Egy érdekes megközelítést tett közzé Michael Power, aki az USA költségvetési és a fizetési mérlegének hiányát hasonlította össze a globális mutatókkal. Az eredménye megdöbbentő, nem véletlenül utal a szerző a 2013-as Elysium – Zárt világ című filmre, amelyben egy kiváltságosoknak szánt műhold nyugodtan lebeg a bandáktól sújtott, disztópikus Föld felett.
Bár Matt Damon a főszereplő, mégis Jodie Fostert emelném ki, akiről ráismerhetünk a mai világ egyik gátlástalan vezetőjére.
Dr. Michael Power bár továbbra is tanácsadó maradt, nemrég nyugdíjba vonult a Ninety One-tól, ahol az elmúlt két évtized nagy részében globális stratéga volt. A Ninety One előtt Londonban, Dél-Afrikában és Kenyában dolgozott az Anglo-American, a Rothschild, a HSBC Equator és a Barings cégnél. Ma elsődlegesen a geoökonómia területén végzett kutatásaira összpontosít, különös tekintettel a gazdasági súlypont Kína-központú Ázsiába való visszatérésének globális lehetőségeire.
Dr. Michael Power írása elején megállapítja, hogy nem könnyű olyan statisztikákat találni, amelyek az Egyesült Államok költségvetési hiányát mutatják a globális költségvetési hiányok arányában, vagy az USA folyó fizetésimérleg-hiányát a globális folyó fizetésimérlegek-hiányok arányában. Mint egy kirakós játékot, megpróbálta összerakni ezeket a nemzeti darabokat, hogy egy globális képet alkosson. Ennek az összeállítása nem volt könnyű feladat, mivel a legtöbb statisztika még mindig befelé fókuszál. Gyakorlatilag egyetlen olyan statisztikai sorozat sem volt, amely megpróbálta volna ezeket a globális gazdaság egészéhez viszonyítani.
Amikor az IMF metaadatainak gondos elemzésével megtalálta ezeket az adatokat, maga is megdöbbent, pedig, ahogy mondja, ez az érzelem nem törhet elő még egy egyébként szenvtelen és ostoba közgazdásznál sem!
Tehát nettó alapon a mai megtakarítók USA-n kívüli része a mobil megtakarításaik körülbelül 60 százalékát fordítja az Egyesült Államok folyó fizetési mérlegének hiányának finanszírozására, ezáltal az USA költségvetési hiányának 50 százalékát fedezik.
Tavaly az Egyesült Államok termelte a világ folyó fizetési mérlegének több mint 60 és a világ költségvetési hiányának több mint 40 százalékát. Egy olyan ország, ahol a világ lakosságának csupán a 4,2 százaléka él.
Csak ezen adatok alapján már világos a párhuzam a filmbéli Elysium műholddal, ahová elköltöztek a gazdagok, illetve a filmben bemutatott élhetetlen elsivatagosodott föld között, ahol élhetnek a kirekesztett páriák.
Persze Michael Power képzettebb közgazdász annál, hogy itt megálljon, és részletesebben is kifejti a fenti adatok mondandóját. Kezdi azzal, hogy a folyó fizetési mérleg hiányának az alapját a kereskedelmi áramlások adják, de mellette meg kell ismerni a kiegyenlítő tőkeáramlásokat, a többleteket, amelyek jellemzően ellensúlyozzák a folyó fizetési mérleg hiányát (vagy fordítva). Ehhez kiváló havi adatokat nyújt az Egyesült Államok kincstára, amely részletezi a tőkeáramlást. Megmutatja, hogy mit, mennyit, kitől, milyen pénzügyi eszközökbe fektettek be.
A fogyasztás története
A szakértő alapvető tényezőnek tartja a fogyasztást, mert ez az USA GDP-jének körülbelül a 74 százalékát adja. Mellékesen ennek az összege nagyjából megfelel Kína teljes gazdasági teljesítményének.
