Kecskés Bálint, Karl Mátyás és Santo Martin a Makronóm Intézet elemzőinek írása

Közép-Ázsia: Oroszország elhanyagolt hátsó udvara

A 20. század közepe óta a térséget a Szovjetunió, majd annak felbomlása után Oroszország uralta. Az 1990-es évek eseményeit követően a gazdasági és biztonsági kapcsolatok csaknem zavartalanul megmaradtak, és ezekben olyan szervezetek működtek közre, mint a Kollektív Biztonsági Szerveződés Szervezete (CSTO) vagy a Független Államok Közössége. Emellett a régióban számos orosz katonai bázis található, többek közt a kirgizisztáni Kant légibázis, a tádzsikisztáni 201. katonai bázis – a legnagyobb orosz külföldi katonai bázis –, valamint a kazahsztáni Bajkonuri kozmodróm, Oroszország legnagyobb űrkikötője.

Oroszország a 2015 óta működő Eurázsiai Gazdasági Unión keresztül igyekszik fenntartani befolyását, amelynek Oroszország, Kazahsztán, Belarusz, Örményország és Kirgizisztán is tagja. Ennek ellenére Moszkva mára elvesztette a térségben gazdasági vezető szerepét: bár 2018 és 2022 között Oroszország mind az 5 regionális állammal évről évre növelte kétoldalú kereskedelmi volumenét, mégis a léptékek nagyságrendileg nagyobbak Kína esetében. Míg az 5 közép-ázsiai állam Oroszországgal 2021-ben összesen 36 milliárd dollár értékben kereskedett, addig Kínával az azonos időszakban 25 százalékkal, 2022-ben pedig már mintegy 60 százalékkal több forgalmat realizált. Így

bár a térség biztonságpolitikájában még mindig Oroszország dominál, gazdasági értelemben már Kína a fő partner,

pedig Peking csak most kezdett aktívan érdeklődni a térség iránt. A legnagyobb nyomást Oroszország a kőolajon és a földgázon keresztül képes gyakorolni Közép-Ázsiára. Kazahsztán esetében ez a függés az Oroszországon átívelő olaj- és gázvezetékeken figyelhető meg. Ezt láthattuk 2022-ben is, amikor Oroszország feltehetően politikai okokból elzárta Kazahsztán fő olajvezetékét, amelyen az ország olajforgalmának a 80 százaléka halad át.

Moszkva regionális befolyására a döntő csapást Oroszország ukrajnai inváziója jelentette, amely erőteljesen megtépázta kapcsolatait. Ráadásul sem a 2022-es kirgiz–tádzsik, sem az azeri–örmény konfliktusokban nem tudott érdemben beavatkozni.

A régió azonban még mindig Oroszország hátsó kertjének tekinthető, viszont ebből a kertből jelenleg hiányzik a kertész.

A közép-ázsiai országok azonnal éltek a lehetőséggel és új partnerek keresésébe kezdtek. Ez a fordulat Kazahsztánon érzékelhető a legjobban. Az ország vezetője, Kaszim-Zsomart Tokajev 2022 januárjában még éltette az orosz intervenciót, amely segítette fenntartani a hatalmát a véres januárként elhíresült tüntetéssorozaton, ugyanezen év júniusában viszont már szemtől szemben is közölte Putyinnal, hogy Asztana nem fogja elismerni az oroszországi Donyecki Népköztársaságot, amely éles fordulatot jelent a két fél kapcsolatában. Emellett Kazahsztán mind a háború elől menekülő civileknek, mind a szankciók miatt kitelepülő orosz vállalatoknak is szívesen nyújt menedéket. A közép-ázsiai ország igyekszik erősíteni a kapcsolatait az Európai Unióval és Kínával egyaránt, abban bízva, hogy új kapcsolataival csökkenteni tudja az oroszoktól való függőségét.

Ez természetesen nem azt jelenti, hogy az orosz befolyás a régióban meg fog szűnni, inkább egyfajta diverzifikációs folyamatnak lehetünk szemtanúi, ahol ezek az országok egyfajta „ingaállamként” igyekeznek további nagyhatalmi szereplőkkel is kapcsolatba lépni,

ezzel elősegítve saját önállóságukat.

Megnyíltak a kapuk Kína előtt

Peking „Nagy Stratégiájának” egyik alappillére a kiemelt gazdasági partnereivel – főként Európával – való tengeri és szárazföldi összeköttetés megerősítése.

Nem meglepő tehát, hogy 2013-ban Hszi Csin-ping Kína „Övezet és Út” névre keresztelt, minden idők legnagyobb infrastrukturális beruházását épp a kazahsztáni Asztanában jelentette be.

A bejelentés – ami jól mutatja regionális elköteleződését – egy következő szintre emeli Peking kapcsolatait a régióban, ráadásul az ukrajnai konfliktus óta ennek a tranzitútnak a szerepe még inkább felértékelődött.

