Logikusan felépített tárgyalási javaslatot tett közzé Ted Snider az ukrajnai béke megteremtése érdekében. Bár nem a prominens lapok hasábjain jelent meg, de a mai változó világunkban tapasztalhattuk, hogy pár hét múlva, ezek sorra megjelennek a Foreign Policy vagy a WSJ oldalain.
Ted Snider az Antiwar.com és a The Libertarian Institute rovatvezetője. Fő témái az Egyesült Államok külpolitikája és történelme.
Ted Snider már a bevezetőjében mérleget von az ukrajnai harcokról, mikor azt írja, hogy itt az idő a békekötésre. Szerinte ha az a cél, hogy Ukrajna a lehető legerősebb pozícióban kerüljön ki ebből a szörnyű helyzetből, akkor eljött az ideje a háború leállításának és a rendezésről szóló tárgyalásoknak.
Persze nem csak az ukrán kormányzat, hanem a Biden-adminisztráció is régóta ragaszkodik ahhoz, hogy Ukrajna a legjobb helyzetbe kerüljön a csatatéren, hogy a lehető legerősebb pozíciója legyen a tárgyalóasztalnál. A több mint egy hónapja indított ukrán ellentámadásnak kellett volna eljuttatnia ebbe a helyzetbe. Snider szerint Ukrajna helyzete a harctéren már nem fog javulni. Az Egyesült Államok és NATO-szövetségesei elhelyezhetnek további tüzérséget és fejlett fegyvereket Ukrajnában, de befektetésük eredménye csak a felszerelések megsemmisülésében és az ukrán emberéletekben lesz mérhető.
Snider szerint a békére irányuló diplomáciai egyezségnek három célt kell elérnie.
Ukrajnának garantálni kell szuverenitását, biztonságát és fejlődési lehetőségét. Oroszországnak garanciákat kell kapnia arra, hogy jogos biztonsági aggályait tiszteletben tartják. A donbászi oroszoknak pedig biztosítani kell a védelmet.
E három cél eléréséhez ideális esetben három feltételnek is teljesülnie kell.
Az USA-t és a NATO-t nem lehet túlzottan megjutalmazni azért, mert igyekeztek kiterjeszteni a NATO-t Ukrajna felé, megszegve a Szovjetunió széthullásakor Oroszországnak tett ígéretüket. Oroszországot nem lehet túlzottan megjutalmazni Ukrajna megtámadásáért. Ukrajnát pedig nem lehet túlságosan bántani.
Ted Snider szerint is, ebben a konfliktusban az ukránok a legnagyobb vesztesek, ugyanis mindkét fél megsértette őket. Egyrészt egy brutális orosz invázió áldozataivá váltak. Másrészt viszont az Egyesült Államok és szövetségesei is ártottak nekik, mert Ukrajna már a háború első napjaiban megbékélt volna Oroszországgal. Ám az Egyesült Államok és az Egyesült Királyság véget vetett a tárgyalásoknak, és belekényszerítették Ukrajnát, hogy folytassa a harcot már nem az ukrán, hanem a nyugati célok érdekében, bevállalva óriási áldozatokat és károkat hazájukban.
A szerző úgy véli, van miből kiindulni.
Az egyik pont lehet a Minszki Megállapodás, valamint a háború kezdete utáni ideiglenes megállapodások. Ezek figyelembevételére Putyin is hajlandó volna, hiszen többször is utalt arra, hogy amiről Isztambulban megállapodtak, arról készek újra beszélni.
Isztambulban Ukrajna megígérte, hogy lemond a NATO-tagságról. Snider szerint ez a rendezés kiindulópontja, mert ez az egyetlen pont, amelyet Oroszország nem fog feladni. Mindig is ez volt az orosz vörös vonal, és ez volt a lényeges pontja azoknak a biztonsági garanciáknak, amelyeket Oroszország 2021. december 17-én, a háború előestéjén nyújtott be az Egyesült Államoknak és a NATO-nak. Bár az USA ebbe nem volt hajlandó beleegyezni, de Ukrajna igen.
Oroszország biztonsági aggodalma kulcsfontosságú pontjának kielégítéséért, cserébe viszont Ukrajnának is ki kell elégíteni a mára nyilvánvalóvá vált biztonsági aggályait. Két lehetőséget lát a szerző Ukrajna biztonsági garanciáinak kezelésére.
Az elsőre már 2023 januárjában David Ignatius utalt először a The Washington Postban.
Ő megadná Ukrajnának azokat az eszközöket, amelyekre szüksége van a védekezéshez. A biztonságát az erős fegyverrendszerekre építhetné.
Ez a megoldás akkor is felmerült, amikor Naftali Bennett akkori izraeli miniszterelnök próbált közvetíteni Putyin és Zelenszkij között. Ő az izraeli modell átvételét javasolta egy erős, független, önmagát megvédeni képes hadsereg létrehozásával. Zelenszkij és Putyin is elfogadta ezt a megoldást.
