Mihálovics Zoltán politológus, a Makronóm Intézet elemzőjének írása

Rövid időn belül többször fordul elő, hogy Európában stratégiai fontosságú kérdésekben – mint most Kínával kapcsolatban – nincs egységes álláspont. Az Ursula von der Leyen által bejelentett meggondolatlan „kockázatmentesítési” javaslatot csak a tagállamok töredéke támogatja. Eközben az ázsiai nagyhatalomnak is megvolt a válasza javaslatcsomagra: nem engedték be az unió külügyi és biztonságpolitikai főképviselőjét, valamint exportkorlátozást vezettek be a galliumra és a germániumra.

Kína fokozatosan fejlődött, illetve zárkózott fel az Egyesült Államokhoz, és ma már néhány területen előzi is a világ vezető hatalmát. Az USA értelemszerűen hozzászokott a hegemón pozícióhoz, így nem fogadta jól, amikor Kína mint lehetséges trónbitorló kopogtatott Washington ajtaján. Az Egyesült Államok mozgósította szövetségeseit Ázsiában és Európában is. Az utóbbi kontinensen viszont az unión belül lévő országok álláspontja sok esetben teljesen eltérő, de ezt elmondhatjuk a nem EU-s államok (Egyesült Királyság, Svájc, Norvégia) esetében is. Éppen ezért érdemes megvizsgálni a Kínával kapcsolatos európai nemzeti megközelítéseket.

Érdemes végignézni az egyes nemzeti Kína-stratégiáit, hogy hol is tartanak a tagállamok és más európai országok. De a mechanizmusokat sem érdemes figyelmen kívül hagyni, hogy ezek az államok hogyan koordinálják és osztják meg a Kínával kapcsolatos információikat. A stratégiák kapcsán az egyes országok által alkalmazott kockázatelemzés is fontos kérdés, hogy milyen megközelítéseket alkalmaznak. De azt is érdemes számba venni, hogy milyen az együttműködés az ázsiai nagyhatalommal, vagyis hogy milyen kínai intézményi keretekben vesznek részt az európaiak. A legizgalmasabb kérdés pedig mindenképp Tajvan esete, hogy milyen tevékenységek folynak ezen a vitatott területen.

A Kínával kapcsolatos európai megközelítések országonként is jelentősen eltérnek

Az idei év a koronavírus-világjárvány után új lendületet hozott Európa és Kína kapcsolatában. A több mint hároméves, a pandémia okozta stagnálás után a kölcsönös látogatások ismét fellendültek. Európai állam- és kormányfők, valamint Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke Pekingbe utazott, Li Csiang, Kína új miniszterelnöke a hivatalba lépése óta tett első útja során Németországba és Franciaországba látogatott. A kapcsolatok újjáéledése ellenére számos tényező továbbra is terheli a Kína és az EU, valamint a más európai országok közötti viszonyt.

Kétségtelen, hogy Hszi Csin-ping elnöksége alatt Kína megváltozott, ha röviden akarnánk összegezni az eddigi teljesítményt, akkor leginkább úgy írhatnánk le, hogy külföldön centralizáltabbá, tekintélyelvűbbé és magabiztosabbá vált, a céljai pedig gyakran ellentétesek az európai érdekekkel és értékekkel. Még 2019-ben az Európai Bizottság elismerte ezt a változást azzal, hogy bevezette Kína hármas meghatározását, amely szerint az ázsiai ország együttműködő és tárgyalási partner, gazdasági versenytárs és rendszerszintű rivális egyszerre.

Azóta Hszi és a Kínai Kommunista Párt (KKP) folytatta ezt a megkezdett utat: Kína konfrontatívabbá vált a Tajvani-szorosban, elnyomóbbá Hszincsiangban, szigorította a Hongkong feletti ellenőrzést, és egy alternatív nemzetközi rend vízióját népszerűsítette. A Kína és az Egyesült Államok közötti növekvő geopolitikai és gazdasági feszültségek nyomást gyakoroltak az Európai Unióra, amely így egy összetett háromszögben helyezkedik el. Az Oroszországgal való „határok nélküli” barátság – függetlenül az orosz–ukrán háborútól – megváltoztatta jó néhány európai ország korábban kedvező véleményét Kínáról, különösen a közép- és kelet-európai régióban.

