Mihálovics Zoltán politológus, a Makronóm Intézet elemzőjének írása

A NATO vilniusi csúcstalálkozóját feszült figyelem övezi már hónapok óta. A találkozóra a konfliktus egy döntő pillanatában kerül sor – a Wagner-féle „puccskisérlet” után, igaz,még ma sem tudjuk teljes bizonyossággal megmondani, hogy Jevgenyij Prigozsin akcióját hogyan érdemes értelmezni. A NATO arra törekszik, hogy Kijevet friss lőszerekkel – köztük az Egyesült Államok által biztosított kazettás bombákkal – erősítse meg az ellentámadásához, és felmérje, hogy a Wagner-csoport vezetőjének júniusban meghiúsult lázadása milyen hatással van Oroszország vezetésére és műveleteire.

Az orosz–ukrán háború egybehangzó vélemények szerint elhúzódik, éppen ezért nem mindegy, hogy az elkövetkezendő években ki vezeti az észak-atlanti tömböt. Stloltenberg mandátumát ugyan meghosszabbítottak, de csupán egy évvel. Egyre többen Ursula von der Leyenről suttognak a folyosókon mint 2024-től lehetséges főtitkár. 

A NATO-t azonban belső ellentétek is gyengítik, csakúgy mint az EU-t – a 31, illetve 27 tagállamot tömörítő szervezetekben ez már csak így működik. A védelmi szövetség küzd azzal, hogy Törökország jóváhagyja Svédország csatlakozását, valamint azzal is, hogy előkészítsék-e az utat Ukrajna esetleges csatlakozása előtt. A legvitatottabb kérdés természetesen az utóbbi: a tagállamok megosztottak, mivel ha gyorsított eljárás keretében ígéretet tesznek Ukrajnának a csatlakozásra, azzal a NATO 5. cikkelye révén eszkalálhatják a konfliktust. Többen ettől tartva inkább egy hosszabb távú segélyezési programot szorgalmaznának. Kérdés még a török–svéd patthelyzet feloldása is. Erdogan a választási győzelmet követően is blokkolni fogja a bővítést? Ha igen, meddig? Stoltenberg és Biden ezzel kapcsolatban bizakodó, és reményeiket fejezték ki, hogy a találkozón pont kerülhet az ügy végére a két ország között, és már csak a technikai része lesz hátra a ratifikációnak. 

Mindezek mellett a védelmi kiadások terén a tagállamok továbbra sem teljesítenek fényesen: a NATO friss becslései szerint is csupán 11 tagország éri el az idén a GDP 2 százalékát, holott az elmúlt időszakban repkedtek a kormányoktól a kemény elköteleződést sugalló nyilatkozatok.

Végül a Biden és Sunak közti tárgyalásokra is érdemes lesz figyelni: meg tudják-e oldani a nagypénteki nyilatkozat által még 1998-ban létrehozott hatalmi struktúrában kialakult patthelyzetet? Lesz-e a Sunak által emlegetett ún. Atlanti Nyilatkozatnak folytatása? Biden ekkor tervezi pótolni a III. Károllyal való találkozóját is – mivel nem ment el a koronázásra –, ahol az éghajlatváltozás elleni küzdelem lesz a fókuszban. Az amerikai elnök mindamellett, hogy nagyszabású klímatalálkozót tervez a brit uralkodóval, be akar iktatni még egy megbeszélést az északi nemzetekkel, amelynek a házigazdája Finnország, azaz a szövetség legújabb tagja lesz.

Végeredményben a NATO vezetői minden bizonnyal arra szeretnék felhasználni a találkozót, hogy bizonyítsák, egyúttal pedig jelezzék is a külső hatalmak számára, hogy az ukrajnai konfliktus csak megerősítette az észak-atlanti szövetséget.

Összefoglalva tehát öt dologra lesz érdemes figyelni a kétnapos, Litvániában megrendezendő csúcstalálkozón: Svédország NATO-csatlakozása, Ukrajna helyzete és a neki nyújtott támogatások, a védelmi kiadások, a NATO-főtitkár személye, az amerikai–brit tárgyalások.

