Megkezdődött a CSOK Plusz otthonteremtési program társadalmi egyeztetése, miután a Kulturális és Innovációs Minisztérium a többi érintett tárca közreműködésével kidolgozta annak részletszabályozását. A kedvezményes hitelkonstrukciót 2024. január 1-jétől vehetik igénybe a bővülő családok lakás vásárlása vagy bővítése céljából.
A CSOK Plusz hitelprogramot az állami támogatásnak köszönhetően egyedülállóan kedvezményes 3 százalékos kamatszint mellett 15, 30 vagy akár 50 millió forintos összeggel vehetik igénybe a gyermeket tervező házaspárok, attól függően, hogy hány gyermekük van és mennyit terveznek még.
A családok lakáscéljainak megvalósítását a CSOK Plusz többféle módon is támogatja, hiszen a hitel lakásépítésre, -vásárlásra, illetve -bővítésre egyaránt felhasználható. A kedvező kamatozás mellett az új konstrukció további előnye, hogy a vágyott gyermekek megérkezésekor újabb kedvezmények lépnek életbe: az első megszületésekor egy évig szünetel a hiteltörlesztés, a második és minden további gyermek után pedig 10-10 millió forinttal csökken a fennálló kölcsöntartozás. A CSOK Plusz tehát minden korábbinál jelentősebb támogatást jelent a bővülő családok otthonteremtéséhez.
A hitelprogram részletszabályait tartalmazó kormányrendelet közzétételét hosszas előkészítési munka előzte meg, amelynek során a Kulturális és Innovációs Minisztérium több körben egyeztetett az érintett szakminisztériumokkal, valamint a bankszektor és az ingatlanpiac legfontosabb szereplőivel. A most közzétett rendelettervezetben részletesen megtalálható, hogy várhatóan milyen feltételeknek kell megfelelni a CSOK Plusz igénybevételéhez, beleértve az igénylőkre és a támogatható lakóingatlanokra vonatkozó kritériumokat, valamint a hitelkonstrukció legfontosabb jellemzőit. A rendelettervezet egyebek mellett tartalmazza, hogy
nemcsak a gyermek megszületésétől, hanem akár már a várandósság 12. hetétől jogosulttá lehet válni a kölcsöntörlesztés szüneteltetésére vagy a CSOK Plusz hiteltartozásból való 10-10 millió forintos jóváírásra,
valamint azt, hogy a konstrukció igénybevételéhez legalább két év társadalombiztosítási jogviszonyt kell igazolni, továbbá köztartozás-mentesség és büntetlen előélet is szükséges.
Címlapfotó: Shutterstock