Kína regionális stratégiájának következő lépcsőfoka a 2023 májusában tartott Kína–Közép-Ázsia csúcstalálkozó volt. Az eseményen aláírt Hszian Nyilatkozatban a felek legfontosabb célkitűzésként a Kína és a térség országai (Kazahsztán, Kirgizisztán, Tádzsikisztán, Türkmenisztán és Üzbegisztán) között folytatott kereskedelem volumenének a 2022-es 70 milliárd dolláros szintjéről 100 milliárd dollárra való emelését határozták meg 2030-ig. A nyilatkozatban számos egyezmény született a járműgyártás, a logisztikai és az energetikai beruházások terén: az új projektek között van a Kazahsztán–Kína olajvezeték kapacitásbővítése, a Bejneu–Bozoj–Simkent gázvezeték második ágának megépítése, valamint a kasagani gázmezőn lévő gázfeldolgozó üzem létrehozása is.

Peking számára a térség stratégiai jelentőségű, amelyet Kína növekvő energiaigénye táplál. 2022-ben az ázsiai nagyhatalom teljes gázimportjának több mint kétharmada Közép-Ázsiából, főként Türkmenisztánból érkezett, amelynek köszönhetően Kína két és félszer több gázt importált a térségből, mint Oroszországból. Pekingnek azonban ez nem elég: a Hszincsiangot Türkmenisztánnal összekötő Közép-Ázsia–Kína gázvezeték (Vonal-D) munkálatai hosszú kihagyás után 2022 szeptemberében újraindultak. A vezeték éves szinten további 15 milliárd köbméterrel fog hozzájárulni Türkmenisztán gázexportjához, így 85 milliárd köbméterre növelve a Közép-Ázsia–Kína gázvezetékrendszer éves kapacitását.

Ez a mennyiség már Kína átlagos, 150-160 milliárd köbméteres éves importjának a felét is ki fogja tudni szolgálni, ami tovább rontja Oroszország tárgyalási pozícióit az Európából kieső gázexport Kínába történő átirányításában.

A két ázsiai nagyhatalom közötti kimondatlan egyezmény ellenére Peking szerepe egyre inkább növekszik a biztonság témaköreiben is, de nem a konvencionális, inkább a hírszerző/elhárító értelmében: 2016-ban Kína elkezdte az együttműködést Kirgizisztánnal, Tádzsikisztánnal, kiegészülve Pakisztánnal és Afganisztánnal a regionális stabilitás fenntartása érdekében. A kínai cél a radikalizálódás megállítása, és hogy a tőle nyugatra eső államok belső konfliktusai ne terjedjenek át Kínába, azon belül is az ujgur területekre. Mindezek ellenére Kína legfőbb fegyverét a régióban továbbra is gazdasági ereje jelenti, így érdekei érvényesítéséhez a tőkéjét fogja használni, míg a védelem csupán a tőke megvédésére irányul. Peking nem kiváltani kívánja Oroszországot a biztonsági szerepvállalásban, inkább a célja eléréséhez szükséges alternatív dimenziókra fordít figyelmet.

Közép-Ázsia lett a kínai–orosz barátság első nagy próbája

A régióban jelenleg tehát hatalmi átrendeződés megy végbe, amelyben Kína szerepe növekszik, Oroszországé pedig csökken. Az orosz befolyás visszaesése Moszkva leghűbb szövetségesénél, Kazahsztánnál érhető tetten – kiemelt tekintettel az ukrajnai háború megítélésére –, amelyet a Kreml már többször is „honorált” 2022-ben a kazah olajexport elvágásával. Emellett Moszkva szerepe csökkent a tőkediverzifikáció felé egyaránt nyitó Üzbegisztánban, de a legnagyobb orosz függőségű Tádzsikisztánban és Kirgizisztánban is.

Bár Kína megkérdőjelezhetetlenül erősödik, mégis kevés az esély arra vonatkozóan, hogy Oroszország valaha is teljes mértékben kiszoruljon a régióból:

a 2022. januári kazahsztáni tüntetéseket a CSTO sikeresen felszámolta, Kirgizisztán és Tádzsikisztán gazdaságilag továbbra is nagyban függ az Oroszországban dolgozó polgárainak hazautalásaitól, míg a stabilitás biztosításában Moszkvának ennél is nagyobb a szerepe a határviták miatt 2022-ben is összecsapott két állam esetében. A gazdaság alapkövét jelentő nyersanyagexport jelentős része továbbra is Oroszországon halad keresztül, ráadásul Kína túlzott jelenlétét erős fenntartásokkal kezeli számos közép-ázsiai állam.

Moszkva forrásait felemésztik az ukrajnai események, ennek eredményeként fokozatosan csökken a történelmi befolyási övezete. Kína eközben a saját céljait szem előtt tartva igyekszik az egyre növekvő hatalmi vákuumot betölteni. Annak ellenére, hogy Oroszország és Kína a geopolitikai érdekeik miatt egyre szorosabb partnerségi kapcsolatba kerültek, a közép-ázsiai külpolitikáikban mégis megfigyelhető egyfajta „csendes vetélkedés”. A kimondatlan megállapodás Moszkva és Peking között – miszerint előbbi a biztonság, utóbbi a gazdasági fejlődés garantálója – lassan eltűnni látszik.

Kína Oroszország számára csupán kiegészítő, „junior partneri” szerepet szán a saját, alternatív világrendjének létrehozásához kritikus jelentőségű közép-ázsiai térségben.

Címlapfotó: MTI