Sebestyén Géza, az MCC Gazdaságpolitikai Műhely vezetőjének írása a Makronómon.

Az infláció minden fogyasztót érint, különösen akkor kerül a közbeszéd célkeresztjébe a drágulási ütem, ha az magas és gyorsan növekszik.

A pénzünk értékének stabilan tartása elsődlegesen a Magyar Nemzeti Bank feladata. Így természetesen adódik a kérdés, hogy a mostani inflációs folyamatokban, az árak elszabadulásában mennyi a jegybank felelőssége. 

A kérdés teljes körű megválaszolása meghaladja ezen írás terjedelmi kereteit, ám sokat segíthet nekünk az alábbi grafikon is. 

Az alábbi 1. ábra azt mutatja meg, hogy mennyivel járultak hozzá az aktuális magyar inflációhoz az egyes termékcsoportok árváltozásai.

 

Mint azt a fenti ábra is megmutatja, a magyar drágulási ütem már 2021 előtt ki-kitekintett az MNB 3 százalék +/-1 százalékpontos célsávjából, az orosz-ukrán háború kitörése előtti tíz hónapban pedig lényegében folyamatosan a jegybank toleranciasávja felett tartózkodott. 

Az ábra azonban azt is pontosan megmutatja, hogy mi volt mindennek az oka. Kiemelendő, hogy már 2019-ben és 2020-ban folyamatos inflációs nyomást láthatunk az élelmiszerárak oldaláról. Ezt időről-időre tovább erősítette a szállítási költségek megnövekedéséből származó inflációs nyomás. 

És mennyi volt ezen folyamatokban az MNB felelőssége? Semennyi. 

A mezőgazdasági árak változása tudvalevőleg nem a monetáris politika, hanem az időjárás függvénye. A szállítási költségek pedig lényegében az olajártól függenek, amely ugyancsak nem a hazai jegybank döntései miatt emelkedik vagy csökken. 

Nem véletlen, hogy a monetáris politikában igen gyakran használt maginflációs mutató nem is veszi figyelembe sem az élelmiszerárak, sem pedig az energia- és szállítási költségek alakulását, hiszen ezekre a jegybank nem igazán tud hatni. 

Megállapíthatjuk tehát, hogy a 2021 előtti inflációs folyamatokban az MNB felelősségéről nem lehet beszélni. Az áremelkedés a magyar központi bank lépéseitől függetlenül következett be. 

A háború előtti időszak

Fordítsuk most figyelmünket a 2021 elejétől a háború kitöréséig tartó időszakra. Az infláció ekkor valóban trendszerűen emelkedett hazánkban, ám ennek fő okai itt is elsősorban 

a szállítási költségek emelkedése, másodsorban pedig az élelmiszerárak emelkedése. 

Azaz a drágulásnak ismét az MNB-től független okai voltak. 

A 2022 végén mért 24,6 százalékos magyar infláció három legnagyobb oka az ételek és alkoholmentes italok drágulása (ez önmagában 10,3 százalékponttal növelte a magyar inflációt), a rezsiköltségek emelkedése (ez 3,5 százalékpontot magyarázott a teljes inflációból) és a szállítási költségek drágulása (mely további 3,1 százalékpontot emelt az inflációs mutatónkon). 

Ez a három külső, a jegybanki döntésektől független tényező összességében 16,9 százalékpontot magyarázott a teljes magyar 24,6 százalékos drágulási ütemből. Azaz minden más maradék tétel együttes hatása „mindössze” 7,6 százalék volt. 

Következtetések

Ezek az eredmények két fontos következtetést eredményeznek. Egyrészt a valóban nagyon magas hazai inflációnak túlnyomórészt külső okai vannak. Ezek a külső okok egyaránt függetlenek a magyar jegybanktól és a magyar kormánytól is. 

A másik fontos eredmény pedig az, hogy amennyiben ezek a külső tényezők megszűnnek, akkor a magyar inflációs mutató is normalizálódni fog. Egészen pontosan, 

ha az élelmiszerárak, energia- és szállítási költségek már nem emelkednek, akkor a hazai drágulás üteme már bőven egy számjegyű lesz. 

Az eredeti cikk a Mandiner Makronóm rovatában jelent meg.

Címlapfotó: shutterstock