Karl Mátyás, a Makronóm Intézet junior elemzőjének írása

Tavaly három új tagjelölt ország került fel az Európai Unió listájára, Ukrajna, Moldova és Bosznia-Hercegovina. Ezzel viszont felerősödtek a hangok a már jelölt nyugat-balkáni államok, Szerbia, Albánia és Észak-Macedónia felől, amelyek több mint 10 éve várnak az EU-ba való felvételükre. 

A nyugat-balkáni régió Európa utolsó, több országot egybefogó térsége, ahol találhatók nem európai uniós államok. A régiót északról Horvátországon és Magyarországon, keletről Románián és Bulgárián, délről pedig Görögországon keresztül határolja az EU. 2018-ban az unió 2025-öt jelölte ki célul egy tervezett nyugat-balkáni bővítésre, viszont az évek elteltével és a tagjelölt államok növekedésével kérdés, hogy ez a dátum tartható-e. A következő fejezetekben ezt a kérdést járjuk körbe az egyes országok és az Európai Unió szemszögéből.

A thesszaloniki csúcstól napjainkig

A délszláv háborúk befejeztével, az akkori konfliktusok tépázta nyugat-balkáni országokban új érdek fogalmazódott meg, az uniós integráció. 

Ezt 2003-ban Thesszalonikiben, a Thesszaloniki ígéretnek nevezett csúcson hivatalosan is megerősítették”, 

ahol Albánia, Bosznia-Hercegovina, Horvátország, Macedónia (az ország neve 2019-től lett Észak-Macedónia – a szerk.) és az akkor még egy államként létező Szerbia és Montenegró elfogadott egy határozatot, ami szerint egységesen ráhangolódnak az EU által képviselt értékrendre. A határozat legfőbb eleme, miszerint „a balkáni országok jövője az Európai Unióban keresendő”, máig kihat a nyugat-balkáni csatlakozás megértésére.

A thesszaloniki csúcs óta eltelt 20 év alatt a részt vevő országok többsége még mindig az EU-s csatlakozásra vár,

amely  céltól igencsak távol áll, hiszen közülük egyedül Horvátország lépett be, 2013-ban. Észak-Macedónia 2005-ben kapott tagjelölti státuszt, azonban a Görögországgal való névvita miatt a csatlakozása 2018-ig be volt fagyasztva, Szerbia 2012, Albánia 2014, míg Bosznia 2016 óta vár az EU-s tagságra.

Ahhoz, hogy egy állam csatlakozzon az Európai Unióhoz végre kell hajtania az uniós jogharmonizációt, azaz fel kell vennie az acquis communautaire-t (az Európai Unió közösségi jogait) a saját jogszabályaiba. A közösségi jog 33 fejezetre van lebontva, amelyek implementálását az EU-szervek figyelik a tagjelölt országokban. Ahhoz, hogy a tényleges csatlakozási folyamat elinduljon, minden fejezetnek elfogadottnak, más néven bezártnak kell lennie. 

A fent említett nyugat-balkáni országok közül eddig Szerbia és Montenegró jutott a legtovább, viszont csupán 3 és 2 bezárt fejezettel, ami rendkívül lassú jogharmonizációnak nevezhető, 

mivel az átlagos várakozási idő a jelentkezés és a tényleges felvétel a 2004 után csatlakozott államok esetén 10 év volt. Ehhez képest a nyugat-balkáni országokkal a harmonizációs tárgyalások már több mint 10 éve tartanak. Albánia és Észak-Macedónia esetén a leglassabb az eljárás, ugyanis náluk csak 2022 júliusában kezdődtek meg érdemben a tényleges csatlakozási tárgyalási folyamatok. 

Akadályok

A csatlakozási eljárás akadályai azonban nem egy forrásból erednek. Még egy olyan szituációban is, ahol az Európai Unió tárt karokkal fogadná ezen országokat, valamint a jogharmonizációs folyamat is egy csettintésre meglenne, számos problémába ütközne a tagfelvételi eljárás. 

Egy 2018-ban íródott tanulmány a több „apróbb” gát mellett 4 fő akadályt nevezett meg a nyugat-balkáni államok EU-s csatlakozásával kapcsolatban. A legfőbb problémát a jelenlegi tagországokkal való elvi konfliktusok jelentik. Ugyanis a folyamat része, hogy minden jelenlegi tagállamnak el kell fogadnia a csatlakozni kívánó ország kérelmét vagy parlamentáris, vagy népszavazás útján. 

