A Párizsban múlt héten tartott csúcstalálkozón a gazdag államok elfogadtak egy listát azokról a vállalásokról, amelyekkel a déli országokat támogatják, de ezzel nem váltottak ki különösebb lelkesedést az érintett szegény államok körében. Láttak ők már ilyet, abból sem lett semmi.
A Párizsban múlt héten tartott csúcstalálkozón a gazdag államok elfogadtak egy listát azokról a kötelezettségvállalásokról, amelyekkel a déli országokat támogatják a nyomor és a globális felmelegedés elleni küzdelemben. Az új globális pénzügyi paktumról szóló tanácskozás eredményei nem váltottak ki különösebb lelkesedést az érintett szegény államok körében. Láttak ők már ilyet, abból sem lett semmi.
Ilyen nagy számban az idén még nem gyűltek össze a világ vezető politikusai: a múlt hét második felében Párizsban találkozott ötven állam- és kormányfő. A különböző országok irányítói, nemzetközi szervezetek elöljárói, gazdasági szaktekintélyek, üzletemberek mintegy háromszázan voltak jelen, hogy a kétnapos csúcstalálkozón megvitassák az új globális pénzügyi paktum létrehozásából rájuk váró feladatokat.
Párizs a világ közepe?
Első pillantásra ez a sokaság úgy tűnhetett fel, mintha a francia főváros lenne a világ közepe. És ez volt a szándéka a házigazdának, Emmanuel Macron elnöknek is, hogy ő irányítsa Észak és Dél találkozóját. Magához ragadva a kezdeményezést sok előtte álló államot – ha a gazdasági és politikai befolyást nézzük – átugorhatott. Pár napig Franciaország államfője a Nyugat vezetőjének szerepében tetszelgett, aki annyira aggódik mások nyomora miatt, hogy ezen érzések következtében az egész nemzetközi pénzügyi struktúra reformját meg akarja valósítani. Hatalmas szakadék tátong a talán valóban nemes hozzáállás és a konkrét eredmények között. A francia elnöknek viszont sikerült a különutasságát bizonyítani azáltal, hogy a sokat szidott nemzetközi pénzügyi rendszer megváltoztatójának szószólójaként állíthatta be magát.
Macronnak erre a kommunikációs mutatványra csak azért volt lehetősége, mert hivatalos küldöttséggel a csúcson az Egyesült Államok – bár Janet Yellen amerikai pénzügyminiszter részt vett a párizsi munkában –, Kína és persze Oroszország sem képviseltette magát. A legfejlettebb G7-államok vezetői közül a házigazdán kívül csak Olaf Scholz német kancellár vette a fáradságot a részvételre, igaz, nem kellett távolra utaznia. Úgy tűnik, mintha a ,,nagyoknak” nem lenne igazán fontos ez a csúcstalálkozó. Annál többen voltak a Dél képviselői, az élükön Lula brazil elnökkel és számtalan afrikai vezetővel – tudósított az eseményről a Les Echos francia gazdasági napilap.
Nem lehetett csodára számítani a tanácskozáson. A nemzetközi pénzügyi struktúra több mint húsz éve húzódó reformja szerepelt a napirenden. Senki sem várta azt, hogy Párizsban a szegények finanszírozásával egy csapásra megoldódik minden. Miért kellene alaposan megreformálni a jelenlegi pénzügyi rendszert? A jelenlegi kor kihívásaival szemben a Bretton Woods-i intézmények elavultnak minősülnek. A Nyugat politikai vezetői fokozatosan azzal szembesülnek, hogy veszítenek befolyásukból és hitelességükből a fejlődők világában, helyettük pedig más hatalmak – Kína és Oroszország – folyamatosan teret nyernek.
