Furcsa reggelre ébredt Szlovákia. A hajnalig tartó szavazatszámlálás megállapította, miképp alakul a parlamenti patkó, de ez nem oszlatta el a bizonytalanságot. A felvidéki magyarság is csalódott, annak ellenére, hogy ők is ismerik a történetet: ha mindent ugyanúgy csinálsz, akkor mitől várhatnál más eredményt?
Bár Robert Fico pártja győzött, a kormányalakítása még kérdéses, és ebben a játékban Peter Pellegrinit drága menyasszonynak tartják, mivel neki lesz a legnagyobb a zsarolási potenciálja. A szlovák választások legnagyobb vesztesei a közvélemény-kutatók, akik a kampány folyamán rendre felülmérték a globalista progresszíveket,
adták a lovat a vágyvezérelt szlovák sajtó alá, és persze rendre alulmérték a magyar Szövetséget, elbizonytalanítva a magyar választókat.
Mintha az ügynökségek a méréseiket a városok kávéházaiban mérték volna, ahol a hiperérzékenyített értelmiségiek tengetik a nehéz napjaikat. Persze ezzel bizonyos mértékig sikerült befolyásolniuk a választások eredményét, de
azt nem tudták felülírni, hogy Szlovákia lakossága inkább konzervatív értékeket vall, vidéken pedig erősebb a kereszténység, mint a régió más országaiban, és az utóbbi időkben jelentősen változott a szlovákok hozzáállása az ukrán háborúhoz.
Mindezt az sem tudta felülírni, hogy a szlovákiai sajtó túlnyomó többsége a globalista mainstream jelszavait szajkózza vissza.
Egyik barátom, Felvidék legjobb növényorvosa, függetlenül attól, hogy mennyi párt indult a választásokon, politológiailag nagyon pontosan meghatározta a szlovák szavazók választási lehetőségét:
vagy a tolvajokra, vagy a hülyékre lehet szavazni!
Persze ezt cinikus beszólásnak is tarthatnánk, de emögött mély politológiai tartalom húzódik. Kezdjük ennek kifejtését azzal, hogy Szlovákia parlamenti választási rendszere egy választókerületen alapszik. A pártok listát állítanak, és a szavazó egy listát dobhat be az urnába, azon viszont 4 képviselőjelöltet preferenciaszavazatával előre karikázhat. Ha egy adott párt eléri az ötszázalékos küszöböt, akkor bejut a parlamentbe.
Ez a rendszer nem segíti a mindenkori győztest, így nem csoda, hogy Szlovákia rövid történelme során háromszor is voltak előre hozott választások.
Emellett sok a párt, az utóbbi időkben számtalan igazi tagság és szervezettség nélküli projektpárt ugrotta át a választási küszöböt, sőt, került kormányra is.
Emiatt a mindenkori kabinetnek óriási energiákat kell fektetnie abba, hogy egybetartsa az adott koalíciót.
A legutóbbi három év kormányai nem fektettek ebbe komoly energiákat, veszekedtek, és szét is estek. A növényorvosom példájában ezek a hülyék, azok, amelyekről már senki sem feltételezi a kormányképességet. Az előző négy koalíciós pártból csak kettő jutott be, épphogy átlépve a választási küszöböt.
Mondhatni Ficóékra jut a meghatározásban a tolvaj szerepe, de ez megfogalmazható úgy is, hogy Robert Fico hajlandó volt energiákat fektetni a kormány egyben tartására, „érdekelté” tette a koalíciós pártokat, hogy maradjanak. Persze lehet beszélni az értékek mentén való politizálásról, de a gyakorlat az érdekek mentén való politizálást mutatja. (Azt nem állítom, hogy a lopott pénzzel korrumpálta őket, csak nagyon annak tűnik.)
Summázva, az elmúlt kormánykoalícióra a jellemző szó a vezetési válság, ezzel szemben Robert Fico meg tudta mutatni, hogy képes a kormányzásra, igaz, hosszú, 12 éves regnálása alatt képtelen volt hozzányúlni a gazdaság megreformálásához, amivel fokozatosan stagnálásba lökte az országot. Így a szlovák átlagpolgár nem igazán várhatja a helyzete radikális javulását.
Milyen koalíciós forgatókönyvek lehetnek?
Smer + Hlas + SNS (79 mandátum a 150 tagú parlamentben):
Bár Pellegrini a választás éjszakáján hangsúlyozta, két exminiszterelnök nem ülhet ugyanabban a kormányban, de ezt azzal finomította, hogy szerinte nem befolyásolja a Smerrel való koalíció lehetőségét. Andrej Danko, az SNS elnöke számára ez lenne a preferált felállás. Ez hosszabb távon viszonylag alacsony mandátumszámot jelent, egy kisebb turbulencia vagy a képviselők eltávozása miatt könnyen kisebbségbe kerülhet a koalíció a parlamentben. Igaz, Fico eddig zseniálisan tartotta össze a kormányait.
Smer + Hlas + KDH (81 mandátum):
A Smer és a Hlas összevonása a kereszténydemokratákkal javítaná a koalíció mandátumainak számát. Bár a kereszténydemokraták egyértelműen kijelentették a választások előtt, hogy a Smerrel nem lépnek koalícióra, de persze ezen álláspont esetén már a választások éjszakáján elkezdtek elhatárolódni saját maguktól.
