A szétbomlott globalizált világ jövője  

Szerző: | 2023. november. 15. | Blog Archívum, Világgazdaság

A cikk 2022 februárjában íródott, amikor épp gyökeres gazdaságpolitikai változások mentek végbe az Egyesült Államokban, amint az ország egy új geopolitikai versenytárs, Kína, kihívásaival szembesült. A folyamatban lévő konfliktusok csökkentették Washington globális befolyását, miközben az ország védekezési stratégiákat próbálta kidolgozni. Az elmúlt évtizedek globalizációjának időszaka lezárulni látszik, helyette a lokalizáció irányába mozdul el a világ. Egy neves amerikai közgazdász szerint ezek a változások akár a globális pénzügyi rendszer kettészakadásához is vezethetnek.  

Az eredeti cikk megjelent a Mandiner Makronóm rovatában 2022. február 16.-án.

Lóránt Károly közgazdász írása a Makronómon. 

2022. februárja  

Az Egyesült Államok gazdaságpolitikájában jelentős változások mennek végbe, amelyek részben kényszerből, részben tudatos döntések eredményeként alakulnak ki. Egyik fő ok, hogy Kína gazdasági partnerről geopolitikai versenytárssá vált. Ezen kívül az orosz–ukrán háború is hozzájárul a világpolitikai helyzet polarizálódásához, gyengítve ezzel Washington globális befolyását. Az Egyesült Államok válasza többek között a saját szövetségesei megerősítése, a termelési láncok hazahozatala és a helyi gazdaságok támogatása. A korábban uralkodó globalizációs trend helyébe a kereskedelem és ellátási láncok lokalizációja léphet, ami végül akár a globális pénzügyi rendszer kettéválásához is vezethet. 

Rana Foroohar (1970-) amerikai újságírónő igen figyelemre méltó karriert futott be az amerikai közgazdasági újságírásban. Tizennégy évet töltött a Newsweeknél, mint közgazdasági és külügyi szerkesztő, azután hat évet a Time magazinnál, mint segédszerkesztő, majd a Financial Times rovatvezetője és segédszerkesztője lett. 2022-ben publikálta a „Hazatérés: A jóléthez vezető út egy posztglobális világban” című könyvét, amelyből írt most egy esszét az amerikai külpolitika egyik meghatározó lapja, a Foreign Affairs számára.   

Foroohar, hasonlóan Paul Krugmanhoz, Joseph Stiglitzhez és Michael Hudsonhoz, azon közgazdászok közé tartozik, akik kritikával illették a neoliberalizmus által dominált gazdaságpolitikát. Úgy vélik, ez a politika hozzájárult az amerikai társadalom jelentős polarizációjához és az amerikai gazdaság túlzott nemzetközi expozíciójához. 

Nem rég kiadott könyvének, illetve a Foreign Affairsben megjelent esszéjének fő gondolatát elsősorban az adja, hogy az amerikai gazdaságpolitikában részben kényszerű, részben akaratlagos váltás zajlik, 
 

elsősorban amiatt, mert Kína kisegítő partnerből geopolitikai versenytárs lett és az orosz-ukrán háború hatása miatt, ami polarizálja a világot, és bizonyos szférákban gyengítheti az Egyesült Államok befolyását. E trendek ellen az USA elsősorban saját táborának megerősítésével és a termelési láncok biztonságos közelségbe hozásával, továbbá a helyi gazdaságok szerepének megerősítésével kíván védekezni. 

Adam Smith láthatatlan keze 

Amit Rana Foroohar a következőképpen ír: „Az elmúlt 40 év nagy részében az amerikai döntéshozók úgy viselkedtek, mintha a Föld lapos lenne. A neoliberális gazdasági gondolkodás uralkodó irányzatától áthatva azt feltételezték, hogy a tőke, az áruk és az emberek oda mennek, ahol mindenki számára a leghatékonyabbak.” 

Mint ahogy azt említette, ha a vállalatok a munkahelyeket a tengerentúlra vitték, oda, ahol az a legolcsóbb volt, akkor úgy vélték: a hazai munkahelyek csökkenését ellensúlyozni fogják a fogyasztói előnyök. De ha a kormányok csökkentik a kereskedelmi akadályokat és deregulálják a tőkepiacokat, a pénz oda áramlik, ahol a nagyszükség van rá. 

A politikai döntéshozók számára nem volt szükséges a földrajzi tényezőket számításba venniük, hiszen Adam Smith által leírt ,,láthatatlan kéz” mindenütt érvényesült. 

