Mi jut eszébe Namíbiáról egy átlagos újságolvasónak? A végtelen sivatag, a páratlan vadrezervátumok meg persze a parádés vígjáték, Az istenek a fejükre estek, amely a Kalahári-sivatagban élő busmanokról szól. A közel tíz magyarországnyi területű, de csak 2,5 millió lakost számláló ország, amely az államok fejlettségi rangsorában az utolsó negyedben foglal helyet, csak az idén ünnepelte függetlenségének 23. évfordulóját, amelyet 1990-ben a szomszédos Dél-Afrikától nyert el.

Az ország, amely dúskál az ásványi kincsekben

Már rég tudták, hogy a szavanna alatt rengeteg ásványi kincs rejtőzhet, mégpedig eddig többnyire mindenkitől háborítatlanul. Az ország bányászata kivitelre szakosodott, előfordul itt uránérc, volfrám, ón és germánium. Az uránlelőhelyeit világszinten jegyzik. De találhatunk itt vanádiumot és kadmiumot is, ebből a világranglistán a harmadik helyen áll. Mindemellett az ország rézben, ólomban, cinkben, ezüstben szintén gazdag. 

Namíbia földjében olyan ritkaföldfémek rejtőznek, amelyek manapság igen keresettek, mint a diszprózium és a terbium. 

Ezek olyan stratégiai fontosságú fémek, amelyek chipek, LCD-képernyők, katonai berendezések és szélturbinák gyártásához szükségesek, amelyek a jövőben az olajnál és a gáznál is fontosabbak lesznek. 

Ráadásul az eddigi kutatások szerint lítiumból is van jócskán. Ez utóbbi az elektromos akkumulátorok alapvető összetevője, nélkülözhetetlen anyag a zöldátállásban, azaz a lítiumigény a gazdaság villamosításával együtt ugrásszerűen nő. Ebből jól látszik, hogy Namíbia milyen kulcsfontosságú helyet fog betölteni az elkövetkező évtizedekben.

Brüsszelnek is leesett, hogy erősíteni kell a kapcsolatokat az afrikai országgal. Most, amikor Európa az orosz energiaforrások alternatíváit keresi, a 27 tagállam jelentős kitermelési lehetőségeket találhatna a dél-afrikai sivatagi ország, Namíbia felé fordulva. Az Európai Bizottság még tavaly bejelentette, hogy az EU „stratégiai tartalékokat” képez, hogy elkerülje az ipara számára kritikus nyersanyagok – különösen a ritkaföldfémek és a lítium – ellátásának a zavarát, ugyanis ezeknek a kínálatát Kína ellenőrzi. 

„El kell kerülnünk, hogy ismét olyan függőségi helyzetbe kerüljünk, mint az olaj és a gáz esetében” 

– figyelmeztetett Von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke az unió helyzetéről szóló beszédében.  

A megújuló energiák új központja van kialakulóban

Az Európai Unió ritkaföldfém-szükséglete 2030-ra az ötszörösére nő. A probléma az, hogy jelenleg egyetlen ország ellenőrzi szinte a teljes piacot: a ritkaföldfémek közel 90, míg a lítium 60 százalékát Kínában dolgozzák fel. A tartalékok feltöltése érdekében Európának gyorsan kell cselekednie, különben már 2030 előtt olyan problémákba ütközik, ami veszélyezteti az autonómiáját és az éghajlati célkitűzéseit. 

A szénhidrogének kiváltásához és a szén-dioxid-semlegesség 2050-ig történő eléréséhez az EU-nak a jelenleginél 35-ször több lítiumra lesz szüksége, ami éves szinten 800 ezer tonnát jelent. Namíbia már most komoly lehetőség. 

Windhoek – az ország fővárosa – tavaly októberben megállapodást írt alá az unióval a ritkaföldfémek eladásáról. 

Ez mindenképpen dicséretes, a jövőben ezáltal megpróbálunk leszakadni Peking emlőiről.

