Ahogyan a világ több részén , a multinacionális vállalatok Görögországban is az inflációt ürügyül használva emelik az áraikat, ezáltal pedig komoly „extraprofitra” tehetnek szert, míg a fogyasztók azok, akik a legjobban szenvednek a tartós árszínvonal-növekedéstől. A kabinet válasza pénzbirságok formájában érkezett, persze ezek lényegesen elmaradnak azon extraprofitoktól, amelyeket e cégek zsebeltek be az utóbbi időben. Továbbá kiderül az is, hogy nem csak a vállalati szféra, hanem a tartós inflációnak köszönhetően a kormány is jobb gazdasági eredményeket mutathatott be.
Bakajannisz Péter írása a Makronómon
Az utóbbi években – amióta az infláció az egekbe szökött – ahány közgazdász, annyi magyarázat születik annak a pénzromlás okairól és a további fejleményekről. Az egyik, a főáram által kedvelt magyarázat, hogy maga az infláció egy exogén tényező, egy valahonnan „importált” jelenség, amely ellen nem nagyon lehet mit tenni.
A vállalati kapzsiság húzza fel az inflációt
Természetesen a neoklasszikus közgazdaságtant követő főáramnak sincs erre magyarázata, hiszen elméletüket követve feltételezhetjük, hogy a „piac láthatatlan keze” miatt a vállalatok igyekeznek majd alacsonyan tartani az áraikat, hogy megszerezzék az ügyfeleik lojalitását és pénzét. Így normális esetben mindenki félve drágít, hiszen a versenytárs elragadhatja a vásárlókat. Viszont ahogyan azt világszerte több millió fogyasztó tapasztalhatta, nem ez a helyzet.
Egy másik, többé hihető magyarázat, hogy a kormányok bőkezű gazdasági ösztönzései – amivel igyekeztek például a járvány okozta válság ellenére megmenteni a belső fogyasztást – voltak azok, amelyek miatt tovább tart a tartós árszínvonal-emelkedés: ez főleg az Egyesült Államokra érvényes, ahol a pandémia során jelentős mennyiségű „helikopterpénzt” osztottak szét, ami túlkereslethez vezetett, és hozzájárult az infláció növekedéséhez.
Ami pedig Európát illeti, főként a kínálati oldalból érkező nyomás a domináns. Az áremelkedések okát az Atlanti-óceán ezen oldalán az ellátási láncok megszakadása, töredezettsége jelenti.
Bár az utóbbi két okban rejlik némi igazság, létezik egy harmadik, mögöttes strukturális probléma is, méghozzá az, hogy a nagyvállalatok kinőtték a szokványos versenyhelyzetet – a világgazdaság néhány óriáscég kezében koncentrálódik, amely korlátok nélkül emelheti az árakat. Ezt márpedig a számok is bizonyítják, ugyanis a kínálati korlátok ellenére is rekordnyereségre tehettek szert a vállalatok.
Elég példaként az Egyesült Államokat venni, ahol a 80-as évek óta az iparágak kétharmada koncentráltabbá vált: egy vállalat határozza meg az ország vetőmagkukoricájának az árát, a gyógyszercégek öt óriásba tömörültek (Big Pharma), az egekbe repítve a gyógyszerárakat, a légitársaságok ágazatában a 80-as évek 12 fuvarozójából mára négy óriás nőtt ki, és mindegyik gyorsan emeli a jegyárakat, a Wall Street pedig öt óriásbankba tömörült.
A vállalatok egyszerűen áthárítják a hozzáadott költségeket az ügyfeleikre – sőt, sokan még tovább emelik az áraikat és még többet tesznek zsebre. Márpedig ezt megtehetik, mert a legtöbbjüknek nem kell attól tartania, hogy a versenytársak elragadják a vásárlóikat, hiszen a piaci erejük annyira nagy, hogy az infláció ürügyén nyugodtan emelhetik az árakat és még nagyobb profitot termelhetnek.