Egyetlen tagállam is elegendő, hogy megakassza a csatlakozási folyamat bármely szakaszát, amint azt láthattuk Észak-Macedónia esetében, ahol Görögország 13 évig blokkolta a csatlakozási folyamatokat az ország jogtalan nevére hivatkozva”,

mivel létezik egy Macedónia nevű görög régió. Amikor ez az akadály végre elhárult, következett az újabb, amikor is 2019 októberében Franciaország blokkolta a tárgyalások megkezdését Észak-Macedóniával. Fél évvel később a francia vétó visszavonása után folytatódott az észak-macedónok passiója, amikor Bulgáriára akadályozta a folyamatot, amely történelmi és nyelvi viták miatt majdnem 2 évig el sem kezdődhetett.

Tehát ahhoz, hogy az EU a fent említett igen hosszú jogharmonizációs eljárást megnyissa Észak-Macedóniával, 17 évre és 3 nagy kompromisszumra volt szükség az ország részéről. Valószínűleg Szerbia elé is hasonló akadályok kerülnek, nekik ugyanis Horvátországgal, amely teljes jogú tagállam, számos vitatott kérdésük van, emellett Koszovó kérdése is dilemmát okozhat az EU-n belül, főleg olyan az olyan tagállamokban, mint Spanyolország, ahol szintén több függetlenedni kívánó autonóm köztársaság található.

A második legnagyobb problémát a bővítéssel járó stabilizációs folyamat és a tagállamok egyre növekvő bővítési szkepticizmusa jelenti. 

Románia és Bulgária 15 évvel a tagság után is jó néhány problémával küszködik. 

Ezek közül az egyik legnagyobb a korrupció megfékezése, többek között ezért is utasították el a felvételi kérelmüket a schengeni övezetbe. 

A másik gondot az jelenti, hogy minél több tagállammal bővül az Európai Unió, annál nehezebb közös álláspontot kialakítani bizonyos ügyekben, mivel a tagországoknak vétójoguk van. Ez azt jelenti, hogy minden egyes felvett állammal gyengül az unió törvényhozási rendszere.

A tagállamok belpolitikai helyzete is akadály lehet a jelölt országoknak. Ezek ugyanis vallásilag, kulturálisan és nyelvi tekintetben is különböznek az EU-s tagállamok többségétől. Ha csak a vallást vesszük, az egyes uniós országokban a migránsválság és a muszlimok elfogadása igen alacsony értékeket mutat. 

Bosznia esetén számos keresztény, valamint migránsellenes pártnál is aggályok merülhetnek fel, ugyanis az országban az iszlám a domináns vallás.

Az utolsó főbb gátat pedig a külső, nagyhatalmi szereplők, mint Kína vagy Oroszország jelentheti. Ezt a legjobban Ukrajna példája szemlélteti. Az ország egyre jobban közeledett az Európai Unió befolyási övezetéhez, ami aggályokkal töltötte el az orosz vezetést, amely – többek közt – tartva attól, hogy egy NATO- és Nyugat-barát állam alakul ki a közvetlen szomszédjában, megtámadta Ukrajnát. 

Hasonló szituáció alakulhat Szerbiában, amely jelenleg Oroszország legfőbb európai támogatója. Oroszország a politikai hatalmát kihasználva könnyen befolyásolhatja a balkáni állam belpolitikai berendezkedését. Szerbiának előbb-utóbb meg kell hoznia egy markáns döntést az EU és Oroszország között, ez pedig az ország polarizációja miatt komoly belpolitikai viszályokkal járhat.

Összegzés

A nyugat-balkáni országok polgárainak csatlakozási hajlandósága  az Európai Unióhoz  – a sok akadály, a lassú folyamat ellenére – továbbra is töretlen, 

Szerbia kivételével mindegyik szóban forgó országban 80 százalék feletti az unióhoz való csatlakozás népszerűsége.”

Viszont az is megfigyelhető, hogy az EU-s tagországok szkeptikusak ebben a kérdésben. A nyugati államok többségében a megkérdezettek egyik ország csatlakozását sem támogatják. Ebből látható, hogy az EU-s felvételhez vezető út egy komplex folyamat, amely rengeteg akadályon keresztül vezet. Az ma kijelenthető, hogy a 2025-ös csatlakozási célkitűzés aligha valósul meg, hiszen időközben számos ügy, mint például az ukrajnai háború is késleltette a folyamatokat. Viszont az új tagjelöltek felvételével egy második körös keleti bővítés előbb-utóbb  az Európai Unió vezetőinek asztalára kerülhet.

Címlapfotó: shutterstock