Biztonságosabb a világ első negyedik generációs atomreaktora
2025. február 16., vasárnap

Biztonságosabb a világ első negyedik generációs atomreaktora 

Peking a civilfelhasználású nukleáris-technológiai versenyben a minap nagyot lépett előre: világ első negyedik generációs atomreaktora december 6-án kezdte meg hivatalos működését a Shidaowan atomerőműben., Ezek a reaktorok sokkal biztonságosabbak és hatékonyabbak, mint a korábbi modellek, a zöldátállásban pedig kulcsszerepük lehet. 

A civilfelhasználású nukleáris technológiai verseny kezdetét az ösztönözte, hogy egyre több állam ismerte fel a nukleárisenergia-termelés kulcsszerepét az energiaátállásban. Ebben a versenyben szerzett most előnyt Peking. 

A világ első negyedik generációs atomreaktora december 6-án kezdte meg hivatalos működését a Shidaowan atomerőműben. „Az egyedül Kína által fejlesztett magas hőmérsékletű, gázhűtéses reaktor hivatalosan is megkezdte működését – jelentette a Kínai Nemzeti Nukleáris Vállalat. – Ennek a moduláris erőműnek a hivatalos üzembe helyezése azt jelzi, hogy Kína a kísérleti fázist hátrahagyva, a negyedik generációs nukleáris technológiát a piac számára is elérhetővé tette.” 

Magasabb hatásfok, nagyobb biztonság 

„Az elvégzett tesztek a világon elsőként erősítették meg, hogy a kereskedelmi felhasználású reaktorok vészhelyzeti maghűtőrendszer nélkül is hűthetők. Ezek az úgynevezett eredendően biztonságos létesítmények” – jelezte a termelőegység egyik fejlesztőpartnere, a Tsinghua Egyetem. 

„Az ilyen reaktorok hőt, elektromosságot és hidrogént képesek előállítani, illetve a szénsemlegesség elérésben is segítik majd Kínát”  

– mondta Tsinghua Egyetem Nukleáris és Új Energiatechnológia Intézetének dékánja és a Shidaowan-porjekt főtervezője, Csang Co-ji (Zhang Zuoyi). 

Kína mindenkit megelőzött 

„A negyedik generációs reaktor működése azt jelenti, hogy  

az ázsiai nagyhatalom a többi nemzet előtt jár a nukleáris technológia kutatásában és fejlesztésében” 

 – jelezte Francois Morin, a Nukleáris Világszervezet kínai ipari csoportjának igazgatója. 

Szerinte a nyugati államok csak a 2030-as évek elején indítják majd el a hasonló reaktoraikat.  

„Vitathatatlan, hogy Kína utolérhetetlen a következő generációs nukleáris technológia fejlesztésében és kereskedelmiesítésében”

– vélekedik David Fishman, a Lantau Csoport nevű energia-tanácsadó cég kínai székhelyű vezető menedzsere. 

A reaktorok fontossága a zöldátállásban 

Németország látványos kivételével sok nyugati ország felismerte, hogy a nukleáris energia segítséget nyújt a nettó zéró kibocsátás elérésében. 

Az Egyesült Államok és további huszonegy állam a nukleárisenergia-kapacitás 2050-ig történő megháromszorozásáról egyezett meg az idei dubaji klímacsúcson. Ők is hozzátették, hogy a saját energiamixükben a nukleáris energia nagyobb arányú felhasználása kritikus kérdés,melyet tisztázni kell hogy a következő évtizedre elérjék a zéró kibocsátást. 

Az erről szóló nyilatkozatot az Egyesült Államok mellett többek között az Egyesül Királyság, Franciaország, Kanada, Svédország, Dél-Korea, Ghána és az Egyesült Arab Emírségek is aláírta. 

„Az üvegházhatásúgáz-kibocsátás 2050-ig nullára csökkentésében és a másfél fokos felmelegedési határ megtartásában kulcsszerepe van a nukleáris energiának. A nyilatkozat ezt ismeri el”

– közölte az amerikai külügyminisztérium. 

Kína ezt a dokumentumot nem írta alá, de szintén célja, hogy fejlessze a nukleárisenergia-kapacitásait a kibocsátás csökkentése és növekvő elektromosenergia-igényeinek fedezése érdekében.   

A kapacitásbővítés folytatódik 

A kínai nukleárisenergia-termelés az energia-előállítás 5 százalékát tette ki 2020-ban, amelyet a szén dominált, olvasható a Nukleáris Világszervezet adataiban. 

A nukleárisáram-termelés aránya 2035-re 10, 2060-ra pedig 18 százalékra növekszik a Kínai Nukleáris Energia Vállalat szerint. 

Idén szeptemberben az ázsiai ország 55 nukleáris termelőegységet működtetett, amelyek 57 gigawattos (GW) teljesítményre voltak képesek, 24 további 27,8 GW-ot biztosító egység pedig készülőben volt, jelezte Vang Ping-hua (Wang Binghua), a cég egyik képviselője. 2060-ra azzal számolnak, hogy ez a kapacitás 400 GW-ra emelkedik – tette hozzá. 

Emellett Kína 6-8 nukleáris termelőegységet szeretne engedélyeztetni évente, „a belátható jövőn belül”. 

Forrás: Oilprice.com 

Kapcsolódó: 

Címlapfotó: China Morning Post

Posztok hasonló témában

Heti hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre!

Minden héten megkaphatja válogatott tartalmainkat, hogy naprakész információi legyenek a világ történéseivel kapcsolatban.


Kérjük adja meg a teljes nevét.

Email címét nem osztjuk meg.

Kérdezz bátran!
Chat