Az amerikai kormányok – mindkét párt részéről, egészen a közelmúltig – ezeken a feltételezéseken alapuló politikát folytatták. Ennek következménye a globális pénzügyek deregulálása, olyan kereskedelmi megállapodások megkötése, mint például az Észak-amerikai Szabadkereskedelmi Egyezmény, Kína befogadása a Kereskedelmi Világszervezetbe. Továbbá az amerikai vállalatoknak nemcsak megengedték, hanem ösztönözték is őket arra, hogy termelésük nagy részét a tengerentúlra helyezzék át” – fogalmazott a szerző. 

Rana Foroohar szerint a szabadpiaci globalizációt főként azok a befolyásos multinacionális vállalatok támogatták, amelyek a leginkább képesek voltak kiaknázni annak előnyeit. Ezek a vállalatok széles körben támogatták az amerikai politikusokat, mind a Demokrata, mind a Republikánus pártból, részben azért, hogy biztosítsák, ezek a politikusok felismerik és előmozdítják a neoliberalizmus kedvező aspektusait. 

Az egyenlőtlen rendszer  

Mint az újságírónő esszéjében elmondja, bizonyos mérések szerint e politikák eredményei rendkívül hatékonyak voltak: különösen az amerikai fogyasztók élvezték az olcsó külföldi gyártás gyümölcseit, miközben emberek milliárdjai kerültek ki a szegénységből, különösen a fejlődő országokban.  

Rana Foroohar írása szerint a neoliberális politikák széles körű egyenlőtlenségeket idéztek elő az egyes országokon belül, és olykor destabilizáló tőkeáramlást okoztak a nemzetek között. Az 1980-as évektől kezdődően a pénzügyi válságok gyakorisága jelentősen növekedett. Az 1990-es években az Egyesült Államokban ezeket a jelentős változásokat részben eltakarták a csökkenő árak, a növekvő fogyasztói adósságok és az alacsony kamatlábak. Az ezredfordulóra azonban a neoliberalizmus okozta regionális egyenlőtlenségek már nem hagyhatók figyelmen kívül. Míg az USA tengerparti városai prosperáltak, a középnyugati, északkeleti és déli régiók sok helyén drámai munkahelyvesztés tapasztalható volt – részletezi az írás. 

Rana Foroohar szerint a világjárvány és az ukrajnai háború is véget fog érni egyszer, de 

az egykori globalizációhoz nem lesz visszatérés, de az újjáalakult nemzetközi kapcsolatrendszerek fennmaradnak.  

Az ötletek és információk bizonyos mértékig áramlani fognak a határok között, ahogy más termékek és szolgáltatások is, de sokkal biztonságosabb ellátási láncokon keresztül.  

Ezt a gondolatmenetet már a jelenlegi trendek is igazolják. Egy 2021-es felmérés szerint, 

a globális ellátási láncokban érintett vállalatok vezetőinek 92 százaléka jelezte, hogy megkezdték qz ellátási láncok átalakítását a helyi vagy regionális jellegűvé 

és lépéseket tettek annak érdekében, hogy biztosítsák, a létfontosságú szállítások tekintetében ne egyetlen országtól függjenek. 

A kormányok ráadásul számos ilyen változtatást maguk is ösztönöznek, erre példa a Biden-kormány iparpolitikai törvényjavaslata, amely 280 milliárd dollárt fekteti be támogatásként az amerikai chipgyártásba. Mégpedig azért, hogy ne függjenek Kínától.  

Rana Foroohar úgy látja: ahogyan a globális kereskedelem és az ellátási láncok regionalizálódnak és lokalizálódnak, úgy a globális pénzügyek is ezt fogják tenni. Oroszország ukrajnai inváziójának tartós következményei lesznek a valuta- és tőkepiacokra nézve. Az egyik következmény az lesz, hogy felgyorsul a pénzügyi rendszer két rendszerre való felosztása, az egyik az amerikai dollárra, a másik a jüanra épül. Kína és az Egyesült Államok egyre inkább versenyezni fog egymással, e téren erős fegyverként használva a pénzügyeket, a valutát, a tőkeáramlást és a kereskedelmet. 