Smer + Hlas + KDH + SNS (91 mandátum):
Ennek a koalíciónak erős, alkotmányos többsége lenne.
PS + Hlas + KDH + SaS (82 mandátum):
Ez a lehetőség valószínűleg csak akkor jöhet számításba, ha Robert Fico tárgyalásai kudarcot vallanak. Simečkának (PS) egyetlen járható lehetősége lenne, ami azonban összeomolhat a progresszívek és a KDH közötti nagy nézetkülönbség miatt (abortusz, melegházasság stb.). Másrészt a szabaddemokrata Richerd Sulík az előző kormányban másodszor is bemutatta, hogy nem nevezhető állhatatos partnernek.
A felvidéki magyar etnikai politizálás vége?
Remélem, nem így hat a felvidéki magyarra az, hogy valamiért az utóbbi években rendre elbukja az országos választásokat. A magyar felvidéki politizálást ne nevezzük alapból sikertelennek.
Nagyon sok polgármesterük, helyi képviselőjük van, sőt, a legutóbbi szavazásokon a megyei önkormányzatokba több mint 54 képviselőt juttattak be, megszerezve ezzel az összes szlovákiai megyei mandátum majdnem 13 százalékát.
Ez számomra azt jelenti, hogy a felvidéki magyar politikumban is vezetési válság van. Egyrészt amíg az alulról jövő politizálás eredményesnek nevezhető, addig a centrum teljesítményében mutatkoznak hiányosságok. Szinte minden felvidéki magyar üdvözölte a Szövetség összefogását, de a körülötte folyó, a vezetőinek néha acsarkodásba átmenő kabinetpolitikája sokuknál ellenérzést keltett, sok magyar ezért nem volt hajlandó a Szövetségre szavazni. A nagy politikai összeborulás projektjének sikerét – a hitelesség kérdése mellett – az is veszélyeztette, hogy a felvidéki magyarokat képviselő pártok is – valamelyik jobban, valamelyik kevésbé – projektpártokká váltak.
Másrészt az ügynökségek részéről a folyamatos alulmérés szintén demoralizálta a magyar voksolókat, hiszen senki sem szereti, ha elveszik a szavazata. De érdemes megvizsgálni az adatokat, feltenni a kérdéseket, hogy vajon miért voksoltak kevesebben a Szövetségre a magasabb képzettségűek, illetve a fiatalok, főleg az egyetemisták.
A fő kérdés viszont az, hogy miért is szavaztak a magyarok szlovák pártokra?
Régebben folyik a vita, hogy milyen is legyen egy etnikai magyar párt Szlovákiában. Sokan a szlovák pártokról vennének példát, mondván a 21. században a modern pártoknak már nem a tagságról, a szervezettségről, hanem a marketingről és a gyorsaságról kell szólniuk. A gyors reagálásról, amelyet az erősen centralizált, karcsú vezetőségű szervezetek jobban meg tudnak oldani.
Ha belegondolok, hogy az alacsonyabb szinten az egységes magyar politizálás milyen sikereket ért el, akkor nem tudok egyetérteni azzal, hogy marketinges projektpolitizálás lenne a járható út, nem pedig az erős szervezettség, a mély helyi beágyazottság.
Mit tehetünk?
A politika már csak olyan, mint egy nagyszájú kofa, kitalál egy terméket, kimegy vele a piacra a választók elé, és megpróbálja azt jól-rosszul eladni. Vagy talál rá elégséges vevőt, vagy sem, ami persze már marketing és pénz kérdése. A többségi társadalom tekintetében ez persze lényegtelen, hiszen csak egy adott politikai kalandor érvényesüléséről van szó. A mindenkori hatalomnak akár érdeke is lehet az ilyen kalandorok felfuttatása, rövid távú támogatása, hiszen segít az opponens fél választóinak megosztásában. A kisebbség esetében viszont ez számos kellemetlenséggel járhat.
Valóban fából vaskarika, hogy miként lehet a nézetek és az érdekek sokszínűségét és érvényre jutását biztosítani egyetlen párton belül, hogyan lehet az arra valóban érdemeseket a politikai elitbe juttatni egyetlen politikai hierarchia meglétekor. A rendszerváltás után nyolc évig küszködtünk az ideológiák menti megosztottsággal, amiről mára kiderült, hogy igencsak hamisak voltak.
A liberális küzdött a konzervatívval, miközben a globális érdekek lenyúlták a lokális értékeket.
A jelenlegi választások kapcsán az az érzésem, hogy összehozhatunk egy választási blokkot, de ha nem tolunk alá tömegbázist és szervezeti struktúrát, akkor az csak pár évre szóló ingatag projekt lesz, ami tovább morzsolja a felvidéki magyarok politikába és önmagukba vetett hitét.
Valószínűleg a rosszul gombolt mellényt kell újragombolni, és ismét felépíteni a közös magyar etnikai politizálást, még nagyobb teret engedve a régióknak és azok képviselőinek.
(Foto: Novy Cas)
