Az ukrán elnök minden színészi tudását latba vetve építette fel magát, és lett a Nyugat szabadságszimbóluma. Esetleges kiiktatásával halványulna ugyan az Ukrajna-brand, de a háborús narratíva ugyanaz maradna. A kérdés: ki lehet az utód?

Érdekes problémát boncolgat a Politico. A lap annak járt utána, ami mindenkinek eszébe jutott már, mégsem beszél róla szinte soha senki: mi történik, ha Zelenszkij elnököt meggyilkolják, ki veszi át a helyét az elnöki székben? És ez a valaki képes lesz-e ugyanolyan reklámértékkel bírni, mint a jelenlegi vezető, aki a felszínen egy személyben testesíti meg a Nyugat számára „A Szabadságharcost”, Dávidot Góliát ellen – a mélyben pedig természetesen azt az embert, aki az utóbbi időben önjáróvá kezdett válni, de még így is hajlandó a végletekig folytatni a háborút, elsősorban az Egyesült Államok instrukciói szerint.

Fokozott biztonság

Oroszország – az ukrán kormány és titkosszolgálat tájékoztatása szerint – már több alkalommal kísérelte meg Zelenszkij likvidálását, ezeket azonban egytől–egyig meghiúsították. Azzal természetesen Moszkva is tisztában van, hogy a lélektani hadviselésben mekkora eseménynek számítana az ukrán elnök eltávolítása – ahogyan azzal is, hogy

ettől önmagában a Nyugat háborúpárti részének nem fog elmenni a kedve a további vérontástól.

Zelenszkij külföldi útjait teljes titoktartás övezi, egyébként teljesen feleslegesen: az oroszok pontosan tudják, hová készül utazni, de annyi eszük van, hogy nem próbálkoznak meg egy merénylettel olyan helyen, ahol hemzsegnek a nyugati vezetők is. Tavaly februárban három nappal az ukrán elnök brüsszeli látogatása előtt az Európai Néppárt már a Twitteren kürtölte szét érkezése hírét, majd – miután egyszerre nagyon sokan nagyon csúnyán beszóltak neki – gyorsan törölte azt, mintha nem lett volna teljesen mindegy: az egész világsajtó tele volt már a közelgő látogatással, egyben mindenki azt találgatta, biztonságban van-e Zelenszkij élete ilyen előzmények után.

A válasz határozott igen. Moszkva egy brüsszeli csúcstalálkozón természetesen nem fog merényletet elkövetni. Ugyanez vonatkozik Biden elnök biztonságára, amire annak kijevi látogatásakor az orosz titkosszolgálat legalább annyira ügyelt, mint az amerikai vagy az ukrán. Hogy tiszta legyen:

az amerikai elnök látogatásáról a nemzetbiztonságiak természetesen értesítették Moszkvát, ez ugyanis általános protokoll ilyen esetekben.

Figyelmeztetni kell a háborús felet, hogy arra az időszakra, ameddig az elnök Ukrajnában tartózkodik, véletlenül se jusson eszébe lövöldözni, egy rosszul elsült akció ugyanis mindenki számára nyilvánvaló következményekkel járhat. A Kreml természetesen maximálisan tiszteletben tartotta az üzenet tartalmát, és még drukkolt is, nehogy történjen valami Bidennel, még annyi sem, hogy egy lépcsőn lesietve szokásához híven elesik.

A túlbiztosítás természetesen teljesen érthető. Moszkva mindig is mestere volt a politikai gyilkosságoknak, úgy a múltban, mint a jelenben. Talán éppen emiatt bukkannak fel azok az összeesküvés-elméletek, amelyek megkérdőjelezik az oroszok Zelenszkij kiiktatására tett kísérleteinek komolyságát, azt állítva: ha a Kreml valóban el akarná tüntetni az ukrán elnököt, már régen megtette volna, az pedig, hogy ez nem így van, azt tükrözi, hogy Moszkvának nagyon is szüksége van a hatalomban tartására.

Az utódlás kérdése

A Zelenszkij esetleges meggyilkolása utáni időszakról érthető módon senki nem beszél szívesen, időről időre mégis felbukkan témaként. Forgatókönyv természetesen létezik erre az esetre, maga Antony Blinken amerikai külügyminiszter is megerősítette, hogy mint minden országban (az USA-ban az alelnök veszi át a hivatalt az elnök bármilyen akadályoztatása esetén), Ukrajnában is kidolgozták a protokollt a „kormányzati kontinuitás” biztosítása érdekében.

Hogy ezen a hivatalos protokollt vagy egy új, az alkotmánytól eltérő eljárásrendet értett, arra már nem kívánt válaszolni, pedig ez az igazi kérdés az elképzelt forgatókönyvben. A hivatalos eljárás szerint ugyanis

Zelenszkij likvidálása esetén az ukrán parlament elnöke, Ruszlan Stefancsuk ülne be a legmagasabb székbe.