Tehát az amerikai fogyasztó szeret fogyasztani. Méghozzá SOKAT fogyasztani!
Részletezi az USA fogyasztási bázisának modernkori történetét, méghozzá a második világháborútól. Alapvető tézisként megállapítja, hogy az elmúlt több mint 50 évben az ország ipari bázisa kiüresedett, mivel a gyártási kapacitása külföldre vándorolt, többnyire alacsonyabb munkaerő-költségű helyekre.
Ez már az 1950-es években, a második világháború utáni ipari kapacitások újjáépítésével elindult. Mindez a háború sújtotta Európa felépülési csodáihoz vezetett a német (Wirtschaftswunder), a francia (Trente Glorieuses), az olasz (Il Miracolo Economico), valamint a Japán (it Nihon no keizai no kiseki) felemelkedéshez.
Az 1980-as években az alacsonyabb munkaerőköltséggel járó alákínálás jelensége az ázsiai tigrisekre is átterjedt, a kínai gőzhenger pedig az 1990-es években érkezett a színre, különösen, miután Kína 2001-ben csatlakozott a Kereskedelmi Világszervezethez. Ez a migráció ma már a Kínán túli országok egyre bővülő listájára is kiterjed, főként Ázsiára (Vietnam, Indonézia, Banglades és mostanában India), sőt, néha Ázsián is túl, leginkább a NAFTA-csoporton belüli Mexikóra.
Az amerikai kékgalléros munkás az 1960-as évek eleje óta vívja vesztes csatáját. Sokan kényszerültek arra, hogy saját maguk vándoroljanak más munkahelyekre, beleértve az új iparágakat, például a technológiát, de leginkább szolgáltatással kapcsolatos foglalkozásokat, ideértve az állami és az önkormányzati állásokat.
Az amerikai fizetési mérleg többlete az 1970-es évek elején lett deficites, a kereskedelmi mérleg az Egyesült Államok ipari exportjának csökkenését tükrözte a növekvő amerikai ipari importhoz képest. Ennek az egyik következménye volt, hogy Nixon 1971-ben megszüntette a dollár aranyra válthatóságát.
Ciklikus ingadozásokkal a folyó fizetési mérleg hiánya azóta is folyamatosan növekszik, és 2022-ben majdnem elérte az egy billió, azaz ezer milliárd dollárt.
Közgazdászszempontból érdemes megjegyezni, hogy a szakma a folyó fizetési mérleg hiányát úgy is meghatározza, mint egy nemzet nettó leépülésének mértékét, míg a nettó megtakarítás többletnek tekinthető. Tehát egy olyan nemzetnek, amelynek a folyó fizetési mérlegében hiánya van, de még mindig egyensúlyban van, akkor a külső mérlege más nemzetek megtakarításait fogyasztja.
Power azért megjegyzi, hogy az USA nem tart devizatartalékot, csak a Fort Knoxban tárol aranyat. Ez azt jelenti, hogy a növekvő folyó fizetési mérleg hiánya miatt teljes mértékben a kiegyenlítő tőkebeáramlásra kellett támaszkodnia, mivel meg kell akadályoznia a dollár folyamatos leértékelődését. Természetesen a zöldhasú árfolyama ingadozott az 1970-es évek óta, de elmondható, hogy mindig elegendő tőkebeáramlás volt ahhoz, ami megakadályozta volna, hogy az amerikai valuta az argentin peso sorsára jusson.
Mindeközben a tengerentúli fogyasztó folyamatosan fogyasztott. Ezt pedig megfejelték a lakás- és részvényportfóliókból származó bevételek, a hitel- és tőkenyereség, valamint a kormányzattól kapott támogatások.
Emellett a befektetők is megfogalmazták a maguk bölcsességét: soha nem szabad fogadni a fáradhatatlan amerikai fogyasztó ellen.
