Mihálovics Zoltán politológus, a Makronóm Intézet elemzőjének írása

Mongóliáról kevés szó esik, pedig nemcsak stratégiai elhelyezkedésénél fogva fontos – Kína és Oroszország közé szorulva helyezkedik el –, de ásványi anyagokban, különösen rézben és ritkaföldfémekben is gazdag. Nem véletlen, hogy az utóbbi időszakban egy „harmadik szomszéd”, az Egyesült Államok komoly érdeklődéssel fordult az ázsiai ország felé. A közelmúltban tett washingtoni látogatása során Oyun-Erdene Luvsannamsrai mongol miniszterelnök célja az volt, hogy megerősítse a kritikus ásványi anyagokat érintő amerikai kapcsolatokat, és különösen a ritkaföldfémek bányászatában való együttműködést. Emellett Mongólia és az Egyesült Államok közvetítésével létrejött egy Open Skies légi közlekedési megállapodás, amelynek célja a közvetlen kereskedelem erősítése.

Amennyiben ezek a megállapodások megvalósulnak, és a ritkaföldfémeket légi úton szállíthatják Mongóliából az Egyesült Államokba. Érdemes azon elgondolkozni, hogy ez milyen következményekkel járhat a kínai-amerikai stratégiai versenyre nézve?

A hidegháború 2.0 kontextusa

A hidegháború vége óta a világ legmeghatározóbb kétoldalú kapcsolata az eddigi hegemón, az Egyesült Államok és a globális hatalmi ambíciókat dédelgető Kína között húzódó viszonyrendszer. Az utóbbi időszakban a két szuperhatalom között a versengés került előtérbe az együttműködés helyett, így a fokozatos elhidegülés Peking és Washington között érint szinte minden területet: a kereskedelemtől kezdve a technológián át a kritikus ásványinyersanyag-ellátási láncok feletti ellenőrzésig folyik a versengés. A kapcsolatok ilyen mértékű elhidegülésére két hatalom között a hidegháború óta nem volt példa, így ezt a versengést mi hidegháború 2.0-ként azonosítottuk.

A globális ellátási láncok két, egymással összefüggő tényezőnek köszönhetően fejlődtek ki: az IKT és a határokon átnyúló logisztika fejlődése, valamint az intézményi akadályok csökkentése, amelyet olyan szervezetek, mint a WTO segítettek elő. Ennek eredményeképpen az ellátási láncok kezelése kulcsfontosságúvá vált a hatékonyság, a költséghatékonyság, valamint a tőke- és információáramlás zavartalanságának optimalizálása szempontjából mind a vállalkozások, mind a nemzetgazdaságok számára. Az ellátási láncok azonban egyben paradoxont is jelentenek: ahogy egyre összetettebbé, sokrétegűbbé válnak, úgy lesznek egyre sebezhetőbbek a külső sokkhatásokkal szemben. Idetartoznak a természeti katasztrófák, a világjárványok és a kiszámíthatatlan geopolitikai változások. Az olyan közelmúltbeli események, mint a kínai–amerikai technológiai és az orosz–ukrán háborút követően bevezetett szankciók rávilágítanak a mai globális ellátási láncok törékenységére.

Az ingatag geopolitikai környezetben az ellátási láncok bizonyos torlódási pontjai potenciális sebezhető pontoknak számítanak. A „torlódási pont” az ellátási láncon belül egy kritikus és pótolhatatlan alkotóelemet vagy láncszemet jelöl, amelyet potenciálisan ellenséges entitások ellenőrizhetnek. Ezt a pontot egyfajta monopólium jellemzi. Míg a vállalkozások a monopóliumokat a nagyobb gazdasági előnyök elérése érdekében használhatják, addig a nemzetek gyakran politikai célok érdekében ápolják azokat. A monopóliumok létrehozásán túl, hogy stratégiai fojtópontokat hozzanak létre, létezik egy alternatív és agresszívebb stratégia is: az ellenfél fojtópontjának megcélzása, hogy szándékosan megzavarják létfontosságú ellátását. Az ilyesfajta monopóliumot hívjuk mi nyersanyagnacionalizmusnak.

Az Egyesült Államok és Kína közötti versenyben mindkét nemzet alkalmaz fojtópont-stratégiát. Kezdetben az USA kihasználta a félvezető-ellátási láncokban betöltött domináns pozícióját, hogy széles körű technológiai és geopolitikai befolyást gyakoroljon. Ez a manőver hatékonyan fékezi Kína fejlődését a fejlett chipgyártásban. Az ázsiai nagyhatalom válaszul ellenintézkedéseket vezetett be, beleértve a kritikus fémek exportjának ellenőrzését. Ezek a kölcsönös intézkedések túlléptek a gazdasági szankciókon, és a két hatalom közötti gazdasági háború szélesebb formáját jelzik előre.