Az EU szintjén számos, kvázi „mechanizmus” jött létre, hogy ellensúlyozza a kínai befolyás egyre inkább geopolitikai jellegét és a piacok, iparágak, technológiák versenytorzulását. Ezek közé tartozik a beruházások átvilágítása, egy kényszerítés elleni, egy nemzetközi közbeszerzési eszköz (IPI), a The Global Gateway és egy tervezett törvénycsomag, amelynek a célja a külföldi (többek között a kínai) beavatkozás ellenőrzése és leküzdése, valamint az olyan iparpolitikai kezdeményezések, mint az EU Chips Act.

Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke 2023 márciusában „kockázatmentesítési” javaslatot terjesztett elő a Kínával fenntartott kapcsolatok függőségi rizikóinak kezelésére. Ezt a koncepciót a júniusi csúcstalálkozót követően az Európai Tanács Kínáról szóló következtetéseiben is megemlítették. Nyilvánvaló, hogy 

az EU-ban még nem született teljes egyetértés a kockázatmentesítés gyakorlati megvalósításának módjáról, ami annak a jele, hogy a Kínával kapcsolatos egységes európai megközelítés messze van,

még akkor is, ha ma már nagyobb az egyetértés abban, hogy ebben a kérdésben valamiféle stratégiai gondolkodás alkalmazására van szükség.

A Kínával kapcsolatos európai megközelítések – akár az EU, akár a tagállamok, akár a régió más országai részéről – megváltoztak. Az uniós intézmények csak a tagállamok támogatásával képesek fellépni; ugyanakkor a Brüsszel által indított kezdeményezések gyakran megadják az európai fővárosokban hozott intézkedések alaphangját és ütemét.

Tíz évvel azután, hogy Hszi Csin-ping átvette a kínai állam vezetését, az európai országok jobban összehangolódtak az ügyben, hogy miként kezeljék ezt a feltörekvő világhatalmat. Az ázsiai országgal kapcsolatos megközelítések azonban a viszonyok intenzitásától, a gazdasági függőség mértékétől és jellegétől, valamint a kínai tekintélyelvű kormányhoz való hozzáállástól függően változtak és mindmáig változnak. Egyes országok nemzeti Kína-stratégiákat dolgoztak ki, mások a kevésbé nyilvános, decentralizáltabb megközelítést részesítik előnyben, megint mások az ázsiai nagyhatalmat nem tartják fontos kérdésnek nemzeti politikájuk szempontjából.

A közös pont a stratégiai megközelítés alkalmazása

Az egy évtizeddel ezelőtti helyzethez képest egyértelműen megállapítható, hogy a Kínáról folytatott viták valamennyi európai országban megérlelődtek. Számos kormány és más érdekelt fél kifinomultabb politikákat, koordinációs mechanizmusokat és szabályozási eszközöket dolgozott ki, amelyekkel megközelíthetik Kínát. Az Európai Unió és jó néhány állam stratégiai megközelítést alkalmaz Kínával kapcsolatban abban az értelemben, hogy strukturált és formalizált keretek között vitatják meg, elemzik és kommunikálják az álláspontjukat.

Kevesen tettek közzé hivatalos Kína-stratégiát

Annak ellenére, hogy az ázsiai nagyhatalommal folytatott kapcsolatok a századforduló óta egyre intenzívebbé váltak, csak hat európai ország formálta hivatalosabb Kína-stratégiává a saját megközelítését. Norvégia volt az első 2007-ben, Hollandia és Svédország 2019-ben követte, ugyanabban az évben, amikor az EU stratégiai kitekintésében bemutatta a „partner, versenytárs, rivális” hármas megközelítést. Svédország akkoriban nem stratégiáról, hanem „kommunikációról” beszélt, hangsúlyozva, hogy az uniós példát követi. Mindkét kormány a saját parlamentje kérésére tette közzé a stratégiákat.

Finnország 2021-ben folytatta a sort, de „Kínáról szóló cselekvési terve” meglehetősen borús képet festett a kölcsönös kapcsolatok jövőjéről. Az idén júliusban Németország közzétette az első Kína-stratégiáját, miután a kormánykoalícióban heves viták alakultak ki az általános irányvonalról. Az EU-n kívül Svájc Szövetségi Tanácsa, az ország legfelsőbb végrehajtó szerve közzétette a Kína-stratégia 2021–2024 című dokumentumot, amely egyértelműbben nevezte meg a kihívásokat, ugyanakkor ragaszkodott a folyamatos elkötelezettséghez.

A nemzeti Kína-stratégiák kidolgozásával kapcsolatos tapasztalatok ugyanakkor vegyesek. Jó okok szólnak amellett, hogy sok ország a teljes körű stratégia ellen dönt, de úgy tűnik, hogy jó néhány kormány már látja a Kínával kapcsolatos megközelítés valamilyen szintű formalizálásának az előnyeit és a szükségességét.

Több európai ország politikájába beépültek Kína-specifikus megközelítések

Vannak országok, amelyek kidolgozták a különböző kontextusban megfogalmazott megközelítéseiket, amelyeket az adott kormányok elismernek. Ezeket azonban nem hivatalos Kína-stratégiaként teszik közzé. Az Egyesült Királyság és Írország például 2023 tavaszán a külügyminisztereik által elmondott beszédekben vázolták fel az ázsiai nagyhatalommal kapcsolatos politikájukat. A belga külügyminisztérium az idén dolgozott ki Kína-stratégiát, de erről még nem kommunikált nyilvánosan. Az osztrák kormány bejelentette ennek a kidolgozását, de időkeretet nem adott meg, és továbbra sem világos, hogy az valaha is megvalósul-e.

Más országok a Kína-politikát az átfogóbb stratégiák részévé teszik. Franciaországban például Kína az indo-csendes-óceáni stratégia egyik témája. Litvániában a 2021-ben közzétett nemzetbiztonsági és a 2023-as indo-csendes-óceáni stratégia részét képezi. Lettországban a külügyminiszternek a parlamentnek benyújtott éves jelentésében szerepelnek a Kína-politikák, Spanyolországban az újabb külpolitikai és nemzetbiztonsági stratégiák említik. Dánia legújabb (2023-tól hatályos) külpolitikai és nemzetbiztonsági stratégiája tartalmaz némi általános iránymutatást a Kínával való kapcsolatokra vonatkozóan, és kifejezetten utal az EU-ra mint a Pekingből érkező kihívások kezelésének kulcsfontosságú koordinátorára.

Megint más országok az ágazati stratégiákban szerepeltetik Kínával kapcsolatos megközelítéseiket. Norvégiában a téma több szakpolitikai területen is megjelenik. A Csehországban az exportstratégia szolgál háttérként az ázsiai nagyhatalommal kapcsolatos megközelítések leírásához, míg Görögország a Görögország–Kína turisztikai cselekvési tervet használja erre a célra. Mind a mai napig csak Bulgáriában, Magyarországon és Lengyelországban hiányzik a Kínával kapcsolatos összehangoltabb stratégiai megközelítés.

Több esetben látunk példát arra, hogy egyes országok számára az összkormányzati folyamatnál alacsonyabb szintű stratégiák kidolgozása az észszerű módja annak, hogy Kína-politikájukban célokat fogalmazzanak meg, anélkül, hogy egy önálló dokumentum kidolgozásának néha fájdalmas és diplomáciailag ellentmondásos folyamatával kellene foglalkozniuk.

Az egyes országokon belül több politikai párt csak most kezdi a programjába foglalni Kínát mint témát. Csehországban, Németországban, Hollandiában és Svájcban több párt is állásfoglalást tett közzé a Kínával kapcsolatos politikáról, Litvániában a téma a választási programokban is szerepel. Uniós szinten pedig a jobbközép Európai Néppárt és az Európa-barát Renew képviselőcsoport is megfogalmazta saját Kína-stratégiáját.

