Az őslakos népek bölcsessége a klímaharcban – a tavalyi COP27 konferencia tükrében 

Szerző: | 2023. november. 28. | Geopolitika, Klímaváltozás, Társadalom, Zöldenergia, Zöldgazdaság

Az őshonos közösségek ősi életmódja és az a föld, ahol ezt megvalósítják, gyakran szenved a klímaváltozást előidéző globális gazdasági tevékenységek következményeitől. Közeledve a november 30-án kezdődő COP28-hoz, idézzük fel, mi történt a tavalyi egyiptomi COP27 klímaváltozási konferencián, amelynek a fő kérdése, hogy a modern társadalom miként tudja elkerülni a saját pusztulását. Az őslakosok ismeretei, amelyek tudományosan is hasznosíthatók, válaszokat kínáltak erre a kérdésre.

Dr. Dabis Attila politológus, a Budapesti Corvinus Egyetem tanácsadója, a Székely Nemzeti Tanács külügyi megbízottjának cikke a Makronómon. 

Az eredeti cikk megjelent a Makronóm Mandiner rovatában 2022. november 21-én.  

Az ENSZ 2023-as éghajlatváltozási konferenciája vagy az UNFCCC részes feleinek konferenciája, közismertebb nevén COP28 az ENSZ 28. éghajlatváltozási konferenciája lesz, amelyet 2023. november 30. és december 12. között rendeznek meg a dubai Expo Cityben. A tavalyi évben mi volt a kulcskérdés és hogyan kapcsolódnak a konferenciához az őshonos népek és hagyományaik? Idézzük fel a múlt évi cikkünket.  

A szerénység és regionalizmus kapcsolata  

A klímaváltozás okozta kihívásokra adandó megoldások egyik nélkülözhetetlen eleme a lokalizálódás. Ez jelentheti a termelési láncok tudatos rövidítését (pl. a Farm-to-table mozgalom, ami helyi termelői hálózatokon keresztül népszerűsíti a termőföld és az étkezőasztal közti fizikai távolság minimalizálásának lehetőségét), de testet ölthet 

a helyi közösségek átörökített tudásában meglévő potenciál tudományosan megalapozott módszerekkel történő kiaknázásában is. 

Ez utóbbinak van egy különösen figyelemreméltó halmaza, az őslakos népek birtokolta tudás. Fontos megjegyezni, hogy az őslakos nép, vagyis indigenous peoples nem keverendő az őshonos kisebbséggel, vagyis a traditional / autochthonous minorityvel.  

Az őslakos népek hagyományos életmódja, és az a szülőföld, amelyen ezt ki tudják teljesíteni, gyakori elszenvedője a klímaváltozást okozó globális kapitalizmus termelési gyakorlatának. Számi rénszarvaslegeltető területeket károsító skandináv bányák, amazonasi törzseket elűző nagyüzemi fakitermelés vagy az amerikai „első nemzetek” területén áthaladó olajvezetékek. 

E hagyományos helyi közösségek fokozatos ellehetetlenítésével a kollektív emberiség számára is veszélybe kerülhet az a sajátos tudásuk, hogy az ember hogyan tud szervesen együtt élni a természeti környezettel, nem pedig felülkerekedni rajta.  

Ez a fajta „organikus szerénység” pedig igenis tanulható és bizonyos mértékben adaptálható a fejlett országokban is. 

COP27 klímacsúcs 

Nem nagy hangsúllyal, de ezek a szempontok is megjelentek az ENSZ Éghajlatváltozási Keretegyezményének részes fele között a 2022. november 6-tól 20-ig tartó konferencián, amelyet az egyiptomi Sarm es-Sejkben rendeztek meg. Az egyezmény a 1992. évi aláírása óta immár 27. alkalommal (innen a COP27 rövidítés) valósult meg.  

A COP27 fő kérdése az volt, hogy a civilizált emberiség hogyan tudja megakadályozni a saját maga elpusztítását. 

 Avagy hogyan kezelheti a társadalom azt, hogy a saját gazdasági tevékenységünkkel a föld átlaghőmérsékletét az iparosodás előtti időkhöz képest több mint 1,5 Celsius-fokkal növeltük. 