Az ásványkincsek mellett Namíbiára a megújuló energiák új központjaként is gondolni kell, különösen a zöldhidrogén előállítására alkalmas hatalmas nap- és szélenergia-potenciáljának köszönhetően. Brüsszel azt tervezi, hogy 2030-ig 10 millió tonna hidrogént állít elő megújuló forrásokból, és további 10 milliós importra is számít. A zöldhidrogén, amelyet kizárólag megújuló energiából állítanak elő, a fosszilis tüzelőanyagok tiszta alternatívájaként jelenik meg, amely a nehézipar és a közlekedés energiaellátását biztosíthatja. Az EU Afrikával kialakítandó hidrogénpartnerségre összpontosít a gázfelhasználás csökkentése és az ipari tevékenységek szén-dioxid-mentessé tétele érdekében, kezdve a főbb kikötőkkel, ahol a nagy földgázfogyasztó tevékenységek (vas- és acélgyártás, vegyipar) koncentrálódnak. 

Csak most éleződik a verseny Namíbiában

Az afrikai ország a maga részéről tavaly novemberben indította el a folyamatot, amellyel kiválasztotta az első naperőművének üzemeltetőjét, a Hyphen konzorciumot, amely egy nemzetközi befektetési alapból és a német Enertrag energiaipari csoportból áll. A vállalkozás 2026-tól mintegy 5000 MW teljesítményt ér majd el Tsau Khaebben. Azóta a francia HDF Energy csoport is bejelentette, hogy Namíbiában napenergiából származó villamos energiát, majd a sótalanított víz elektrolíziséből hidrogént fog előállítani.

Az egyenlet, amelyre az ország a tervét alapozza, egyszerű: a napenergiával termelt villamos energiát egy elektrolízisen keresztül arra használják fel, hogy a sótalanított tengervízből a vízmolekulákat lebontsák, és így zöldhidrogént állítsanak elő. Ezt a hidrogént ezután a levegőben jelen lévő nitrogénnel keverik össze, hogy ammóniát állítsanak elő, amelyet majd több országba szállítanak. Ám ennek van egy feltétele: vajon az európai vállalatok részéről elegendő befektetés áll majd rendelkezésre a megvalósításához? 

A villamos energia önellátásával még az is lehetséges, hogy Namíbia nettó villamosenergia-exportőrré váljon, miközben jelenleg az áram 60-70 százalékát importálják, főként Dél-Afrikából. 

Ez lenne az első lépés az afrikai állam gazdasági nagykorúsítása felé. Ám a kínai vállalatok sem ülnek tétlenül, ők is kopogtatnak a sivatagi ország ajtaján, és be akarnak kapcsolódni az együttműködésbe. Az Európai Uniónak az ő ajánlataikkal kell versenyre kelni. Namíbia nem rejtette véka alá, hogy együttműködik mindazokkal, akik egyetértenek az ország iparosítási elképzeléseivel, így akár Kínával is.

