Van érdemi esély a békére?

Szerző: | 2023. július. 31. | Geopolitika, Háború

A  félig nyitva hagyta Ukrajna NATO csatlakozása előtt az ajtót, kijelentve, hogy Ukrajna a NATO-tagságát olyan feltételtől – a háború befejezésétől – tette függővé, ami nem csak Ukrajnán múlik. Oroszország fő célja pedig éppen Ukrajna NATO- tagságának megakadályozása, ami azt vetíti előre, hogy az ukrán NATO-csatlakozás megakadályozása érdekében Oroszország folytatni fogja a háborút. Melyek most a kilátások a békére?

Lóránt Károly írása

Kérdés, hogy egy  immár több mint 500 napja befagyott konfliktus Európa keleti határán érdeke-e egyáltalán az Egyesült Államoknak, amely a 2008-as bukaresti NATO-csúcson Ukrajna és Grúzia szövetségbe való meghívásának legfőbb szorgalmazója volt? Az amerikai konzervatív világnézetet képviselő CATO Intézet szakértői szerint nem, és a neves Foreign Affairs vilniusi csúcsértekezlet elé időzített cikkükben részletesen ki is fejtik, hogy miért nem.

Justin Logan a Cato Intézet védelmi és külpolitikai tanulmányok igazgatója és Joshua Shifrinson a Marylandi Egyetem Közpolitikai Iskolájának docense főként azzal érvelnek, hogy Ukrajna NATO-tagsága magával viheti az Oroszországgal való konfliktus (beleértve az atomháborút) nagyon is reális kockázatát, és ennek tudatában vannak a NATO vezetői is. A szerzők szerint az ukrajnai háborúban való további amerikai és NATO szerepvállalás hívei mindezidáig nem tisztázták, hogy milyen amerikai stratégiai érdekek forognak kockán. A Biden-kormányzat szerint a történelem azt mutatja, hogy amikor a diktátorok nem fizetnek meg az agressziójukért, akkor még nagyobb káoszt okoznak, és még több agresszióba bocsátkoznak. A cikkíróknak azonban az a véleményük, hogy Oroszország már eddig is hatalmas árat fizetett a háború kirobbantásáért. Egy másik érvelés szerint az európai stabilitás és biztonság megköveteli, hogy Kijev csatlakozzon a szövetséghez, mert ha Putyint nem állítják meg Ukrajnában, akkor NATO-tagállamokat fog megtámadni. Még olyan érvek is elhangzanak, hogy Ukrajna „kiérdemelte” a NATO-tagságot azáltal, hogy harcolt a szövetség egyik ellenfelével és meggyengítette azt.

Orosz veszély: irracionális állítások

A szerzők szerint ezek az érvelések érthetőek, de tévesek. Az az elképzelés, hogy Oroszország komoly fenyegetést jelenthetne Lengyelországra, sőt Franciaországra vagy Németországra is, abszurd. Ma még egy Kijevet valahogyan legyőző Oroszország sem lenne képes arra, hogy uralja Európát. Ha Oroszország lövés nélkül annektálta volna egész Ukrajnát, akkor a GDP-je csupán 10 százalékkal nőtt volna meg, és alig lenne nagyobb, mint Olaszországé, vagyis nem képvisel a NATO országokéval összemérhető gazdasági erőt. Ukrajna NATO-tagságával Washington kénytelen lenne más prioritásoktól elvonni erőforrásokat, amelyek közül néhány vitathatatlanul fontosabb. Az Egyesült Államok nagy költségeket és terheket vállalna egy olyan időszakban, amikor az amerikai figyelemre és erőforrásokra máshol lenne szükség.

A szerzők rámutatnak, hogy

Oroszország hajlandónak mutatkozik arra, hogy harcoljon Ukrajna jövőbeli stratégiai irányultságáért, de az Egyesült Államok és mások erre közvetlenül nem hajlandók és Moszkva tudja ezt.

Tragikus módon a NATO azzal, hogy Ukrajnának utat kínál a a szövetségbe, okot ad Oroszországnak arra, hogy a lehető leghosszabb ideig folytassa a háborút annak érdekében, hogy ne jöjjenek létre olyan feltételek, amelyek mellett Ukrajna elnyerhetné a tagságot. Ezt figyelembe véve a szövetségbe való meghívás csupán a jelenlegi vérontás meghosszabbítását eredményezi.

