KSH: a termék-külkereskedelmi egyenleg 2 milliárd euróval javult novemberben 

Szerző: | 2023. december. 8. | Hazai

A KSH friss jelentése szerint 2023 októberében az export euróban számított értéke 1,2 százalékkal nagyobb, míg az importé 13 százalékkal kisebb volt az előző év azonos időszakához képest. Az előző hónaphoz viszonyítva a külkereskedelmi termékforgalom szintje az exportoldalon 0,6 százalékkal csökkent, míg az importoldalon 1,9 százalékkal nőtt. 

Elemző: Regős Gábor, a Makronóm Intézet vezető közgazdásza 

A külkereskedelmi egyenleg októberben is kedvezően alakult: 1 milliárd eurót tett ki, ami az egy évvel korábbinál közel 2 milliárddal kedvezőbb. Az export euróban számított értéke 1,2 százalékkal emelkedett, az importé 13,3 százalékkal csökkent. 

Regős Gábor ugyanakkor felhívja a figyelmet, hogy az első becslésben a KSH még nem közli a volumenre vonatkozó adatokat, ám az előző hónapok adataiból sejthető, hogy az export volumene éves alapon stagnálhatott, míg az importé csökkent. A közgazdász szerint ez utóbbiban az alacsony belső kereslet játszik jelentős szerepet: a fogyasztás és a beruházások volumene elmarad az egy évvel korábbitól.  

A fogyasztáson belül ki kell emelni az importigényes üzemanyag-fogyasztást, míg a beruházásokra általánosan jellemző a magas importigény 

 – bár ez hosszabb távon legalább részben exportot eredményez, így Regős szerint ez nem akkora probléma. A volumenváltozáson kívül befolyásolta az egyenleget az árhatás: a bázisidőszakban az euróban számított importárak 17,9, az exportárak 10,8 százalékkal emelkedtek a megnövekvő energiaárak eredményeként. Az energiaárak normalizációja miatt az importárak jobban csökkentek, mint az exportárak.  

A termék-külkereskedelmi egyenleg javulása segíti a folyó fizetési mérleg deficitjének csökkenését, ám ez a hiány jövőre el is tűnhet  

– ezt gátolja a megnövekedett profitkiáramlás. 

A Makronóm Intézet vezető közgazdásza 2024-ben arra számít, hogy már az import is növekedni tud: a fogyasztás és a beruházások beindulása jelentős importvonzattal jár.  

Ez valamelyest ronthatja az egyenleget, ugyanakkor várhatóan az export is bővül, így összességében a hatás semleges vagy kismértékben pozitív lehet. 

A KSH adatai szerint:  

Októberben a kivitel értéke 12,8 milliárd eurót (4930 milliárd forintot), a behozatalé 11,7 milliárd eurót (4530 milliárd forintot) tett ki. 

A termék-külkereskedelmi többlet 1 milliárd euró (400 milliárd forint) volt. 

A kivitel 77, a behozatal 70 százalékát az EU tagállamaival bonyolítottuk le. 

 

Ezek is érdekelhetnek

trend

Promóció

Hazai válogatás

Promóció

Kövess minket

Facebook

Instagram

LinkedIn