Latin-Amerika egyik leghosszabb ideje húzódó határvitájában gyorsan nő a feszültség. November 10-én Nicolás Maduro venezuelai elnök azzal vádolta Washingtont, hogy „katonai konfliktust szít” a szomszédos Guyanához tartozó Essequibóban. A hatalmas, 160 ezer négyzetkilométeres tartomány egykor holland, majd brit gyarmat volt, és Venezuela az elmúlt 200 évben, a Spanyolországtól való függetlenné válása óta tart rá igényt. És most Essequibo miatt a két ország között eszkalálódnak a feszültségek. 

Maduro megjegyzései három nappal az után hangzottak el, hogy az Egyesült Államok újonnan kinevezett guyanai nagykövete, Nicole Theriot kijelentette, az USA megerősítené kétoldalú kapcsolatait védelmi ügyekben Guyanával „a kölcsönös biztonsági célok javítása, a transzverzális fenyegetések kezelése és a regionális biztonság előmozdítása” érdekében.  

Új amerikai katonai bázist terveznek? 

Yván Gil venezuelai külügyminiszter ezeket a megjegyzéseket újabb bizonyítéknak vélte arra, hogy az Egyesült Államok igyekszik növelni katonai jelenlétét a térségben „az amerikai energiavállalatok védelme érdekében”. Aligha lehet őt hibáztatni: az Egyesült Államok és Guyana már nyilvánosságra hozta „kötelezettségét” 2020-ban, hogy közös katonai járőrözést végeznek Essequibo régióban, látszólag a „kábítószer-tilalom” miatt, illetve hogy „nagyobb biztonságot” biztosítsanak a déli területeknek. Az USA Déli Parancsnoksága az elmúlt hónapokban hasonló megállapodásokat írt alá Ecuador és Peru kormányával is. 

Az ENSZ szeptemberi közgyűlésén Gil elítélte az USA-t, amiért „katonai bázist akart létrehozni Essequibo vitatott területén, hogy kiindulási pontot teremtsen a Venezuela elleni agressziójához és megragadja az energiaforrásait”.  

Maduro szerint a guyanai kormány az amerikai olajipari nagyvállalat, az ExxonMobil „felügyelete alatt áll”. A cég egy konzorciumot vezet, amely 2015-ben hatalmas olajlelőhelyeket fedezett fel Essequibóban.  

Partnerei között szerepel a China National Offshore Oil Corporation (CNOOC), az ázsiai nagyhatalom harmadik legnagyobb nemzeti olajtársasága is. 

Guyana gazdasága a felfedezést követően jelentősen nőtt, a GDP 2020 és 2022 között csaknem megháromszorozódott. Mindez annak ellenére történt, hogy a kormány által a konzorciummal aláírt termelésmegosztási megállapodás szerint az ExxonMobil az olajbevétel 75 százalékát „költségtérítésként” megtarthatja, a fennmaradó részt pedig 50-50 százalékban megosztja Guyanával.  

Ezek a feltételek annyira kirívók, hogy egy korábbi elnöki tanácsadó arra figyelmeztetett, hogy az országot „újrakolonizálják”.  

Az előnytelen szerződés sokak szerint távolról sem kompenzálja Guyanát egy nem megújuló erőforrás kiaknázásáért. Például lehetővé teszi az ExxonMobil által vezetett konzorcium számára, hogy az egyik olajmező költségeit egy másik bevételéből vonja le, valamint egy állandó stabilitási záradék, amely megtiltja Guyanának, hogy 2056-ig új, az olajvállalatok számára kedvezőtlen törvényeket vezessen be.  

Essequibo nem csak olajban és gázban gazdag, büszkélkedhet más ásványlelőhelyekkel, köztük arannyal, bauxittal, hatalmas hal- és édesvízkészletekkel. Tehát pillanatnyilag Guyana hatalmas, kiaknázatlan energiakészlete az, ami az Egyesült Államok és a globális vállalatok számára az elsődleges érdek. Viszont a bolygó egyik legalacsonyabb népsűrűségű és valamivel kevesebb mint 10 milliárd dolláros GDP-jét felmutató országnak ezek kiaknázásához segítségre van szüksége. Az pedig érkezik, igaz, 2020-ban a Global Witness közzétett egy jelentést, amely szerint Guyana dollármilliárdokat veszíthet az üzlet következtében. 

