Moszkva függősége Kínától az orosz–ukrán háború miatt tovább mélyült, miközben Peking az orosz állam fennmaradásának biztosításában érdekelt. A konfliktus egyúttal hatással van az amerikai–kínai szembenállásra is a Távol-Keleten. Kína egyértelműen hasznot húz az orosz erőforrásokból, és meg akarja akadályozni partnere vereségét. Minden eshetőséget figyelembe véve a reális forgatókönyvek között szerepel az orosz állam sikere, összeomlása és gyengülése is. De ki ellenőrzi majd az orosz Távol-Keletet?
Mihálovics Zoltán politológus, a Makronóm Intézet elemzőjének írása
A GIS Reports elemzése szerint az orosz–ukrán háború kimenetele nem csak az európai biztonsági helyzetre lesz hatással, hanem az orosz föderáció távol-keleti végén a Kína és az Egyesült Államok közötti geopolitikai patthelyzetet is befolyásolni fogja. Ahogy a Tajvan helyzete körüli konfliktus kiéleződik,
egyre élesebbé válik a kérdés, hogy ki ellenőrzi majd az orosz Távol-Keletet.
Ez fontos a kínai gazdaság számára az erőforrásokhoz való hozzáférés és az orosz csendes-óceáni flotta jelenléte miatt is.
2012 februárjában az elnöki székbe való visszatéréséért folytatott kampánya részeként Vlagyimir Putyin akkori miniszterelnök arról beszélt, hogy „kínai szelet fogunk” az orosz gazdaság vitorlájába. Ahhoz, hogy Oroszország versenyképes legyen a 21. században, közelebb kell kerülnie Ázsiához. Ennek az Ázsia felé való fordulásnak megfelelően az év szeptemberében Vlagyivosztokban rendezte meg az Ázsiai-Csendes-óceáni Gazdasági Együttműködés (APEC) szokásos csúcstalálkozóját.
A következő évtizedben a Távol-Kelet egyre fontosabb szerepet játszott a kínai–orosz kapcsolatokban. Kelet-Szibériával együtt a gyorsan növekvő kínai gazdaság táplálásához szükséges erőforrások jelentős részét szállította, olyannyira, hogy egyes kínaiak Oroszországot a Középső Birodalom északi nyersanyagterületeként emlegették. Ez a megnevezés arra utal, hogy a megnövekedett kereskedelemből származó előnyök erősen a kínai fél javára torzultak. Peking örömmel írt alá jelentős szerződéseket az Oroszország keleti régióiból származó energiaellátásról. Többek között 2013-ban 25 évre szóló, 270 milliárd dolláros olajszállítási szerződést kötött az orosz Rosznyefttyel, 2014-ben pedig 30 esztendőre vonatkozó, 400 milliárdos kontraktust hozott tető alá a Power of Siberia földgázvezetékről a Gazprommal.
Helyi orosz megfigyelők azonban panaszkodni kezdtek arra, hogy Moszkva eladja magát Pekingnek. Tatjana Zaborceva, a Szibériai Földrajzi Intézet professzora szerint Kelet-Szibéria Kína nyersanyagkamrájává vált. Az Irkutszki régióban, ahol a szibériai Power of Siberia energiáját tápláló óriási Kovikta gázmező található, a helyieknek semmi hasznuk a gázból, kénytelenek tűzifát és szenet használni a fűtéshez. Azon túl, hogy Pekingnek nem érdeke, hogy az orosz erőforrásokhoz alacsony áron jusson hozzá, kevéssé érdekelt abban, hogy közvetlen befektetéseket tegyen az orosz eszközökbe. Az egyetlen kivételt a káros környezeti hatásokkal járó projektek jelentették. Az orosz fél nem tudott nagy hozzáadott értéket teremteni az általa kitermelt erőforrásokhoz. Ez ahhoz vezet, mint például az orosz erdősávban végzett kínai fakitermelés, amelynek eredményeképpen Kínában feldolgozásra szánt gömbfát exportálnak. Oroszország egyetlen cellulózgyárat sem üzemeltet a régióban.
Szorosabb együttműködés az orosz és a kínai haditengerészet között
Peking üdvözölte az orosz csendes-óceáni flotta és a kínai haditengerészet közötti szorosabb együttműködését is. Közös haditengerészeti gyakorlatokat tartanak 2013 óta. Idén augusztusban egy hat kínai és öt orosz hadihajóból álló konvoj hajózott a japán Okinava és Mijako szigete között, a Kelet-kínai-tenger felé haladva. Bár a hajók nem léptek be japán felségvizekre, ez volt az első alkalom, hogy egy közös kínai–orosz haditengerészeti hajóraj megtette ezt az átkelést. Az üzenet az Egyesült Államok és regionális szövetségesei számára világos volt.
