A kormány folytatni kívánja a felvidéki gazdaságfejlesztési programot, az ugyanis jó Szlovákiának és Magyarországnak is, segíti a munkahelyteremtést, ezáltal a helyi magyarság fogyásának megállítását – jelentette ki Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter szerdán a szlovákiai Gútán, a helyi Lebeco pékség fejlesztési beruházásának átadásán.
A tárcavezető közölte, hogy a magyar kormány külpolitikájának szíve a nemzetpolitika, míg a stratégiai középpontja Közép-Európa megerősítése, ebből a kettőből pedig rendkívül fontos feladat fakad:
a jó kapcsolatok fenntartása a szomszédokkal.
Szavai szerint ez Szlovákiára hatványozottan érvényes, mivel Magyarországnak ez a leghosszabb határa 654 kilométerrel, és a kétoldalú kereskedelem értéke tavaly 17 milliárd eurós rekordot döntött.
„A másik ok az, hogy a felvidéki magyarság helyzetét a szívünkön viseljük, a kis híján félmillió ember kis híján félmillió ok arra, hogy Magyarország és Szlovákia jó kapcsolataira törekedjünk”
– fogalmazott.
Szijjártó Péter rámutatott a felvidéki magyar közösség kérésére elindított, a helyi gazdaság fejlesztését célként kitűző Baross Gábor tervre is. A program keretében 3837, főleg élelmiszeripari, mezőgazdasági vállalatot támogattak 21,7 milliárd forint értékben, aminek nyomán 41,5 milliárdnyi beruházás valósult meg Szlovákia déli részén, több száz munkahelyet hozva létre.
Mindez a magyar gazdaságnak azért is jó, mert a program keretében végrehajtott beruházások esetében a megvásárolt eszközök, gépek 60 százaléka hazánkból érkezett.
A miniszter a hétvégi szlovákiai választás témáját is érintette, azt kérve a felvidéki magyaroktól, hogy a lehető legnagyobb számban vegyenek részt az ország jövőjének alakításában.
Az átadott beruházásról közölte, hogy a Lebeco pékség fejlesztése segít a térség gazdaságának erősítésében, az elvándorlás megelőzésében és az élelmiszer-ellátás biztosításában. A 215 millió forintos beruházást a kormány 96 millióval támogatta.
(Forrás:MTI)
A kedvezményezett vállalkozásról még márciusban készült az alábbi riport, ami eredetileg a Magyar Mezőgazdaság oldalain jelent meg.
Aki úgy szereti a friss kenyér illatát, mint mondjuk én…
Gútán jártunk, a Lebeco társaságnál, a Komáromi járás legnagyobb pékségében, ami országos szinten egy közepes méretű pékségnek mondható. A vállalkozást Lévai Leonárd szülei indították 1993-ban. Édesapja egy pék barátja rábeszélésére, vele közösen vágott bele a vállalkozásba. Akkoriban is kevés volt a kitanult pék a környéken, mivel a régióban nincs ilyen irányú szakképzés. Az első alkalmazottakat is Nyitrára vitték néhány hónapos gyorsképzésre, hogy legyen valami elképzelésük a szakmáról.
A 90-es évek elején sok kis pékség jelent meg, keresték a piaci réseket az akkori nagy szocialista kenyérgyárak árnyékában. Egy szabad területen építettek fel mindent a nulláról. A kezdeti időszakot Leonárd hullámzónak írja le, jobb és rosszabb évek váltakozásával. A termékeket nehéz volt eladni, mert hirtelen nagyon sokan lettek a piacon, kemény feltételeket támasztottak a boltok, és gond volt az akkori egyetlen hazai üzletlánc fizetőképességével is.
Az akkori pék dönthetett, hogy vagy áron alul adja el a termékét, vagy sehogy, vagy várhat a pénzére. Később megjelentek a nagy külföldi üzletláncok, amelyek bár fizetőképesek voltak, nagyon lenyomták az árakat.
A Lévai család 2010-ben változtatott az üzleti stratégiáján, belevágott saját bolthálózatának kiépítésébe. Ne gondoljunk fényes üzlethelyiségekre, kis faházakkal indultak. Az ilyen egyszerű boltokból ma húszat üzemeltetnek, valamint négy mozgó árusítóhelyet, ami átalakított járműveket jelent. Ezek faluról falura járnak heti kétszer, oda, ahol nem érdemes stabil boltot kihelyezni. Azt tartják, háromezres lakosú község kell ahhoz, hogy eltartson egy kis pékszakboltot.
