Úgy tűnik, Brüsszelben is ráeszméltek, hogy nem elég csak Ukrajnával és mindenféle pótcselekvéssel foglalkozni. Nagyon eljött az ideje, hogy visszaállítsuk az EU gazdaságának erejét és versenyképességét. Talán ez jobban foglalkoztatja az uniós polgárokat, akik már érzékelik a negatív következményeket a pénztárcájukon is.    

Ursula von der Leyen, a bizottság elnöke, amikor szeptemberben, a strasbourgi Európai Parlament előtt megtartotta éves, az unió helyzetéről szóló beszédét, túlságosan nem részletezte ezt a problémát. Annak ellenére, hogy beszéde harmadát szentelte a gazdasági átalakításnak, ez csupán arról szólt, amit kincstári optimizmussal összeállított az EU végrehajtó hatalmával kapcsolatos múltbeli eredményekből és jövőbeli ambíciókból.  

Azért Von der Leyen szolgált egy meglepetéssel, miszerint reaktiválta Mario Draghi volt olasz miniszterelnököt, az Európai Központi Bank egykori vezetőjét, hogy jelentést írjon az EU versenyképességének helyzetéről és annak javításáról.

Tulajdonképp Draghitól azt várják el, hogy leporolja azt az általa jegyzett javaslatot, amelyet még az euróövezeti államadósság-válság fordulópontjának tekintett 2012-es esztendőben fogalmazott meg.  

Szép dolog Ursulától, hogy továbbgondolta és szeretné meghatározni, miképp maradhatunk versenyképesek. Szajkózza is: „Európa megtesz, bármit megtesz, hogy megőrizze a versenyelőnyét.” Sajnos a számok mást mutatnak. A Financial Times összeállítása szerint  

az EU gazdasága dollárban kifejezve az Egyesült Államok gazdaságának a 2013-as 91 százalék helyett már csupán a 65 százaléka.  Az USA egy főre jutó bruttó hazai terméke több mint kétszerese az EU-énak, és a különbség egyre nő. 

Kereshetjük Európát a világ legjobb technológiai vállalatainak listáján vagy a világ legjobb egyetemei között, nézhetjük a félvezetőgyártó kapacitást, mind azt mutatja, hogy kontinensünk lemaradt.  

A Financial Times hosszú évek óta tartó strukturális problémákról ír, amelyek aláássák az EU egységes piacának hatékonyságát, amelynek elméletileg 27 tagállami piacot kellene egyetlen súrlódásmentes piaccá alakítania. A bukdácsolást súlyosbítja az is, hogy évek óta halmozódnak a válságok: Covid–19, Oroszország Ukrajna elleni háborúja, megemelkedett energiaárak, a demográfiai nyomás és az oktatási szűk keresztmetszetek szakképzett munkaerőhiányt idéztek elő, és persze a hatalmas bürokrácia, amely összetöri a növekedési potenciált. 

Ugyanakkor Brüsszel azon erőfeszítései, amelyek célja, hogy segítsék az EU-nak átvészelni a kettős, Covid és Ukrajna válságának legrosszabb rövid távú hatásait, középtávú kockázatokat okoztak. Az európai vállalatoknak az állami segélyek és a pénzügyi támogatások kiáradása gyökeresen megváltoztatta az országok és vállalkozások közötti „egyenlő feltételeket”, amelyeket egykor az egységes piac központi pilléreként őriztek.   

Az EU állami támogatási kiadásai a 2015-ös 102,8 milliárd euróról 2021-re 334,54 milliárdra emelkedtek. A Financial Times nem hivatalos bizottsági adatai szerint 2022 márciusa és idén augusztus között Európa már 733 milliárd eurós állami támogatást hagyott jóvá. 

Persze az EU szeretné felgyorsítani a kontinens zöldátállását, és új, alacsony szén-dioxid-kibocsátású technológiákba fektetne. És persze ez egyben válasz lehetne az olyan konkurens programokra is, mint Joe Biden 369 milliárd dolláros inflációcsökkentési törvénye (IRA) vagy a Peking által a kínai riválisoknak nyújtott hosszú távú állami támogatások. 