Hatalmas olaj- és élelmiszer-vállalati profit
Csak hogy pár példát említsünk a közelmúltból, ami az energetikai szektort illeti, a British Petrol tavaly 14 év óta a legmagasabb harmadik negyedéves nyereségéről számolt be, míg az amerikai energiaipari óriáscégek, az ExxonMobil és a Chevron, valamint Európa legnagyobb olajvállalata – a Shell – szintén rekord negyedéves nyereséget jelentettek.
A ma már privatizált brit Centrica is (régebben British Gas) társaihoz hasonlóan bejelentette, hogy a nyeresége ötszörösére nőtt 2022 első hat hónapjában, míg a Tax Justice Network kutatása is arra mutat rá, hogy a német energiaszektor többletnyeresége 2022-ben nagyjából 113 milliárd euróra becsülhető, ami az állami költségvetés közel negyede.
Hasonlóképpen, az amerikai Cargill nevű multinacionális élelmiszergigász rekordmértékű profitra tehetett szert, ahogyan a kanadai Loblaws is. Továbbá, míg a fogyasztók, a kiskereskedelmi láncok és az elsődleges szektor szereplői (különösen a gazdák) szenvednek az árszínvonal tartós növekedésétől, addig az olyan globális gigászok, mint a Coca-Cola, komoly forgalomnövekedést élvezhettek .
Az eredmény, a jövedelem átvándorlása a fogyasztóktól a vállalati vezetőkhöz és a nagyobb befektetőkhöz – az a jövedelem, amely részben az államok bőséges válságmentő intézkedéseiben gyűlt össze a kisembereknél.
Természetesen ennek már semmi köze az inflációhoz, a szabadpiachoz és az egészséges, versenyképességen alapuló gazdasági rendszerhez, ami elvileg a nyugati világot jellemzi, inkább a piaci erő viszonylag kevés kézben való koncentrálódásához van szó.
Görögországban is ez történik
Ez a jelenség Görögországban is jelentkezik, ennek ellenére az utóbbi években pusztán külső tényezőket, mint a koronavírus-világjárványt vagy az orosz–ukrán konfliktust okolták az infláció kapcsán: lényegében a pénzromlást egy olyan „importált” jelenségként kezelték, amely ellen nem lehetett mit tenni.
Bár még a pandémia alatt a kormány hozott egy a vállalati haszonkulcsról szóló rendeletet, jelentős intézkedésre nem került sor a vállalati spekuláció kapcsán – leginkább juttatások és egyéb ösztönzők voltak a legjobban megszokott inflációkezelési megoldások.
Márpedig Görögországban – az Egyesült Államokhoz hasonlóan – több szegmensben is túlkoncentráció zajlik, de főleg a tömegfogyasztási termékek (élelmiszer, mosószer, háztartási cikkek stb.) terén, ahol a multinacionális óriások a piac 60 százalékát irányítják.
A görög emberek csak az utóbbi hónapokban lehettek tanúi komolyabb intézkedéseknek a céges spekuláció kapcsán: pontosabban a Fejlesztési Minisztérium illetékes hatósága két olyan multinacionális cégre (Procter & Gamble Hellas és Unilever Hellas) szabott ki 1 milliónyi eurós bírságot november elején, amely különböző háztartási cikkeket forgalmazott.
A görög fejlesztési miniszter – Kósztasz Szkrékasz – arra hivatkozott, hogy a két vállalat extraprofitokat zsebelt be az infláció ürügyén, míg kiemelte, hogy további hasonló tevékenyéget erősen fogják megbüntetni.
Valóban, pár nappal később a minisztérium kijelentette, hogy újabb három, hasonló termékeket forgalmazó vállalatra (Johnson & Johnson és Colgate Palmolive 1,672 millió euró, Jacobs Douwe Egberts GR 1 millió euró) szabtak ki összesen 2,672 milliónyi eurós bírságot, kiemelve, hogy a kormány mindent meg fog tenni, hogy szembeszálljon a vállalati kapzsiság által generált inflációval és megerősítse a piac minél hatékonyabb működését.
Jelentős intézkedések?