Addig is itt az olaj
Namíbiában a szárazföldön és a tengeren is egyre több szénhidrogént fedeznek fel – jelentette a francia Les Echos gazdasági napilap. Az ország fel akarja gyorsítani a feltárást, és 2026-ig el szeretne jutni a kitermelésig. „Ha ezt a következő három-négy évben elérjük, az kiváló lenne számunkra” – jelentette ki Maggy Shino, a Namíbiai Bánya- és Energiaügyi Minisztérium kőolajügyi biztosa, miután a Shell az év elején közölte, hogy jelentős tengeri felfedezést tett.
A tengeri felfedezések sorozata
A Shell szerint biztatók a Namíbia partjainál lévő Orange-medencebeli fúrás eredményei. Egy hónappal később a francia–amerikai TotalEnergies is bejelentette, hogy jelentős mennyiségű könnyűolajra és gázra bukkant ugyanezen az olajmezőn, egy másik szegmensben. A TotalEnergiesnek Namíbiában és Dél-Afrikában erős pozíciói vannak. Ezek a Namíbia partjainál történt felfedezések a bizonyítékai annak, hogy az Orange-medence világszínvonalú potenciált rejt magában, amely megváltoztathatja az ottani gazdaságot és az ott élő emberek életfeltételeit. 
A Namíbia és Dél-Afrika partjaitól mintegy 300 kilométerre lévő feltárások mély, sőt ultramély tengeri lelőhelyeket érintenek. A TotalEnergies felfedezése közel 3000 méter mélyen fekszik a víz alatt. A Shellét pedig mintegy 2000 méter mélyen fúrták. A Szaharától délre fekvő Afrika legnagyobb olajfelfedezéséről beszélnek a szakértők. 
A szárazföld is ígéretesnek tűnik
Miközben az ország fel akarja gyorsítani a szénhidrogén-kitermelés fejlesztését, egyes elemzők rámutatnak a kedvezőtlen környezetre az olyan nagyvállalatok számára, mint a Shell, amelyek inkább a megújuló és alacsony szén-dioxid-kibocsátású energiák felé fordulnak. Namíbiának nincs meg a szénhidrogének kitermeléséhez szükséges infrastruktúrája, ami növelheti a projektek fejlesztési költségeit. Másrészről viszont a világpiaci olajárak emelkedésével a nagyon mélyen fekvő vizekben lévő ásványkincsek kitermelése is nyereségessé válhat.  
Namíbia északkeleti részén, a szárazföldön – az Angolával és Botswanával határos Kavango-medencében – folytatott első fúrások is ígéretesnek tűnnek. A kanadai ReconAfrica a tervezett hat kútból kettőt elkezdett fúrni. A vállalatnak Namíbiában 6,3 millió, Botswanában pedig 2,2 millió hektárra van kutatási engedélye. Az utóbbi országban a feltárási engedélyek 100, a namíbiainak pedig a 90 százalékát birtokolja.
Ám itt más problémák jelentkeznek. A feltáró kutak mintegy 250 kilométerre vannak az állatok paradicsomának számító Okavango folyó deltától. Ez aggodalomra ad okot a környezetvédők körében. A ReconAfrica azt állítja, hogy a koncessziók messze vannak az állatrezervátumtól, és 10 vagy 20 kilométer széles pufferzónák védik őket. Ami a biológiai sokféleséget illeti, a Kavango–Zambèze határon átnyúló természetvédelmi övezetben nagyszámú elefántpopuláció és az utolsó vadkutyák élnek. 
Azok a területek, amelyeken a ReconAfrica kutatási tevékenységet folytathat, szintén nagyrészt az Okavango folyó medencéjében találhatók, amely az UNESCO világörökség részét képező, gazdag biológiai sokféleségéről híres Okavango-deltába torkollik. Az aggodalmak két területet érintenek: a vízfogyasztást egy olyan régióban, mint Namíbia északi része, ahol a víz szűkös erőforrás. Másrészt a vízforrások lehetséges szennyeződését az olajkitermelés során. Ezekre a kérdésekre a környezetvédők még nem kaptak megnyugtató választ.
A korrupció rémének veszélye
Ám van egy olyan gond, a korrupció, amely szinte minden afrikai országban, ahol olajat találtak, megmérgezi az üzleti életet. A feketearany-szindróma elkerülésére figyelmeztetett nem egy elemző. Egy ilyen fontos felfedezésnél előlépnek a politikusok, akik megkezdik megtölteni a saját zsebüket a könnyen jött pénzzel, és közben fűt-fát ígérnek a lakosságnak, amelyet könnyű megvezetni. A végén pedig az ország az addiginál is rosszabb helyzetbe kerül. Ezzel kell megküzdenie Nabímiának az olyan érzékeny ágazatokban, mint a bányászat és a szénhidrogén-kutatás.

Címlapfotó: shutterstock/ Himba nők ülnek kunyhóik előtt egy hagyományőrző himba faluban, Kamanjab közelében, Namíbia északi részén.