Szerző: Bakajannisz Péter 

Az eredeti cikk megjelent a Mandiner Makronóm rovatában 2022. február 17-ikén. Az írás az akkori események és információk birtokában keletkezett.  

Az európai uniós integráció negatív hatást gyakorolt a demokráciára 

Thomas Fazi szocialista közgazdász és Paolo Cornetti, a La Fionda olasz lap főszerkesztője szerint Olaszország az 1990-es években kezdett el mélyebben integrálódni az Európai Unióba (EU), ami az elemzésük szerint később az ország demokráciájának hanyatlásához vezetett. 

A két közgazdász úgy gondolja, hogy a mély EU-integráció és az euró bevezetése után az olasz döntéshozók szerepe jelentősen megváltozott, 

azóta jellemzően az EU által érvényesített gazdaságpolitikai agenda puszta végrehajtása került a középpontba: 

ilyenek voltak például a fiskális megszorítások, a bércsökkenések, valamint a piacbarát liberalizálások és privatizálások. 

Úgy vélik, hogy az olasz elnök szerepe is jelentősen megváltozott: az a tévhit uralkodik, hogy az olasz elnök pusztán szertartásos és szimbolikus szerepet tölt be, Olaszország köztársasági életének nagy részében legalábbis ez volt a helyzet.  Márpedig hivatalos minőségében, mint az alkotmány „őre”, az elnök jelentős hatalommal rendelkezik. A kormányoknak meg kell szerezniük az elnök „jóváhagyását”, a miniszterelnök és a miniszterek jelölésénél, jóváhagyásánál. Ráadásul minden parlament által elfogadott törvényt az elnöknek is jóvá kell hagynia, ő oszlatja fel a parlamentet, például kormányválság vagy a parlamenti többség elvesztése idején, emeli ki Fazzi és Cornetti.  

Az elnök minden nemzetközi szerződést ő hitelesít, a hadsereg főparancsnokaként és az igazságszolgáltatás irányító testületének vezetőjeként tevékenykedik. Az elnöknek befolyása van Gazdasági és Pénzügyminisztérium technokrata struktúráin, illetve a mindenható Számviteli Hivatalon (Ragioneria Generale dello Stato) és az Olasz Bankon keresztül. 

A válsághelyzetekben, amikor a politikai rendszer képtelen életképes megoldásokat találni, az olasz elnök hatalma különösen jelentősé válik. Figyelembe véve azt a kvázi állandó politikai és gazdasági instabilitást, amely Olaszországot legalább egy évtizede sújtja, nem meglepő, hogy az elnök szerepe és befolyása kiemelkedően fontos tényezővé vált, azaz 

az elnök mára fontos politikai szereplővé nőtte ki magát. 

Tökéletes példa erre Giuseppe Conte kormányának bukása, amikor Mattarella megtagadta a parlament feloszlatását és az előrehozott választások kiírását. Ehelyett a színfalak mögött azon dolgozott, hogy Contét Draghival helyettesítse. Az elmúlt egy évben pedig Mattarella mindent megtett, hogy nyíltan megvédje a Draghi-kormányt. Magyarul, az elnök ma már nem az alkotmány semleges döntőbírója. 

Hangsúlyos politikai szerepet játszik, és az olasz elit is egyre inkább ezt várja tőle: használja ki királyszerű hatalmát a status quo fenntartására és a „barbárok” távol tartására, legyenek azok euró- vagy vakcinaszkeptikusok. 

De ez az átalakulás már régóta zajlik. Bármely ország számára az euróhoz való csatlakozás egyenlő azzal, hogy a kormány – és vele a parlament – egyre inkább az európai szinten hozott, gyakran népszerűtlen gazdasági döntések utolsó lepecsételőjévé alakul át, szóljon az fiskális szigorról vagy bércsökkentésről.  

A két olasz szakértő szerint az unióhoz való mély integráció során megerősödött a technokrácia, így az elnök szerepe is, ahogy a parlament súlya is marginalizálódott. 

Ezért is vélik úgy, hogy az elnök az alkotmány őrzőjéből Olaszország nemzetközi kötelezettségeinek, különösen az uniós szerződések és szabályok betartásának őrzőjévé vált.  

A gazdasági előjogok folyamatosan áthelyeződött transznacionális szintre, amely azt eredményezte, hogy még ha a politikai pártok képesek is többséget szerezni a parlamentben, egyre kevésbé bírnak azokkal a gazdasági eszközökkel, amelyek a társadalmi konszenzus fenntartásához szükségesek. 

Fazi és Cornetti szerint  

Olaszország eurótagsága megváltoztatta az ország demokratikus szerkezetét: a parlamentáris rezsimből inkább egy elnöki rezsimmé alakult át, amelyben a törvényhozás marginális szerepet tölt be. 

Az Európai Unió továbbra is megszorító politikát szeretne alkalmazni  

Thomas Fazi nem először akad ki az unió gazdaságpolitikai rezsimjén. Ahogyan arról korábban is beszámoltunk a Makronóm rovatban, a szocialista közgazdász figyelmeztetett, hogy nem biztos, hogy véget ért a megszorítósdi Európa területén. 

Szerinte az uniós helyreállítási alap célja, a korábbi megszorításokhoz hasonlóképpen most is nagyobb hatáskört adjon Brüsszelnek az európai nemzetek gazdaságpolitikája felett. 

Címlapfotó: Shutterstock