Svédország NATO-csatlakozása

A frissen újraválasztott Recep Tayyip Erdoğan, az előzetes tervek szerint még a csúcstalálkozót megelőző napon találkozik Ulf Kristersson svéd miniszterelnökkel. Ennek oka egyszerű: a svédek az utolsó erőfeszítéseket teszik, hogy rávezessék Ankarát a NATO-csatlakozás engedélyezésére. 

Törökország azért áll ellen, mert Svédország nem tesz eleget az Ankara által terrorszervezetnek tekintett kurd szeparatista csoportok visszaszorításának. Mindemellett a török elnök szeretne Joe Bidennel is találkozni, ahol minden bizonnyal – legalábbis Jake Sullivan amerikai nemzetbiztonsági tanácsadó szerint – az amerikai F–16-os vadászgépek vásárlásáról is szó esne.

Biden ezzel kapcsolatban korábban elismerte, hogy Törökország az F–16-os repülők modernizálására törekszik, és felvetette, hogy ez része lehet annak az amerikai lépésnek, hogy a szomszédos Görögországot is megerősítsék katonailag. Egyúttal az Egyesült Államok elnöke továbbra is támogató és optimista Svédország NATO-csatlakozása kapcsán.

Törökországon kívül Magyarország nem hagyta jóvá Svédország csatlakozását, igaz, a csúcstalálkozó előtt már nem is fogják, de a többi szövetséges hatalom optimista ezzel kapcsolatban, és reménykednek abban, hogy a két fél a találkozó után bejelenti, hogy túljutott a holtponton.

Bidenhez hasonlóan Jens Stoltenberg NATO-főtitkár is optimista, szerinte Svédország tagsága elérhető közelségben van, és minden esély megvan arra, hogy a csúcstalálkozón „pozitív döntés” szülessen.

Ukrajna: a kérdés, amely mindenkit foglalkoztat

Északkeleti szomszédunk kulcsfontosságú téma lesz, amit szimbolizál többek közt az is, hogy Volodimir Zelenszkij elnök jelezte részvételi szándékát a csúcstalálkozón.

A 31 NATO-tagország az előzetes várakozások szerint ha tagságot nem is – Biden korábban a CNN-nek adott július 7-i interjújában erősített meg, hogy Ukrajna nem áll készen a NATO-tagságra –, de várhatóan hosszú távú támogatást megígér Kijevnek, amelynek a célja a kapcsolatok elmélyítése anélkül, hogy azonnal taggá tennék, mivel a blokk 5. cikkelye szerinti biztonsági garanciák bevonhatnák a szövetségeseket a háborúba. Az Egyesült Államok nemrég 800 millió dolláros csomagot jelentett be, amely magában foglalja a vitatott kazettás bombákat, amelyeket néhány NATO-szövetséges betiltott a humanitárius aggályok miatt.

Zelenszkij mindezek tükrében vette magának a bátorságot, hogy felszólítsa a csúcstalálkozón résztvevő hatalmakat, hogy küldjenek egyértelmű jelzéseket országa tagságának támogatására, és sürgette a szövetségeseket, hogy a 15 évvel ezelőtti nyilatkozaton túl – miszerint Ukrajna előbb-utóbb csatlakozni fog – adjanak konkrétabb perspektívát. 

Viszont a szövetségesek helyzete sem egyszerű, mivel küzdenek azzal, hogy a csúcstalálkozó nyilatkozatában hogyan kezeljék a kérdést, ráadásul egyes keleti NATO-tagok – az ukrán elnökhöz hasonlóan – konkrétabb utat sürgetnek. Az olyan országok, mint az Egyesült Államok és Németország inkább az azonnali segítségnyújtásra akartak összpontosítani. Viszont ha olyan döntés születik, hogy csatlakozásra invitálják Ukrajnát (erre jelenleg kis esély mutatkozik), akkor úgy tudnák felgyorsítani a mielőbbi tagsági folyamatot, hogy északkeleti szomszédunknak nem határoznak meg tagsági cselekvési tervet.