A dollár lecsúszása
Manapság egyre inkább felismerik, hogy a felszínen nyugodtan suhanónak látszó jenki hattyú (Yankee Swan) a víz alatt eszeveszetten kapálózik. A pedálozás sebessége és intenzitása márpedig drámaian megnőtt, különösen a 2008-as globális pénzügyi válság óta.
Mivel a BRICS Bank úttörő szerepet tölt be, már vannak példák arra, hogy az országok a pénznemek sokkal szélesebb választékát kezdik használni a halasztott fizetések standardjaként, mint a dollár.
Ennek a pedálozásnak a legnyilvánvalóbb formája az amerikai kormányzati kiadások meredek felgyorsítása volt, és mivel e kiadások nagy része nem finanszírozott, ennek nyomán az Egyesült Államok államháztartási hiánya is megnövekedett. Ez megmutatkozik az államadóssághegyen, amely 2008 óta 8 billió dollárról 33 billióra nőtt 15 év alatt.
Az idén nézhetjük a lenyűgöző munkahelyteremtési számokat – ez a hiány meghaladja a 2 billió dollárt, vagyis a GDP 8 százalékát, mégpedig egy teljes foglalkoztatottsághoz közeli időszakban.
Ezekkel a számokkal az Egyesült Államok (ha akart is volna) nem léphetne be az eurózónába (az 1998-as szabályok szerint): a jelenlegi 8 százalékos költségvetési hiánya jóval a 3 százalékos küszöb felett lenne, és a 123 százalékos GDP-arányos adósságaránya kétszerese a 60 százalékos maximumnak.
Nemcsak a fogyasztó, hanem az USA kormánya is meglehetősen túl sokat költ
Persze a kettő összefügg.
Az USA összes kormányzati kiadása (2023-ban körülbelül 5,8 billió dollár, az ország GDP-jének a 25 százaléka) az amerikai fogyasztás finanszírozásának az egyik módja, mondhatni körforgása. A kormány és az Egyesült Államok államai által elköltött pénz végül mindig valakinek a bevétele lesz, ahonnan, ha azt elkölti (és az amerikai fogyasztó jellemzően keveset takarít meg), fogyasztás lesz belőle. Kínán kívül ez az 5,8 billió dollár nagyobb, mint bármely más nemzet GDP-je
E kiadások egy részét – mintegy 3,8 billió dollárt – az Egyesült Államok kormánya a befolyt bevételekből és adókból finanszírozza. Ez azonban 2023-ra 2 billiós hiányt hagyott maga után.
Itt találkozik az 1 billiós folyó fizetési mérleg hiánya a 2 billió dolláros költségvetési hiánnyal.
A kincstári adatok azt mutatják, hogy az Egyesült Államok folyó fizetési mérlegének a hiányát finanszírozó kiegyenlítő tőkebeáramlás a jelenlegi szövetségi hiány körülbelül felét finanszírozza.
Összességében a külföldi befektetők jelenleg 7,7 billió dollárt – mintegy 31 százalékát birtokolják a 25 billió dolláros kibocsátott amerikai kincstárjegyekből.
A kincstári adatok legmeglepőbb megállapítása, hogy a külföldiek – bár ingadozásokkal – 2008 óta folyamatosan megszabadulnak az amerikai részvényektől. A külföldi megtakarítók kerülték a részvényekbe való befektetést, inkább az Egyesült Államok kormányának nyújtott hiteleket támogatták. Érdemes megjegyezni azt is, hogy a megtakarítók túlnyomórészt a külföldi magánszektorból származnak, nem pedig a külföldi jegybankokból álló állami szektorból. Utóbbiak inkább megszabadultak a tengerentúli kötvényektől.
Persze adódik a kérdés, hogy akkor miért is teljesítettek olyan jól az amerikai részvények. A Deutsche Bank 2019-ben készített egy tanulmányt, amely részletezte az ottani részvények 2009 óta tartó felülteljesítésének az okait. Nemcsak a külföldiek, hanem még a nem pénzügyi amerikai vállalatok és más belföldi vevők is nettó eladók voltak. A tőzsde felülteljesítése szinte teljesen a US Inc. részvény-visszavásárlásának az eredménye.