Jobb koordinációs és információmegosztási mechanizmusok

A kormányokon belül a Kínával kapcsolatos kérdésekre fordított figyelem, a koordináció, az irányítás, az ismeretek és az információmegosztási mechanizmusok szintje jelentősen eltér. Magának az Európai Uniónak és 11 országnak vannak minisztériumközi koordinációs mechanizmusai. Ezek közé tartozik a holland Interdepartementaal China Beraad (ICB) és az Interdepartementaal Directeurenoverleg China, a svéd Kormányhivatalok Kína-hálózata, a finn Valtionhallinnon Kiina-verkosto, a lengyel Miniszterek közötti csoport a Kínával való stratégiai partnerség fejlesztésére irányuló tevékenységek koordinálásáért vagy a németországi rendszeres miniszteri államtitkári körök. Nyolc állam hozott létre hivatalos konzultációs mechanizmusokat a kormány és a vállalkozások között. Németországban például az ottani üzleti élet ázsiai csendes-óceáni bizottsága (APA) rendszeresen hív össze Kínával kapcsolatos megbeszéléseket, amelyeken a gazdasági minisztérium és öt nagy üzleti szövetség képviselői vesznek részt. Az Egyesült Királyságban különböző testületek találhatók az üzleti élet és a kormányzat együttműködésében, mint például a Brit Ipari Szövetség (CBI) vagy a Kínai Brit Üzleti Tanács. Csehországban, Finnországban, Spanyolországban és Svédországban szintén működnek az ázsiai országgal foglalkozó üzleti-kormányzati formációk.

Viszont a Kínával kapcsolatos koordináció nagyobb kihívást jelent, ha az ázsiai nagyhatalommal kapcsolatos ismereteket nemzeti és szubnacionális szinten akarjuk összekapcsolni. 

Csak Hollandiában, Norvégiában és Finnországban van koordinációs mechanizmus az önkormányzatok számára. Három ország – Belgium, Hollandia és Svédország – hozott létre nemzeti Kína-kompetencia-központokat. A szervezeti felépítésük eltérő, de mindegyiknek hasonló a célja: az ázsiai ország jobb megértése, a meglévő tudás összefogása és a különböző szintű kormányok igényeire való reagálás.

Az uniós tagállamok eltérően alkalmazzák a Brüsszel által kidolgozott védelmi eszközöket.

Az EU az elmúlt években számos olyan eszközt és szabályozást indított el és hozott létre, amely a Kína növekvő gazdasági és geopolitikai súlyával szembeni képességek javítását célozza. Ezek közé tartozik a nemzetközi közbeszerzési eszköz, a külföldi támogatások elleni jogszabály, a közvetlen külföldi befektetések átvilágítása, a kényszerítés elleni eszköz, a kényszermunka elleni eszköz, a Chips-törvény, a kritikus nyersanyagokról szóló jogszabály és a gazdasági biztonsági stratégia.

Kínának a tudomány, a technológia és az innováció terén növekvő erejével és ambícióival összefüggésben az EU 2021-ben a kutatási és innovációs együttműködésre vonatkozó stratégiát terjesztett elő („Stratégiai, nyitott és kölcsönös”). Ebben intézkedéseket javasolt a kutatás biztonságának és integritásának védelmére a tagállamokban. Az EU és az egyes tagországok megkezdték az érdekeik jobb védelmét szolgáló eszközök kidolgozását, de a folyamat nehézkesnek bizonyul: csak hat állam hozott létre szabályozást vagy iránymutatást a kutatóintézetek számára: Dánia, Németország, Hollandia, Norvégia, Svájc és az Egyesült Királyság. Az EU rá egy évre személyzeti munkadokumentumot tett közzé a kutatásba és innovációba (K+I) való külföldi beavatkozás kezeléséről.