A háború kitörésekor ez az opció még nagyon is valóságosnak tűnt: Stefancsukot február 24-én az elnöki palotába szállították, hogy azonnal át tudja venni az elnöki tisztséget, ha Zelenszkijjel történik valami.

Stefancsuk nyilván nem rendelkezik olyan karizmatikus képességekkel, mint a jelenlegi elnök, a népszerűsége pedig meg sem közelíti Zelenszkijét: jelenleg 40 százalék környékén áll a bizalmi indexe, ám több elemző szerint

mindez éppoly lényegtelen, mint az, hogy hogyan hívják az ukrán elnököt.

A kulcsot egyfelől a nyugati politikai befolyásolás jelenti, másfelől azok a szürke emberek, akik jelenleg is felbukkannak az elnök közvetlen környezetében, és amíg Zelenszkij a marketinggel van elfoglalva, a háttérből irányítják az igazán lényeges dolgokat. Az igazi csapat Stefancsuk vezetése alatt is megmaradna, a kirakatban a főszereplők pedig továbbra is a filmproducerből kabinetfőnökké avanzsált Andrij Jermak, Kuleba külügyminiszter és Olekszij Reznyikov védelmi miniszter maradnának.

Egy Politico által megszólaltatott szakértő úgy fogalmazott: Ukrajna elérte az összefogásnak, a szolidaritásnak és a nemzeti egységnek azt a szintjét, hogy Zelenszkij esetleges halála – a nyilvánvaló lélektani sokk ellenére – nem befolyásolná döntően a dolgok alakulását.

Túlnőtte önmagát

Valójában a Nyugat sokkal nagyobb jelentőséget tulajdonít Zelenszkij személyének, mint maguk az ukránok. Ez alapvetően az elnök színészi képességeinek (elsősorban érzelmi megközelítésben próbálja láttatni a háborút, nagyon sok esetben szándékosan figyelmen kívül hagyva és erősen torzítva a tényeket, a gazdasági és geopolitikai vonatkozásokat, valamint a konfliktus valós értelmezési rétegeit), másodsorban a nyugati mainstream média már-már hisztérikus lelkesedésének, manipulációs hengerének és sztárcsináló attitűdjének köszönhető.

Ugyanakkor az ukrán polgárok és politikusok bizonyos szempontból a nyugati buborékon kívül élnek, és valóban testközelből érzékelik Zelenszkij uralmának hatásait. Bár szinte egyöntetű véleményük, hogy Zelenszkij remekül játssza a Nyugat felé vetíteni kívánt szerepét, számos kritikával is illetik az elnököt: ezek közül a legfontosabbak a politikai és diplomáciai tapasztalat teljes hiánya, az orosz fenyegetések háború előtti elbagatellizálása, kompromisszumra való képtelensége, az ellenzéki erők és vélemények szisztematikus elnémítása, valamint az, hogy

Zelenszkij túlnőtt saját magán, és a nyugati megítélés eredményeképpen hajlamos lett hinni abban, hogy tévedhetetlen, így mindig, minden esetben másokat okol a hibákért.

Az ukrán társadalom összezárását példaértékűnek is tekinthetnénk, ám éppen az egység ilyen mértékű ereje az, ami Zelenszkij személyét pótolhatóvá teszi saját hazájában. Ukrajna egyszerűen túllépett azon a szinten, hogy a háborús védekezést egyetlen emberrel azonosítsa. Azzal tisztában van, hogy Zelenszkij karizmatikus egyénisége pótolhatatlan, de

a gépezet már önmagától működik, így az elnök esetleges likvidálása után (a szomorú, de hihetetlenül eredményes PR-kampánnyal egyidőben) az utód gyakorlatilag zökkenőmentesen venné át a hatalmat és folytatná a megkezdett munkát.

A fenti eszmefuttatás természetesen csak abban az esetben elképzelhető, ha Zelenszkij esetleges meggyilkolása az oroszokhoz lenne köthető. Az itt felvázoltakból ugyanis minden borulhat, ha az elnök kiiktatása azért történik, mert személye és szerepe már több kárt okoz, mint hasznot, így a saját szövetségesei (akár egy ukrán kör, akár a CIA, akár más, baráti ország titkosszolgálata) végeznek vele. Abban az esetben az várható, hogy az elnöki székbe egy ideiglenes báb kerül, a háborúban pedig gyökeres fordulat áll be.

A mór megtette kötelességét, a mór maradhat vagy mehet. A döntés nem az ő kezében van.

Fotó: Ursula von der Leyen és Ruszlan Sztefancsuk, az ukrán parlament elnöke.
MTI/EPA/Julien Warnand
Belső fotó: Roberta Metsola, az Európai Parlament elnöke és Ruszlan Sztefancsuk.
MTI/EPA/Hannibal Hanschke