Mihálovics Zoltán politológus, a Makronóm Intézet elemzőjének írása

A Makronóm már korábban beszámolt arról, hogy az Európai Unió problémákkal szembesül a zöldátállás és a technológiai fejlődés terén. Az ezekhez nélkülözhetetlen ritkaföldfémek piacán Kína a domináns szereplő. Az Európai Unió jelenleg a ritkaföldfémek 98 százalékát Kínából importálja. Hasonló a helyzet az Egyesült Államokban is.

Mindeközben az USA-ban a Biden-adminisztráció azt tervezi, hogy a 2022. évi inflációcsökkentési törvény (IRA) által engedélyezett adókedvezményekkel ösztönöz majd a zöldtechnológiák használatára. A törvény „Made in America” rendelkezései azonban megkövetelik, hogy az elektromos járművekbe kerülő kritikus ásványi anyagokat az USA-ban vagy olyan országokban állítsák elő, amelyekkel az Egyesült Államok szabadkereskedelmi megállapodásokat kötött. Az USA és hivatalos kereskedelmi partnerei pedig közel sem termelnek elég ilyen nyersanyagot ahhoz, hogy az IRA ösztönzői működjenek. Éppen ezért Amerikának ki kell bővítenie azon országok számát, amelyek ezeket a kritikus ásványi anyagokat biztosítják – ez adott esetben egy EU-val való kereskedelmi megállapodásról szóló tárgyalásokhoz vezethet.

Az Európai Bizottság ritkaföldfémekre vonatkozó stratégiája – magától értetődően – kifejezetten az európai helyzetre koncentrál, de transzatlanti kontextusban is érdemes vizsgálni. Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke és Joe Biden, az Egyesült Államok elnöke egy nemrégiben tartott találkozón megvitatta a stratégiát, és közösen bejelentették, hogy azonnal tárgyalásokat kezdenek egy célzottan a kritikus ásványi anyagokra vonatkozó megállapodásról. 

Egy ilyen jövőbeli megállapodás azt eredményezheti, hogy az EU-t egyenrangú partnerként kezelik egy szabadkereskedelmi egyezménnyel ekvivalens megállapodásban, ezáltal az unióból érkező termékek is bizonyos adókedvezményekben részesülhetnek. Mind ez idáig az EU-nak és az USA-nak még soha nem volt szabadkereskedelmi megállapodása, annak ellenére, hogy számos más országgal már régóta vannak ilyen egyezményeik. Korábban az Obama-adminisztráció próbált tárgyalásokat folytatni az EU-val az úgynevezett Transzatlanti Kereskedelmi és Beruházási Partnerségről (TTIP), amely bár meglehetősen hosszú utat járt be, a mezőgazdasági támogatásokkal és szabványokkal, valamint az azok alkalmazásával kapcsolatos nézeteltéréseket nehéz volt megoldani. A Trump-adminisztráció 2016 után pedig befagyasztotta a tárgyalásokat.

Itt adódik a következő kérdés: Vajon elég lenne-e egy a ritkaföldfémekkel való kereskedésről szóló megállapodás ahhoz, hogy az szabadkereskedelmi megállapodásnak minősüljön? Egy ilyen megegyezés tető alá hozása ismét hosszas folyamat lenne, mivel az Európai Tanácsnak és az Európai Parlamentnek is el kellene fogadnia, ami akár egy évig is eltarthat. A másik kérdés az, hogy támogatna-e az USA kongresszusa egy ilyen megállapodást, ahol a félidős választások óta a két kamarában eltérő többség van. Janet Yellen, az Egyesült Államok pénzügyminiszterének nyilatkozatai arra utalnak, hogy a megállapodást nem sima jogalkotási eljárás keretében fogadnák el, ami a kereskedelmi megállapodás megkötésének egy újszerű módja lenne, és amely adott esetben sok törvényhozót zavarhat. Az amerikai pénzügyminisztérium azt is megerősítette, hogy az „újonnan tárgyalt kritikus ásványi anyagokra vonatkozó megállapodásokkal” rendelkező országok kereskedelmi partnereknek minősülhetnek, ezáltal megfelelhetnek az IRA kritériumainak.