Kockázatelemzés

Az orosz–ukrán háború és az ennek következtében az oroszországi energiaellátástól függő európai államok a gazdasági következményeket követően heves vitákat folytattak a Kínától való függés kérdéséről. Az Európai Bizottság „kockázatmentesítési” menetrendje – miközben Ursula von der Leyen szerint is 98 százalékban függünk Kínától – és az európai gazdasági biztonsági stratégiáról szóló 2023. júniusi keretrendszer célja, hogy a geopolitikai szempontból kihívásokkal teli időkben minimalizálja a gazdasági cserékből eredő kockázatokat. Azonban csak maga az EU, Finnország és Hollandia nyújtott be szisztematikus és nyilvános elemzéseket a függőségekről, például a kritikus nyersanyagok vagy az ellátások terén. Két állam – Litvánia és Lettország – belső jelentéseket állított össze a kérdésről, négy – Csehország, Németország, Norvégia és Lengyelország – pedig értékeléseken dolgozik. Svédország, illetve Franciaország szintén készített elemzést, Ausztria, Görögország és Szlovákia viszont a jelek szerint nem tervez ilyet. Bulgáriában az ukrajnai háború, valamint az orosz energiaimporttól és technológiától való krónikus függőségből eredő átfogó kockázat jelenleg parázs vita tárgya. Ez azonban nem eredményezett érdemi felülvizsgálatot vagy szakpolitikai változást.

Az európai országok egyre óvatosabbak

Az elmúlt évtizedben Kína szisztematikusan létrehozta saját intézményi kereteit, hogy növelje geopolitikai és gazdasági befolyását. Az egyik ilyen a közép- és kelet-európai országokkal való kapcsolatfelvétel céljából 2012-ben létrehozott 16+1 kezdeményezés – egy olyan formátum, amelyet az EU-ban időnként bíráltak, mondván, hogy ez aláássa az unió egységét.

Egy bővülési időszakot követően (Görögország 2019-ben csatlakozott) 17+1-ről beszélhettünk, de ez mára 14+1-re redukálódott. A csökkenés oka, hogy Lettország, Litvánia és Észtország visszalépett a csoporttól. Míg egyes országok képviselői a kilépés fő indokaként a Kína térségbeli gazdasági szerepvállalása miatti csalódottságot említették, mások a Tajvannal való kapcsolatok elmélyítésével vagy Kína Oroszországnak nyújtott támogatásával és a kényszerítő intézkedéseivel kapcsolatban döntöttek a visszalépés mellett. A 14+1 jövője mindezekkel együtt bizonytalannak mondható.

A Hszi Csin-ping által 2013-ban elindított Egy Övezet, Egy Út kezdeményezés (BRI) a legismertebb Kína azon kezdeményezései közül, amelyek célja, hogy globálisan lépjen fel, és piacokat, illetve befektetési lehetőségeket teremtsen a vállalatai számára, egyben növelje a politikai befolyását is a részt vevő országokban. Európában sok ország kötött magas szintű BRI-megállapodást, köztük Bulgária, Csehország, Görögország, Magyarország, Olaszország, Lettország, Litvánia, Lengyelország, Lengyelország, Portugália, Szlovákia. Svájc és Ausztria úgynevezett „ágazati” egyezményt hozott tető alá a BRI kontextusában. Románia esetében a Gazdasági és Kereskedelmi Minisztérium egyik államtitkárának a kínai látogatása során írtak alá megállapodást még 2015-ben. Mivel a szöveg nem nyilvános, továbbra sem világos, hogy általános vagy ágazati szerződésről van-e szó.

Olaszországban Giorgia Meloni miniszterelnök a választási kampánya során bejelentette, hogy kilép a 2019-ben aláírt megállapodásból, amelyet jövőre hallgatólagosan megújítanak. Most viszont úgy tűnik, hogy a kormánya két tűz közé került: egyrészt a helyi üzleti közösségben heves ellenállás tapasztalható a kilépéssel kapcsolatban, mert aggódnak, hogy elveszítik azt a különleges bánásmódot, amelyet a BRI tagjaként élveznek. Másrészt az olaszországi konkurens narratíva azt tanúsítja, hogy más államok ugyanilyen bánásmódban részesülnek egyetértési megállapodás nélkül is. A nemzetközi színtéren természetesen az USA és az európai partnerek azt várják Melonitól, hogy teljesítse a kampányígéretét.

Érdemes megemlíteni, hogy Bulgária, Csehország, Lettország, Litvánia, és Szlovákia kivételével valamennyi európai állam részt vesz az Ázsiai Infrastrukturális Beruházási Bankban (AIIB), amely egy multilaterális fejlesztési bank és pénzügyi intézmény, ami világszerte támogatja a társadalmi és gazdasági fejlesztési projekteket.