Amikor az olaszok értékelnek 

Az Európai Unió versenyképességének javítása érdekében számos kezdeményezés és program indult az elmúlt években. Az Európai Bizottság által 2010-ben elindított Európa 2020 stratégia célja az volt, hogy az EU gazdasága intelligensebb, fenntarthatóbb és inkluzívabb legyen. Ennek az öt fő célkitűzése közé tartozik a foglalkoztatás növelése, az oktatás és a kutatás-fejlesztés támogatása, az éghajlatváltozás és az energia területén történő átmenet elősegítése, valamint a szegénység és a társadalmi kirekesztés csökkentése. De idesorolható a Single Market Strategy, a Digital Single Market Strategy, a Capital Markets Union, valamint az Investment Plan for Europe kezdeményezés is.  

Nem csak Draghi értékeli a versenyképességet,

egy másik volt olasz miniszterelnök, Enrico Letta is külön jelentést készít a belső piac helyzetéről, amelyet márciusban kell bemutatnia.

Letta, a Jacques Delors intézet elnöke legalább nem az íróasztala mögül teszi ezt, körútra indult Európa fővárosaiba. Mint fogalmazott: „kijött a brüsszeli buborékból, hogy a terepen hallgassa meg a gondokat”. 

Letta felélesztené Jacques Delors szellemét, akinek 1989-es Delors-jelentése alapozta meg a mai egységes piac létrehozását, látva azt is, hogy az általa az EU egységes piacáról szőtt álom ma már kevésbé van jelen. 

Letta szerint Európa dilemmája az egységes piac erejének, valamint az emberek , a tőke, az áruk és a szolgáltatások szabad mozgáságának megőrzése, miközben versengenie kell Amerikával, Kínával, Indiával és más országokkal. Elmondása szerint dolgozna az európai szuverenitáson, egy új iparpolitikán, azon, hogy kontinensünk felvirágozzon és erős legyen, de eközben nem szeretné lerombolni a négy szabadság szellemét. Ugyanis  

az a vágy, hogy Európa felvegye a versenyt az Egyesült Államokkal, Kínával és az olyan feltörekvő hatalmakkal, mint India, „könnyen lerombolhatja azt, amit felépítettünk”. 

Európa bukdácsolása 

Az EU lejtmenetét a Financial Times a 2000-es évek elejére teszi, amikor az internetes technológiai fellendülés több tucat nagy amerikai konglomerátumot hozott létre, Európában azonban alig. Az uniós vállalatoknak még a közelébe sem sikerült kerülniük az olyanoknak, mint az Apple, az Alphabet, az Amazon vagy a kínai Alibaba. 

Az EU döntéshozói most amiatt aggódhatnak, hogy a következő technológiai forradalom – a mesterséges intelligencia és a kvantumszámítástechnika területén – hasonlóan elszáguld majd Európa mellett, és tovább tágítja a szakadékot a világ két gazdasági nagyhatalmával szemben. 

Az elemzők szerint ennek a szakadéknak az oka részben a méretkérdés, az, hogy nem sikerült maradéktalanul kiaknázni az EU 450 milliós lakosságában rejlő lehetőségeket. Ez pedig több mint az Egyesült Államok 332 milliós népessége. Másrészt hiányolják az együttműködést az unió újítói, vállalatai és a 27 országból álló blokk pénzügyei között. 

A fenti felvetések arról szólnak, hogy az egységes piac nem képes valóban egyetlen egységként működni, hanem 27 egyedi piacról van szó, amelyeket különböző megállapodások hidalnak át. Emellett hibáztatják a nemzeti bürokráciák, a protekcionista politikák miatt rosszul végrehajtott uniós szabályokat is.  

A piac egységének egyik leglátványosabb hibáját láthatjuk abban is, hogy ugyanazon gyárakban előállított, de különböző országokban értékesített márkás termékek beszerzési ára eltérők. 

A vállalatok panaszainak élén a szakképzett munkaerő hiánya és a magas energiaárak mellett a Brüsszel által kirótt szabályozási teher áll.

Egyre több a jelentéstételi kötelezettség például a zöldátállás részeként, ami inkább elriaszt a környezetbarát technológiák gyors bevezetésétől mintsem ösztönözné azt.  

Az unió helyzetéről szóló beszédében Von der Leyen elismerte ezt a panaszt, és megígérte, hogy minden új uniós jogszabály elfogadásánál egy független testület (új közalkalmazottak!) fogja vizsgálni annak a versenyképességre tett hatását. Sőt, ígéretet tett olyan új törvényekre, amelyek „25 százalékkal” csökkentik a vállalatok számára a jelentéstételi kötelezettséget. 

