Eurázsia Fórum Budapesten: a technológiai fejlődés a munkahelyek 32 százalékát teljesen átalakítja 

Szerző: | 2023. november. 27. | Hazai, Kiemelt, Technológia

Az Eurázsia Fórum második napján is izgalmas panelbeszélgetéseket hallgathattak meg a rendezvényen résztvevők. Horváth Levente, a Neumann János Egyetem Eurázsia Központjának igazgatója a kínai Fudan Egyetem alelnökével, Renhe Zhanggal beszélgetett. Ezt követően egy kerakasztal-beszélgetésre került sor, ahol a digitalizáció valódi jelentőségéről és veszélyeiről beszélgetett Ayham Fayyoumi, a PwC Middle East oktatási és kézségfejlesztési igazgatója, Paul Kim, a Stanford Graduate School of Education technológiai igazgatója, illetve Deepak Ohri, a Lebua Hotels and Resorts luxushotellánc alapító vezérigazgatója. 

Az elmúlt időszak slágertémái között szerepel a mesterséges intelligencia, különösen a ChatGPT megjelenése óta. A Magyar Nemzeti Bank által megrendezett kétnapos Eurázsia Fórum második napjának oktatási panelében Horváth Levente, a Neumann János Egyetem Eurázsia Központjának igazgatója elmondta, hogy az oktatás területe a legfontosabb, hiszen minden más témának, amely a fórumon felmerül, az oktatás az alapja, legyen szó a geopolitikáról, a mesterséges intelligenciáról vagy a fenntarthatóságról. Horváth Levente beszélgetőpartnere  Renhe Zhang, a kínai Fudan Egyetem alelnöke volt, aki kiemelte, hogy  

a mesterséges intelligencia és egyéb modern technológiák forradalmat hoznak magukkal az oktatásban és a tudományban is, éppen ezért a Fudan Egyetem aktívan támogatja az alkalmazásukat.  

Ugyanakkor arra is felhívta a figyelmet, hogy az új technológiák képtelenek mindenben helyettesíteni a klasszikus tanulás formáit. 

 

A mesterséges intelligencia (MI) valószínűleg az eddig általunk ismert oktatási rendszerek alapjait fogja megváltoztatni, ideértve a K+F és a technológiai szektor egészét. Szorosan idekapcsolódik a digitalizáció és a zöldátmenet is, amely a munkaerőpiacot fogja gyökerestől felforgatni. Éppen ezen kihívások miatt  

új készségek elsajátítására lesz szükség, hiszen az elkövetkező évtizedben a munkahelyek mintegy egyharmada, pontosabban 32 százaléka teljesen átalakul egy OECD-felmérés szerint, ami lényegében azt jelenti, hogy a technológiai fejlődés miatt mintegy 1,1 milliárd állás alakul át teljesen a következő évtizedben.  

Ez szükségessé teszi az élethosszig tartó tanulást. Jelenleg az látszik, hogy a munkahelyek 14 százaléka teljesen megszűnik, 54 százaléka viszont rugalmas és reziliens lesz az előttünk álló kihívásokra. 

A Fudan Egyetem alelnöke szerint a fiatalok versenyelőnye lehet az élethosszig tartó tanulás 

Horváth Levente a Renhe Zhanggal folytatott beszélgetésben elmondta, hogy az elmúlt évtizedekben sok ázsiai, ezen belül kínai egyetem került be a top 100-ba. Erre kihegyezve kérdezte a Fudan Egyetem alelnökét, hogy melyek azok az innovációk, technológiák, amelyek alakíthatják az oktatás jövőjét. Zhang szerint a legfontosabb technológiák között említhető az MI, amely felforgatja a technológiai és kutatás-fejlesztési szektort. Példát is hozott a Fudan Egyetemről. Ez az intézmény együttműködik a China Telekommal és az Alibabával, ennek keretében idén júniusban a legnagyobb létrehozott felhőalapú platformot indították el.  

A szuperszámítógép rövid idő alatt képes megoldani komplex tudományos kutatási problémákat. Jelenleg 4,5 milliárd paramétert vizsgálva előre tudja jelezni a globális időjárást mintegy 3 másodperc alatt.  

Az alelnök hozzátette, hogy épp az ilyen példák miatt a mai fiataloknak, hogy versenyképesek maradhassanak a munkaerőpiacon, fontos az élethosszig tartó tanulás. Zhang a mesterséges intelligencia jelentőségén kívül kiemelte a biotechnológiát, az információtudományt, a gyógyszerészetet és a magfizikát, hiszen ezek előtt hatalmas lehetőség és jövő áll. 

Forrás: Eurázsia

A mesterséges intelligencia nem a patás ördög 

A következő panelbeszélgetés nem távolodott el teljesen a témától. Kovács Attila, a Budapesti Metropolitan Egyetem dékánja beszélgetett a digitalizáció valódi jelentőségéről és veszélyeiről olyan résztvevőkkel, mint Ayham Fayyoumi, a PwC Middle East oktatási és készségfejlesztési igazgatója, Paul Kim, a Stanford Graduate School of Education technológiai igazgatója és dékánhelyettese, illetve Deepak Ohri, a Lebua Hotels and Resorts luxushotellánc alapító vezérigazgatója. 

 

Paul Kim szerint a mesterséges intelligencia magával hoz pozitív és negatív változásokat is, mivel nem csupán megszüntet munkahelyeket, de újakat is létrehoz. Hangsúlyozta, hogy a digitalizációtól ugyanígy nem kell megijedni, amennyiben az mindenhol és ugyanúgy elérhető. A hozzáférés hiánya miatt ütött nagyot a koronavírus-világjárvány az oktatás területén, mivel a digitalizációhoz és a technológiához nem mindenhol fértek hozzá. Ahol jelen voltak ezek a hiányosságok, ott hátrányba kerültek a diákok. Kim szerint az ilyen példák miatt is lesz óriási a hatása a mesterséges intelligenciának a jövő oktatásának egészére nézve.  

Deepak Ohri, a Lebua Hotels and Resorts luxushotellánc alapító vezérigazgatója Kimet annyiban egészítette ki, hogy  

a mesterséges intelligencia csupán az olyan munkákat veszi majd el az emberektől, amiket mi emberek hagyunk neki. 

Ayham Fayyoumi, a PwC Middle East oktatási és készségfejlesztési igazgatója valamelyest vitába szállt ezzel, és hozzátette, hogy az oktatást nehéz megváltoztatni, ugyanis ha összehasonlítjuk a digitális tanítást a tradicionális rendszerekkel, sokszor csak annyi különbséget látunk, hogy az előbbi online is elérhető. Hozzátette, hogy az azonban már egy másik szint, ahol a háttérben a mesterséges intelligencia mellett használják például a blokkláncot vagy épp magát a ChatGPT-t. 

 

Borítókép: Eurázsia Magazin Facebook-oldal

Ezek is érdekelhetnek

trend

Promóció

Hazai válogatás

Promóció

Kövess minket

Facebook

Instagram

LinkedIn