A Tajvannal kapcsolatos európai megközelítés

Bármennyire is azt gondolnánk, hogy Tajvannal kapcsolatban viszonylagos európai egység uralkodik, ez nincs így: egyes országok ugyanis teljesítik Kína elvárásait, és tartózkodnak a Tajvannal való informális kapcsolatfelvételtől is, másoknál viszont a politikai szintű cserekapcsolatok fokozódása a tendencia. A Tajvani-szorosban tapasztalható növekvő katonai feszültségek és a kínai kormány egyesítésre irányuló felhívásai fényében az utóbbi időben megnőtt az európai és tajvani politikusok közötti magas szintű eszmecserék száma, a 2022/23-as időszakban több látogatásra is sor került.

A Kínával való kapcsolatok jövője

Megfigyelhető az a tendencia, hogy egyes európai kormányok egyre inkább igazodnak egymáshoz, mert úgy látják, hogy az ázsiai nagyhatalom konfrontatívabb, mint valaha. Az, hogy számos európai ország Kína-politikája kritikusabbá vált, tükrözi az Egyesült Államoknak az ázsiai országgal szembeni megközelítésében bekövetkezett változásait is, ami szintén sokkal konfrontatívabb lett 2017 óta, amikor először bélyegezte Pekinget stratégiai versenytársnak.

Egy másik említésre méltó tendencia az a nyilvánvaló szakadék, amely jó néhány országban tapasztalható egyrészt a Kínával való folyamatos és még erősebb elköteleződés felé hajló üzleti közösség, másrészt a gazdasági, külügyi vagy védelmi minisztériumok és hírszerző közösségek között, amelyek inkább a kritikus függőségek és a biztonsági kérdések miatt aggódnak.

Az egyes államok Kínával szembeni megközelítései a kölcsönös kapcsolatok intenzitásától, valamint a pekingi álláspontok politikai megítélésétől is függnek. A sok különbség ellenére vannak olyan közös pontok, amelyek a jövőben elősegíthetik az ázsiai országgal kapcsolatos összehangoltabb európai megközelítést: 

• Az európai országok többnyire egyetértenek abban, hogy a nézeteltérésektől függetlenül fontos a Kínával való kapcsolatok alakításában a kommunikációs csatornák nyitva tartása, a politikai eszmecsere újjáélesztése. Az olyan együttműködési formák kezelését, mint a BRI, vagy a most már a 14+1, ebben az összefüggésben kritikus vizsgálatnak kell alávetni.
• A Kínával fenntartott gazdasági kapcsolatokban az Ursula von der Leyen által 2023 márciusában meghirdetett „kockázatmentesítési” megközelítést egyesek dicsérik, mások viszont vitatják. Az országoknak egyensúlyra kell törekedniük a lehetőségek keresése, a függőségek csökkentése és az előnyös befektetések vonzása között. Az EU által elindított védekező mechanizmusok, mint például az FDI-átvilágítási metódus és a kényszerítés elleni eszköz, fontosnak számítanak a kapcsolatok kezelésében.
• A biztonságpolitika területén az országoknak szembe kell nézniük a Kína által támasztott kihívásokkal, és meg kell birkózniuk velük, valamint egységes álláspontot szükséges kialakítaniuk az olyan kulcsfontosságú geopolitikai kérdésekben, mint Kína Oroszországnak nyújtott támogatása, a Tajvanra gyakorolt nyomás vagy Peking külföldi országokban folytatott befolyásolási stratégiái.

A jelenlegi helyzet Európában

Bulgáriában június 6-án új kormány lépett hivatalba, amely a jelek szerint szigorítani fogja az Oroszországgal szembeni álláspontját. Ez hatással lehet a Kínával való kapcsolatokra is, amennyiben a határok nélküli kínai–orosz barátság fennmarad. Júliusban a külügyminiszterhez tartozó Bolgár Diplomáciai Intézet szakértői konzultációt kezdeményezett, hogy segítse az első nemzeti külpolitikai stratégia kidolgozását. Ez valószínűleg tartalmazni fogja a Kínával kapcsolatos nyelvezetet, mivel az intézet jelenleg belső Kína-szakértelmet épít ki.

