A harmadik negyedévben 0,9 százalékkal bővült a magyar gazdaság, így a technikai recesszióból sikerült kikerülni, az EU-átlagnál magasabb növekedést értünk el. A negyedéves bővülés ellenére éves alapon a gazdaság teljesítménye még némileg mérséklődött, a KSH friss, ma közzétett adatai szerint 0,4 százalékkal.
Elemző: Regős Gábor, a Makronóm Intézet vezető közgazdásza
A harmadik negyedévben a GDP a várakozásainknak megfelelően alakult, azaz a magyar gazdaság kikerült a technikai recesszióból.
A negyedéves bővülés jelentős, 0,9 százalékos volt, azaz a recesszióból nemcsak éppenhogy sikerült kikerülni, hanem szemmel jól látható módon.
Ugyanakkor mivel a KSH az előző negyedévek adatait revideálta, ezért a hazai recesszió végpontja mégsem az előző negyedév lett, hiszen az akkorra vonatkozó 0,2 százalékos teljesítménycsökkenést az azóta beérkező adatok felhasználásával stagnálásra korrigálta a hivatal.
A negyedéves bővülés ellenére éves alapon a gazdaság teljesítménye még mérséklődött, 0,4 százalékkal. Ezzel a negyedéves alapú növekedés az uniós átlagot (+0,1 százalék) érdemben meghaladta, azonban az éves volumenváltozás elmaradt tőle – itt az uniós adat az első becslés szerint +0,1 százalék volt.
Éves alapon ez húzta vissza a termelést
Bár a KSH az első becsléskor nem közli a részletes adatokat, a havi adatokból, illetve a KSH közléseiből sejthető, hogy
éves alapon az ipari és a piaci szolgáltatások visszahúzták a termelést (elsősorban a gyenge belső kereslet miatt), míg a mezőgazdaság a gyenge bázisidőszaki termés miatt felfelé húzhatta azt.
Felhasználási oldalról a fogyasztás és a beruházás volumene éves alapon csökkenhetett, míg a nettó export növekedési hozzájárulása erőteljes pozitív értéket vehetett fel – részben az export kismértékű bővülése, részben az import jelentősebb visszaesése miatt, ami szintén az alacsony belső kereslet eredménye. Negyedéves alapon mind az ipar, mind az építőipar hozzájárulhatott a gazdasági növekedéshez, de vélhetően a piaci szolgáltatások hozzájárulása is pozitív volt – eltekintve a stagnálást produkáló kiskereskedelemtől.
Mi várható a közeljövőben?
Várakozásaink szerint a gazdasági teljesítmény bővülése a negyedik negyedévben is folytatódhat, és ekkor már az éves volumenindex is a pozitív tartományba kerül. Ugyanakkor az éves alapú recessziót a várakozásaink szerint nem sikerül elkerülni, az éves visszaesés 0,4 százalék körül alakulhat.
Táblázat: KSH 2023.11.14. – Címlapfotó: Unsplash