A mesterséges intelligencia (MI) nem új dolog, ami viszont mostanában érdemben megváltozott, az az, hogy fősodorbeli megoldások közé emelkedett, és emiatt nagyobb figyelmet kap, méghozzá jogosan. Valóban jól használható, egyszeri és egyszerűbb jól körülírható feladatokra, de nem tartunk még ott, hogy munkahelyeket veszélyeztessen. Legalábbis egyelőre.  

Mi történik, ha a fejlődés gyors lesz, és pár éven belül munkahelyek szűnnek meg? 

Ha ez bekövetkezik, akkor sem lesz katasztrófa. Emlékszünk rá a történelemből, hogy például az ipari forradalom hajnalán, a XIX. század elején Angliában a szövőgépeket megrongálták azok, akik elvesztették a munkájukat az akkor vadonatújnak számító technológia térnyerése miatt. Ám a végeredmény az lett, hogy a gazdaság – és azzal együtt a termelés munkaerőigénye – hatalmas tempóban növekedni kezdett. 

Ez várható vajon a következő években is? Mármint új munkahelyek teremtődése? 

Igen, hasonlóra számítok a mesterséges intelligencia esetén is, véleményem szerint az MI kivált az iparban olyan műveleteket/munkaköröket, amelyeknek az elvégzése jelenleg monoton és/vagy kis hozzáadott értékű. Az ipari minőségbiztosításban a képfeldolgozás is ilyen MI, ami már évek óta jelen van az a magyar vállalatoknál is. Azokban a munkakörökben, ahol az emberi, összetett tudás, képességek hozzáadott értéke nagyon magas (ilyen többek között a mérnöki, akár a programozói munka), ott az MI csupán egy eszköz lesz, amit a mérnök használ. Azaz az MI nem a mérnök helyett fog tervezni, hanem vele együtt. 

Nagy a felhajtás, a hype most az MI körül, ám szakmai szemmel talán jócskán akadnak rövid vagy középtávon lényegesebb trendek. Melyek ezek? Mi ezeknek a jelentősége a termelés, a szolgáltatás, a logisztika mindennapjaiban? 

A új trendekkel az a baj, hogy elviszik fókuszt a korábbiaktól, amelyek még „be sem fejeződtek rendesen”. Sajnálatos, hogy magyar kkv-k esetén nem az kérdés, hogy hogyan illesszük be egy modern, a kérdésben is szereplő technológiát a folyamataiba, hanem az, hogy hová, a munka mely fázisába, fázisaiba illesszük be. Miért? Azért, mert a legtöbb esetben a kkv-k egyáltalán nem digitális folyamtokkal dolgoznak. Vagy ha mégis vannak ilyenek egy kis cégben, akkor szigetrendszerekkel, amik nem teszik lehetővé az integrált adatáramlást. Tehát a kkv-k a digitalizáció alapvető előnyeit sem használják ki, így annak a többi „extra” előnyeit sem képesek ma kiaknázni.  Hogy úgy mondjam, nincs meg az alapvető digitális infrastruktúra. Például az ipari parkok nagyobb részében nem érhető el vezetékesen a széles sávú internet. Ám hiába használ egy kkv modern szenzoros mérést a gyártás technológia adatainak mérésére, ha az így kapott adatot nem tudja érdemben használni. Mert annak önmagában véve nincs információértéke, hogy tegnapelőtt mondjuk X-volt a ciklusidő. Ennek az értéknek csak a többi adattal összehasonlítva van értéke. Mennyinek kellett volna lennie a ciklusidőnek, ki dolgozott a gépen, milyen cikket gyártott… stb. Ezek az adatok a folyamatok kaphatók meg egy korszerű ERP/MES rendszerből. De sajnos az ERP-rendszerek használatában Magyarország az utolsó előtti helyen áll az EU-ban.  

Melyek akkor ön szerint a legfontosabb olyan trendek, amelyek a szenzációkon túlmenően valóban befolyásolják akár egy gyártó, akár egy kereskedő hazai kkv digitalizációs mindennapjait? 

Először is a robotizációt és az automatizálást emelném ki. Itt cél a gyártás költségeinek csökkentése, a felesleges műveletek eltávolítása a munkafolyamatokból, bizonyos ismétlődő, monoton munkaszakaszok kiváltása, gyorsítása és az élőmunka-igény csökkentése. A második leglényegesebb szerintem az adatok elemzése. Ennek célja a problémák, a fennakadások idő előtti feltárása, sőt, a napi működéssel kapcsolatos előrejelzések javítása. Főként a termelő, a kereskedelmi, illetve a logisztikai jellegű folyamatokban van ennek nagy jelentősége, mert így megvalósulhat a készlethiányok komoly csökkentése, az ellátási láncok problémáinak sokkal hatékonyabb kezelése. Ha ez szélesebb körben működött volna, akkor az nagyon jól jött volna már a Covid-járványhullámok miatti lezárások idején is. A harmadik terület az ipar 4.0- vagy Internet of Things (IoT)-megközelítés. Ez leegyszerűsítve a meglévő gépek, folyamatok digitális leképezése széles körű szenzoros adatgyűjtéssel. Például a selejtes munkadarabok kiválogatása villámgyors, okos képfelismerő kamerák révén, illetve ezek adatainak elemzésével a selejtarány csökkentése. Ám még ezer és egy példát tudnék felhozni. 