Ukrajna NATO-tagsága problémákat jelentene a szerződés 5. cikkelyébe ágyazott biztonsági garanciák tekintetében is. Egyrészt az 5. cikkely szerinti garancia az Egyesült Államokat közvetlen konfliktusba sodorhatja Oroszországgal, másrészt az 5. cikk szerinti védelem Ukrajnára való kiterjesztése alááshatja a NATO általános hitelességét is. A Biden-kormányzat ugyanis világossá tette, hogy nem hiszi, hogy érdemes lenne közvetlenül harcolni Oroszországgal és a befolyásos republikánus politikusok is idegenkednek attól, hogy Ukrajna érdekében amerikai életeket kockáztassanak. Ilyen körülmények között az Ukrajnáért való harcra vonatkozó amerikai elkötelezettség megkérdőjeleződne, és hitelességi válságot okozna a sebezhető NATO-szövetségesek, például a balti államok szemében.

Amerika célja Ukrajna távoltartása

A szerzők szerint a hidegháború utáni időszak nagy részében az Egyesült Államok viszonylag alacsony költséggel és kockázattal bővíthette nemzetközi kötelezettségvállalásait, vagyis a NATO-t. Ezek a körülmények azonban ma már nem állnak fenn. Az otthoni költségvetési nyomás, az ázsiai pozíciókat érő kihívás, valamint az eszkaláció és a hitelesség erodálódásának veszélye miatt Ukrajna NATO-n kívül tartása alapvető amerikai érdek. Az Egyesült Államoknak, ahelyett, hogy olyan megkérdőjelezhető ígéreteket tenne, amelyek kevés haszonnal járnak, de nagy veszélyeket rejtenek magukban, el kellene fogadnia, hogy itt az ideje annak, hogy a NATO ajtaja Ukrajna előtt bezáruljon.

A CATO Intézet munkatársainak ez a véleménye nem egy újkeletű álláspont. Az intézet már negyedszázada, a NATO bővítés 1997-es szenátusi vitájában is ellene érvelt. Akkor elsősorban a bővítés költségeit hangsúlyozták, valójában azonban nem a költség vagy a kockázat volt a CATO Intézet NATO bővítésével szembeni kifogásainak fő mozgató rugója, hanem az amerikai birodalomépítőkétől eltérő ideológiája. Az intézet saját magát libertáriusként határozza meg, ami a gyakorlatban a szabad piac iránti elkötelezettséget, a nemzeti érdekek és a konzervatív értékrend védelmét és a birodalomépítés iránti ellenszenvet jelenti. Az intézetet 1977-ben olyan politikusok és nagyvállalkozók hozták létre, akik Amerika hagyományos értékrendjét és tradicionális vállalkozói csoportjait képviselték, és akik ma a Donald Trump által fémjelzett irányzat támogatói, szemben a nemzetközi intervencionalizmust megtestesítő „mély állammal” és annak a pénzvilágból származó támogatóival.

A CATO Intézet – értékrendjéből következően – fellép az amerikai támaszpontok ellen is. Egy 2021-ben, Doug Bandow, az intézet munkatársa által publikált cikkének már a címe is azt mondja, hogy a 80 országban létező 750 támaszpont bármely nemzet számára túl sok: ideje, hogy az USA visszahozza a katonáit. És valóban, ha ebből a 750-ből csak egy pillantást is vetünk a legnagyobbakra, úgy ölelik körbe Oroszországot és Kínát, hogy azok aligha jelenthetnek fenyegetést Amerikára, vagy Európára (1. ábra). A 750 amerikai bázissal szemben Oroszországnak (a volt Szovjetunió területén kívül) egy katonai bázisa van Szíriában, Kína pedig külföldön jelenleg öt katonai bázissal rendelkezik (Dzsibuti, Tádzsikisztán, Pakisztán, Kuba és Kambodzsa).

USA a világ közepe?

Az amerikai támaszpontokat mutató ábra összhangban van Halford Mackinder (1861–1947) skót geográfus által még a 20. század elején felállított elmélettel. Mackinder szerint egy nemzet számára a legelőnyösebb, ha egy földrajzi terület közepén fekszik. E gondolat mentén a földgolyót koncentrikus körök hierarchikus rendszerére bontotta. 

