A Szocsiban tartott orosz-fehérorosz elnöki találkozón Putyin bejelentette, hogy július elején megindulhat a „taktikai nukleáris fegyverek” telepítése Fehéroroszországba. Ha ez megtörténik, ez lesz az első eset 1991 óta, hogy Oroszország nukleáris fegyvereket telepít saját határain kívülre.
Július elejére minden bizonnyal elkészülnek azok a létesítmények Fehéroroszországban, amelyek szükségesek ahhoz, hogy Oroszország nukleáris fegyvereket tudjon áttelepíteni szövetségeséhez. Ennek apropóján Vlagyimir Putyin nemrég jelentette be, hogy a munkálatok befejeztével rögtön megkezdik az orosz fegyverek telepítését az Ukrajnával északról határos országba.
Ahogy a CNBC írja az orosz és a fehérorosz elnök a Fekete-tenger partján fekvő Szocsiban megrendezett találkozóján Putyin megjegyezte, hogy „minden a tervek szerint halad”, majd a televíziós közvetítésben azt is hozzátette, hogy a két ország még szorosabban elmélyíti biztonsági együttműködését.
Putyin szerint július 7-én vagy 8-án megtörténik a nukleáris létesítmények előkészítése, majd azonnal megkezdik a megfelelő típusú fegyverek telepítésével kapcsolatos tevékenységeket a fehérorosz területen.
A bejelentést nem véletlen most ejtette meg az orosz elnök: erre épp akkor került sor, amikor az ukránok ellentámadást indítanak, és igyekeznek visszaszerezni az orosz csapatok által elfoglalt területeket Ukrajna déli és keleti részén. Egy amerikai tisztviselő szerint a régóta várt ukrán ellentámadás folyamatban van, az amerikai és NATO-erők által kiképzett csapatok pedig szépen haladnak előre, miközben az orosz csapatokkal szemben támadásokat intéznek Zaporizzsja régiójában.
Szocsiban Lukasenko elmondta: az oroszokkal együtt azzal számolnak, hogy a jövőben is fennmaradnak az ellenük hozott globális szankciók, amelyekből példátlanul sokat vezettek be Oroszország ellen az ukrajnai invázió következtében, és Fehéroroszország ellen az oroszoknak nyújtott támogatások miatt.
Ahogy fogalmazott a fehérorosz elnök: „Nincs értelme abban reménykedni, hogy a szankciókat feloldják. Nincs értelme még csak beszélni sem.” Majd hozzátette: „Csak magunkra számíthatunk”.
Az előzményekhez hozzátartozik, hogy az orosz és fehérorosz elnök korábban megállapodott abban, hogy Oroszország saját parancsnoksága alá tartozó, rövid hatótávolságú, szárazföldi telepítésű „taktikai” nukleáris rakétákat telepít Fehéroroszországba, amelynek – nem mellesleg – közel 700 mérföldes közös szárazföldi határa van Ukrajnával. Az orosz erők lényegében azóta használják Fehéroroszországot egyfajta „állomáshelyként”, amióta Oroszország tavaly februárban megkezdte a teljes körű inváziót Ukrajna ellen.
Amennyiben Putyin szavai komolyan vehetők, akkor ez lenne az első olyan bevetés, amely keretében orosz taktikai nukleáris fegyvereket telepítenének Oroszország területén kívülre. Ilyenre a Szovjetunió 1991-es felbomlása óta nem volt példa.
A Biden-adminisztráció a kezdetektől fogva elítélte Oroszország bejelentett tervét, a Nemzetbiztonsági Tanács szóvivője pedig a lépést a fehérorosz elnök „felelőtlen és provokatív döntéseinek” újabb példájának nevezte.
A szóvivő megismételte az Egyesült Államok korábban tett nyilatkozatait, majd úgy folytatta, hogy az Egyesült Államok „nem látott okot arra, hogy módosítsa saját nukleáris fegyverekkel kapcsolatos álláspontját, és arra utaló jeleket sem látott, hogy Oroszország nukleáris fegyver bevetésére készülne”.
Putyin friss bejelentése azért különösen érdekes, mert ez volt az első alkalom, hogy az orosz elnök konkrét időkeretet javasolt az eredetileg még márciusban bejelentett tervekre, miszerint „taktikai nukleáris fegyvereket” telepít az Ukrajnától északra fekvő országba, amely Oroszország kevés igazán szoros szövetségesének egyike.
Borítókép: 123rf