Az utóbbi években elsősorban a kisvárosokban már egy-két árusítóhelyet komoly pékbolttá alakítottak, ahol a vendég kávét, reggelit is fogyaszthat, sőt, újabban már helyben frissen sütött pékárut is. Fokozatosan, minden évben törekednek egy-két faházat komolyabb, falazott bolttá átépíteni. Legújabban pedig Nagymegyeren és Vágsellyén a pékboltok mellett regionális piacteret is kialakítottak a helyi termelőknek.
Mindehhez persze jócskán bővíteni kellett a kínálatot, jelenleg 130 fajta terméket állítanak elő, amit naponta kétszer sütnek, mivel a boltokba is kétszer szállítják ki a friss árut, reggel hatra és délután kettőre.
Ahogy Leonárd mondja, ő a pékszakmába beleszületett. Nem volt választása. Agrármérnökként végzett, de a meghatározó az volt, hogy a szülők már az egyetem alatt bevonták őt a munkába. Az iskola után a család kis szállodáját vezette, de egy idő után a szállodát bérbe adták, és teljesen a pékségnek szentelték figyelmüket. 2010 óta dolgozik a pékségben, amióta elkezdték a bolthálózat kiépítését. A hálózat az édesapja ötlete volt, kezdetben nem nagyon hitt benne, de már az első bolt gyorsan megmutatkozó eredményei meggyőzték őt.
A vállalat fejlődését talán az alkalmazottak számának növekedésével lehet szemléltetni. 1993-ban 8 alkalmazottal kezdték, 2010-ben 18-an voltak, most 110-en. Ebből 48-an a kisboltok eladói. A 2010-es forgalmukat mára majdnem harmincszorosára növelték.
Elmondja, hogy a saját boltnak több előnye is mutatkozott azon kívül, hogy rövidítik az ellátási láncot, azaz gyorsabban jutnak a pénzükhöz. Miután megnyitották az első üzleteiket a környéken, a helyi szövetkezeti bolthálózat befejezte velük az együttműködést. Ám két saját boltjukban több terméket adnak el, mint amennyit a Komáromi járás 40 szövetkezeti kisboltjába szállítottak.
Egy hagyományos élelmiszerboltba 5-6 pék is szállít, egy üzletláncba akár 7-8, ezenkívül helyben is sütnek. Tehát a forgalom is ennyifelé osztódik. Másrészt egy üzletláncon belül nagyon nehéz a megszokott kenyérről áttéríteni a vásárlót. A saját boltban viszont lehet kínálni, könnyebb kóstoltatást tartani, bemutatni az új terméket, könnyebb saját magukat eladni. Természetesen a termékportfóliónak is változnia kellett, szélesebb kínálatot igényelt, a kínált termékek számát meg kellett duplázni. Míg az üzletláncokba elsősorban kenyeret szállítottak, itt nagyobb a forgalom az apróbb péksüteményekből, amelyeknek, bár több velük munka, magasabb a hozzáadott-értéke is.
Leonárd kiemeli, hogy szinte az összes terméküket saját maguk fejlesztették. Általános, hogy a nagykereskedők a pékeknek különféle alapanyagokat szállítanak, és persze hozzá a receptúrákat is. Például a töltelékeknél a legtöbb pék nem túrót vesz, hanem már kész, bekevert tölteléket. Így a pékek többsége azonos ízű terméket gyárt. A saját fejlesztés azért is fontos, hogy a termékük különbözzön a konkurencia úgymond egyentermékeitől. Elmondja azt is, hogy
az alapanyagok 90 százaléka a környékről származik, és természetesen a liszt is helyi, a neves gútai malomból, de helyi hentestől veszik a töpörtyűt, emellett helyi a darálatlan dió és a mák is a pozsonyi kiflik töltelékében.
Ez természetesen többletmunkával jár, de különleges ízvilágot, egyediséget ad a termékeknek.
Rákérdezek, hogy az elmúlt tíz év folyamán megfogalmazható-e változás a vásárlók ízlésében. A lakosságnál 2010-ben tetőzött a 2008-as pénzügyi válság, akkoriban, többek közt az üzletláncok árnyomása miatt, nagyon leromlott a kenyér minősége. Mindenki az olcsóságra törekedett, rossz minőségű alapanyagokból nagyon rövid idő alatt gyártották a kenyeret. Akkoriban az üzletláncok az olcsó pékáruval is igyekeztek bevonzani a vevőket. Leonárd szerint a multik viselkedése nem csak a pékekre, a tejüzemekre, húsüzemekre is katasztrofális hatással volt.