Gazdaságpolitikai csavar 

Ezek a változások és a hozzájuk kötődő gazdasági filozófia jelenleg az Egyesült Államok érdekeit tükrözik, ám a mögöttük álló gondolatok nem újkeletűek. John Maynard Keynes, a múlt századi nagy gazdasági válság idején, már 1933-ban hangsúlyozta a nemzeti önellátás jelentőségét. Ő így fogalmazott: ,,Pénzügyi szempontból előnyös lehet, hogy a legnagyobb hozamot kínáló helyekre fektessük a megtakarításainkat. De a tulajdonos és a befektetés helyszíne közötti távolság gyakran kedvezőtlenül befolyásolja az emberi kapcsolatokat. Hosszú távon ez feszültséghez és ellenségeskedéshez vezethet, ami felülírja a pénzügyi számításokat. Ezért egyetértek azokkal, akik a nemzetek közötti összefonódás minimalizálását részesítik előnyben a maximalizálás helyett. Az eszmék, a tudomány, a vendégszeretet, az utazás – ezek természetüknél fogva nemzetköziek. De a javakat helyileg kell előállítani, amikor ez racionálisan megvalósítható, és mindenekelőtt a hitelezés maradjon nemzeti keretek között.” (National Self-Sufficiency, The Yale Review, 1933 júniusa) 

Jó szabadkereskedelem csak hasonló fejlettségű államok között működik 

Idézni lehetne a német közgazdászt, Friedrich Listet is, aki a Politikai gazdaságtan nemzeti rendszere című 1841-ben kiadott művében megkérdőjelezi az akkortájt uralkodó szabadkereskedelmi elveket, és rámutat, hogy „a szabadverseny csak akkor jár mind a kettőre (mindkét országra – a szerk.) kedvező eredménnyel, ha mind a kettő az ipari fejlődésnek körülbelül ugyanazon a fokán áll”.  

A fenti elveket a gazdaságtörténet igazolta. Mindegyik nemzet, amely a történelemben felzárkózott, a valamikori Angliától (hajózási törvény) a mai Kínáig, erősen védte a saját piacát, és igyekezett a fejlettebbektől minél hamarabb átvenni a tudást és a korszerű technológiát. 

Kossuth Lajos, aki Friedrich List hatására hozta létre Magyarországon a Védegyletet, egy alkalommal így fogalmazott: „A fejletlenebb nemzeteknek is szükségük van erős védelemre az erősebbekkel szemben, mert különben a közöttük folyó úgynevezett ‘kereskedelmi szabadság’ olyan lesz, mint amikor a boros hordót a pincér szabadon csapolja.” Ez a helyzet jól megfigyelhető az Európai Unió neoliberális gazdasági rendszerében, ahol a dél-európai, gazdaságilag gyengébb országok – különösen Görögország – gazdaságait ‘csapolták meg’, ami hosszú távú eladósodáshoz és gazdasági visszaeséshez vezetett. 

Hazánk felzárkózási hadműveletei 

Magyarország az 1867-es kiegyezést követően számos alkalommal próbálkozott az iparilag fejlett országok közé való felzárkózással,  

de történelmi események mindig megszakították ezeket a folyamatokat. Az elmúlt évtizedekben különösen az 1968-as gazdasági mechanizmus-reform (Fock Jenő kormányának új gazdasági mechanizmusa) óta domináló neoliberális gondolkodásmód nehezítette a felzárkózást, amely elutasítja az iparpolitikát, azzal az érveléssel, hogy a gazdasági szerkezetet a piacnak kell meghatároznia. Ez a szemlélet túlélte a rendszerváltást is, és Magyarország ismételt külföldi eladósodásához és a következő gazdasági visszaesésekhez vezetett. 

Az Egyesült Államok gazdaságpolitikájának változása elsősorban Amerika gazdasági és geopolitikai érdekeit fogja szolgálni, és nem várható, hogy a klímapolitikát és az orosz szankciókat alkalmazó, saját gazdaságát gyengítő Európa tanul ebből. Ez a két politikai rendszer közötti eltérésekből ered. Az amerikai kormányok négyévente vállalnak felelősséget gazdaságpolitikájukért, 

az európai döntéshozókat az EU egészére tekintve hibás politikai és gazdaságpolitikai döntéseikért nem lehet felelősségre vonni. 

Rana Foroohar Foreign Affairsben megjelent esszéje is arra utal, hogy a világ a rövid ideig tartó enyhülés után ismét a hidegháború korszakába lépett, csak a táborok helyenként átrendeződtek. Bár a szerző nem tér ki Magyarországra vagy a térségre, de írásából kikövetkeztethető, hogy ebben az új átrendeződésben Kelet-Közép Európa és benne Magyarország a korábbi struktúra nyugati határáról átkerült az új struktúra keleti perifériájára. Kérdés, hogy az elmélet és a geopolitikai helyzetkép változásából mi a tanulság számunkra?  

Címlapfotó: Shutterstock

Ezek is érdekelhetnek

trend

Promóció

Hazai válogatás

Promóció

Kövess minket

Facebook

Instagram

LinkedIn