Amikor egy összeesküvés-elmélet gyakorlattá válik 

Szerző: | 2023. november. 18. | Geopolitika, Világgazdaság

Bevallom töredelmesen, imádom az összeesküvés-elméleteket, főleg azokat, amelyekben van némi racionalitás. Elraktározom, aztán kíváncsian számlálom az éveket, mikor is válnak gyakorlattá. Az igazság az, hogy napjainkban az ilyen-olyan érdekes elméletek beteljesülésére nem kell várni éveket, pár hónapon belül átveszi a mainstream sajtó. Andrej Martyanovnak alábbi elmélete rávilágít az ukrán konfliktus gyökereire.

Mindenesetre Andrej Martyanov orosz katonai és haditengerészeti szakértő és író, valamint az Amerikai Haditengerészeti Intézet rendszeres bloggerének írásában azt kell becsülni, hogy 11 hónappal az orosz különleges hadművelet megkezdése előtt volt bátorsága megjósolni az orosz–ukrán konfliktus kirobbanását. Mindezt nem is jóslatként tette közzé, inkább meglepően logikus érvekkel alátámasztott szükségszerű konfliktusként.  

Számok

Gondolatmenetét két számmal kezdi: 447 millióval és 4,67 milliárddal. Szerinte ez a két szám a magyarázat Amerika hanyatlására és egyre irracionálisabb viselkedésére. Az első az Európai Unió, a második pedig Ázsia lakossága. Ez utóbbi a világ népességének körülbelül 60 százalékát teszi ki. A teljes képhez tegyük hozzá, hogy a második helyen Afrika áll, mintegy 1,37 milliárddal, a harmadikon Latin-Amerika és a Karib-térség tekintélyes 659 millióval, ami még mindig jóval nagyobb, mint az Európai Unióé, a sort pedig Észak-Amerika lakossága zárja, ami jelenleg 371 millió körül áll.  

A gyarmat mint piac

Martyanov gondolatmenete második pontjaként kiindul a gyarmatosításból, ami még a klasszikus kapitalizmushoz kapcsolódik, és ami több volt, mint pusztán a gyarmatoknak a nagyváros javára való kizsákmányolása. Igaznak tarja a természeti erőforrások kolóniákból való kitermelését és a nagyvárosokba szállítását, de hozzáteszi, hogy emellett a gyarmatokat olyan piacoknak tekintették, ahol a nagyváros el tudta adni a termékeit.  

Minél nagyobb a gyarmat és vele együtt minél nagyobb a lakossága, annál nagyobb piacot jelentett a nagyváros (birodalmi központ) számára. 

Mindennek sokszor véres gazdasági gyakorlata volt a jó öreg ipari kapitalizmus idején: a nagyváros erőforrásokat nyert a gyarmatoktól, azt késztermékké alakította, majd a hatalmas hozzáadott értékű készterméket visszaszállította értékesítésre, tönkrevágva a gyarmatok kézművesiparát. Azoknak a bennszülött amerikaiaknak, akik 1626-ban eladták Manhattant a hollandoknak állítólag 24 dollár értékű késztermékért, bármit is kínáltak, óriási érték volt számukra, mert nem tudták előállítani ezeket a tárgyakat, legyenek azok a mitológia szerint fényes üveggyöngyök vagy bármi más.  

Így működött ez többé-kevésbé évszázadokon át. Minél több és jobb terméket készít valaki, annál gazdagabb lesz. Egészen addig, amíg a FIRE gazdaságot (egy olyan gazdaság, amely elsősorban a pénzügyi, biztosítási és ingatlanszektoron alapul) és a posztindusztrializmus szimulákrumát (szimulált valóságát) meg nem valósították azok az emberek, akiknek komoly nehézségük lenne a fővállalkozói vizsgán, nem beszélve az ipari mérnöki diploma megszerzéséről. Martyanov eme utolsó mondatán érdemes elmerengeni, ugyanis nagyon frappánsan leírja a fejlett Nyugat kiszakadását a reális gazdaságból. 