1. ábra

Az USA külföldi katonai bázisai

Forrás: https://www.basenation.us/maps.html

2. ábra

A hatalom természetes székhelyei Halford Mackinder szerint

Forrás: H. J. Mackinder: The geographical pivot of history (1904) The Geographical Journal, Vol. 170, No. 4, December 2004, pp. 298–321

Középen van a „történelem földrajzi tengelye”, a Világsziget, amely Európa, Ázsia és Afrika összekapcsolt kontinenseit foglalja magában. Ezt foglalja körbe a belső „félhold” vagyis az eurázsiai földrész peremterületei (Anglia, Észak Afrika, Délkelet Ázsia országai) és a külső félhold, vagyis Amerika és Ausztrália. A Világsziget közepén fekszik a Szívföld (Heartland) amely, a Volgától a Jangcéig és a Himalájától az Északi-sarkvidékig húzódik (2. számú ábra). Ez a terület gyakorlatilag megfelelt az akkori Oroszországnak, illetve a későbbi Szovjetuniónak. Mackinder a „történelem földrajzi tengelyének” stratégiai prioritást tulajdonított, elhíresült, sokszor idézett megfogalmazásában: „Aki Kelet-Európát uralja, az uralja a Szívföldet, aki uralja a Szívföldet, az uralja a Világszigetet, aki uralja a Világszigetet, az uralja a világot”. Úgy vélte, hogy az angolszász geopolitika fő feladata, hogy megakadályozza egy kontinentális méretű stratégiai szövetség kialakulását a „történelem földrajzi tengelye” (Oroszország) körül. Ezért a „külső félhold” erői stratégiájának olyannak kell lennie, hogy minél több part menti területet szakítson el a Szívföldtől és azokat a „szigeti civilizáció”, a külső félhold befolyása alá helyezze.

Miért fontos stratégiailag Ukrajna?

Hogy Ukrajna miért olyan fontos a Nyugatnak, azt Zbigniew Brzezinski (1928–2017), amerikai nemzetbiztonsági szakértő, A nagy sakktábla című geopolitikai munkájából érthető meg. Brzezinski szerint Ukrajna nélkül Oroszország megszűnik eurázsiai birodalom lenni. Ha azonban Moszkva visszaszerzi az ellenőrzést Ukrajna felett, annak 52 millió lakosával és jelentős erőforrásaival, valamint a Fekete-tengerhez való hozzáférésével, Oroszország automatikusan ismét visszanyeri a szükséges eszközöket ahhoz, hogy egy Európát és Ázsiát átfogó, hatalmas birodalommá váljon. Ukrajna tehát elsődleges ütközőpont a NATO terjeszkedése és Oroszország nagyhatalmi státuszának megtartásra irányuló törekvése között.

De ahogy a CATO Intézet munkatársai rámutatnak, a Nyugatnak és ezen belül az Egyesült Államoknak eddig a geopolitikai terjeszkedés nem került nagy erőfeszítésébe, hiszen a volt szocialista országok örömmel csatlakoztak a NATO-hoz és önként vállalták, hogy külpolitikájukat az amerikai birodalomépítési szándékoknak vetik alá. Mostantól kezdve azonban a geopolitikai terjeszkedés egyre több pénzbe kerül és esetleg még egy kiterjedtebb katonai összecsapáshoz is vezethet Oroszország az Egyesült Államok és szövetségesei között. Kérdés, hogy ezt figyelembe véve az Egyesült Államok jelenlegi vezetésének mennyire éri meg Ukrajna fokozott támogatása valamint az, hogy egy eszkalálódó háborúval menjen bele a következő elnökválasztásba? 

1997-ben a CATO Intézet álláspontját, miszerint nincs szükség a NATO kiterjesztésére, a szenátoroknak mindössze húsz százaléka támogatta, ám a 2016-os elnökválasztáson a CATO Intézet által képviselt értékrendhez közel álló Donald Trump már nyerni tudott.

Ha 2024-ben is elnökké választanák, akkor elképzelhető, hogy a vérontást be lehetne fejezni, hiszen Moszkva eredeti követelése pusztán Ukrajna semlegessége volt, amit olyan ukrán politikusok is képviseltek, mint Leonyid Kucsma, vagy Viktor Janukovics, nem beszélve az ukrán lakosságról, akik még 2013-ban is kétharmados arányban utasították el a NATO- tagságot.

Az eredeti cikk megjelent a Mandiner hetilapjában.

Címlapfotó:123rf.com

Ezek is érdekelhetnek

trend

Promóció

Hazai válogatás

Promóció

Kövess minket

Facebook

Instagram

LinkedIn