Elszabadult az állami támogatás 

Egyes tagországok diplomatái számára a blokk versenyképessége szempontjából nem a hosszú távú trendek vagy a külső riválisok kérlelhetetlen felemelkedése jelentette a legnagyobb kihívást. A veszélyt inkább a válságok hevében hozott belső döntések jelentik. 

A Covid–19-világjárvány, majd Oroszország Ukrajna elleni háborúja soha nem tapasztalt fenyegetést jelentett az EU gazdaságára és társadalmára. Von der Leyen erre úgy reagált, hogy minden elődjénél aktívabb szerepet vállalt, példátlan módon átvette a bizottság hatalmi ágainak irányítását, és egy „geopolitikai” bizottságot hozott létre. Ez a szervezet azt is jelenti, hogy eddig nem volt gazdasági bizottság. A természetes érdeklődés és hozzáértés hiánya meglátszott, mivel az olyan területekkel, mint a versenyképesség vagy az egységes piac, nem foglalkoztak. 

A Covid elleni küzdelem és az ukrajnai orosz invázió elleni háború támogatására Brüsszel felfüggesztette a gazdasági szabályait. Feloldották az állami és a nemzeti támogatásokra vonatkozó szabályokat, emellett felfüggesztették a tagországok hiányának és adósságának uniós felügyeletét. Az EU állami támogatási szabályait azért dolgozták ki, hogy megvédjék a szegényebb államokat, amelyek kisebb fiskális erejűek, mint a gazdagabbak, amelyek egyébként készpénzt pumpálhatnának a nemzeti bajnokaikba, és tisztességtelen előnyhöz juttatnák őket. 

Főként a déli és keleti országok tisztviselői háborogtak emiatt, mert az olyanok, mint Németország és Franciaország, az egész blokk gazdasági stabilitásának jegyében pénzügyi támogatást adtak saját cégeiknek, hogy azok felülmúlják uniós riválisaikat.  

Az Európa által 2022 márciusa és idén augusztus között jóváhagyott 733 milliárd eurós állami támogatás közel felét Németország folyósította.  

Persze lényegében mindegyik tagállam rájött, hogy szabad mozgástere van, hogy azt csinálhat, amit akar. Így az egységes piac most nagyon-nagyon szétkopott.  

Enrico Lettát ez különösen aggasztja:

A kulcskérdés az, hogyan lehet biztosítani, hogy közös európai és ne nemzeti beavatkozások legyenek. A nemzeti beavatkozásoknak ez a sorozata valóban a belső piac széttöredezésének kockázatát hordozza magában.

A bizottsági tisztviselők azonban védik az állami támogatásokkal kapcsolatos döntéseiket, tekintettel arra a veszélyre, amelyet szerintük az amerikai zöldtámogatások jelentenek, amelyek elindíthatják az uniós vállalatok elvándorlását az Atlanti-óceánon túlra, ha Brüsszel nem képes érdemben versenyezni a Washington által kínált pénzbeli juttatásokkal. 

Az IRA által jelentett fenyegetés olyannyira pánikba ejtette Brüsszelt, hogy a bizottság több mint hat hónapja folytat megbeszéléseket a Fehér Házzal arról, hogyan lehetne az uniós vállalatoknak hozzáférést biztosítani a támogatások egy részéhez. 

A játékszabályok megváltoztak. A nyomasztó gazdasági biztonsági aggályok, az energiapolitika és a támogatási verseny tovább fokozta az EU versenyképességi kihívásait. Az állami támogatások fellendülése az idei tavaszra, a soros, féléves svéd uniós elnökség idejére esett, miközben Svédországra eddig az egységes piac bajnokaként tekintettek. 

Konszenzus megtalálása 

Draghi és Letta előtt, több mint 12 éve, volt egy harmadik olasz technokrata, aki az EU versenyképességét sújtó betegségeket igyekezett orvosolni. Mario Monti, aki alig több mint egy éve még Olaszország miniszterelnöke volt, miután 2010 májusában bemutatta jelentését, 12 ajánlást fogalmazott meg a blokk egységes piacának újraindítására. Ez számos javaslathoz vezetett, amiből keveset valósítottak meg.  

Ahogy megszoktuk, az EU képes elismerni a gyengeségeit, de nem képes kezelni azokat.  

