A csökkenő infláció jó hír. Ám túl korai lenne még „puha landolásról” beszélni – figyelmeztetett vezércikkében a The Economist. Bár a közgazdászok nem az optimizmusukról híresek, ma már érezhető a jókedvük. Nemrég még úgy tűnt, hogy az amerikai recesszió elkerülhetetlen, mivel a Federal Reserve folyamatosan emelte a kamatlábakat az infláció elleni küzdelem érdekében.
Más központi bankok is követték a példát, mivel inflációs problémáikat súlyosbította a dollár erősödése is – ami különösen az amerikai valutában hitelt felvevő és kereskedő feltörekvő piacok számára jelentett problémát. Az a hír azonban, hogy az amerikai éves inflációs ráta júniusban 3 százalékra csökkent, táplálta a reményt, hogy a Fed július végi kamatemelése az utolsó lesz, és hogy más központi bankok is lazíthatnak. A részvények emelkedtek, a kötvényhozamok csökkentek, a dollár pedig közel a leggyengébb szinten áll, amióta a Fed elkezdte a kamatemelést.
Akkor mégis hová ez a nagy jókedv?
A közgazdászok optimizmusa azért is nehezen érthető, mert a világgazdaság lassul. Július közepén Kína arról számolt be, hogy gazdasága a második negyedévben mindössze 0,8 százalékkal nőtt az előző három hónaphoz képest, noha sokan fellendülésre számítottak, miután az ottani kormány decemberben felhagyott a zeró-Covid-politikával. A globális feldolgozóipar szenvedett, mivel a fogyasztók kijöttek a zárvatartásból, többet ettek étteremben és kevesebben vásároltak otthoni irodai berendezéseket.
Bár Amerika az év első felében erőteljesen növekedett, a legtöbb előre jelző egyetért abban, hogy a gazdaság hamarosan lassulni fog.
Azonban egyre többen nem számítanak zsugorodásra. Az olyan túlfűtött gazdaságok esetén, mint amilyen az amerikai is, a legjobb forgatókönyv az, ha a növekedés éppen csak annyira lassul, hogy recesszió nélkül is csökkenjen a pénzromlás. Még a csalódást keltő kínai újranyitás is, amelynek mellesleg nincs saját inflációs problémája, azt jelentette, hogy a globális nyersanyagárak félelmetes emelkedése nem valósult meg. Ez segített Európának, amely a vezetékes orosz gázt drágább cseppfolyósított gázszállítmányokkal helyettesítette.
Hogyan landolunk?
Három okból is tévedés lenne azt feltételezni, hogy a világgazdaság most az úgynevezett puha landolás felé halad. Az első az, hogy az infláció, bár alacsonyabb, még mindig messze a központi bankok 2 százalékos célkitűzései felett van. Az amerikai inflációs ráta csökkenését az energiaárak egyszeri mérséklődése okozta: az élelmiszerek és az energia nélkül az árak 4,8 százalékkal magasabbak, mint egy évvel ezelőtt. Az euróövezetben ez az érték 5,5 százalék, és a bérek növekedése mindkét gazdaságban még mindig jóval meghaladja a termelékenység emelkedését.
Más szóval,
a gazdag világnak még hosszú utat kell megtennie a teljes dezinflációig – és sok közgazdász szerint az utolsó kilométer lesz a legnehezebb.
Bár a makacs, mondjuk 3-4 százalékos pénzromlás már nem kerülne annyira a címlapokra, mint a közelmúlt riasztó áremelkedései, a központi bankárok számára még mindig problémát jelent. Lehet, hogy választaniuk kell a jelenleg vártnál nagyobb szigorítás és a 2 százalékos céljuk hallgatólagos feladása között. Bármelyik megoldás zavaró lenne az eszközpiacokra és potenciálisan a reálgazdaságra is.
A második kockázat az, hogy míg a világ most érzékeli a lehűlés előnyeit, addig a költségek egy ideig nem lesznek láthatók. Eddig az amerikai munkaerőpiac meglehetősen fájdalommentesen egyensúlyba került azáltal, hogy inkább a betöltetlen állásokat csökkentették, mint a munkahelyeket. A munkaerő-felvétel még mindig erős, és ritkák az elbocsátások. Mivel az üres álláshelyek száma csökkent, a bérek növekedése is visszaesett.
Mégis senki sem tudja, hogy a munkaerőpiac meddig képes a zsír helyett az izmok leadására – ráadásul az elmúlt hónapokban az álláslehetőségek csökkenése vészjóslóan megállt.
A gazdag világban mindenütt arra utaló jelek vannak, hogy a munkaerőhiány emlékétől megrémült cégek azokat a munkavállalókat is felhalmozzák, akikre nincs szükségük; több országban csökkent az átlagos ledolgozott munkaórák száma. Ha a vállalatok úgy döntenek, hogy túl költséges olyan munkavállalókhoz ragaszkodni, akikre esetleg szükségük lehet a jövőben, akkor az elbocsátások hirtelen megnövekedhetnek.
A harmadik veszély az, hogy a világ nagy gazdaságai közötti eltérések azt jelentik, hogy még ha a Fedre nehezedő nyomás enyhül is, a döntéshozók máshol továbbra is aggódnak. Nagy-Britannia a vártnál nagyobb mértékű éves inflációcsökkenést ünnepel júniusban, de a 7 százalék körüli alapár- és béremelkedéssel továbbra is aggasztóan kiugrónak számít. Japán alig kezdte meg a monetáris szigorítást, az infláció növekedésével a Bank of Japan július végén ismét módosíthatja a hosszú lejáratú kötvényhozamokra vonatkozó felső határát. Kína strukturális növekedési lassulással küzdhet, amelyben a gazdaságot a rossz adósságok terhelik, csakúgy, mint Japánt az 1990-es évek elején, ahol az infláció tartósan túl alacsony volt.
Más szóval, bármerre is nézünk, továbbra is óriási a bizonytalanság azzal kapcsolatban, hogy az infláció és a kamatlábak végül hol fognak megállapodni. Mindenképpen ünnepeljük a jó híreket. De a világgazdaság még nem úszta meg sértetlenül.
(Forrás: The Economist)
Címlapfotó: shutterstock