Reális lehetőség, hogy a vilniusi csomag egy új NATO–Ukrajna Tanács létrehozásával felértékeli a NATO és Ukrajna kapcsolatának hivatalos státuszát, lehetővé téve az ország számára, hogy közvetlenül részt vegyen a szövetség biztonságáról szóló szélesebb körű megbeszéléseken és konzultációkat folytasson a szövetségesekkel saját biztonsági aggályairól. 

A realitások talaján maradva a NATO vezetői várhatóan megállapodnak egy évi 500 millió eurós segélyalapról is, amely keretében Ukrajna képes lenne a jelenlegi hadseregének modernizálására. A csúcstalálkozó alkalmával egyes szövetségesek várhatóan kétoldalú biztonsági garanciákat nyújtanak északkeleti szomszédunknak és kötelezettséget vállalnak arra, hogy biztosítják a fegyveres erők jól felszerelt és jól kiképzett állományát, hogy ezzel is elrettentsék Oroszországot a háború befejezése utáni újabb inváziótól.

A védelmi kiadások kibővítése

A háború kirobbanása óta számtalanszor szó esett a médiában a védelmi kiadások fokozásáról. Erre rácsatlakozva a NATO vezetői várhatóan aláírnak egy új iránymutatást a védelmi kiadások tekintetében, amelyben tartósan elkötelezik magukat amellett, hogy a bruttó hazai termék „legalább” 2 százalékát ilyen jellegű kiadásokra fordítják. A megállapodás jól láthatóan tehát kibővíti a szövetség korábbi, 2 százalékos célt kitűző törekvését, és hangsúlyozza az ukrajnai inváziót követően tett fogadalmakat, miszerint többet költenek a GDP arányában az ilyen kiadásokra. 

A cél igaz, hogy nemes, de a realitás az, hogy a legtöbb szövetséges ország még mindig küzd a 2014-ben meghatározott irányelv teljesítésével. A NATO legfrissebb közzétett becslései szerint a 31 szövetséges hatalom közül várhatóan csak 11 teljesíti a 2 százalékos célt 2023-ban, köztük Magyarország is. Mindezeket az alábbi ábra kiválóan szemlélteti.

1. ábra. Megjegyzés: a 2023-as adatok becslések. Adatok forrása: NATO.int. Készítette: Mihálovics Zoltán

Az ábrán jól látható, hogy a lengyelek nem a levegőbe beszéltek, és Morawiecki valóban azt akarja, hogy a GDP-arányos védelmi kiadások elérjék a 4 százalékot. Ehhez közel is állnak. A lengyeleken kívül az Egyesült Államok, Görögország, Észtország, Litvánia, Finnország, Románia, Magyarország, Lettország, az Egyesült Királyság és Szlovákia éri el a 2014-ben meghatározott NATO-iránymutatást. 

Az Egyesült Államok esete nem meglepő, a szövetség domináns hatalmaként eddig is mindig jóval teljesítette az iránymutatást. Görögország is az elmúlt években többnyire teljesítette, de az ő esetük valamelyest speciális, hiszen Törökország földrajzi közelsége és a köztük lévő feszült viszony (például Ciprus miatt) megköveteli a nagy arányú védelmi kiadásokat. Észtországra, Lettországra és Litvániára magyarázat az oroszok közelsége. Finnországról pedig már a NATO-csatlakozás előtt tudható volt, hogy megfelel a kritériumnak, ráadásul a finnek korszerű haderőt is hoztak a csatlakozásukkal egyetemben, amire szükségük is van, mivel 1340 km hosszú közös határszakaszuk van Oroszországgal. Románia, Magyarország és Szlovákia esetében a kritérium teljesítése egy évek óta tartó folyamatos törekvés betetőzése, de persze a cél teljesítésére az is ösztönözte ezeket az államokat, hogy viszonylag közel fekszenek az ukrajnai konfliktushoz. A briteknél szintén nem meglepő, hogy teljesítik a célt, mivel esetükben a legerősebb európai katonai hatalomról beszélhetünk, és mint olyan, kulcsszerepük van a NATO védelmében. Még a németeket is érdemes szemügyre venni, akik igaz, még nem érték el a 2 százalékos célt, amire Olaf Scholz ugyan törekszik, de a második világháború óta a legmagasabb arányt érhetik el (1,5 százalék) a GDP-arányos védelmi kiadások tekintetében már az idei évben.