A Bretton Woods-i megállapodás
A második világháború vége felé, 1944 júliusában a szövetséges hatalmak képviselői az Egyesült Államokban, a New Hampshire-ben lévő Bretton Woods kisvárosában tartott monetáris konferencián úgy döntöttek, hogy lefektetik egy olyan globális finanszírozási rendszer alapjait, amelynek a célja hitelek révén a legszegényebb országok megsegítése. Az itt elfogadott szisztéma lényege az volt, hogy minden valuta árfolyamát a dolláréhoz kötötték, a zöldhasú árfolyamát pedig az aranyhoz. Ezzel jelképesen megkoronázták az Egyesült Államokat, amely a világgazdaság és pénzügyi rendszer urává vált.
A konferencián három intézményt hoztak létre: a Kereskedelmi Világszervezetet (WTO), amely a kereskedelemmel foglalkozik, valamint két pénzügyi szervezetet, a Nemzetközi Valutaalapot (IMF) és a Világbankot. Mindegyiknek megvolt a maga felelőssége. Az IMF egy kicsit olyan, mint a tűzoltóság, pénzt ad kölcsön, amikor az országok válságba kerülnek, vagy nem tudnak többé hitelt felvenni. Cserébe azok vállalják, hogy strukturális reformokat hajtanak végre, amellyel csökkentik a hiányukat, az adósságukat. Ez a megszokott IMF-modell, amelyből számos ország már rég nem kér.
A Világbanknak pedig az a feladata, hogy hosszú lejáratú hiteleket nyújtson fejlesztésekhez. Ezek a kölcsönök nagyon sokáig infrastrukturális projektekhez kapcsolódtak: utak, hidak, vasutak, repülőterek, kikötők, energiaberuházások. 1990 és 2000 között az oktatás, az egészségügy és a szegénység elleni küzdelem kapott prioritást. Az 1960-as években a Világbank mintájára, de regionális szinten, regionális bankokat hoztak létre, mint az Afrikai Fejlesztési Bank és az Amerika-közi Fejlesztési Bank.
Az új globális pénzügyi paktum gondolata nem új keletű, de napjainkban a reform elkerülhetetlen lett a világot sújtó számos válság miatt, mint a koronavírus-járvány, az ukrajnai háború és – bár sokkal lassabb ütemben – az éghajlati krízis. Mindezen kihívások fényében sokan úgy érzik, hogy a Bretton Woods-i intézmények már nem alkalmazhatók vagy nincsenek felkészülve arra, hogy elég erős válaszokat adjanak a különböző válságokra.
Közel nyolcvan évvel a Bretton Woods-i intézmények létrehozása után a világ népessége megháromszorozódott, az országok száma 99-ről 200-ra nőtt, a világgazdaság mérete pedig megtízszereződött. A világ gazdagabb lett, de az egyenlőtlenségek óriásra nőttek. Egy nagyon megosztott, többpólusú világban a legszegényebbek vannak a leginkább kitéve a megrázkódtatásoknak.
Más ez a párizsi csúcs
A tíz évvel ezelőttiekhez képest a párizsi találkozó hangulata jelentősen megváltozott. Mindenki érezte, hogy
a nemzetközi közösségnek most már elege van abból, hogy a nagyok megígérnek mindent – forrást, pénzügyi hozzáférést és befektetéseket, adósságelengedést –, aztán telnek a napok és az évek, a szép tervekből pedig csak mutatóban valósul meg néhány.
A déli országok, különösen az afrikai államok, ma már nem haboznak felemelni a hangjukat a gazdagok ellen. A pénteken véget ért tanácskozáson felszólalók annak a véleményüknek adtak hangot, hogy túl gyorsan fizetnek dollármilliárdokat Ukrajnának, de nem mindig tartják be a fekete földrésznek tett ígéretüket. A Le Point francia hetilap cikke leszögezte:
megértik, hogy jogos az Ukrajnának adott támogatás, de miért nem kapnak az afrikai országok is, amikor azok élelmezési vagy éghajlati válsággal küzdenek?