Hogyan érdemes mindezt egy-egy kkv stratégiájába beépíteni? 

A gondolkodás szintjén, elvben szerintem ez egyszerű: vállalkozóként, üzleti döntéshozóként érjük el, hogy csak azt gyártsuk, ami kell. Ám azt elő is tudjuk állítani, mégpedig úgy, hogy lehető legkevesebb külső körülménytől függjünk. Emellett az így összeállított rendszer hatékonyságát folyamatosan mérjük és fejlesszük, további automatizácíóval és a keletkező adatok folyamatos elemzésével. Minden kkv más digitalizációs szinten van, a saját stratégiáját ennek megfelelően kell alakítania. Tehát a digitalizáció nem a cél kell legyen, hanem az eszköze annak, hogy elérjünk stratégiai célokat, a hatékonyabb, olcsóbb, jobb minőségű és több hozzáadott értékű gyártást. 

Mik az előbb részletezett IoT-, ipar 4.0-jelenség globális trendjei, és azok miként alakultak át?  

Az ipari digitalizációs terület globális trendjei a standardizálás felé fordulnak, ugyanis korábban a lokális, egyedileg fejlesztett IoT-rendszerek szép hatékonyságjavítási mutatókat értek el a vállalatoknál. Ennek azonban az lett az eredménye, hogy gépgyártók (jellemzően akvizícióval) maguk is szert tettek ilyen tudásra, és az így kifejlesztett megoldást ma exkluzívan adják a gépiekhez. Azaz, ha egy gyártónak adatra van szüksége, akkor meg kell vennie az amúgy sem olcsó ipari gépek mellé további drága extraként a szoftvert is, ami az adatokat gyűjti. Ez az attitűd olyannyira tetten érhető, hogy vannak iparigép-gyártók, amelyek a gépeikből való adatnak nem a hozzá adott szoftverrel történő „illegális” kiolvasása esetére garanciavesztéssel ijesztgetik a vevőiket. Holott a standardizálás célja az kellene legyen, hogy akkor is lássam és elemezni tudjam együtt, egészében, összefüggéseiben a gyártási-logisztikai adataimat, ha azok több gépgyártó rendszerből érkeznek. Erre még kevés példa van, ezért egyre népszerűbbek az olyan megoldások, amelyek külső szenzorokkal mérik a fontosabb adatokat minden (akár kézi) gép esetében, így lényegében megkerülve az egy géptípus-egy szoftver jelentette, az előbb kifejtett korlátokat.  

Ahogy már szóba került: az ellátási láncok szakadozása ellen nem éppen az ipar 4.0 lenne az egyik jó megoldás? 

Az ipar 4.0 sok mindenre jó, ám ha az alapanyag több ezer kilométerre van, akkor az ellátás magas kockázatát érdemben a legokosabb rendszer sem képes csökkenteni… Mondjuk a széles körű Covid-lezárásból adódó hatásokat egy ilyen rendszer előre jelezheti, így csökkentheti is, de az alapproblémát másképp kell megoldani. Bár ez nyilván egy egész más témájú beszélgetés lehetne, hiszen ez nem technológiai, hanem geopolitikai, gazdaságpolitikai kérdés. Erről a deglobalizációs trendről Santo Martin előadásában is volt szó, a Makronóm Business Club  minapi rendezvényén. 

Ön szerint tehát miért szorult háttérbe pár éve az ipari digitalizáció?  

Számos ilyen projekt megvalósításán dolgoztam szakértőként, egy megoldásszállító cég vezetőjeként. Az egyik probléma az volt, hogy az adatok egyre kevésbe érhetők el összesítve, egyetlen platformon áttekinthető módon, a teljes folyamat minden lépésére kiterjedően. Továbbá az is kihívás volt, hogy a feltárt adatok megmutatták: a folyamatok és a szervezési problémák megoldásával nagyobb hatékonyságnövekedést lehet elérni, mint mondjuk a gépi ciklusidő 10 százalékos csökkentésével. Óriási kihívás továbbá, hogy egyik gépgyártónak sem érdeke, hogy az ügyfelei önállóan tudják pótalkatrésszel ellátni magukat. A gyártógépek tervezésekor már jelen van az autóiparból megérkezett „avulásra tervezés”. Tehát az iparnak gépeket szállító cégek bevételének, profitjának egyre jelentősebb része származik pótalkatrészek és az azokhoz kapcsolódó szolgáltatások értékesítéséből.  

Európa vagy a V4-ek esetén nem lenne érdemes legalább pár ágazatban újra megerősíteni az önálló gyártási képességeket, megteremtve a helyi gyártás bizonyos fokú önállóságát? Legalább a kritikus infrastruktúrák, energetika, logisztika terén? Vagy más területen? 