A különböző intézkedések és ellenintézkedések közepette viszont Kína kezében van az ütőkártya: a ritkaföldfémek szétválasztása és finomítása feletti ellenőrzése az ázsiai országban található.

Ritkaföldfémek és geopolitika

A ritkaföldfémek számos modern technológiában döntő szerepet játszanak: a megújuló energiaforrások és a kapcsolódó technológiák, például az elektromos járművek, a szél- és a napenergia gyors növekedése 2022-ben 37 százalékkal serkentette a ritkaföldfémek iránti kereslet növekedését, és ez a tendencia várhatóan legalább a következő öt évben folytatódik. A ritkaföldfémek ellátási láncai azonban geopolitikai szempontból sebezhetők. Kína tudhatja magáénak a 17 ritkaföldfém közül a legjelentősebb természetes tartalékokat, és egyedülálló módon képes mindegyiket finomítani, valamint szétválasztani.

Ráadásul 2012 óta fokozta az erőfeszítéseit, hogy előrébb lépjen az ellátási láncban. Különösen igaz ez a ritkaföldfémek bányászatát és feldolgozását tekintve, mivel Kína azt állami tulajdonú vállalatok alá vonta, és kulcsfontosságú kutatási központokat hozott létre. Annak ellenére, hogy a szabadalmi bejelentések csaknem két évtizeddel az Egyesült Államok és Japán után kezdődtek el, 

2020-ra már az ázsiai ország birtokolta a ritkaföldfémekkel kapcsolatos szabadalmak több mint 80 százalékát.

Kína jelenleg a ritkaföldfémek legnagyobb importőre és exportőre, ami azt jelenti, hogy a ritkaföldfém-feldolgozás nagy részét – beleértve a finomítást, a szétválasztást és a mágneses anyagok gyártását – ő irányítja. 2023 első fél évében az ázsiai nagyhatalom 90 920 tonna ritkaföldfémércet és -fémeket importált, jelentős részben az Egyesült Államokból, és 26 236 tonna finomított ritkaföldfémet, elsősorban mágneses anyagokat exportált. Bár elméletileg megvalósítható a ritkaföldfémek kínai ellátási láncáról való leválása, az minden bizonnyal jelentős költségekkel és ellátásilánc-zavarokkal járna.

A ritkaföldfémeken túlmenően Kína a tiszta energiára való áttérés szempontjából létfontosságú számos kritikus ásványi anyag vezető – és nem mellesleg legköltséghatékonyabb – beszállítója. Tekintettel az ásványi anyagok bányászatához és feldolgozásához kapcsolódó geopolitikai és környezeti kockázatokra, a ritkaföldfémek ellátásbiztonságával kapcsolatos aggodalmak felerősödtek. Így a nyugati kormányok, felismerve a kínai korlátozásokkal szembeni potenciális sebezhetőségüket, nem véletlen, hogy aktívan törekszenek a versenyfeltételek kiegyenlítésére. Ez magában foglalja a bányászati források diverzifikálását és a kínai hozzájárulástól független létesítmények kiépítését.

Ezen a ponton kerül a képbe Mongólia: a Nyugat és Kína közötti geopolitikai versengés miatt egyre több állam, köztük az európai uniós országok egy része a nyugati blokk felé húz, hogy csökkentse a kritikus ellátási láncokban a kínai dominanciájából eredő kockázatokat. A félvezetőkre kivetett exportellenőrzési és technológiai szankciók sorozatára reagálva viszont Kína kénytelen volt ellenintézkedéseket alkalmazni.

Peking többek között kezdetben precízen és megfontoltan korlátozta a gallium és a germánium – amelyek számos stratégiailag fontos termék, köztük katonai fegyverrendszerek gyártásának szerves részét képezik – kivitelét. Erre a lépésre Kína július 1-jén hatályba lépett új törvénye nyomán került sor, amely szerint ellenintézkedéseket alkalmazhat, ha külső korlátozásokkal szembesül. Ezen túlmenően a közelmúltban exportellenőrzést vetettek ki a kínai drónokra, ami azt jelzi, hogy ezek az egymás elleni intézkedések potenciálisan eszkalálódhatnak.

Érezhető, hogy a gallium és a germánium exportjának korlátozása mennyire telitalálat volt Kína részéről: az ellenintézkedések fényében a Pentagon amerikai és kanadai vállalatokkal való partnerséget vizsgál a hulladékból származó ritkaföldfémek újrahasznosítása, valamint a gallium és a germánium finomítása érdekében. Az Egyesült Államok ezen túlmenően korlátozásokat vezetett be a kínai technológiai szektorban történő amerikai befektetésekre vonatkozóan. 

Mindezek fényében a mongol kormányfő washingtoni látogatása, amelynek célja az Egyesült Államok pozíciójának megerősítését jelenthetné, potenciálisan felboríthatná a erőviszonyokat ebben a geopolitikai játszmában, csakhogy számos probléma került a felszínre.

