Erdogan – ezúttal két fordulóban – aratott választási győzelme politikai rugalmasságát és a sokszínű választókkal való kapcsolatteremtő képességét bizonyítja. Mióta 2003-ban miniszterelnökként hatalomra került, Erdoğan Törökország társadalmi és gazdasági dinamikájának pontos ismeretéről tett tanúbizonyságot, ami segített neki sikeresen megbirkózni a politikai kihívásokkal. A gazdasági fejlődésre, a szociális jóléti programokra és a nemzetbiztonsággal kapcsolatos határozott álláspontjára való folyamatos fókusz sok török választópolgárra fejtett ki érdemi hatást, különösen a vidéki területeken, amelyek Erdoğan pártjának konzervatív bázisát jelentik.

Erdoğan hivatali idejét a gazdasági stabilitásra és az infrastruktúra fejlesztésére való összpontosítás jellemezte, és vezetése alatt Törökország jelentős növekedést és modernizációt tapasztalt. Az infrastrukturális projektekre, például repülőterekre, hidakra és autópályákra helyezett hangsúlya nemcsak az országon belüli összeköttetést javította, hanem Törökország globális tekintélyét és „Európa keleti kapujának” szerepét is erősítette. E kezdeményezéseknek kézzelfoghatók az előnyei. Mindezeken túl a munkahelyteremtésre és a jóléti programokra való fókusz is a választók jelentős része számára kedveltté tette az elnököt.

Erdoğan nacionalista retorikája és politikája sok török számára pozitívan hatott, amely megerősítette bennük a tudatot, hogy az ország érdekeit belföldön és nemzetközi szinten egyaránt védelmező erős vezető ül az elnöki székben. Határozott álláspontja az olyan kérdésekben, mint a területi viták, a terrorizmus és a regionális konfliktusok, jól rezonáltak a nacionalista, konzervatív beállítottságú törökökre. Az, hogy Erdoğan képes volt hatékonyan kihasználni a nacionalista érzelmeket, segített neki szövetségeket kötni és fenntartani szilárd támogatói bázisát, különösen a konzervatív és jobboldali szavazók körében.

A választást megelőzően azért volt nagy kérdés, hogy Erdoğan tud-e újrázni, mert az ellenzéki pártok – csakúgy, mint Magyarországon – választási szövetséget kötöttek a regnáló kormánypárt elleni siker érdekében. Viszont a török politikai színtér az elmúlt években mélyen polarizálódott, és az egyre inkább széttöredezett ellenzék küzdött azért, hogy egységes frontot tudjon képviselni Erdoğannal és kormánypártjával, az Igazság és Fejlődés Pártjával (AKP) szemben. A belső megosztottság, valamint a limitált erőforrások és a médiához való korlátozott hozzáférés akadályozta az ellenzéket abban, hogy Erdogan népszerűségét érdemben megtörje.

A régi-új elnök győzelme a 2023-as választásokon valószínűleg jelentős hatással lesz Törökország bel- és külpolitikájára. További vezetése stabilitást és kiszámíthatóságot fog biztosítani, lehetővé téve a folyamatban lévő kezdeményezések és politikák konszolidálását. Ugyanakkor főként a nyugati sajtóban aggodalmak merültek fel a demokratikus visszaesés, a szólásszabadság és a hatalom túlzott koncentrációja miatt. Minden bizonnyal  a gazdasági növekedés és a demokratikus reformok egyensúlyának megteremtése kulcsfontosságú lesz Törökország hosszú távú stabilitása és nemzetközi megítélése szempontjából.

Erdoğan elsöprő győzelme a 2023-as választásokon megszilárdítja politikai dominanciáját Törökországban, és hangsúlyozza a lakosság jelentős részének támogatását, bizalmát. Bár erős vezetése, a gazdasági fejlődésre való összpontosítása és nacionalista retorikája sok töröknél talált visszhangra, fontos, hogy foglalkozzunk a demokratikus kormányzással és a hatalom koncentrációjával kapcsolatos aggályokkal.

Törökország jövője szempontjából alapvető fontosságú lesz a gazdasági fejlődés és a demokratikus reformok közötti egyensúly megteremtése. 

Mivel Erdogan újabb ciklusba kezd az ország vezetőjeként, Törökország kritikus ponton van, ahol a körültekintő döntéshozatal fogja meghatározni az elkövetkező évek pályáját.

A választási győzelem egyik következménye – új jegybankelnök Amerikából

A választási győzelmet követően nem sokall Hafize Gayen Erkant nevezte ki a jegybank élére, aki nem mellesleg évtizedes Amerikában szerzett banki tapasztalatok birtokában tért vissza hazájába. A Princetonon végzett egykori Goldman Sachs-bankár az idén tavasszal nemrég összeomlott amerikai First Republic Bank, társ-vezérigazgatója volt 2021 végéig.