Csehországban június 28-án új biztonsági stratégiát adtak ki, ami kifejezetten megemlíti Kínát mint biztonsági fenyegetést. Joseph Vu tajvani külügyminiszter 2023 júniusában másodszor látogatott Prágába, ahol mindkét parlamenti kamara elnökével találkozott.

Litvániában indo-csendes-óceáni stratégiát tettek közzé július elején, közvetlenül azelőtt, hogy Vilnius adott otthont a NATO-csúcstalálkozónak.

Hollandiában még májusban a kormány megnyitotta a gazdasági biztonsággal foglalkozó kapcsolattartó pontot, amely a vállalkozásokat célozza meg. Júniusban hatályba lépett a beruházások átvilágításáról szóló törvény (VIFO), júliusban pedig az ottani kormánykoalíció összeomlott, ami a tajvani parlamenti látogatás lemondásához vezetett.

Szlovákiában május végén Ingrid Brocková külügyminiszter-helyettes hivatalos látogatásra Pekingbe utazott. A kollégájával, Deng Livel folytatott megbeszélésen több vitás kérdést is felvetett, többek között az ázsiai ország álláspontját az orosz–ukrán háborúval kapcsolatban, az emberi jogokat Kínában, Tajvan státuszát, valamint egy illegális kínai rendőrőrs jelenlétét Szlovákiában. Az idén júniusban Tajpejben került sor a Tajvani–szlovák Gazdasági Együttműködési Bizottság harmadik fordulójára, amelyen részt vett Peter Švec gazdasági miniszterhelyettes is. Az összejövetel nyolc egyetértési nyilatkozat és egy megállapodás aláírásával zárult, amelyek a partnerségek elmélyítését célozták a kultúra, a gazdaság és a kereskedelem, a tudományos csereprogramok, az egészségügy, valamint a félvezetők területén.

Svédország Kristersson miniszterelnök a májusban tartott stockholmi Kína-fórumon elismerte a kockázatmentesítés szükségességét, ami azt jelzi, hogy országa támogatja a bizottság megközelítését. Azt is kijelentette, hogy az USA Svédország és az EU legfontosabb biztonsági partnere, hangsúlyozva a transzatlanti kapcsolat fontosságát.

Konklúzió: merre tart Európa?

A fenti elemzés rávilágít arra, hogy Európában, mint oly sok más, stratégiai jelentőségű kérdésben, a kínai kihívásról sincs egy egységes álláspont. Ebből adódóan Európa nem is tud hatékonyan fellépni, választ adva a kihívásra, sőt még az ésszerű alapokon nyugvó diverzifikálásra sincs lehetőség. A meggondolatlan, hirtelen felindulásból fogant döntéseknek, pedig az államok támogatása nélkül nincs értelme. Láthattuk, hogy mi történt miután Ursula von der Leyen belengette a kockázatmentesítési javaslatát, mindezt úgy, hogy saját beszédében sem tagadta, hogy 98 százalékban függ a kontinens Kínától stratégiai fontosságú nyersanyagok tekintetében: Kína válaszul megtagadta Josep Borell belépését Kínába, másfelől pedig az ázsiai ország exportkorlátozást vezetett be a stratégiai fontosságú nyersanyagok közé tartozó galliumra és germániumra. Ez a két elem, ha jobban belegondolunk egy szimbolikus üzenet az immár hagyományosan francia-német vezetésű Európának: germánium, amelyet annak idején a 19. században még felfedezője Clemens Winkler nevezett el Németország latin nevéről (Germania), másfelől a gallium utalhat az ókori Gallia tartományra, amely lényegében lefedi a mai Franciaországot.

Európa nehéz feladat előtt áll: egységet kell teremtenie, hogy hatékony választ adhassanak a Kína jelentette kihívásra, mielőtt végérvényesen lemarad a többi globális erőközöponthoz képest és leválaszthatatlan lesz az amerikai lélegeztetőgépről.

Borítókép: 123rf