A diplomácia doyenje 100 éves korában távozott. Utolsó nagyinterjújában az USA–Kína kapcsolatok normalizálását sürgette, és óva intett egy újabb hidegháború kialakulásától.
Százéves korában november 29-én elhunyt Henry Kissinger, a diplomácia egyik legnagyobb alakja, akinek a munkássága kitörölhetetlen nyomot hagyott az USA külpolitikájában és a XX. század globális történelmében.
Kissinger az 1970-es években lett megkerülhetetlen tényező a külpolitikai színtéren. Nemzetbiztonsági tanácsadóként, majd Nixon elnök külügyminisztereként főszereplőjévé vált az évtized legfontosabb geopolitikai eseményeinek, többek között az amerikai–szovjet fegyverzet-ellenőrzési megállapodás létrejöttének, a vietnami háború lezárásának, valamint az 1973-as jom kippuri háború béketárgyalásainak. Tudására Nixon 1974-es lemondása után Ford elnök szintén igényt tartott, így külügyminiszterként dolgozott tovább az új kabinetben is.
Németországból az Egyesült Államokba
Heinz Alfred Kissinger néven Németországban született 1923. május 27-én, de családjával 1938-ban az Egyesült Államokba menekült a nácizmus elől. Már Henry keresztéven lett amerikai állampolgár 1943-ban.
A második világháborúban Európában szolgált, majd a Harvard Egyetemen szerzett diplomát és doktori fokozatot. 1954-től ott is tanított, ezzel párhuzamosan kezdte több állami szervezet is tanácsadóként foglalkoztatni.
A Fehér Házba Richard Nixon hívta meg nemzetbiztonsági tanácsadóként az 1968-as választási győzelme után. Bár a vietnami háború még hosszú évekig elhúzódott, Kissinger volt az, aki végül elő tudta készíteni a békemegállapodást. 1973-ban nevezte ki Nixon külügyminiszternek, gyakorlatilag teljhatalmat biztosítva számára a területen.
Az izraeli háború, Kína és a SALT
A jom kippuri háború hozta el azt a hírnevet számára, amely élete végéig legendássá tette. Kissinger egy hónapon keresztül ingázott Damaszkusz és Jeruzsálem között közvetítőként, míg végül sikerült egy minden fél számára elfogadható lezárását javasolni a háborúnak.
A szovjet befolyás csökkentése érdekében viszont már Kínát kereste fel, hogy előkészítse a terepet a történelmi Nixon–Mao Ce-tung találkozónak, amely az enyhülés első kézzelfogható jele volt a két ország feszült viszonyában.
A Nixont megbuktató Watergate-botrány gyakorlatilag semmilyen hatással nem volt karrierjére. Ford elnök külügyminisztereként folytatta, így már egy szovjet–amerikai csúcsot készített elő, amely meg is valósult a vlagyivosztoki Brezsnyev–Ford találkozó formájában. Az eredmény a fegyverkezési egyezmény lett, amely SALT néven vonult be a történelembe.
Külön utakon
Ford 1976-ban vereséget szenvedett a demokrata Jimmy Carterrel szemben. Kissinger karrierje a kormányban véget ért. Ronald Reagan szintén nem tartott igényt szolgálataira, így megalapította saját tanácsadó agytrösztjét, amelynek a szolgáltatásaira a világ üzleti elitje is sűrűn tartott igényt.
A veterán diplomata élete végéig aktív maradt: konferenciákon tartott előadást, könyveket írt (Világrend című kötete 2016-ban jelent meg Magyarországon is), összefoglalókat készített az amerikai törvényhozás bizottságainak, az idén júliusban pedig Pekingbe is elutazott, hogy személyesen tudjon tárgyalni Hszi Csin-ping elnökkel.
Utolsó nagyinterjúját éppen századik születésnapjának apropóján a The Economistnak adta. Az anyagból a Makronóm négyrészes cikksorozatot készített.
***
Fotó: MTI/EPA/Andre Kosters