Az egyiptomi klímacsúcs dinamikája ismerős koreográfiát követett. Feltették azt a kérdést, hogy kinek, hogyan és mennyiben kell hozzájárulnia a kényelmi szintjének és fogyasztási szokásainak módosításával a távoli közjó eléréséhez.  

A fejlődő országok teljes joggal szeretnének felzárkózni a fejlettekhez, akár a környezetvédelem figyelmen kívül hagyásával is. Az utóbbiak vezetői pedig ‒ kiotói jegyzőkönyv ide, párizsi egyezmény oda ‒ kevéssé hajlandók anyagilag támogatni, hogy ez a felzárkózás fenntartható módon történjen meg, főleg, hogy közülük is sokan küszködnek a saját lemaradásukkal az energetikai modernizáció terén.  

Például India az energiaszükségletének több mint a felét széntüzelésű technológiákkal biztosítja. Itt van elvileg hajlandóság a megújuló energiaforrásokra történő átállásra, de forrás gyakorlatilag kevésbé. Így fordulhatott elő a konferencián, hogy  

szárnyalóan ambiciózus terveket fogalmazott meg a fosszilis energiahordozók teljes és globális kivezetéséről az az ország, amelynek a kormánya a COP27 kezdete előtt három nappal jelentette be történelmének legnagyobb, 141 szénbányára kiterjedő privatizációs pályázati ajánlatát. 

A fejlődő államok rendre a fejlettektől várják, hogy vezető szerepet játsszanak a fenntartható technológiákra való átállásban, illetve ezek továbbfejlesztésében. Ez utóbbiak terén viszont érthetően nincs létszám feletti tolongás, hogy a globális probléma erkölcsi, jogi és anyagi felelősségvállalásának küldetésével térjenek haza választópolgáraikhoz.  

A kedvezőtlen környezeti hatásoknak különösen kitett fejlődő országok úgynevezett Group of 77 (G77 csoportja) három évtizede igyekszik lobbizni egy pénzügyi alap létrehozása mellett (loss & damage fund), amely a klímaváltozás okozta károkat elszenvedők anyagi kompenzációjára szolgálna. Ez a törekvés a konferencia hajrájában révbe ért, ami aláhúzza a multilaterális fórumok létjogosultságát. Még akkor is, ha az elvi megállapodást követő „részletes” munka még számtalan buktatót rejt magában. Az egyezség értelmében egy 24 ország képviselőiből álló bizottságnak a következő egy év során kellene kitalálnia, hogy pontosan milyen formában működjön az alap, mely országoknak kell hozzájárulniuk és hová kerüljön a pénz

A klímadiplomácia Janus-arcúságát nemcsak India esete mutatja, de az is, hogy ugyanezen tanácskozáson a fejlődő államok egy koalíciót alkottak, amikor a fejlett országok egy csoportjának 

azon javaslatot kellett megvétózni, amely arra irányult, hogy a 20 legnagyobb kibocsátó állam esetében vegyék górcső alá az emisszió csökkentésének opcióit.  

Ezek közt az egyezmény szempontjából „fejlődőnek” minősülő országokat is találhatunk, például Dél-Afrika, Kína, Brazília, India vagy Indonézia. A klímaigazságosságnak ez a fajta keretezése az elavult módon meghatározott „fejlett” államokra ‒ ami az ENSZ klímaegyezmény 92-es megkötésekor befagyasztott klasszifikációt veszi alapul ‒ és nem a legnagyobb kibocsátókra testálja a morális és pénzügyi felelősséget a káros folyamatokért. 

A már említett 1,5 Celsius-fokos redukciós célt sok vajúdás után végül az alacsony kibocsátású (low emission) energiaforrások (a megújulók mellett) javaslásával „mosta lágyan partra” a fórum. Az pedig az eseményen jelen lévő több száz olajlobbista munkáját dicséri, hogy

klímacsúcs végső szövege említést sem tesz a fosszilis energiaforrások kivezetéséről. 

A megoldás egyelőre a jövőre bízva 

Értékeljük a klímacsúcs eredményeit. A klímaváltozás és a politika időhorizontja közül minden bizonnyal a 2023-as COP-konferencián is ez utóbbi bizonyul majd rövidebbnek. Ha csípősen akarnánk fogalmazni, mondhatnánk, hogy a választások gyakoribbak, mint vulkánkitörések.  