Mint ahogyan Cyril Ramaphosa dél-afrikai elnök találóan fogalmazott, az ígéretek csak azokat kötik, akik hisznek bennük. Megemlítette a Kongó folyón épülő Inga-gát megépítésének projektjét, amely 15 afrikai ország számára tenné lehetővé az elektromos áramhoz való jobb hozzáférést. „Ez lenne a párizsi csúcstalálkozó egyik legnagyobb eredménye” –, de nem rejtette véka alá a kétségeit. Abdel Fattáh esz-Szíszi egyiptomi elnök azt hangsúlyozta: „Mivel sok csúcstalálkozón vettem már részt, hozzászoktam ahhoz, hogy rengeteg ígéretet hallok. Csak akkor vagyok boldog, ha egy elképzelést fel is avatnak.” A tanácskozáson kiütközött a tiszta lappal indulás vágya: Párizs lehet az új kezdet – mondta Mahamat Idriss Deby Itno, Csád elnöke, aki nem kevesebbet követelt, mint a szegény országok adósságainak befagyasztását vagy eltörlését.
Fontos kérdésre figyelmeztetett a Világbank elnöke – állapította meg a Le Figaro konzervatív újság. „A fiatalok egy helyen élnek, főleg Délen. De a tőke egy másik helyen van. Hogyan hozhatjuk össze őket? – szólt Ajay Banga, a nemzetközi pénzintézet indiai születésű, de amerikai üzletember vezetője, aki szerint ez az egész párizsi vita lényege. – Ezeket a fiatalokat integrálni kell a munkaerőpiacra. Ellenkező esetben lesz egy ketyegő időzített bombánk, amely a fejlődő országokban bármelyik pillanatban felrobbanhat.”
Megszegett ígéretek, elszalasztott lehetőségek
Milyen most az észak–déli együttműködés? – tette fel a kérdést a londoni The Guardian, majd néhány szóban így foglalta össze: „Megszegett ígéretek, elszalasztott lehetőségek és a globális jövőkép hiánya: az elmúlt években ez jellemezte a fejlődő országokkal szembeni nyugati politikát.” A baloldali brit lap arra is rámutatott, hogy míg számos nyugati ország az ukrajnai háború következményeivel, az inflációval és a globális felmelegedéssel küzd, addig a különböző válságok sújtotta déli államokban a dolgok sokkal összetettebbek és bonyolultabbak. „Emiatt a Macron-féle csúcstalálkozó a fejlesztés finanszírozásáról sokkal fontosabb esemény, mint egy átlagos ülés” – írta a napilap.
Valami konkrétumra lenne szükség – állapította meg a The Hindu indiai újság még a találkozó előtt. Ennek alapján létre kell hozni egy politikai keretet az eredmények nyomon követésére és elszámoltatására, amely nemzetközi csúcstalálkozóról csúcstalálkozóra üzemel. Ennek szükségességét Macron elnök is átérezte, a gyakorlati intézkedésekről számolt be záróbeszédében. „Hatékonyságot csak nyomon követéssel lehet elérni” – biztosította az államfő a mintegy ötven országból érkező tárgyalópartnereit. A csúcstalálkozó konkrét eredményei közt említette, hogy Zambia adósságának átütemezéséről megállapodtak, Szenegál pedig az energetikai átállásról szóló megállapodással távozott.
Több más kötelezettségvállalás történt. A G20-ak gazdag országai megállapodtak abban, hogy a Nemzetközi Valutaalapnál (IMF) tartott tartalékaikból 100 milliárd dollárt különleges lehívási jogok (SDR) formájában átcsoportosítanak a szegény országoknak. Ez azonban még nem valós. Csak 61 milliárd euró érkezett az IMF-hez, amit a francia államfő is elismert, és a fennmaradó 39 milliárd gyors folyósítására szólított fel. A párizsi csúcstalálkozón ígéretet tettek arra is, hogy a multilaterális fejlesztési bankoktól tíz év alatt 200 milliárd dollárnyi hitelezési tőkét mozgósítanak. Macron kiemelte a sorból azt, hogy végre teljesült a nemzetközi közösség azon vállalása, hogy évente 100 milliárd dollárt fordít az éghajlatváltozás elleni harcra. Ezen túlmenően olyan mechanizmust kell létrehozni, amely a Párizsban tett vállalások ellenőrzésére szolgál, beleértve az Afrikai Uniót is. Erről félévente jelentést kell majd készíteni.
