékosította az USA kormánya.

Egy dühös belga úr

A nyugati fegyverek beazonosítása után az Egyesült Államokkal szemben Csehország és Belgium hosszú ideig nem válaszolt a legkényesebb kérdésre:

mit kerestek az általuk szállított fegyverek egy Oroszországon belüli támadásban?

A csendet most a belga kormány törte meg. Hétfőn Alexander De Croo belga miniszterelnök azt is közölte: a védelmi tárca a hírszerzéssel együtt vizsgálatot indít az ügyben, amelynek során természetesen felvilágosítást fog kérni Ukrajnától is a jelentésekkel kapcsolatban. „Az európai fegyvereket azzal a feltétellel szállítjuk Ukrajnának, hogy kizárólag Ukrajna területén használják fel területi védelemre” – mondta, hozzátéve, hogy Belgium mostantól szigorú ellenőrzéseket vezet be, hogy ez így is maradjon. Arra a kérdésre, hogy milyen következményei lesznek, amennyiben kiderül, hogy Ukrajna mégsem tartotta be a szabályokat, a miniszterelnök csak annyit válaszolt: „Ne menjünk elébe a dolgoknak! Elemezzük a helyzetet, de ha ilyesmi derül ki, azt a legkomolyabban fogjuk venni”.

Ez volt az első eset, hogy a fegyverekkel kapcsolatos nyugati-ukrán megállapodásokat ilyen szinten megszegték. Kijev érintettségének a mértékét még nem ismerni, ám a történtek számos kérdést felvetnek a nyugati szövetség Ukrajnával kapcsolatosan oly sokszor hangoztatott „töretlen és teljes bizalmával” kapcsolatosan.


A cikk eredetileg a makronom.mandiner.hu oldalon jelent meg.
Fotó: Volodimir Zelenszkij és Alexander De Croo belga kormányfő Kijevben.
MTI/EPA/Szerhij Dolzsenko

Ezek is érdekelhetnek

trend

Promóció

Hazai válogatás

Promóció

Kövess minket

Facebook

Instagram

LinkedIn