Ukrajna lerohanása után az Oroszország függősége Kínától tovább mélyült. Bár a Középső Királysággal folytatott kereskedelem fellendülése pótolta a Nyugattal folytatott kereskedelem elvesztését, annak a nagy része renminbiben zajlik. Ennek az eredménye a dollárhiány, ami a rubel árfolyamának visszaesését és az infláció megugrását eredményezi. A kínai érdeklődés a Power of Siberia II gázvezetékről szóló megállapodás megkötése iránt hűvös volt, és az orosz remények a nyílt katonai támogatásra vonatkozóan szertefoszlottak.
Miközben ezek a fejlemények bebizonyították, hogy
a két szövetséges közötti korlátlan barátságnak komoly korlátai vannak,
vannak arra utaló jelek, hogy az orosz hadsereg titkos kínai támogatása növekszik. Egy szilárd háborús győzelem megszüntetné a NATO egyik legnagyobb zavaró tényezőjét, lehetővé téve az USA számára, hogy határozottan Kínára összpontosítson. Oroszország összeomlása még rosszabb híreket hozna, megkérdőjelezve, hogy az orosz Távol-Kelet milyen szerepet játszana egy Tajvan körüli nagyobb konfrontáció esetén.
Számíthatna-e Peking a kritikus üzemanyag-ellátáshoz való folyamatos hozzáférésre és az orosz csendes-óceáni flotta passzív vagy akár aktív támogatására? Ebből az következik, hogy kiemelkedő fontosságú, hogy ki fogja ellenőrizni az orosz Távol-Keletet.
Három forgatókönyv a háború utánra
Alapvetően három különböző szcenárió valósulhat meg, ha a lényegesebb számításokat figyelembe vesszük, azonban véleményem szerint ezek közül kettő elég valószínűtlen és szélsőségesnek tekinthető.
Valószínűtlennek hathat, hogy Oroszország egy nagy Észak-Koreává válik. Az egyik véglet szerint olyan eredménnyel kerül ki a háborúból, amelyet győzelemként könyvelhet el, így a katonai tervezők megkezdhetik az erőforrások felhalmozását, hogy felkészüljenek Ukrajna második meghódítási és megsemmisítési kísérletére. Ennek a forgatókönyvnek három kulcsfontosságú eleme van, amelyek mindegyikét a biztonsági intézményrendszer keményvonalasai már most is bizonyos erővel követelik. Mindenekelőtt az államot hadiállapot alá helyezik, ami széles mozgásteret biztosít a Kremlnek a rendkívül népszerűtlen intézkedések meghozatalára. Másodszor, lezárják a határokat a külvilág felé, ami lehetővé teszi a fegyveres erők tömeges mozgósítását. Harmadszor, visszatérnek ahhoz, amit a szovjet időkben strukturális militarizálásnak neveztek, ami azt jelenti, hogy a hadsereg elsőbbséget élvez minden erőforrás-elosztási kérdésben.
Oroszország egyre inkább Észak-Koreához válna hasonlóvá, ahol a hadseregnek kiemelkedő prioritása, a belbiztonsági szolgálatoknak pedig drákói elnyomási jogköre van. A külföldi befektetések leállnának, a gazdaság pedig az elavulna. A legszembetűnőbb párhuzam az iskolások hazafias nevelésének fokozott hangsúlyozása lenne, akik katonai kiképzést kapnának, és mind Ukrajna, mind általában a Nyugat iránti gyűlöletet ébresztenének bennük.
Bár névlegesen szuverén állam maradna, Oroszország de facto Kína vazallusává válna. Bár ez Peking számára szabad hozzáférést biztosítana az orosz Távol-Kelet erőforrásaihoz, és biztosítaná az orosz csendes-óceáni flotta támogatását, a hátrányok egyértelműen dominálnak. Kína már most is rendkívül alacsony áron jut hozzá az orosz erőforrásokhoz, és a legkevésbé sincs szüksége egy újabb Észak-Koreára, amikor egy többpólusú világ kialakítására törekszik.