Erkan gondolkodása a klasszikus matematikai elméletekben gyökerezik, amely érdekes, hogy erős ellentétben áll Erdogan radikális gazdasági nézeteivel. Erkan 2019 óta az ötödik török jegybankelnök. A régi-új államfő a kamatlábakat „minden rossz anyjának és atyjának” nevezte, és ragaszkodik ahhoz, hogy a magas hitelfelvételi költségek inkább okozói, mint gyógyítói a magas inflációnak. Şahap Kavcıoğlu, az előző jegybankelnök éppen ezért két év alatt 19 százalékról 8,5 százalékra csökkentette a kamatokat, ami akut inflációs válságot okozott és súlyos nyomás alá helyezte a lírát.

A központi bank idén mintegy 25 milliárd dollárnyi devizatartalékot is felélt, részben a líra stabilizálására tett kísérlet miatt. Mindez kevés mozgásteret hagy Erkan számára, aki minden bizonnyal igyekszik majd megállítani a jegybankot a lejtőn.

Hakan Kara, a központi bank korábbi vezető közgazdásza szerint Erkan feladata egyszerre nehéz és könnyű. Nehéz, mert magas inflációt és egy nem hatékony szabályozást örökölt, amelyet fel kell számolnia. Könnyű, mert elődje szokatlanul alacsony hitelességét tekintve a központi banki alapokhoz ragaszkodva is nagyon gyorsan javíthat a piaci hangulaton.

Az új jegybankvezér 1979 áprilisában, Isztambulban született. Szülei – egy fizika- és matematikatanár, valamint egy mérnök – már kora gyermekkortól kezdve ápolták a kvantitatív képességeit. A C++ programozási nyelvet elmondása szerint a szomszédoktól tanulta meg. Miután 2001-ben a törökországi Boğaziçi Egyetemen ipari mérnöki diplomát szerzett, Erkan a Princeton Egyetemen pénzügyi mérnöki doktori fokozatot szerzett. A török–amerikai kettős állampolgár ezután közel egy évtizedet töltött a Goldman Sachsnél, ahol nagy pénzügyi csoportoknak adott tanácsokat. Itt találkozott a First Republic alapítójával, Jim Herbertrel, aki 2014-ben felvette őt a kaliforniai hitelező befektetési portfóliójának és kockázatkezelési funkciójának egy kulcsfontosságú részének vezetésére. Erkan gyorsan végigjárta a ranglétrát, 2016-ban még a betéti igazgatói posztot is átvette. 2021 nyarán a First Republic társ-vezérigazgatójává nevezték ki, és legesélyesebb jelöltként tekintettek rá, hogy leváltsa Herbertet az akkoriban az egyik legnagyobb amerikai regionális hitelezőnél. A cég élén töltött idő azonban rövid és rögös volt: Erkan egy sor konfliktusba keveredett más felső vezetőkkel. A First Republictól 2021 végén távozott. Miután elhagyta hitelintézetet, egy évvel később hasonlóan rövid ideig volt a Greystone New York-i kereskedelmi ingatlancég társfőnöke. 2022 júniusában nevezték ki, és ugyanezen év decemberében távozott. Most viszont Törökország első női jegybankelnökeként esélyt kap arra, hogy kockázatkezelési tapasztalatait kamatoztassa, miközben végrehajtja a bank eddigi egyik legnagyobb fordulatát.

Mehmet Şimşek, akit frissen neveztek ki pénzügyminiszternek, megfogadta, hogy visszaállítja a „racionális” politikát az országban. Ehhez Erkan, mint új jegybankelnök ideális lehet, viszont a jegybankelnöki pozíció minden bizonnyal próbára teszi Erkan diplomáciai képességeit is. A törökül, angolul és németül beszélő szakembernek finom határvonalat kell majd húznia aközött, hogy Törökországot fenntarthatóbb politikai pályára állítsa és visszacsábítsa a külföldi befektetőket, miközben meg kell békítenie Erdoğant, aki jellemzően kevés türelmet tanúsít a hagyományos gazdaságpolitikával szemben. 

Elviekben tehát a török gazdaságpolitika változás előtt áll Şimşekkel és Erkannal a fedélzeten. A változás irányába mutat az új jegybankelnök egyik első lépése is: a központi bank június 22-én 6,5 százalékponttal emelte a kamatlábakat. Tekintettel azonban arra, hogy Törökországban az infláció közel 40 százalékos, egy ilyen mértékű kamatemelés inkább tűnik kerülőútnak a közelgő fizetésimérleg-válság megelőzésére, mintsem fordulatnak. Egy előre hozott kamatemelés, párosulva Şimşek alapos értékelésével, meggyőzte volna a piacokat az ortodox politikára való hosszú távú áttérésről. Ennek hiányában azonban nehéz bízni az ország monetáris szigorítás iránti elkötelezettségében.

Mielőtt azonban Şimşek és Erkan fordulatot hajtana végre a gazdaságpolitikában, a török kormánynak az eddigi politikájával kell elszámolnia, hogy hiteles legyen. Ellenkező esetben bármiféle szigorítás nem fogja eredményezni külföldi tőke bevonzását, és nem tartja kordában az elszabadult inflációt.

Az előttünk álló időszakban mindenesetre érdemes lesz figyelemmel kísérni a török gazdaságpolitikát: valóban változások következnek a gazdaságpolitikában? Ha igen, Erdoğan hogyan fogadja majd ezt?

Borítókép: 123rf