Az amerikai gazdaság eróziója

Kiindulási pontjaihoz besorolja a 2000 májusában elfogadott 4444. számú kínai kereskedelmitörvény-javaslatot. Szerinte Bill Clinton ekkor tette Amerika kül- és gazdaságpolitikájának egyik legmélyebben esztelen és tudatlan kijelentését:  

„A mai napon a képviselőház történelmi lépést tett az amerikai jólét, a kínai reformok és a világ békéje felé. Ha a szenátus úgy szavaz, ahogyan a képviselőház most tette, vagyis a Kínával való állandó normális kereskedelmi kapcsolatok kiterjesztése mellett, az új kereskedelmi kapukat nyit meg Amerika előtt és új reményt ad a változásra Kínában. Hét évvel ezelőtt, amikor elnök lettem, új irányt jelöltem ki egy új gazdaság számára – a költségvetési fegyelem, a népünkbe való befektetés és a nyitott kereskedelem irányvonalát. Mindig is hittem abban, hogy a piacok külföldi megnyitásával lehetőségeket nyitunk meg otthon. 1993 óta keményen dolgoztunk a nyitottabb és tisztességesebb kereskedelem céljának megvalósításán, egészen a néhány nappal ezelőtt aláírt, mérföldkőnek számító jogszabályig, amely az Afrikával és a Karib-tenger medencéjével folytatott kereskedelem bővítését szolgálja.”  

Martyanov persze továbbmegy és összehasonlítja Clinton (akinek a világ valamennyi férje oly sok jót köszönhet) beszédét Chamberlain nyilatkozatával, amelyet az 1938-as „Béke korunkban” kiáltványában mondott, miután aláírta a müncheni kapitulációt Hitler előtt. Szerinte Clinton nyilatkozata még azokat is felzaklatta, akik egyébként nem fordítanak nagy figyelmet az Egyesült Államok gazdasági ügyeire. Kína nem volt felháborodva. Miért is lett volna? Mind a NAFTA, mind az ázsiai nagyhatalom WTO-hoz való csatlakozása hatalmas porszívóként szívta ki az életet az amerikai iparágakból. Persze ezek nem a banki vagy pénzügyi tanácsadói „iparágak” voltak, az amerikai gyártás kezdte elhagyni az országot.  

Az Egyesült Államok kezdte elveszíteni egyetlen eszközét, amely a gazdasági jólét egyetlen érvényes eszköze volt és még ma is az – a gyártási kapacitást.  

Cinikusan mondja a szerző, hogy ez a fogalom meghaladja az amerikai közgazdászok és politikai áltudósok többségének felfogóképességét, akik közül a legtöbben ma kínai szabású öltönyöket viselnek, Kínában gyártott iPhone lapul a zsebükben és ott összeszerelt laptopokat használnak.  

Martyanov azt azért elismeri, hogy Amerika még mindig gyárt néhány dolgot – például polgári repülőgépeket. De a Boeing 737 Max-ügy óta a Boeing kifényesedett külső homlokzatáról nagyrészt eltűnt a csillogás, és az amerikai kereskedelmi repülés bástyája de facto elvesztette a versenyt az uniós rivális Airbusszal szemben.  

Autók? Persze. Amerika még mindig versenyképes a teherautók gyártásában. És a többi? Az ottani szedánok nem versenyképesek, és mind belföldön, mind nemzetközi szinten alulmaradnak a japán és koreai gépjármű-előállítókkal szemben, elég csak megnézni, ahogy a Ford elveszítette az orosz piacot az ázsiai, orosz és uniós autógyártókkal szemben. (Még egyszer hangsúlyozzuk, hogy mindez az orosz invázió és az azt követő szankciók előtt íródott.) 

Ott van még Amerika fő soft power exportcikke, Hollywood, de az is veszít átütő erejéből Kínában és Oroszországban. Sőt, nemcsak elveszíti, hanem már el is veszítette. Ma már teljesen normálisnak fogadják el, hogy az orosz gyártású alkotások uralják az oroszországi mozikat. Ugyanez igaz a kínai filmpiacra is, olyannyira, hogy Hollywood kénytelen az ázsiai országnak kedveskedni, hogy esélye legyen elérni a gigantikus kínai filmközönséget. Hollywood „értékei”, a radikális feminizmus, a férfiellenes nőgyűlölet és a szexuális deviancia népszerűsítése nem igazán keresett a nagyrészt konzervatív kínai és orosz társadalomban – véli a szakértő. 

Martyanov elismeri, hogy azért vannak olyan termékek, amelyeket az Egyesült Államok gyárt, és keresettek. Vagyis inkább az van közelebb a valósághoz, hogy erőszakkal kényszerítik rá a vásárlókra – ezek az USA túlárazott és kétes hatékonyságú fegyverrendszerei. Ez maradt meg az egykor hatalmas amerikai ipari konglomerátumból, amely a zokniktól kezdve a kombájnokon keresztül a jó harci és kiváló kereskedelmi repülőgépekig bármit képes volt előállítani.  