Ekkor lép a képbe Caracas, ahol azt állítják, hogy a kiaknázatlan energiakészletek Venezuelához tartoznak, és a választott bírósági eljárást, amely Guyana joghatóságát biztosította Essequibo felett, meghamisították. 

Rendezetlen, rendezhetetlen viszonyok 

A legtöbb évszázados határvitához hasonlóan az Essequibo-kérdés is összetett és zavaros. A vitatott terület Guyana teljes területének nagyjából kétharmadát teszi ki. Emellett az ország egy másik szomszédjával, Suriname-mal is vitában áll Tigriről, egy erdős területről, amely Guyana ellenőrzése alatt áll, de Suriname igényt tartana rá. Akárcsak Essequibo esetében, az 1969-ben rövid időre erőszakba torkolló vita gyökerei a gyarmati időszakra nyúlnak vissza, amikor az Egyesült Királyság és Hollandia uralta mindkét országot. 

Essequibo több mint egy évszázada tartozik Guyana fennhatósága alá. Az 1899-es párizsi választott bíróságon Venezuela követeléseit még furamód Washington támogatta. Az öttagú bíróságon két amerikai képviselte Caracast, mellettük volt két brit döntnök, természetesen őfelsége birodalmának érdekeit képviselve, valamint egy orosz. Az utóbbi nagyban hozzájárult ahhoz, hogy az ítélet a brit gyarmat javára billenjen. Az egyik amerikai bíró által évtizedekkel később nyilvánosságra hozott dokumentumok szerint a választott bírósági eljárás eredményét nyilvánvalóan meghamisították.  

Venezuelai vezetők generációi tagadták meg az ítélet elfogadását azzal, hogy az ország nem volt „közvetlenül képviselve” a párizsi döntőbíróság tagjai sorában. Ehelyett Caracas elsőbbséget adott a Venezuela és az Egyesült Királyság (Guyana akkor még brit gyarmat volt) között 1966-ban aláírt, Genfi Egyezménynek nevezett szerződésnek, amelynek értelmében a felek megállapodtak abban, hogy majd találnak közvetített megoldást az essequibói vitában, elismerve ezzel, hogy Venezuela semmissé tette az 1899-es határozatot.  

Guyana azonban nem volt hajlandó közvetlen tárgyalásokat folytatni, inkább az ENSZ mechanizmusait választotta. 1987-ben mindkét ország megállapodott abban, hogy az ENSZ által közvetített folyamatokon keresztül megszüntetik a nézeteltéréseiket.  

A Hugo Chávez-korszakban a szomszéddal való integráció prioritást élvezett a területi különbségekkel szemben. Kezdetben Maduro ugyanezen az úton haladt tovább. 2013 szeptemberében, hónapokkal Chávez halála után hivatalos látogatást tett Georgetownban, és kijelentette, hogy a vita a gyarmatosítás öröksége. 

Szokatlan módon még Washington is hallgatott a kérdésről, az Essequibo-vita „idővel történő megoldását” szorgalmazta. De ez az álláspont megváltozott 2018-ban, amikor már a rendkívül vitatott 1899-es választott bírósági határozat fenntartását követelték. Ugyanebben az évben Guyana kérelmet nyújtott be a Nemzetközi Bírósághoz, amelyben arra kérte a testületet, hogy erősítse meg az 1899-es ítéletet, amely meghatározta a határt Guyana és Venezuela között. 2020-ban a Nemzetközi Bíróság Venezuela ellen hozott ítéletet, amelynek kormánya nem hajlandó elismerni a szervezet joghatóságát az ügyben. 

Mindez egyetlen egyszerű okból történt: az ExxonMobil hatalmas kőolajtartalékokat fedezett fel a vitatott Essequibo partjainál elterülő vizeken. A 2016-ban kiadott Stabroek offshore engedély részeként a cég 18 millió dolláros aláírási díjat fizetett a guyanai kormánynak, amelyet a kormány az Essequibo-vita miatt a Venezuela elleni jogi csatára fordított. 

2019-ben kiszivárgott egy telefonbeszélgetés felvétele Venezuela Egyesült Államok által kinevezett „ideiglenes” elnöke, Juan Guaido és a brit nagykövet, Vanessa Neumann között, amelyből kiderült, hogy Guaidót utasítják, ismerje el Venezuela követeléseit Essequibóval szemben. Mondhatni ez lenne a fizetség az Egyesült Királyság puccshoz adott támogatásáért.  