2. ábra. Megjegyzés: a 2022-es és 2023-as adatok becslések. Adatok forrása: NATO.int. Készítette: Mihálovics Zoltán

Önmagában szép teljesítmény, hogy immár 11 tagállam teljesíti a 2014-es iránymutatásokat, de egyrészt ez nem elegendő, másrészt a struktúra, a túlzott amerikai dominancia továbbra is egészségtelen. A 2. ábra szemlélteti, hogy a NATO védelméhez mekkora arányban járul hozzá az Egyesült Államok 2014 óta. Jól látszik, hogy az amerikai hozzájárulás 2017-től folyamatosan nő. Elég csupán annyit megjegyezni, hogy az európai NATO-tagállamok és Kanada együttes hozzájárulása 2022-ben érte el (a becslések szerint) a 2014-es amerikai hozzájárulás 50 százalékát.

A NATO rendszeresen összegyűjti a védelmi kiadásokra vonatkozó adatokat a szövetséges országoktól, hogy összesítve nyilvánosan bemutathassa azokat. Így tisztább képet kaphatunk arról, hogy az észak-atlanti szövetség hogy teljesít évről évre az ilyen jellegű kiadások terén, és mely területeken kell még fejlődni. Az egyes szövetségesek védelmi minisztériumai jelentik a jelenlegi és a becsült jövőbeli védelmi kiadásokat. Az összegek a nemzeti kormányok tényleges kifizetéseit jelentik, amelyeket a költségvetési év során a fegyveres erők szükségleteinek kielégítésére tettek vagy tesznek a haderő fejlesztésére. A felszerelésekre fordított kiadások magukban foglalják a főbb felszerelésekre, valamint az azokra irányuló kutatásra és fejlesztésre fordított kiadásokat. A személyi kiadások pedig tartalmazzák a nyugdíjasoknak fizetett összegeket is. Az aktuális jelentésben felhasznált információk határideje 2023. június 23. volt, illetve annyi kiegészítést mindenképp szükséges tenni, hogy a 2022-re és 2023-ra vonatkozó adatok csupán becslések.

Az észak-atlanti szövetség a várakozások szerint a hidegháború vége óta először három regionális védelmi tervet is alá fog írni, amelyek részletesen meghatározzák, hogy az országok hogyan védik meg a területüket, ha Oroszország vagy esetleg terrorcsoportok támadása éri őket.

A vezetők várhatóan egy védelmi ipari cselekvési tervet is jóváhagynak, amelynek a célja a védelmi termelés fellendítése, mivel Ukrajnában a jelek szerint sokkal gyorsabban fogy a tüzérségi lőszer, mint ahogy azt a szövetségesek elő tudják állítani.

A személyi kérdések – felkészül Ursula von der Leyen?

Egy személyi kérdésről is dönteniük kell a Vilniusban összegyűlt vezetőknek. Fontos kérdés a jövőre nézve, hogy ki és milyen kvalitású főtitkár fogja vezetni a szövetséget, különösen, mivel egybehangzó vélemények szerint a háború elhúzódásával kell számolni.

Stoltenberg nemrég beleegyezett abba, hogy még egy évvel meghosszabbítsák a mandátumát a szövetség élén – ez egyébként a negyedik hosszabbítás –, annak ellenére, hogy korábban nyilvánosan kijelentette, hogy nem szeretne maradni. 