A második megoldás az isztambuli tárgyalások során merült fel. Itt azt javasolták, hogy
Ukrajna Több országtól kapjon biztonsági garanciákat.
A hírek szerint ezek az országok közé tartozott volna az Egyesült Államok, Oroszország, az Egyesült Királyság, Franciaország és Kína. Isztambulban Ukrajna és Oroszország is egyetértett ezzel a megoldással.
Tehát ezek a javaslatok kezelni tudták az orosz és az ukrán biztonsági aggodalmakat, és emellett nem jutalmazták túlzottan az Egyesült Államokat a NATO-bővítésre vonatkozó megszegett ígéreteéért.
Marad a terület kérdése
Snider szerint ez lenne a legnehezebb pont, mert mindkét ország aggodalmait úgy kell kezelni, hogy Ukrajna ne szenvedjen túlzottan nagy kárt, s hogy lehetősége maradjon a boldogulásra, és ne jutalmazza túlzottan Oroszországot az agresszióért.
A minszki egyezmény akkor Ukrajnában hagyta az orosz Donbászt, bár autonómiát ígért az ott lakó oroszoknak.
A jelenlegi valóság azonban megváltozott, és a Krímhez hasonlóan Oroszország nem fogja megengedni, hogy a Donbász visszatérjen Ukrajnához.
Bár Oroszország kijelentette, hogy az újonnan annektált Herszon és Zaporizsja megyéket sem lehet visszaadni Ukrajnának, ám Snider itt lát lehetőséget az alkura, ugyanis a határokat nem állapították meg. Szerinte Oroszország hajlandó arra, hogy lemondjon Herszon és Zaporizsja megyék legalább egy részéről: talán a Dnyepertől nyugatra eső területekről. Az isztambuli tárgyalások során még Oroszország beleegyezett, hogy visszavonulna a háború pozícióiba, de erre már nem számíthatunk, viszont Herszon és Zaporizsja határa még tárgyalható. Most még elérhető, hogy Oroszország nem törjön előre és ne szállja meg Odesszát, Harkovot vagy bármely más régiót.
A területekről szóló okfejtése mellett Ted Snider kifejti Oroszország igényét a demilitarizált ütközőzónákra, tekintettel a Nyugat által Ukrajnának szállított nagy hatótávolságú rakétákra.
Az oroszok vállalása, hogy nem veszik be Odesszát vagy nem foglalják el a Fekete-tenger partvonalát, lehetővé tenné Ukrajnának, hogy fenntartsa a fejlődési potenciálját.
Ne váljon diszfunkcionális állammá, amelynek nagymértékben csökkenne a hadviselési képessége, és elveszne jogosultsága az EU- és NATO-tagságra, mint ahogy erről John Mearsheimer írt.
Oroszország beleegyezhet abba is, hogy Ukrajna csatlakozhasson az Európai Unióhoz, sőt a rendezés arra is kötelezheti Oroszországot, hogy segítsen visszaépíteni Ukrajnát, segítse Ukrajna gazdasági fellendülését, mondjuk kedvezményes olajárakkal vagy az energia- és atomenergia-infrastruktúrát segítő technológiai utánpótlással.
A mostani orosz Donbászban élő oroszok biztonságáért cserébe Oroszországnak garantálnia kellene az új területein az ott maradt ukránok kultúrájának, jogainak és tulajdonának védelmét.
Azt Ted Snider is belátja, hogy ezen feltételek némelyikébe nehéz lesz beleegyezni a feleknek. Néhányat Ukrajna számára lesz különösen nehéz elfogadni. Viszont a valóság az, hogy a Krím és a Donbász lakossága történelmileg és jelenleg is úgy döntött, hogy Oroszország része lesz, Oroszország pedig most erre a harctéren tesz pecsétet.
Az ukrán ellentámadás csalódást okozott, és a háború folytatása valószínűleg csak további ukrán élet- és területvesztéssel jár. Minél tovább tart a háború, annál nehezebb lesz Ukrajnának feladni NATO-törekvéseit, és annál nehezebbek lesznek Oroszország feltételei.
Minél tovább tart a háború, Ukrajna annál inkább kénytelen lesz elfogadni olyan feltételeket, amelyek rosszabbak, mint amelyekben Oroszországgal a háború elején megállapodtak.
Ha a Nyugat továbbra is táplálja a háborút azzal, hogy önti a fegyvereket Ukrajnába, akkor nem a kitűzött célt érik el, hanem Ukrajna további vereségét, az ezzel járó összes élet- és területvesztéssel együtt. Itt a legjobb idő mindenki számára, hogy véget vessenek a háborúnak.
(Forrás: AntiWar.com)