Szintén valószínűtlen forgatókönyv, hogy Oroszország összeomlik egy háborús vereség után. Ha Ukrajna sikerrel veszi vissza katonai erővel a Krímet, akkor a megaláztatás olyan mértékű lesz, hogy az nagyon is elhozhatja a végső lökést, amely az Orosz Föderáció összeomlását okozza. Erős történelmi precedens van arra, hogy az orosz háborús vereségek ehhez az eredményhez vezettek. Ez történt a livóniai háború (1558–83) nyomán is. A történelem megismétlődött az első világháborúban Németországtól elszenvedett vereség után, ami az Orosz Birodalom végét jelentette és megtörtént a hidegháború végén, amikor a Szovjetunió szétesett, és az Orosz Föderáció is közel állt ehhez. Ez azt hangsúlyozza, hogy Oroszországnak az évszázadok során nem sikerült olyan erős polgári intézményeket kiépítenie, amelyek a kormány kudarca esetén képesek lennének a hajó felszínen tartására.
Putyin egyre nagyobb aggodalmat mutat e kimenetel miatt. Június elején felszólította Szergej Noszov magadáni kormányzót és más regionális vezetőket, hogy az orosz területi integritás biztosítása érdekében dolgozzanak ki programokat az orosz nemzetiségűek elvándorlásának megfékezésére és az elszakadási törekvések megakadályozására. Ukrajna elkezdte ösztönözni a zavargásokat az etnikai kisebbségek körében szerte Oroszországban. Az 1890-es évekre visszamenőleg az orosz Távol-Keleten élő ukrán etnikai kisebbség különösen érdekes, mivel az elszakadás élére állhat. Idén januárban az orosz Biztonsági Tanács titkára, a keményvonalas Nyikolaj Patrusev arra figyelmeztetett, hogy mivel a régióban élő ukránok megőrizték ukrán identitásukat, veszélyt jelentenek Oroszország területi integritására.
Kínai szempontból az Orosz Föderáció felbomlása erősen negatív következményekkel járna. Aláásná geopolitikai menetrendjét és kétségbe vonná Oroszország azon jogát, hogy megőrizze helyét az ENSZ Biztonsági Tanácsában. Kérdéseket vetne fel az erőforrások kitermelésére vonatkozó hosszú távú szerződésekkel kapcsolatban. Pekinget pedig azzal terhelné, hogy a saját érdekei védelmében be kell avatkoznia a kormányzás és a rend fenntartása miatt. Egy független távol-keleti köztársaság erőforrásokban gazdag lenne. A szénhidrogéneken és az erdészeten kívül nagyon nagy gyémántlelőhelyek találhatók itt és nagy a halászati ipara. Hátránya, hogy gyengék lennének az adminisztratív erőforrásai a külkereskedelmi és fizetési rendszerektől az infrastruktúráig és a szociális szolgáltatásokig. A függetlenség kikiáltása olyan katonai eredményt is kiváltana, mint ami akkor történt, amikor Ukrajna kivált Oroszországból, a Szovjetunió összeomlását követően. Míg a nukleáris fegyvereket szállító stratégiai eszközök többsége parancsot követne, és visszavonulna Nyugat-Oroszországba, a középkori Moszkvához hasonló csonka államba, egyesek disszidálhatnak és hűséget esküdnének az új államhoz.
Ez Pekingnek két lehetséges következményt hagyna: az orosz csendes-óceáni flotta vagy teljesen eltűnik, vagy egy elenyésző erejűre csökken.
A legvalószínűbb forgatókönyv, hogy az ázsiai nagyhatalom segítségével egy legyengült Oroszország marad fenn. Kínai szempontból ez nagyon örvendetes lenne. Moszkva továbbra is támogathatja geopolitikai programját a Biztonsági Tanácsban és máshol. Ez garantálná a hosszú távú szerződések érvényességét, a kritikus pénzügyi, valamint közlekedési infrastruktúra működését.
Hacsak nem történik valami drasztikus, ami a szövetségi központ összeomlását idézi elő, a legvalószínűbb forgatókönyv az, hogy az Orosz Föderáció formálisan érintetlen marad, de fokozatosan gyengül. Lehetséges, hogy ez végül katonai hatalomátvételt vált ki, amely Oroszországot Észak-Korea felnagyított változatává változtatja, de erre nincs sok esély. A valószínű eredmény az, hogy a progresszív erózió a szövetségi kormányzat egyre növekvő bénulását okozza, egészen addig a pontig, ahol a létfontosságú kormányzati funkciók az összeomlásig erodálódnak.
Borítókép: MTI/AP/Kreml/Szputnyik/Valerij Sarifulin/pool