Mongólia ritkaföldfém-diplomáciája

Az Egyesült Államok és Mongólia közötti potenciális ritkaföldfém-partnerség kölcsönös előnyökkel járhatna. Az USA számára az együttműködés a ritkaföldfémforrások diverzifikálását szolgálhatja, miközben Mongólia a kibővített diplomáciai kapcsolatokból és a potenciális amerikai befektetésekből profitálhatna, amelyek a gazdasági növekedést táplálhatnák.

Viszont több jelentős akadály is tornyosul a potenciális partnerség előtt. 

Az első kapásból az, hogy az 1 százaléktól 70 százalékig terjedő oxidkoncentrációjú ritkaföldfémek bányászatának gazdasági életképessége korántsem garantált. Továbbra is bizonytalan Mongólia ritkaföldfém-tartalékainak minősége, valamint a kitermeléshez és feldolgozáshoz szükséges beruházások is.

A következő probléma, hogy Mongólia belföldön ellenállásba ütközhet a ritkaföldfémek bányászati tevékenységével kapcsolatban, mivel az súlyos költségekkel jár a környezetre nézve. A teljes ellátási láncot tekintve ez a folyamat jelentős energia- és vízkészleteket vesz igénybe, miközben különböző hulladékok és szennyező anyagok keletkeznek – beleértve a mérgező bányászati maradékokat, a nehézfémekkel terhelt szennyvizet, a radioaktív hulladékot és a légszennyező anyagokat, például szén- és kén-dioxidot. 

Kína ezt a leckét a saját bőrén tapasztalta meg: egyes jelentések szerint 50-100 évbe is beletelhet, mire a környezet teljesen helyreáll egy Csianghszi tartománybeli megyében, amely ritkaföldfém-lelőhelyekben gazdag. A helyreállítás becsült ára körülbelül 38 milliárd jüan, ami körülbelül 5,5 milliárd dollárnak felel meg.

Csianghszi tartomány. Forrás: Shutterstock

A harmadik probléma, hogy Mongóliában hiányzik a kritikus infrastruktúra – beleértve többek között a nehézgépek szállítására alkalmas utakat és a megbízható áramellátást –, ami súlyosbítja a kihívásokat. A sors furcsa fintora, hogy Mongólia legnagyobb reménye ennek a helyzetnek megoldására éppen Kína. A két ország korábban már megállapodott, hogy számos infrastrukturális projektben együttműködik, beleértve a határokon átnyúló vasútvonalakat, kereskedelmi kikötőket, valamint utakat és autópályákat.

Végül további problémát jelent, hogy Mongóliának nincs tengerpartja, emiatt a közúti közlekedésre van utalva, hogy elérje a legközelebbi kínai kikötőket a globális kereskedelemben. Bár a már említett Open Skies légi közlekedési megállapodás alternatívát kínál, a légi úton szállított ásványi anyagok költségei könnyen lenullázhatják a gazdasági előnyöket – arról nem is beszélve, hogy ez nem éppen egy „zöld” megoldás egy erősen a klímavédelem iránti elkötelezettségéről híres amerikai adminisztrációtól. Ráadásul a megállapodás végrehajtása Kína vagy Oroszország beleegyezésétől függ, mivel a járatok indítása érintené a légterüket.

A fentiek tükrében tehát az Egyesült Államok és Mongólia közötti megerősített kapcsolatok geopolitika tekintetében hátrányosak lehetnének Kína számára, viszont Mongólia elfordulása sokkal inkább szimbolikusnak tűnik, semmint gazdasági pragmatizmusban gyökerezőnek. Ennek az elmozdulásnak az a potenciális hátránya, hogy veszélyeztetheti a Kína és Mongólia között meglévő együttműködést: továbbra is Kína a legjelentősebb célpontja Mongólia ásványkincsexportjának, beleértve a rezet és a szenet. Ha Ulánbátor határozottan a nyugati blokk felé fordulna, az ország exportja minden bizonnyal korlátokba ütközne.

A konklúzió – Mongóliának marad az egyensúlyozás

A Kína és az Egyesült Államok közötti feszültségek fokozódásával a legtöbb ország gyakran kényszerítve érzi magát, hogy valamelyik szuperhatalomhoz igazodjon – a választás persze nagyban függ attól, hogy a regnáló politikai erő melyik irányba van inkább bekalibrálva. A kisebb országoknak érthető módon nincs akkor súlyuk a kínai–amerikai dinamika eltolódásában, mint a nagyobbaknak, ennek ellenére a döntéseik közös geopolitikai aggodalmakat tükröznek. Az olyanok, mint Mongólia, nagyot veszíthetnek, ha a szuperhatalmi verseny tovább eszkalálódik – jelenleg viszont ez a legvalószínűbb forgatókönyv.

Borítókép: 123rf