Ma már nincs meg ez a kapacitás, hiszen Kína lett a világ fő fogyasztásicikk-gyártója. Az Egyesült Államok csak akkor képes biztosítani bármilyen piacot a fegyverei számára, ha megtartja Európát, vagyis a NATO-t mint fő vásárlóját és vazallusát. A NATO tagjai szívesen (ha nem, a színes forradalmak jó eszköz a kétkedők meggyőzésére) „megveszik” az USA fegyvereit és Európa „védelmét”. Itt jön Martyanov egyik kemény megfogalmazása a háborút kiváltó okokról,  

miszerint Amerikának szüksége van arra, hogy az európaiak elhiggyék, hogy a demokráciagyűlölő, csak két nemet elfogadó hordák, az elmaradott, szakállas orosz Ivánok készek lecsapni. Csak azért, hogy megtagadják Európától kedvenc értékeit, a teljes szexuális züllöttséget, a városait, más néven mocskos multikulturális kloákát és a hanyatló gazdaságot olyan okokból, amelyeket csak az amerikaiak ismernek, miközben az oroszok túlnyomó része, különösen afiatalok nem akarják magukat európaiként azonosítani. 

Az értékes EU

Anthony Blinken külügyminiszter és Joe Biden elnök egy EU-USA csúcson. Forrás: Shutterstock

Martyanov ennél a pontnál írja le az egyik legváteszibb mondatát:  

Tehát, hogy meggyőzzék az EU 447 millió lakosát arról, hogy szükségük van Amerika védelmére és fegyvereire, az USA-nak az kell, hogy Oroszország beszálljon az ukrajnai háborúba, még ha ez az ukrán fegyveres erők és valószínűleg az ukrán államiság teljes megsemmisülésével is végződik. És ez így lesz, ha Oroszország valóban így dönt – de akkor is történjen meg.”  

Majd azzal folytatja, hogy az amerikaiakat sosem érdekelte igazán, hogy hány őslakos hal meg, amíg ez az amerikai profitnak kedvez. Másképp fogalmazva, csak így lehet megállítani az amerikai állapot erózióját. Kipottyanást a hegemón státuszból, ugyanis az Egyesült Államoknak egyre kevésbé van magas hozzáadott értékű eladnivalója a világnak, miközben Eurázsia gazdasági és katonai óriássá formálódik.  

Martyanov szerint a legrosszabb esetben az USA eltávolodik Eurázsiától, az életképes versenytárstól, és regionális hatalmi státuszba kerül. Kontinentális szomszédaihoz képest még mindig erős marad, de már nincs esélye a 4,67 milliárdos hatalmi tömeggel szemben. Ez a lakosság és a vásárlók nagy része. Most képzeljük el, ha az Egyesült Államok elveszítené az EU-t. Hirtelen a 4,67 milliárdból 4,67 milliárd + 447 millió = 5,117 milliárd lenne, ami a föld lakosságának a 65 százaléka. Ez a világ népességének hatalmas többsége, és ami a legfontosabb, itt található azon emberek legnagyobb része, akik képesek fizetni az árukért, ellentétben Afrika gigantikus lélekszámával.  

Ráadásul ez a népesség egyetlen kontinenstömbben koncentrálódik, amelyet két óceán választ el az Egyesült Államoktól. Az USA nem engedheti meg, hogy a piacnak ez a koncentrációja megtörténjen. Európa elvesztése – Washington gondolkodása szerint – egyenlő a kapitulációval. Az Egyesült Államoknak tehát ragaszkodnia kell az EU-hoz, amiben benne van az is, hogy az unió elkerülhetetlenül összeomlik – ekkor viszont a NATO marad az egyetlen eszköz, ami a gyenge Európát behódolásra kényszerítheti. Az, hogy Oroszország megsemmisíti az ukrán fegyveres erőket, tökéletes módja annak, hogy az európaiak megijedjenek, megtagadják az olcsó orosz energiához való hozzáférést, és felhagyjanak minden olyan kísérlettel, hogy gazdaságilag versenyezzenek az Egyesült Államokkal. (Micsoda előrelátás!) 

Sorozatos kudarcok

Ezen kemény mondatok után Martyanov felidézi a gyakorlati geopolitikát és annak, szerinte áltudományos utódát, a geoökonómiát. Szerinte a rendkívül alacsony szintű nyugati tudományosságnak az elmúlt 30 évben nem sikerült megbirkóznia a feltörekvő világ leghomályosabb leírásával sem. Az „akadémiai” jóslatok és az ebből fakadó politikák teljes kudarcának nagyon sok oka van, ezek közül szemezgetett 2021-ben. 