Pedig nem elhanyagolható jelentőségű ösztönző az orosz–ukrán háborúval a világ valamennyi pontjára kisebb-nagyobb hatásfokkal begyűrűző energiaválság. Mégis, a klímaváltozás okozta időjárási anomáliák hatásfoka és gyakorisága úgy tűnik, még mindig nem érte el azt a kritikus pontot, ahol a döntéshozók már nem tudják a problémával kapcsolatos költséges teendők elvégzését továbbra is a jövőbe exportálni.  

Ezzel együtt is, ahogy egyre több időjárási anomáliával szembesülünk, úgy kerül mind inkább és gyakrabban emberi közelségbe maga a probléma is. Az ENSZ Menekültügyi Főbiztosságának adatai szerint

évente átlagosan 21,5 millió ember kényszerül a lakóhelyének elhagyására az időjárással kapcsolatos események – például áradások, viharok, erdőtüzek és szélsőséges hőmérsékleti viszonyok – miatt.  

Fontos kincsünk az őslakosok tudása 

A klímaváltozás jelensége tehát globális, de annak a hatásai nagymértékű földrajzi szórást mutatnak, az ellene való tetteket pedig leginkább lokális együttműködések révén tudnánk megvalósítani. Ebben nyújthat segítséget az őslakos népek évszázados vagy akár évezredes tudása, amely egyszerre képes segíteni számos aspektust. Így például 

  • a munkaerő és az agrár-élelmiszeripari rendszerek éghajlatváltozáshoz való alkalmazkodását, 
  • a szűkös erőforrásokkal való hatékony gazdálkodást, 
  • a természeti katasztrófákra való felkészülést és reagálást,  
  • a mezőgazdasági termelékenység és jövedelem fenntartható növelését,  
  • az üvegházhatású gázok kibocsátásának csökkentését,  
  • a biológiai sokféleség megőrzését.  

A fenti általános irányok gyakorlati kifejtésére pedig következzen néhány, az ENSZ által a legjobb gyakorlatok közt számontartott példából:

Afrikában a Száhel-övezetből származó vízgyűjtési technika, az úgynevezett zaï gödrök (másnéven tassa) rendszere segít helyreállítani az elsivatagosodó területeket.

Ehhez mintegy 15 cm mély, 40 cm átmérőjű és egymástól 80 cm-es távolságban elhelyezett gödröket ásnak a földbe.  

A termeszek gyorsan megtámadják az ezekbe fújt szerves maradványokat, és a gödör felszínétől mélyen az altalajba vezető járataik kialakulása elősegíti a még várható kevés csapadék beszivárgását.  

Ezt kiegészítendő, az esőzések előtt száraz trágyát, majd a termeszteni kívánt növény magját (pl. kölest) juttatják a gödrök aljára. Miután elkezdenek gyökeret ereszteni, e magok a gödrök aljában a termeszek tevékenységének köszönhető víz- és tápanyagkészleteket találnak. E rendkívül költség- és időhatékony technika az etiópiai Tigray tartományban megháromszorozta a terméshozamokat az elterjedésüket megelőző időszakhoz képest. 

A pakisztáni Hindukus hegységben a mindössze 14 ezer lelket számláló kalasha közösség évszázadok óta gyakorolja a Suri Jagek nevű praktikát, ami az ő nyelvükön azt jelenti, hogy a nap megfigyelése. Ez egy meteorológiai és csillagászati tudásrendszer, amely a nap, a hold, a csillagok és a domborzati árnyékok megfigyelésén alapul. A kalashák évszázadok óta használják ezt a szóban továbbadott, összetett tudásrendszert az időjárás előrejelzésére, és ezek alapján a növénytermesztés, illetve az állattenyésztés megtervezésére. Például ennek segítségével ki tudják számítani, hogy mikor kell a jószágokat magasabb legelőkre vinni, ahol a nyári hónapokban hűvösebb az időjárás.  

Számos könyvet lehetne írni az építészetben megmutatkozó őshonos ismeretekről. 2015 márciusában a Pam trópusi ciklon komolyan érintette Vanuatu szigetét, ami a Csendes-óceán déli részén valaha rögzített második legerősebb vihar volt. Ezreknek kellett az otthonaikat elhagyniuk és rengeteg épület dőlt romba. A kormány által végzett katasztrófa utáni felmérés szerint a modern anyagokból és technológiákkal készült épületek sokkal inkább megsínylették a ciklon hatását, mint a helyi alapanyagokból, hagyományos építési módszerekkel épített, úgynevezett nakamalok. 