A V4 sajátos helyzetben van, látni kell, hogy nincs jelentős mennyiségű ipari nyersanyagunk. Azaz az ezek feldolgozására épülő iparunk mindig is sérülékeny lesz, minél nagyobb arányban van jelen az alapanyagtól való függés, annál nagyobb veszélyt hordoz. Ami viszont van, az az élelmiszer-termelő képességünk, ezzel lehet és kell is valamit kezdeni! Az önállóság ott kezdődik, hogy nem exportáljuk a megtermelt mezőgazdasági termékeinket, hanem az azokból elkészített feldolgozott termékeket értékesítjük. Így a feldolgozóipari hozzáadott érték hozzáadódik a mezőgazdasági kivitel értékéhez. Tehát nem a búzát exportáljuk, hanem a Gyermelyi tésztát. Ezzel ipari munkahelyeket teremtük úgy, hogy kihasználjuk a V4-ek adottságait. 

De azért a legmodernebb technológiákban is otthon vagyunk, nem? 

Igen, a másik olyan jellegű iparág, amiben kiemelkedők vagyunk, főleg mi, magyarok, az az informatika, azon belül is szoftverfejlesztés. Fontos, hogy itt sem korlátoz minket az alapanyag hiánya. A régió legtehetségesebb programozói magyarok, de ők a legtöbb esetben távmunkában külföldre dolgoznak. Vagy hatalmas, főként budapesti kiszervezett szolgáltató központokban (SSC-kben) multinacionális cégeknek adják el a tudásukat. A világ legsikeresebb IT-cégeinek a bevétele jócskán meghaladja a hazai GDP-t! Nem gondolom azt, hogy a következő Google magyar lesz, de létrejöhetnek olyan cégek, amelyek saját, döntően idehaza kifejlesztett termékekkel milliárd dollárokkal járulhatnak hozzá a GDP-hez. Mert a tudás itt van, használjuk is, de nem a saját, hanem mások érdekben.  

Mely technológiák fontosak leginkább a régió vagy a hazai gyártás számára az újdonságok közül: ipari metaverzum, digitális ikrek, szenzorvezérelt városok, mezőgazdaság, építőipar, közlekedés, 3D-nyomtatás? 

Ahogyan a korábbi válaszaimból kitűnhetett, én elsősorban a mezőgazdasági, az élelmiszeripari és az informatikai iparág fejlesztéseben látom leginkább a gyors felemelkedés lehetőségét Magyarország számára. Sőt, ezek össze is kombinálhatók! Hiszen miért ne fejlesszük magyar ipar 4.0-s megoldásokkal a hazai mezőgazdasági termékeket feldolgozó magyar élelmiszeripart? A Hell energiaital pont egy ilyen cég, egy hazai világsiker. És számos olyan márka lehet és van, amely hasonló teljesítményre lenne képes egy célzottan támogató környezetben. 

Mennyire használhatók ilyesmire egyes ipari digitalizációs megoldások? 

Véleményem szerint az ipari digitalizáció nemcsak az innovatív ötletek tesztelésése, hanem azok megvalósítására is alkalmazandó. A virtualizáció, a digitális iker, a 3D-nyomtatás mind alkalmas egy valós vagy akár „csak” digitális prototípus fejlesztésére, de a lényeg, a fókusz ettől még magukon a termékeken kell legyen. A siker kulcsa a piaci illeszkedés és nem a gyártási technológia. Jelenleg azonban nagyon kevés az olyan magyar termék, amely emblematikus és üzleti értelemben világsiker is. Ha kiemelten támogatjuk azokat a cégeket, amelyek ilyeneket képesek megvalósítani, akkor a hazai ipar azon része, amely nem jeleskedik a termékfejlesztésben, ezeknek az új magyar innovatív nagyvállalatoknak szállíthatnak be.  

NÉVJEGY 

Gulyás Szabolcs 

– 1975-ben született, Szolnokon nevelkedett, 2000 óta Budapesten és környékén él, és egy 1,5 éves kisfiú boldog édesapja. 

– Több sikeres magyar startup alapítója, az ipari digitalizáció elkötelezett híve. 

– Ipar 4.0- ás ERP-rendszerek a szakterülete már több mint 20 éve. 

– Középiskolai tanulmányai és a sorkatonai szolgálat után programozónak tanult, és a Danubisoft ERP rendszert fejlesztő német-magyar vegyesvállalatnál helyezkedett el. 

– Ezt a céget először részben, majd 2013-ban teljes egészében megvásárolta ikertestvérével együtt.   

– A Danubisoft részededést testvérével értékesítették, és megalapították a prodHost Zrt. startupot 2019-ben, amelynek a közelmúltig vezérigazgatója volt. 

– Jelenleg pihenéssel tölti az idejét, de már keresi azt a kihívást, amelyben kamatoztathatja a tudását.