Egy amerikai portál felháborodva azzal riogatta az olvasóit, hogy nemsokára mindenki számára megszabják, mennyit fogyaszthat, mennyit utazhat. Annyira csökkentenék egy-egy ember szén-dioxid-kibocsátását, hogy az az amerikaiak akár 85 százalékos életszínvonal-eséséhez is vezethet.   

 Az utazás és a turizmus jövőjéről készített jelentést az Intrepid Travel és a The Future Labs Institute nevű utazási iroda, amiben meglehetősen borúsan látják a jövőt. Az éghajlatváltozás és a turisták utazásainak korlátozása nem sok jóval kecsegtet az ágazat számára.  

A jelentés egyenesen az utazások kihalására figyelmeztet, és megállapítja:

lesznek olyan területek a világon, ahol annyira erős lesz az éghajlatváltozás, hogy nem lesz érdemes odalátogatni, mert teljesen elveszti a turisztikai csáberejét.  

A jelentés másik félelme az egyelőre csak a szakmai körökben ragozott „személyes szén-dioxid-kibocsátási egységekre” vonatkozik. A klímavédők a fogyasztás korlátozását úgy képzelnék el, hogy minden polgárnak a földön volna egy kvótája, hogy mennyi szén-dioxidot is használhat el az adott évben.  

Amennyiben a személyes szén-dioxid-kibocsátási határérték új normává válik, akkor az embernek magának kell majd döntenie, hogy mire használja fel a kvótáját, és  

valóban indokolt a félelem, hiszen a turizmus egyik hangsúlyos eleme a repülőgépes utazás, ami pillanatokon belül felzabálná az éves keretet.  

Persze még mindig lesz megoldás a gazdagok számára, hogy ne legyenek korlátozva. Több javaslat is szól arról, hogy ha valaki túllépné a kibocsátási kvótáját, akkor vásárolhat hozzá jó pénzért. Ha meg is lenne ez a lehetőség, az azért jócskán megdrágítaná az ide-oda röpködéseket.  

A javaslatok arról szólnak, hogy 2050-re az emberiség 750 milliárd tonnára próbálja csökkenteni szén-dioxid-kibocsátását. Ezért vélik úgy a jelentésben is, hogy 2040-re várhatóan korlátozzák a személyes kibocsátást, ezzel pedig az utazások számát. 

A szakértői javaslat szerint fejenként évente 2,3 tonnára kellene korlátozni a szén-dioxid-kibocsátást. Ez körülbelül annyi, mintha valaki egyszer elutazna oda-vissza Rio de Janeiróból Rijádba. Nem nehéz felismerni, hogy a 2040-es években sokan kénytelenek lesznek lemondani a horizontot tágító élményekről, amelyeket manapság oly könnyen magunkévá tehetünk.  

Az amerikaiak azért is aggódnak, mert náluk a cikk szerint az átlagos szén-dioxid-kibocsátás 16 tonna/fő/év. Itt érdemes azért megjegyezni, hogy más források inkább 20 tonna körüli értéket adnak meg. Mindenesetre nem csak az USA fogyaszt annyit, az ausztrálok és a kanadaiak is elpöfögnek vagy 15 tonnát fejenként, sőt a britek is valahol 11-nél járnak.  A cikk arra is kitér, hogy mindenkinek a szén-dioxid-kibocsátása összhangban áll az energiafelhasználással, -fogyasztással.  

Hacsak nem történik valamiféle tisztaenergia-áttörés ( jelenleg az egyetlen életképesnek a nukleáris energia mutatkozik, a fúziós energia messzi álom, a megújulók pedig önmagukban kevesek), akkor a társadalom számára az energiafelhasználás mérséklése ugyanaz, mint az életszínvonalának a csökkentése. Így valós lehet az a becslés, hogy az egyéni szén-dioxid-kibocsátási egységek bevezetésével, amennyiben be is tartják, az amerikaiak kénytelenek lesznek elviselni mintegy 85 százalékos életszínvonal-esést.  

Persze addig még sok víz lefolyik a Dunán, akarom mondani a Mississippin. A javaslatot el is kell fogadni, és ez egy hosszú tárgyalásos folyamat lesz, ahol az eredeti előírás megfelelően felhígulhat. És ki az a vezető, politikai döntéshozó, aki bevállalná az állampolgárok életszínvonalának 85 százalékos csökkentését? 

A cikk ezután meglehetősen futurisztikus fejtegetésbe kezd, összemosva a nemzeti bankok digitális valutáját (CBDC) a karbonlábnyommal.  

Felvetik, hogy a mostani, adósságon alapuló pénzt felváltja a digitális valuta, amelyet az adóssággal fedezett szimbolikus tokenek helyett szociális hitelpontszámok, azaz személyes karbonlábnyomkvóták fognak támogatni.  

Érdekes meglátás, de ezt egyelőre nevezzük inkább meg nem gondolt gondolatnak.  

Zárszóképp érdemes egy kicsit foglalkozni magunkkal is, hiszen Magyarországon az egy főre vetített éves karbonlábnyomunk már jócskán túllépte a 6 tonnát.