Új adók is kellenek
Sok vita folyt a finanszírozás javításához szükséges pénzügyi eszközökről, például az új közterhekről. Emmanuel Macron rámutatott, hogy Franciaország adót vezetett be a légitársaságokra, valamint a pénzügyi tranzakciókra, és vita folyik a tengeri forgalomra kivetett közteherről. A világ 140 vezető közgazdásza a nagy vagyonok megadóztatására szólított fel még a párizsi csúcs előtt, hogy a legszegényebbek klímavédelmi kárait finanszírozzák. A vagyonadó dollármilliárdokat hozhatna a kasszába. Ez elegendő lenne ahhoz, hogy segítsen a legszegényebb országoknak abban, hogy megkezdjék a gazdaságuk átalakítását, miközben hozzájárulna a „veszteség és kár” fedezéséhez, amely az éghajlati konferenciákon kidolgozott formula. Ez az éghajlati katasztrófáknak leginkább kitett országok kártérítésére utal. Az ultragazdagokra kivetett kétszázalékos adó a becslések szerint évi 2,5 milliárd dollárt eredményezne.
A klímafinanszírozás kérdése egyre inkább vitatott a szegény országok körében, amelyek a brit The Guardian szerint megsértődtek, hogy a gazdag államok segítik Ukrajnát, és milliárdokat találnak a Covid elleni küzdelemre, de nem hajlandók támogatni őket a klímaválság következményeinek kezelésében. Párizsban a fő gondolat az volt, hogy globális adóforrásokat kell találni. Sokáig úgy gondolták, hogy az éghajlatváltozás elleni küzdelem egyetlen módja a szennyezés forrásainak megadóztatása. Az elképzelés szerint a kibocsátásokat kellene adóztatni, a bevételt pedig az ágazat szén-dioxid-mentesítésére és az éghajlatváltozás által leginkább veszélyeztetett országok kárpótlására lenne szükséges fordítani.
A párizsi csúcstalálkozón arról is döntöttek, hogy tovább folytatják a globalizációról szóló megbeszéléseket. Az innovatív finanszírozás egyik aspektusa a szegény országok adósságának az éghajlatváltozáshoz való hozzáigazítása, például azáltal, hogy egy természeti katasztrófa után bizonyos ideig nem kell visszafizetniük a hiteleiket. Sok állam számára ez kettős vagy akár hármas csapás is lehet: meg kell birkózniuk egy természeti katasztrófával, és szinte egyidejűleg gondolkodniuk kell az újjáépítésen, valamint az adósságaik visszafizetésén.
A múlt hét két napján rengeteg jó szándékról hallottunk, amelyek talán néhány hónap múlva a feledés homályába vesznek. Ennek főleg az az oka, hogy Macronnak az eltökéltsége ellenére sincs meg a kellő képessége ahhoz, hogy megváltoztassa a Bretton Woods-i megállapodások szabályait. Amit ő remél, az egy kisebb forradalom, amely nem mehet végbe az Egyesült Államok, Kína és bizonyos mértékig Oroszország tevékeny támogatása nélkül. De ne áltassuk magunkat:
ezek a nagyhatalmak meg sem tisztelték jelenlétükkel a csúcstalálkozót. „A déli országok adósságban fuldokolnak, ami megszorításokra ösztönözi őket – állapította meg Alex Lenferna, a dél-afrikai Nelson Mandela Egyetem kutatója. – Ez pedig veszélyezteti az éghajlati válságra adandó válaszadási képességüket. Sokkal több közpénzre van szükségük a valóban igazságos átmenet biztosításához. Az északi országoknak ki kell fizetniük az éghajlati adósságukat.”
Ez csupán vágyálom. A szegényeknek, különösen az afrikaiaknak, nem szabad túlságosan nagy reményeket fűzniük ahhoz, hogy az ilyen csúcstalálkozókon majd mentőövet dobnak nekik.
Címlapfotó: Reuters