Bár maga az ígéret és az irány egy jó kezdet is lehet, kétséges, hogy mennyire lehetnek hatékonyak a „büntetések”, vagy hogy egyáltalán akadályozhatják-e a vállalatokat a jövőben, hogy további spekulatív tevékenységeket hajtsanak végre, hiszen a kiszabott pénzbírságok eltörpülnek azelőtt a profit előtt, amelyet e vállalatok szereztek a görög piacon, egy olyan időszakban, amikor az élelmiszer-infláció közel 10 százalék körül száguld 18 egymást követő hónapon keresztül.
Pontosabban, jobban megvizsgálva a számokat, az imént említett Procter & Gamble Hellas esetében – amint az a vállalat pénzügyi kimutatásaiból kiderül – a társaság lenyűgöző jövedelemnövekedést könyvelhetett el az utóbbi időben: az adózás előtti profitok elérték a 18,500 millió eurót 2022-ben az előző évi 5,850 millióhoz képest, a nettó nyereség pedig 14,16 millió euró volt az egy évvel korábbi 3,230 millióhoz viszonyítva.
Hasonlóképpen a Unilever Hellas esetében az adózás előtti profit elérte a 36,500 millió eurót 2021-ben – ami 175,98 százalékos növekedés a 2020-as 13,200 milióhoz képest – míg az adózás utáni nyereség 20,8 millió euró volt, ami 71,97 százalékkal nőtt a 2020-ban könyvelt 12,1 millióhoz képest.
Egyértelművé tehát, hogy ilyen méretű pénzbirságok valóban nem törik meg komolyan ezeket a vállalatokat, hogy tovább folytassák a spekulatív áremeléseket, főleg, ha ezáltal újabb „extraprofitot” tudnak generálni. Ráadásul akkor, amikor ezek a bírságok jóval később esedékesek, vagy akár el is maradnak, mivel a cégek a bírósághoz fordulnak, és fellebbeznek, hogy elkerüljék a fizetést.
A gazdasági kimutatásnak is kedvez az infláció?
Ezen túlmenően nemcsak a cégeknek kedvez a magasan futó, „importált” infláció, hanem kormánynak, valamint a bankoknak is.
A görög kormány esetén azért, mert az infláció csökkenti a tulajdonképpen hatalmas GDP-arányos adósságot, ahogyan javítja a költségvetési egyensúlyt is,
mint az a Nemzetközi Valutaalap (IMF) tanulmányaiból is kiderül. Görögország esetében például – a Pénzügyminisztérium becslései szerint – a GDP-arányos államadósság 2022-ben 27 százalékkal, 166,9 százalékra csökkent a 2021-es 194,5-ről.
A bankok esetében pedig azért, mert a betéti kamatok alacsony – szinte nulla – szinten tartásával úgymond „kirabolják” a betéteseiket, hiszen az infláció hatására a betétesek pénzének az értéke jelentősen csökken, míg a görög bankok hitelkamatai is a legmagasabbak közé tartoznak az Európai Unióban.
Mindez pedig az embereket terheli, akik több mint egy évtizede mindig egyfajta válságtól szenvednek: már nemcsak a Trojka (Európai Bizottság, Európai Központi Bank, Nemzetközi Valutaalap) megszorításai, hanem a bankok és a vállalkozások spekulációja is ellenük működik, miközben a béreik és a nyugdíjaik vásárlóereje is összeomlik, hiszen azok növekedése messze elmarad az inflációtól, de a többi európai uniós vetélytárstól is.
A helyzet egyáltalán nem egyszerű, de nem megoldhatatlan. A vállalati kapzsiság szigorúbb büntetése segítene, ahogyan a bérek növekedése is – legalább az inflációhoz igazodó fizetésemeléssel meg lehetne oldani, hogy a görögök vásárlóereje változatlan maradjon.
Ezen túlmenően az ország versenyképessége továbbá növekedne a befektetések növelésével (főleg az elsődleges szektorban) megfelelő kormányzati politika mellett és a bankszektor kellő támogatásával.
Kapcsolódó:
Címlapfotó: Shutterstock