Michael Power ezek után joggal hívja fel újra a figyelmet arra, hogy:
nettó alapon a mai, az USA-n kívüli megtakarítók globálisan a mobil megtakarításaik mintegy 60 százalékát fordítják az Egyesült Államok folyó fizetésimérleg-hiányának finanszírozására, ezáltal az USA költségvetési hiányának az 50 százalékát finanszírozzák.
Tehát a világ lakosságának a 4,2 százaléka fogyaszt ugyanannyit, mint amennyit Kína generál GDP-ben, és azt a „fogyasztási többletet”, az ezerbillió dolláros amerikai többletfogyasztást a külföld finanszírozza.
Így a Yankee Swan nyugodtan vitorlázhat tovább!
Dedollarizáció
Power mindezek ellenére nem látja, hogy a dollár tartalékvaluta-státuszát egyhamar megkérdőjeleznék. Persze nem kell illúziókba esnünk, megkezdődött a dedollarizáció folyamata. Szerinte a folyamat szakaszosan, vagy inkább mint a hagyma pucolása, rétegenként megy majd végbe.
A valuta nem több, mint nemzetközi pénz, és a közgazdaságtanban a pénznek négy funkciója van (ami alatt itt Power rétegeket ért): csereeszköz, elszámolási egység, értéktároló és a halasztott fizetés szabványa.
Dick Cheney az Egyesült Államok alelnökeként mondta: „A hiány nem számít.” Persze igaza van – mindaddig, amíg a dollár tartalékvaluta-státusza érintetlen marad, és a Federal Reserve továbbra is nyomtatni tud.
A második világháború óta nemzetközi szinten zöldhasú uralta mind a négy funkciót, de Power is úgy ítéli meg, hogy
az első réteg – a valuta mint csereeszköz – már elkezdett lehámlani.
Ahogy az Egyesült Államokon, sőt, a Nyugaton túli kereskedelem gyorsan bővül, és az egymással kapcsolódó globális déli országok kihagyják a dollárt a közvetlen kereskedelmi számlázási folyamataikból. Ez a tendencia már megfigyelhető az áru-, különösen az olajkereskedelemben.
Már Szaúd-Arábia sem mindig használ dollárt az olajszámlázás során. És az olyan olajexportőrök, mint Szaúd-Arábia, az Egyesült Arab Emírségek és Irán BRICS-hez való csatlakozásával ez a gyakorlat is elterjed. India már Egyesült Arab Emírségek dirhamjait és a kínai jüant használja az Öböl menti államokból és Oroszországból származó olajimportjához. Ez azt sugallja, hogy amikor a dollár hegemóniája megcsúszik, nem egy valuta váltja fel, hanem sok.
És amint a nemzetek megszokják, hogy a zöldhasútól eltérő valutát is lehet használni váltási eszközként, ki fogják terjeszteni a nem dolláros tevékenységeiket a többi pénznemre is, a pénz további funkcióira. Erre jó példa a font a 20. század közepéről, amikor megszűnt létezni mint a világ tartalékvalutája.
Majd ha a hagyma másik három rétege is fokozatosan lehámlik
A BRICS-bank úttörő szerepet tölt be abban, hogy az országok a pénznemek sokkal szélesebb választékát kezdjék használni a halasztott fizetések standardjaként, mint a dollár.
Az utolsó két réteg valószínűleg az a funkciók lesz, amely még mindig uralja a globális tőkepiacokat: a valuta mint értéktároló és mint elszámolási egység.
Persze ne számítsunk arra, hogy ezek a rétegek egyik napról a másikra lehámlanak:
A dedollarizáció hosszabb folyamat lesz, nem pedig esemény.
Addig is, isten hozott az Elysiumban!
(Forrás: Daily Maverick)