Aki belement az olcsóságba, az igaz, hogy nagy forgalmat generált, de hosszú távon nem lehetett gazdaságos.
Sok tej- és húsüzem tönkrement, a pékek is lerongyolódtak. Persze a multik csak ezután ébredtek, hogy nem lesz, aki beszállítson számukra, mert mindenkit tönkretettek.
Ez idő tájt jelent meg a Lebeco egy nagyon jó krumplis kenyérrel, de nem tudták eladni az árérzékeny piacon. Mindenki az olcsót kereste, és a kenyéren kívülről nem látszik, hogy magasabb minőségű. Amikor megpróbálták a gyártási költségek alatt kínálni, akkor meg a többi pék háborodott fel. Tulajdonképpen ez adta a saját bolthálózat ötletét. Miután a vevő hazavitte a kenyeret, és látta, hogy nem szárad ki pár napon belül, megvan a savassága, nem penészesedik, nem morzsalékszik, nem pottyan szét másnapra, elkezdtek érte sorakozni a vevők. Leonárd bevallja, hogy
amikor az első üzletükben, Gútán sor állt, akkor győződött meg a stratégia helyességéről.
Visszatérve az ízlés változására, 2010 után az emberek jobban kezdték keresni a minőséget, illetve a helyi termékeket. Még a multiknál is megjelentek magasabb minőségű termékek. A Covid-járvány egyik hozadéka volt a kovászolás újrafelfedezése, természetesen Lévaiék is készítenek vadkovásszal burgonyás kenyeret. Az üzletláncokban intézték a nagybevásárlást, de a kenyeret már a parkolóban, a kis pékboltban vették. Az utóbbi időben viszont, az élelmiszer-infláció miatt, Leonárd úgy érzi, hogy a vevők visszatérnek a multikhoz, újra az olcsó árut kezdi keresni. Érezhetően az emberek már csak kenyeret vesznek, és a kisebb péktermékeken próbálnak meg spórolni. Belátja, hogy pszichikailag is nehéz megállni, hogy egy jól ellátott pékboltban valaki csak kenyeret vegyen.
Az inflációs folyamat érzékenyen érintette a vállalatot is. Az alapanyagok, az energia ára 2021 nyarán kezdett növekedni. A lisztet most duplájáért veszik, a zsiradékok, az olaj esetében 150, a gáznál 600, a villanynál 300 százalékos emelkedésről beszélhetünk. Ez teszi ki durván a költségeik hetven százalékát. A másik oldalon a termékeiknél nem tudtak 35-40 százalékosnál nagyobb emelést elérni. Megérti, hogy a lakosság drágállja a kenyeret, de látni kell a másik oldalt is, mert a pékek ebből az inflációból nagyon rosszul jönnek ki.
Mindazok, aki a járvány alatt próbálkoztak a házi kenyérsütéssel, és rádöbbentek, hogy ez nem is olyan egyszerű, és igencsak munkaigényes folyamat, azok jobban megértik, hogy manapság egy jobb kenyér kilója miért emelkedett 2 euróra, sőt a vadkovászos kenyér fél kilója akár 3-ra.
Az üzemet harminc éve fejlesztik. Maguk a kisboltok nem igényeltek túl nagy befektetést, de 2010 után, a forgalom növekedésével, az üzemet is bővíteni kellett. Az akkori 300 négyzetméteres termelőüzemet fokozatosan 700, majd 1100 négyzetméterre növelték. A beruházás zömét hitelből, illetve támogatásokból fedezték.
Sikeresen pályáztak szlovákiai kiírásokon is, legutóbb pedig a magyar kormány Felvidéki Gazdaságélénkítő Programjának nagy léptékű támogatását nyerték el.
Ez utóbbiból bővítették a termelőüzemet a jelenlegi méretére, illetve több technológiai eszközt vettek, levelestészta-gyártó sort, speciális olajos kemencét a kifli sütésére, dagasztógépet stb.
A beszélgetés végén, mivel igencsak erősködöm egy üzembejárás érdekében, Leonárd rábíz engem a 76 éves édesapjára, Lévai Bélára, aki napi szinten felügyeli a gyártást. Az átgondolt technológiai folyamatok, a szorgos munka lenyűgöz, mondom is a fiatalos öregúrnak, hogy van mire büszkének lenniük. Azt a választ kapom, hogy harminc év munkája van benne, de mégis arra a legbüszkébb, hogy a fia viszi tovább az üzletet…
Kapcsolódó:
