Mihálovics Zoltán politológus, a Makronóm Intézet elemzőjének írása

Grönland a frissen elfogadott alkotmánytervezettel közelebb került a Dániától való függetlenedéshez, viszont ebben az esetben a szigeten lévő amerikai támaszpontok kérdéseket vetnek fel a jövőbeli szuverenitással kapcsolatban, nem beszélve a kínai befektetési potenciálról és a stratégiai elhelyezkedésről.

A szigetország még június elején mutatta be azt az alkotmánytervezetet, amelyet a helyiek kulcsfontosságú lépésnek tekintenek a Dániától való függetlenség felé vezető úton. Egy évtizeddel ezelőtt ez nem keltett volna nagy feltűnést, viszont 

napjainkban az Oroszország és az Egyesült Államok közötti konfrontáció miatt a stratégiai fekvésű sziget sokkal fontosabbá vált.

Nagyjából az 1950-es évek eleje óta az amerikai légierő bázist működtet Thule-ban, a sziget északnyugati szélén. Ez az Északi-sarkkörtől 1200 kilométerre északra található, amely az amerikai fegyveres erők legészakibb bázisa. Eredetileg a Stratégiai Légierő Parancsnokság legendás B–52-es bombázói számára épült, de az évek során a korai előre jelző rakétavédelmi rendszer kulcsfontosságú része lett. Thule egyébként 2020-ban integrálódott az amerikai űrerőkbe.

Thule, Grönland. Forrás: Shutterstock

A NATO alapító tagjaként Dánia előzékenyen hozzájárult ahhoz, hogy az Egyesült Államok katonai létesítményei számára jogokat biztosítson Grönlandon, sőt, egyes esetekben a helyi lakosság erőszakos kitelepítésébe is beleegyezett. A dán fél egyetlen követelése az volt, hogy a zászlaja az amerikai mellett lobogjon.

Egy korai figyelmeztetés, amely szerint a Grönland feletti dán ellenőrzés megkérdőjelezhető, 2019-ben érkezett, amikor Donald Trump amerikai elnök felajánlotta, hogy megvásárolja a szigetet. Hasonlóan ahhoz, amikor Amerika a 19. században megszerezte Alaszkát Oroszországtól – ez utólag elég jó üzletnek bizonyult. Az ajánlatot azonban elutasították, és az akkori miniszterelnök, Kim Kielsen világossá tette, hogy a szigete nem eladó, hozzátéve, hogy ha mégis, akkor az ajánlatnak Grönlandra kell irányulnia, nem pedig Dániára. Koppenhágából Mette Frederiksen miniszterelnök ugyanezt nyilatkozta: „Grönland nem dán. Grönland grönlandi”.

Grönland stratégiai elhelyezkedése

A szigetnek mindössze 57 ezer lakosa van, és a szárazföld 80 százalékát jég borítja, így első ránézésére a gazdasági jelentősége elhanyagolhatónak tűnhet. De a stratégiai elhelyezkedés mást mond.

Egy független Grönland csábító célpont lenne a kínai befektetések számára. 

Peking mint feltörekvő sarkvidéki szereplő várhatóan a megújuló energiától a műholdas kommunikáció földi állomásaiig terjedő kérdésekben keresne üzleteket, nem is beszélve a kikötőkhöz és repülőterekhez való hozzáférésről. A NATO nem tudná megakadályozni a kínai törekvéseket, hogy az ilyen beruházásokat beépítse az általános katonai tervezésébe.

Bár egy ilyen forgatókönyvre kevés az esély, mégis rávilágít arra, hogy a függetlenség kérdése túlmutat egy viszonylag kis népcsoport jogainak erkölcsi kérdésén.

A koppenhágai kormány számára is fontos ügy. Grönlanddal együtt Dánia a világ egyik legnagyobb területű országa, és így van szava az északi-sarkvidéki ügyekben. A sziget nélkül Dánia az európai kontinens északi peremén fekvő kis országgá zsugorodna. A Feröer-szigetek még mindig az irányítása alatt állna, de ez sokkal gyengébb pozíciót jelentene az Északi-sarkvidéken.

Mit akar Dánia?

Az egyik kulcskérdés az, hogy Dánia valóban jogosan tart-e igényt a szigetre. Csábító lehet ezt a vikingek terjeszkedésének legendájából levezetni, de Grönland esete nem igazán illik ide.

982-ben egy Erik Thorvaldsson nevű viking, akit Vörös Eriknek is neveztek, Izlandról nyugat felé indult, ahol felfedezte az általa Zöldföldnek nevezett területet, remélve, hogy a hír elterjed, és további telepeseket vonz. (Az ő fia, Leif volt az, aki négy évszázaddal Kolumbusz születése előtt felfedezte Észak-Amerikát.) A 15. század közepére azonban az északi telepesek ismeretlen okokból eltűntek Grönlandról.

A sziget újrafelfedezése a 18. század közepére tehető, amikor egy misszionárius az akkor Dániához tartozó Norvégiából nyugatra utazott, hogy megkeresse a norvégok leszármazottait. Senkit sem talált. A helyi lakosságot a ma őslakosként elismert inuit telepesek alkották.

Ez az újrafelfedezés indította el a Dániából érkező bevándorlást, amelynek eredményeképpen 1775-ben dán gyarmatként tartották számon a területet. Ezt az igényt az Egyesült Államok csak 1917-ben ismerte el, a dán Nyugat-indiai-szigetek, a későbbi Amerikai Virgin-szigetek megvásárlásáról szóló megállapodás részeként. Más országok még lassabban, csak az 1930-as években ismerték el. Időközben a dán telepesek gyarmati uralkodókká váltak, és az őslakosok tagjait másodrangú állampolgárokként kezelték.

A politikai átalakulás Grönlandon

A második világháborút követő dekolonizációs folyamat során Grönland hivatalos státusza lassan átalakult, 1953-ban gyarmatból megyévé változtatták. A sziget 1979-ben önkormányzatot kapott, beleértve a választott parlamentet is, majd egy 2009-es népszavazást ezt kibővítették, olyan alapvető területekre vonatkozó kivételekkel, mint a kül- és biztonságpolitika, a monetáris politika és az igazságszolgáltatás. A mai alkotmánytervezet – amelyen hat éve dolgoznak – felerősítette a teljes függetlenséggel kapcsolatos várakozásokat.

Grönland függetlenségi küzdelme az európai gyarmatosítás leépítésének egyik utolsó felvonásaként is értelmezhető. Mint más esetekben, a korábbi bántalmazások sötét történetei is előkerülnek. A dániai inuitok panaszai sok közös vonást mutatnak a kanadai testvéreik hasonló megnyilvánulásaival. A különbség az, hogy Grönland egy sziget, ami a függetlenséget egyszerűbbé teszi.

Az amerikai bázisok miatti költözések az évek során sok Amerika-ellenes érzelmet tápláltak. Az egyik esetben 130 embert lakoltattak ki egy légvédelmi telephelyről, és egy újonnan épített faluba költöztették őket, amelyet Qaanaaq, azaz Új Thule néven ismertek. 2003-ban a dán legfelsőbb bíróság arra kötelezte a kormányt, hogy fizessen kártérítést mind a Thule törzsnek, mind az áttelepítésre kényszerített embereknek.

Az őslakosokkal folytatott társadalmi kísérletezés különösen kirívó esete az 1950-es évek elején történt, amikor 22 inuit gyermeket vittek el az otthonukból, és szállítottak Dániába, hogy dánokként neveljék fel őket. Az volt a cél, hogy új értelmiséget alkossanak, amely segít majd kiemelni Grönlandot a szegénységből és az elmaradottságból. Másfél év múlva visszatértek a szigetre, ahol a Vöröskereszt egyik intézményében helyezték el őket, és megakadályozták, hogy az anyanyelvükön beszéljenek.

Felnőttkorukat elérve sokan visszatértek Dániába, ahol egyeseknél mentális problémák alakultak ki, és kábítószerrel való visszaélésbe keveredtek. 2020 decemberében a dán kormány írásban bocsánatot kért, de elutasította a pénzbeli kártérítést. Hat túlélő perével szembesülve a kabinet az idén módosította a korábbi határozatát, és minden egyes túlélőnek körülbelül 37 ezer dollár kártérítést fizetett.

A függetlenség mellett szóló érveket tovább erősíti a lakosság összetétele: 88 százalékuk vagy az inuitok közvetlen leszármazottja, vagy vegyes származású. Az önrendelkezés értelmében két képviselőjük van a folketingben, azaz a dán parlamentben. Májusban egyikük, Aki-Matilda Hoegh-Dam felháborodást keltett azzal, hogy egy ülésen nem volt hajlandó dánul beszélni. Arról számolt be, hogy bántalmazták, ami szerinte azt jelzi, hogy a grönlandiakat még mindig másodrendű állampolgároknak tekintik.

A reális várakozások

A függetlenség felé való további elmozdulás a legvalószínűbb forgatókönyv, azt viszont homály fedi, hogy a sziget milyen messzire és milyen gyorsan jut el ezen az úton. 

Annak ellenére, hogy Koppenhága vonakodik elengedni Grönlandot, a növekvő elvárások szinte lehetetlenné teszik a status quo megőrzését,

így a jelenlegi alkotmányos folyamat minden bizonnyal hatalomváltást eredményez.

A kérdés, hogy ez teljes függetlenséget jelent-e majd. Grönland számára nehéz feladat lenne teljes felelősséget vállalni a még mindig Koppenhága által kezelt szakpolitikai területekért, miközben lemondana az évi több mint 500 millió dolláros támogatásról.

A legvalószínűbb végeredmény a tárgyalások folytatása a grönlandiak növekvő frusztrációjával és a külvilág növekvő aggodalmával. A nyugati országok attól tartanak, hogy a függetlenség lehetőséget ad Oroszországnak és Kínának is a sziget ásványkincseinek kiaknázására. Az Egyesült Államokban pedig különös aggodalomra ad okot, hogy a lappangó Amerika-ellenesség veszélyezteti Grönlandnak a NATO-ban betöltött kulcsfontosságú szerepét.

A legfőbb aggodalom mégis az, hogy a grönlandiak nagyobb hatalma az igazságszolgáltatás és a gazdaságpolitika felett csábító lehetőségeket kínál majd a kínai közvetlen befektetések számára, 

talán még az Egy övezet, egy út kezdeményezéshez (BRI) való csatlakozást is beleértve, mint amilyet 2018-ban Izlandnak címeztek. Ez a világ legnagyobb szigetét a romló amerikai–kínai kapcsolatok újabb színterévé tenné. Bár ennek a valószínűsége továbbra is alacsony, az eredmény jelentős változást jelentene.

Borítókép: 123rf