2016-ban mindössze hat szakma esetében (például a nővéreknek vagy a hegyi vezetőknek) terjesztettek elő javaslatot egy „európai szakmai kártya” kidolgozására, amely lehetővé teszi a munkavállalók képesítéseinek EU-szerte történő elismerését. Bár ez kulcsfontosságú lenne a belső piac integráltabbá tételéhez, nem terjesztették ki néhány kiválasztott szakmán túlra.  

Brüsszel nem hajtotta végre a célzottabb, kisebb belső jelentések ajánlásait sem.

A bizottság 2020-ban közzétett egy közleményt az egységes piac akadályairól, amely számos, a szolgáltatásokkal, az árukkal és a személyek szabad mozgásávalal kapcsolatos kérdést azonosított. 

Az EU diplomatái szerint a Draghi és Letta által javasolt szükséges reformok elfogadásánál valószínűleg a politikai kompromisszum megtalálása lesz a legnehezebb kihívás. Az állami támogatások robbanásszerű növekedése arra ösztönözte a tagállamokat, különösen a gazdagabbakat, hogy a szabályokat változatlanul tartsák. 

„A kihívás most az, hogy ezeket az országokat, amelyek két-három éve azt csinálnak, amit akarnak, újra egységes formációba tömörítsük, hogy közösen dolgozzanak, hogy a versenyképességre ne csak nemzeti kérdésként tekintsenek” – mondta egy az uniós fővárosok közötti tárgyalásokban részt vevő tisztviselő.  

Draghi és Letta jelentései valószínűleg a következő Európai Bizottság prioritásaira lesznek hatással, amely 2025-ben kezdi meg a munkáját. Egyelőre nem világos, hogy Von der Leyen marad-e az elnöki tisztségben.  

De bárki is vezeti a bizottságot 2025–29 között, várhatóan a két olasz javaslatai közül sokat átvesz a ciklus jogalkotási súlypontjainak kidolgozásakor. 

Enrico Letta a tervek szerint márciusban, az EU Tanácsának januárban kezdődő belga elnöksége alatt mutatja be jelentését. Belgium ígéretet tett arra, hogy a hat hónapot a versenyképességre és az egységes piacra összpontosítja. Magyarország, amely júliusban követi, ugyanezt vállalta. Az lesz a feladatuk, hogy eladják a reformokat a tagországoknak. 

A Draghi- és a Letta-jelentés megrendelésével az EU megmutatta a hajlandóságát arra, hogy elismerje a versenyképességével kapcsolatos problémákat. A helyzet orvoslásához – és a távolodó versenytársakhoz való felzárkózáshoz – azonban sokkal nagyobb politikai akaratra lesz szükség. 

Angolok is üzentek 

A Financial Times természetesen nem állja meg, hogy az írásának adjon egy további fordulatot, méghozzá olvasói levél közzétételének segítségével. A levél írója a fentiekre reagálva megállapítja, hogy az egységes piac problémájával már négy évtizeddel ezelőtt, az 1992-es európai program keretében foglalkoztak (Az EU terve az előnyök visszaszerzésére, The Big Read, november 6.). 

A cél akkor az volt, hogy felszámolják az áruk és a szolgáltatások kereskedelme előtt álló akadályokat, elősegítsék az emberek és a tőke szabad mozgását Európában, emellett fellépjenek a verseny torzulásai ellen. 

Az írás szerint Nagy-Britannia súlya e menetrend előmozdításában jelentős volt, de most elveszett Európa számára, míg a kilépésükkel magának az egységes piacnak a mérete is csökkent. Eközben a brit exportőrök, akiknek a korlátoktól mentes Európában kellett volna prosperálniuk, most, a brexit után fullasztó bürokratikus és költséges kereskedelmi akadályokba keveredtek, ami az export volumenének csökkenését és az EU-val folytatott kereskedelem elvesztését eredményezi. 

A levélíró szerint

Európa – többek között az Egyesült Királyságban is – újbóli elbürokratizálódása ellen a politikai döntéshozók nem tehetnének rosszabbat, mint hogy újragondolják az EU egységes piacának létrehozását alátámasztó eredeti stratégiát, és azt ugyanolyan lendülettel hajtsák végre, mint ahogyan azt annak két fő támogatója, Margaret Thatcher brit miniszterelnök és Jacques Delors, az Európai Bizottság akkori elnöke tette. 

(Foto: Mario Draghi és Enrico Letta/Il Tempo)