Szilágyi Gáborral, a Planall márka és a Remind Magazin alapító-tulajdonosával beszélgettünk a november 17-ei PlanAll Day rendezvény kapcsán.
Szilágyi Gábor a PlanAll márka és a Remind Magazin alapító-tulajdonosa
Milyen koncepció áll a PlanAll Day – A Te utad a sikerhez – rendezvénysorozat mögött?
Én nem koncepciónak, sokkal inkább missziónak nevezném azt a feladatot, amit a csapatommal célul tűztünk ki. Néhány éve még békeidőket éltünk, ma azonban a korábbinál is több kihívás ér utol bennünket. Járványhelyzet, háborúk, gazdasági válság, hogy csak a legsúlyosabbakat említsem. Az életünk zaklatottabbá vált, ma már senki nem engedheti meg magának, hogy sodródjon. Véleményem szerint ahhoz, hogy ezeket a kihívásokat jól tudjuk kezelni – mi több, kiegyensúlyozottan túl tudjuk élni a mai időket –,
a korábbiaknál nagyobb belső erőre, tudatosságra van szükségünk.
Lényegében ez a gondolat hívta életre a PlanAll Day rendezvénysorozatot.
Mit ért a belső erő, a belső tudatosság alatt? Mit várhatunk a rendezvénytől?
A PlanAll Dayt immár két éve, negyedik alkalommal rendezzük meg, ám hangsúlyozottan nem az a célunk, hogy mély szakmai ismereteket adjunk át, nem HR-, nem stratégiai tanácsokat kínálnak sztárelőadóink. A hangsúly ezúttal is a személyes történeteken van, nem elsősorban a szakmai kvalitások ismertetésén. Ezúttal is olyan vendégelőadókat hívtunk meg, akik példaképül szolgálnak mindannyiunknak. Ők inspirálják mindazokat, akiknek van egy-egy merész álmuk, és határozott elképzeléseik vannak arról is, hogy hogyan tudják azokat megvalósítani. Csábi Boróka, dr. Aczél Petra, Krizsó Szilvia, Csermely Ákos, Balogh Levente, Balogh Petya és Litkai Gergely mind-mind olyan egyéniség, akit jól ismerünk a saját szakmájából. Most azonban inkább arról fognak beszélni, hogy emberileg, személyesen miként élték meg a sikereiket, hogyan tanultak a kudarcaikból, miként lettek úrrá a kihívásaikon.
Első hallásra nehéz pontosan elképzelni azt, hogy professzionális személyiségfejlesztő tréningként vagy inkább egy spirituális utazásként érdemes tekinteni a rendezvényre.
A válaszom inkább az, hogy igazán egyik szélsőségről sincs szó.
Ahogy említettem, nem száraz szakmai megközelítést alkalmazunk, ám nem is elvont ezoterikus tanokat hirdetünk.
Nem elriasztani akarjuk ugyanis a látogatóinkat, hanem ahogy beszéltem róla, inkább önfejlesztési, önismereti célokat szeretnénk szolgálni, utakat, lehetőségeket mutatni, inspirálni.
Milyen összetételű látogatói kört céloznak?
Bár az előadók összetételéből úgy tűnik, hogy elsősorban üzleti döntéshozóknak szólunk, valójában ennél jóval szélesebb kört célzunk meg. Igaz, nem a legfiatalabbakban, inkább a 35-40 év feletti korosztályban gondolkodunk. Olyan hallgatóság érdeklődik az önismeret, az önfejlesztés, az önképzés iránt, amely már sok mindenen keresztülment, és már látja azt is, hogy a puszta anyagi sikernél érdemes messzebbre is látni az életben. Elgondolkodni azon, hogy milyen tetteket, eredményeket érünk el, mit hagyunk majd egyszer örökül gyermekeinkre.

Kép a cikkben: PlanAll Day
Címlapfotó: PlanAll Day