A hosszabbítás hátterében az húzódik, hogy egyik erősnek szánt jelölt – Mette Frederiksen dán miniszterelnök vagy Ben Wallace brit védelmi miniszter – sem tudott megfelelő konszenzust teremteni, ráadásul az USA végül tartózkodott attól, hogy nyilvánosan támogassa bármelyiküket. Az amerikai tartózkodás egyszerű oka, hogy Biden számára a szövetségen belüli egység fenntartása jelenleg prioritás, az USA pedig azért nem állított saját jelöltet, mert egyrész ezzel tovább fragmentálta volna a versenyt, másrészt így is messze domináns helyzetben van a szövetségen belül. 

Stoltenberg visszatérése felerősítette azokat a találgatásokat, amelyek szerint Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke, egy korábbi német védelmi miniszter lehet a jelölt a posztra, miután 2024-ben lejár a mandátuma. 

Az amerikai–brit tengely

Végül érdemes lesz figyelemmel kísérni az Egyesült Államok és az Egyesült Királyság tervezett tárgyalásait.

Joe Biden három hónapon belüli második látogatását az Egyesült Királyságban egybehangzó vélemények szerint pótlásnak tekintik, miután májusban nem vett részt az újdonsült brit uralkodó, III. Károly koronázásán. Az amerikai elnök a tervek szerint ellátogat a Downing Street 10.-be, hogy találkozzon Rishi Sunak miniszterelnökkel, mielőtt a windsori kastélyba utazik, de várhatóan kevesebb mint egy napot tölt majd a helyszínen. Biden és az új brit uralkodó várhatóan kettős erőfeszítést tesz a magánvállalatok toborzása érdekében. Közös pont a két vezető között, hogy ezeken a cégeken keresztül segítsék elő az éghajlatváltozás hatásainak csökkentését célzó projektek finanszírozását.

A britek előzetesen egybehangzóan azt várják, hogy Biden megerősítse elkötelezettségét egy sor kisebb kereskedelmi, katonai és technológiai megállapodás mellett, amelyeket Sunak „Atlanti Nyilatkozat” néven emlegetett, amikor a múlt hónapban a Fehér Házban tett látogatást.

Biden azzal is helyzetbe hozhatja Sunakot, hogy megoldást sürget a nagypénteki megállapodás (Belfasti Nyilatkozat, 1998) hatalommegosztási rendelkezéseinek végrehajtásával kapcsolatos patthelyzetre. A katolikus–protestáns felekezeti hatalommegosztásra alapuló észak-írországi kormányzati rendszer ugyanis nem működik zökkenőmentesen. A megállapodás megkötése óta többször fordult elő, hogy a helyi önkormányzat összeomlott. A legutóbbi összeomlásra és működésképtelenségre okként a brexitet – mégis mi mást – jelölték meg. Pontosabban most arra hivatkoznak, hogy a radikálisan EU-szkeptikus DUP (Demokratikus Unionista Párt) megtagadta a brit EU-tagság megszűnése után Észak-Írország különleges státusára kidolgozott – viszont azóta jelentősen módosításokon átesett – különmegállapodást, amelynek a célja az, hogy Írországba, vagyis az unióba lényegében ne kerülhessen át ellenőrizetlen termék északír területről. A kialakult patthelyzetet súlyosbította, hogy nemrég emelték az észak-írországi terrorfenyegetettségi készültséget, mivel ismét aktivizálódnak a radikális britellenes félkatonai szervezetek (egy rendőr meg is sérült). 

Visszakanyarodva a brit–amerikai tengelyre, Sunak várhatóan azzal is próbál imponálni Bidennek, hogy határozott ígéretet tesz az Ukrajnának nyújtott katonai támogatásra. Az Egyesült Királyság egyébként már így is az Egyesült Államok után a második helyen áll az ukránoknak nyújtott támogatások (fegyverek, segélyek) tekintetében.

Zárásként tehát elmondhatjuk, hogy izgalmakban nem lesz hiány a holnap kezdődő NATO-csúcson. A legfontosabb kérdés viszont, ami továbbra is foglalkoztat mindenkit: mi lesz Ukrajna sorsa?

Borítókép: 123rf