Az előzetes tervek szerint az EU és az USA közötti megállapodás az elektromos járművek akkumulátoraihoz szükséges ásványi anyagokra fókuszálna, amelyeknek az USA-ból vagy valamelyik szabadkereskedelmi megállapodásban részt vevő partnerországból kell származniuk. Az amerikai adójóváírás igénybevételéhez viszont az elektromos járműveknek meg kell felelniük bizonyos helyi akkumulátorgyártási követelményeknek is.

Jelenleg és a belátható jövőben az EU-nak nem lesznek saját kritikus ásványi anyagai, amelyeket eladhatna, de az USA-ban történő akkumulátorgyártásra vonatkozó jövőbeli kötelezettségvállalások valószínűleg megfelelnek a feltételeknek, valamint az a kötelezettségvállalás is, hogy a jövőben az EU-ban kitermelt kritikus ásványi anyagokra nem vetnek ki exportkorlátozást. Az USA-t az ösztönzi, hogy a Kínától való függősége ezzel érdemben csökkenne. A ritkaföldfémekről szóló megállapodás így enyhítheti a transzatlanti feszültségeket és fokozhatja a kooperációt, bár az eredeti problémát, azaz a kérdéses nyersanyag hiányát aligha oldja meg.

Másrészről viszont, bármennyire is előnyös lenne az Atlanti-óceán mindkét partja számára, egy ilyen megállapodás újabb lépést jelentene a globális kereskedelmi szabályok aláásására. Ezek szerint – amelyek az Általános Vám- és Kereskedelmi Egyezmény (GATT) hagyományos megközelítéséhez nyúlnak vissza – minden szabadkereskedelmi megállapodásnak két vagy több partner kereskedelmének jelentős részére kell kiterjednie. Katherine Tai, az Egyesült Államok legfőbb kereskedelmi megbízottja be is jelentette, hogy egy kritikus ásványi anyagokkal kapcsolatos kereskedelmi megállapodást kötöttek Japánnal, jelezve, hogy az USA egyetért ezzel a megközelítéssel. Az ő megjegyzése is azt sugallta, hogy Európával is készülhet egy hasonló egyezség, ami megerősíti az ellátási láncok biztonsága és a stratégiai együttműködés iránti eltökéltségüket. Tehát itt egyelőre sok a kérdőjel: az USA a kritikus ásványi anyagokra vonatkozó paktumot „szabadkereskedelmi megállapodásnak” nevezi, de a valóságban a megállapodás sokkal korlátozottabb.

Mik lehetnek Európa céljai ebben a felállásban?

Az EU számára az Egyesült Államokkal kötött megállapodás előkészítheti az utat a kritikus ásványi nyersanyagok forrásainak szélesebb körű diverzifikációja előtt azáltal, hogy más kereskedelmi partnerekkel – adott esetben Ausztráliával, Chilével és a Mercosur-országokkal (Argentína, Brazília, Paraguay és Uruguay), amelyeknek szintén nagy nyersanyagtartalékuk van – is megállapodásokat köthet.

Európa tágabb célja egyfajta globális szövetség lehetne, a „kritikus nyersanyagok klubjának” létrehozása a hasonlóan gondolkodó országok között, amelyek a globális ellátási láncok megerősítésén dolgoznak, valamint igazodnak a Kereskedelmi Világszervezet szabályaihoz. Továbbá a partnerekkel együttműködve küzdenek a tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatok ellen. Az EU célja lehetne az is, hogy felhasználja a Global Gateway infrastrukturális programját – egy európai válasz a kínai Egy övezet, egy út (Belt and Road) kezdeményezésre (BRI) –, amely nagymértékben a nyersanyag-kitermelő iparágakra összpontosít, miközben kulcsfontosságú projekteket határoz meg az infrastruktúra támogatására és annak biztosítására, hogy a ritkaföldfémek feldolgozása – a kínai megközelítéssel ellentétben – környezeti szempontból fenntartható legyen.

Összefoglalva tehát: a hasonlóan gondolkodó partnerek közötti célzott kritikus ásványi anyagokra vonatkozó megállapodás gyorsabb és fenntarthatóbb módja lehet az ellátási láncok diverzifikálásának, de ez biztosan nem követi a hagyományos szabadkereskedelmi megállapodások megkötésének nemzetközi szabályait. Az igazi kérdés a következő: hajlandó-e a Nyugat felrúgni az eddigi nemzetközi szabályokat azért, hogy diverzifikálhassa az ellátási láncokat?

Borítókép: 123rf