Jemenben az ENSZ Menekültügyi Főbiztossága több éve alkalmazza a helyi törzsek know-how-ját a belső menekültek számára biztosított óvóhelyek tervezésénél és építésénél. E sárral és fűvel szigetelt kunyhókból eddig csaknem 5000 készült, ami 30 ezer menekültnek nyújt helyben fellelhető, természetes anyagokból, környezetbarát módon épült biztonságos szállást az extrém hőségtől és a sivatagi homoktól. Ráadásul e kunyhók építési anyagát a menekültek később magukkal is vihetik és felhasználhatják, amikor az elpusztult otthonaikat újjá akarják építeni. 

Az energiahatékony, könnyűszerkezetes mobil jurta, amelyet a belső-ázsiai népek hosszú idő óta használnak, szintén fontos része a felsorolásnak. Ezek a modern körülményekhez alkalmazva, passzív hőszigetelő rendszerekkel felszerelve egy hagyományos téglaépület árának és építési idejének csupán töredékéért megépíthetők. Magyarországon is egyre többen választják ezt az alternatívát az energiaválság megoldásaként. 

E téren nemcsak magyar, de mongol példák is bőven akarnak. 

A fenntartóság fejlődése az emberi jogok tükrében 

A felsoroltak mind azt mutatják, hogy a hagyományos tudás létfontosságú eszköze lehet – ha nem is a klímavédelemnek, de legalább a következő lépcsőfoknak, azaz az éghajlatváltozással szembeni ellenálló képesség növelésének. Ennek fennmaradása ugyanakkor nem magától értetődő. Cselekvő gondoskodást igényel.  

A már említett gazdasági és diplomáciai tényezők mellé ezért idekívánkozik az emberi jogi szempont is. Az UNESCO 3000 körülire teszi a veszélyeztetett nyelvek számát, ami a majdnem fele a világon beszélt mintegy 7000-nek, és melyeket sokszor a homogenizáló kormányok szisztematikusan jogsértő döntései sodornak szándékosan veszélybe. Minden elvesztett nyelv az emberi kultúra sokszínűségének mint önértéknek a fenntarthatóságát ássa alá, olyan praktikus tudás vész el ezzel, ami akár a klímaváltozás elleni küzdelemben is hasznosítható volna. A térbeli és számszerű visszaszorulást kiegészítő szempont, hogy e közösségek mennyire képesek a demokratikus jogaikkal élve hallatni a hangjukat, változást követelni, vagy ezért nyomást gyakorolni területi államaik döntéshozóira. Az őslakos közösségek jelentős része ugyanis olyan országokban lakik, amelyek jogállami teljesítménye legalábbis megkérdőjelezhető. 

Az ENSZ fenntartható fejlődési céljai végrehajtásának menetrendjét vázoló Agenda 2030 a megvalósítás egyik központi elemeként tekint az emberi jogi dimenzióra és az azt szavatoló demokratikus politikai keretekre. E szemlélet abból a felismerésből indul ki, hogy a legrosszabb klímaforgatókönyvek elkerüléséhez olyan 

mélyreható és gyors ütemű átalakulásra van szüksége a nagy ellátórendszereknek, 

aminek előfeltétele, hogy az egyes országok polgárai a változás katalizátoraiként tudjanak fellépni, és ne a változások hiányának elszenvedői legyenek. E tekintetben pedig a befogadó és részvételi demokráciák, valamint az elszámoltatható kormányzattal működő társadalmak jobb eredményeket érnek el minden érintett számára, mint az ezekben hiányt szenvedő politikai közösségek.  

Fejlődő és fejlett államok, valamint azokon belüli etnikai csoportok is képesek egymástól tanulni, a tudásukat szintetizálni. 

Ezáltal a klímaváltozás elleni küzdelemben egymást erősítő tényezők lehetnek az őslakos közösségek természetközeli életmódjából ránk örökített hagyományos tudás és a fejlett világból származó demokratikus politikai kultúra vívmányai. 

Kapcsolódó: 

Címlapfotó: Shutterstock 

Ezek is érdekelhetnek

trend

Promóció

Hazai válogatás

Promóció

Kövess minket

Facebook

Instagram

LinkedIn