  1. Európa már nem kulcsfontosságú kereskedelmi partner Oroszország számára, és a kölcsönös kereskedelem az elmúlt években jelentősen visszaesett. Ez a tendencia folytatódik, és ez nem csak az EU-ra gyakorolt amerikai nyomásnak köszönhető. Mindez az orosz gazdasági modell folyamatos változásának és az Ázsia felé való átorientálódásának az eredménye, amely mára nagyrészt befejeződött. Oroszországnak egyszerűen nincs szüksége többé sok olyan árura, amelyet korábban az EU-ban vásárolt. Az importhelyettesítés politikája viszonylag sikeres, és Oroszország gazdaságilag továbbra is elszigeteli magát a Nyugattól.  
  1. A sokat vitatott Északi Áramlat 2 gázvezeték valójában már nem kulcsfontosságú gazdasági projekt Oroszország számára, mivel fel tudja dolgozni a veszteségeket, ha azt végül az Egyesült Államok és európai kinövései, például Lengyelország szabotálja. De Németország és általában az EU számára ez a szabotázs katasztrófához vezet az európai zöldek öngyilkos energiapolitikája miatt, amely az európai áruk költségeit rendkívül energiafüggővé teszi. Valójában az Északi Áramlat 2 szabotálására tett amerikai kísérletek elsősorban az EU ellen irányulnak általában, és különösen Németország, nem pedig Oroszország ellen.  
  1. Az Egyesült Államok elvesztette a fegyverkezési versenyt. Amerika fegyverkezési folyamata és a katonai doktrínaalkotás már nem tekinthető normális, azaz logikus és indokolt folyamatnak. Miközben még mindig képes néhány korszerű platformot és eszközt előállítani, mint például a jelfeldolgozás, a harci számítógépes és kommunikációs hálózatok, a felderítő eszközök, ám a tényleges fegyverek tekintetében az USA kezd lemaradni Oroszországhoz képest nemcsak évek, hanem generációk tekintetében is. A Kongresszusi Költségvetési Hivatal legutóbbi, 2021. februári, rakétavédelemről szóló jelentése elismerte, hogy az Egyesült Államok védtelen az új orosz cirkálórakéták kombinációjával szemben, és hogy semmi sem állítja meg őket. Az amerikai légvédelmi rendszerek drámai mértékben elmaradnak az oroszoktól, és a különbség csak növekszik, ha az orosz S–500-as sorozatgyártásba kerül, a legújabb S–350-es pedig kikerül az első vonalbeli egységekhez.  
  1. Az Egyesült Államok egyszerűen nem képes modern szuperszonikus elhárító rakétát kifejleszteni, és az amerikai haditengerészet érthetetlen módon arra kényszerül, hogy norvég Kongsberg Naval Strike Missile rakétát vásároljon, ami ellen tud állni az Oroszország által bevetett modern, nagy, szuper- és hiperszonikus csapásmérő fegyvereknek.  
  1. Végül a modern amerikai elit szellemi színvonala és tudatossági szintje meredeken hanyatlik, ami elkerülhetetlenül az USA legutóbbi választásainak kínos eredményéhez vezetett, körítve a két geriátriai jelölt botrányos vitájával. Az ebből eredő legitimitásvesztés és Amerika megállapodásra képtelen entitásként való újabb megerősítése aligha szilárdíthatja meg az Egyesült Államok amúgy is megromlott hírnevét, amit nagyszájú zsarnokként, elitjének kulturálatlanságával és műveletlenségével fémjeleznek. 
A Kapitólium ostroma 2021. január 6-án. Forrás: Shutterstock.

Mik az USA lehetőségei?

Martyanov szerint az USA már 2021-ben sem felelt meg a szuperhatalmi státuszhoz elengedhetetlenül szükséges számos kritériumnak, amelyek közül a katonai követelmény kulcsfontosságú. Ha egyes amerikai katonai „stratégák” 2014-ben még azt az öngyilkos elképzelést gyakorolták, hogy konvencionális módon harcoljanak Oroszország ellen Ukrajnában, akkor 2021-ben egy ilyen elképzelés egyenesen őrültségnek tűnt, mert az Egyesült Államok nem tud hagyományos háborút nyerni Oroszországgal szemben. Bármilyen amerikai haderő megsemmisülne, így 2021-ben Martyinov úgy vélte, hogy az USA-nak csak két lehetősége marad: 