Persze a brit befektetők is érdeklődtek az olajipari vállalkozások iránt Guyanában. Még 2016 júliusában, egy évvel az után, hogy felfedezték a tengeri olajat, a brit királyi haditengerészet guyanai katonáknak tartott egyhetes tanfolyamot, hogy hogyan védjék meg a kizárólagos gazdasági övezetüket – a Guyana partvonalától 200 tengeri mérföldre fekvő vízszakaszt, amelyen az olajmezők találhatók.

Az Egyesült Államok újra érdeklődik a latin-amerikai olaj és gáz iránt 

Az Egyesült Államok Déli Parancsnokságának 2018-as jelentése elismerte, hogy az USA-nak az elkövetkező évtizedekben egyre nehezebb lesz elegendő energiát biztosítania a belső kereslet kielégítéséhez. Bár ez nem említi közvetlenül név szerint Guyanát, nem hagy kétséget afelől, hogy Amerika számít a közvetlen szomszédságában lévő energiaforrásra. Az Egyesült Államok négy legnagyobb külföldi energiaforrása közül három (Kanada, Mexikó és Venezuela) a nyugati féltekén található, és az USA-nak a következő két évtizedben 31 százalékkal több kőolajra és 62 százalékkal több földgázra lesz szüksége.  

Guyana és Venezuela között a feszültség már az előtt nőtt, hogy az ExxonMobil felfedezte volna a hatalmas olajlelőhelyeket Essequibo partjainál.  A venezuelai vizek megsértése miatt 2013-ban a venezuelai parti őrség őrizetbe vett egy kutatóhajót, amelyet a texasi székhelyű Anadarko Petroleum Corp. üzemeltetett. A georgetowni kormány azzal vádolta Venezuelát, hogy ezzel veszélyezteti a nemzetbiztonságát.  

Az ExxonMobil vezette konzorcium jelenleg mintegy 400 ezer hordó olajat termel ki naponta. Ám ez még csak a kezdet. Szeptemberben Guyana nyolc új tengeri olajblokkra nyitott ajánlatot, a bolygó összes tájáról származó olajtársaságoknak.  

A Venezuelai Bolivári Köztársaság határozottan elutasítja a Guyana által végrehajtott illegális engedélyezési kört, mivel az a két ország között elhatárolt tengeri területeket kíván használni – nyilatkozták Caracasban, egyben azt is bejelentették, hogy december 3-án népszavazást tartanak Essequibo lehetséges visszacsatolásáról.   

Guyana kormánya természetesen bírálja a népszavazást, mivel szerinte ez Guyana területének potenciális annektálását feltételezi. Annak ellenére, hogy a Maduro-kormány a maga részéről ragaszkodik ahhoz, hogy a népszavazás tisztán konzultatív jellegű és nem kötelező erejű.  

November 10-én azért az ENSZ szóvivője, Stéphane Dujarric közleményt adott ki, amelyben felszólította Venezuelát és Guyanát, hogy „a béke érdekében” fejezzék be a két ország közötti határvitáról szóló megbeszéléseket.  

Mindezekkel egy időben az Egyesült Államok menedéket nyújt Juan Guaidónak, aki áprilisban Kolumbiából menekült el a napfényes Florida biztonságába, és akire a közelmúltban újabb letartóztatási parancsot adtak ki hazájában, Venezuelában. Az ellene felhozott vádak között szerepel hazaárulás, funkciók bitorlása, haszonszerzés, pénz, értékpapír vagy közjavak eltulajdonlása, pénzmosás és bűncselekmény elkövetéséhez való társulás. Az ottani ügyész szerint Guaidó a PDVSA (Petróleos de Venezuela) forrásait használta fel arra, hogy 19 milliárd dollárhoz közeli vagy azt meghaladó veszteséget okozzon.  

Mostanában a Biden-kormány lazítja a Venezuelával, pontosabban az ottani olajiparral szembeni szankciókat is, miközben magántárgyalásokat is forszíroz a venezuelai kormánypárt, az ellenzéke és a nemzetközi szereplők, köztük az Egyesült Államok között. Amint az Amerika Hangja néhány napja rámutatott, „a Guyana-ügy és a venezuelai megállapodások nem jelentenek összeférhetetlenséget az Egyesült Államok számára”.  

Kapcsolódó: 

Címlapfotó: brinknews.com