  1. Hinni a saját propagandájában, és megpróbálni elszabadítani a zűrzavart Ukrajnában, közvetlen katonai műveletre provokálni Oroszországot, majd bármilyen erőt bevetni, amit az USA és a NATO össze tud szedni. Minden ilyen terv szerencsétlenül el fog bukni, mert nemcsak a bevetett haderő megsemmisül meg, hanem a résztvevő NATO-országok azzal a lehetőséggel szembesülnek, hogy katonai létesítményeik megsemmisülnek a távolsági fegyverek által. Ez felveti annak a lehetőségét, hogy az USA a nukleáris küszöbig eszkalálódik, ami azt jelenti, hogy az Egyesült Államok mint ország megszűnhet létezni. Ez egy nemkívánatos terv, és az amerikai politikai döntéshozók többsége megérti, hogy ez mit jelent – a pszichiátriai mélységű ruszofóbia néhány súlyos esetét leszámítva, amely a jelenlegi kormányzatban és az amerikai elitben nagy számban fordul elő. Tehát, bár nem teljesen lehetetlen, egy ilyen terv megvalósításának a valószínűsége meglehetősen alacsony. Nem is beszélve arról, hogy az Egyesült Államoknak ahhoz, hogy konvencionálisan harcoljon Oroszország körül, olyan erőket kell összeszednie, amelyek eltörpülnek az első öbölháborúhoz összerakott erők mellett. Ott az Egyesült Államoknak majdnem 6 hónapja volt erre.  
  1. Így reálisan nézve úgy tűnik, hogy nem marad más hátra, mint Ukrajnát belekényszeríteni az öngyilkos hadjáratba, amelyben Oroszországot majd agresszornak nevezik, mielőtt az első lövések eldördülnének. Amit az Egyesült Államok nem ismer fel, az az, hogy ezzel eloldja Oroszország kezét, amelynek már így is elsöprő eszkalációs dominanciája van nemcsak Ukrajna felett, hanem bármi felett, amit a kijevi irracionális rezsim „támogatásával” megkísérelnek. Oroszországnak sok lehetősége van, az Egyesült Államoknak egy – háborúra van szüksége a Donbaszban, ami Washington gondolkodása szerint lehetővé teszi, hogy az európaiakat behódolásra kényszerítse, ami a reményeik szerint lehetővé teszi az USA számára, hogy megmentse hegemón státuszát. Ez utóbbi még akkor sem kell, hogy sikerüljön, ha Európát behódolásra kényszerítik.  

Az Egyesült Államoknak ma már csak egyetlen erőforrása maradt, amely lehetővé teszi számára, hogy releváns maradjon – a pénznyomda és az egyre hatástalanabb médiapropaganda virtuális valósága.  

Csak ideig-óráig lehet elrejteni Amerika lepusztult városait, tömeges zavargásait, az oktatási rendszer pusztulását, a politikai és katonai felső vezetés inkompetenciáját, az öngyilkos társadalmi gyakorlatokat vagy a törvény és a rend összeomlását, amit az élelmiszerbankok előtt álló hatalmas sorok súlyosbítanak.  

Most Európa nyílt leigázása és kontinensünk piacainak állítólagos megnyitása azon a néhány termék előtt, amelyet az Egyesült Államok még mindig biztosítani tud, nem változtat azon, hogy az USA-nak a mai formájában nincs jövője sem Európával, sem nélküle. Továbbra is egyeztetnie kellene Kína hatalmas gyártási kapacitásával és Oroszország fejlett katonai erejével, amelyek az eurázsiai piac egyesítését hajtják, akár kirobbantja az Egyesült Államok a háborút Ukrajnában, akár nem. 

Martyanov szerint az Egyesült Államok sem az EU-val sem nélküle nem lesz képes elkerülni az alacsonyabb ligába való visszasorolást. Nem tudja megállítani azt a folyamatot, amely már évek óta tart. Miután Oroszország az ukrajnai véres puccs után megértette, hogy nincs kivel beszélnie az egyesült Nyugaton, amely amellett, hogy elveszítette katonai és gazdasági erejét, belülről kezdett szétesni, mivel a nyugati társadalmak egyre totalitáriusabbá válnak, és képtelenek szembenézni a valósággal. Elhiszi azt, hogy még mindig a magasan iparosodott világban élünk, amelynek szüksége van energiára, ipari üzemekre és fegyverekre, amelyek megvédik őket. Úgy tűnik, mindezeket Kína és Oroszország sajátította ki, és ezzel az Egyesült Államok sorsa megpecsételődött. Bill Clinton talán azt hitte 2000-ben, hogy „egy új gazdaság új irányvonalát jelölte ki”. Kár érte és kár az USA számára, hogy az „új gazdaságról” kiderült, hogy ez egy elavult gazdaság. 

Címlapfotó: Shutterstock

Ezek is érdekelhetnek

trend

Promóció

Hazai válogatás

Promóció

Kövess minket

Facebook

Instagram

LinkedIn