Az afrikai országok kezdik komolyan venni a gazdaságuk fejlesztését. Mostanában már nem a szabadkereskedelem mindenhatósága a mérvadó, hanem igyekeznek egyedi és észszerű iparpolitikákat, ágazati fejlesztéseket elindítani. Van, aki ezt protekcionistának, van, aki pragmatikusnak tartja, de úgy tűnik, hogy a fő lehetőség a regionális értékláncokban van.  

A cikkben elsősorban Michael Ehis Odijie tanulmányából szemezgetünk. A szakember a University College London történelem tanszékének tudományos munkatársa. Különféle kutatási területei vannak, a rabszolgaság és annak eltörlése az angol nyelvű nyugat-afrikai térségben, az iparpolitika vagy az állam szerepe a gazdasági változásokban. 

Példák az afrikai országok által alkalmazott iparpolitikára 

Néhány példa az afrikai országok által alkalmazott új iparpolitikára. Tavaly januártól Nigéria elindította az egyik fő gazdaságfejlesztési projektje, a Sugar Master Plan második szakaszát, ugyanis már egy évtizede törekednek a hazai cukortermelés fejlesztésére. Ez a kezdeményezés elsősorban a befektetőknek nyújt különféle ösztönzőket, illetve betiltotta a finomított cukor importját.  

Nemrég Ghána kiterjesztette a zéró áfa-politikát a helyben gyártott textíliákra, Kenya pedig bejelentette, hogy 25 százalékos illetéket vet ki az importált ruhákra, hogy újjáélessze a textilágazatát. Így válnának pamuttermelőből a textilek jelentős exportőrévé.  

Az ilyesfajta iparpolitika, amely elsősorban az import helyettesítésére irányul, egykor népszerű volt Afrika nagy részén, de az 1980-as évektől ezek az állami beavatkozási modellek eltűntek.  

A Világbank és a Nemzetközi Valutaalap azt tanácsolta a kormányoknak, hagyják, hogy a piaci erők diktálják a fejlődési utakat. Így Afrikában a neoliberalizmus szabályai szerint, nagyrészt strukturális alkalmazkodási programokat hajtottak végre.  

Az újjászületést ösztönző tényezők 

A jelenlegi újjáéledést több tényező is ösztönzi. Ezek közül a legfontosabb a 2015 óta erősödő devizaválság, ami miatt számos afrikai ország központi bankja korlátozza a Forex elérhetőségét bizonyos importtermékek esetében. 

A Forex a Foreign Exchange Market rövidítése, magyarul devizapiac, egy decentralizált globális piac a devizakereskedéshez. Ez magában foglalja a devizák vételét, eladását és váltását a jelenlegi vagy előre meghatározott árak alapján. 

Ez a korlátozás akaratlanul is a helyettesítő áruk előállítására készteti a hazai gyártókat, a folyamatot pedig különböző eszközökkel, például hitelkeretekkel támogatják.  

Máshol a kínai Egy övezet, egy út kezdeményezés indított el kiterjedt infrastrukturális és beruházási projekteket. Sok afrikai ország módosította a nemzeti stratégiáját az ázsiai termelési beruházások tőkéjének kiaknázására, ezáltal új iparpolitikát alakított ki.  

A Covid-világjárvány további impulzust adott a stratégiai váltásnak, hangsúlyozta a helyi kapacitások fejlesztésének szükségességét az olyan kritikus ágazatokban, mint a gyógyszer- vagy az élelmiszeripar.  

Kereskedelemfejlesztés és a helyi érdekcsoportok 

Emellett jelentős az újonnan feltörekvő diverzifikált üzleti csoportok, mint például a nigériai Dangote Group befolyása. Az ilyen konglomerátumok a nemzeti kormányaikat a kezdő iparágak védelme, az importtilalmak, a támogatások, az adókedvezmények, a különleges gazdasági övezetek és ipari parkok létrehozása felé terelik. Olyan alapvető iparpolitikai intézkedéseket is támogatnak, mint a közbeszerzés és az exportösztönzés.  

Az iparpolitika újjáéledése Afrikában egybeesik a kontinensen belüli kereskedelem dinamikájában bekövetkezett változásokkal, nevezetesen az afrikai kontinentális szabadkereskedelmi övezet (AfCFTA) kialakulásával. Az AfCFTA előmozdítaná a regionális értékláncok létrehozását, ahol a különböző országok bizonyos termelési szakaszokra specializálódnak. Ambiciózus megállapodások születtek számos területen, bár ezek nem mindig igazodnak a belpolitikai realitásokhoz. További kihívást jelent a régió különböző termelési fázisainak megszervezésével járó koordináció.  

Különböző politikai valóságok 

Az AfCFTA-megállapodás egy szabadkereskedelmi övezetet hoz létre, amely az Afrikai Unió mind az ötvenöt tagállamát egyesíti, és több mint 1,3 milliárd fős piacot foglal magában. Ez a szervezet kulcsszerepet játszott a megállapodás megtárgyalása során.  

Az Afrikai Unió állam- és kormányfőinek közgyűlése 2012-ben határozott úgy, hogy létrehozza az AfCFTA-t, hogy segítse a kontinensen belüli kereskedelmet. A tárgyalások 2015-ben kezdődtek, a megállapodást 2018-ban írták alá. Az övezet elsődleges célja az áruk és szolgáltatások egységes piacának kialakítása, amelyet az emberek szabad mozgása támaszt alá a kontinens gazdasági integrációjának fokozása érdekében.  

Pontosabban a részt vevő államok kötelezettséget vállaltak a tarifák és a nem vámjellegű akadályok fokozatos felszámolására, a szolgáltatások kereskedelmének liberalizálására, a beruházási, szellemi tulajdonjogok és a versenypolitika terén való együttműködésre, a kereskedelemmel kapcsolatos valamennyi területen való részvételre, vámügyi összefogásra, valamint a kereskedelmet könnyítő intézkedések végrehajtására. Ezen túlmenően megállapodtak abban, hogy vitarendezési mechanizmust hoznak létre.  

Bár az AfCFTA-megállapodás hivatalosan 2021. január 1-jén lépett érvénybe, az áruk tényleges szabad mozgása még nem történt meg. Mindazonáltal az egyezmény katalizálja a kulcsfontosságú mechanizmusok fejlődését. Bevezették az AfCFTA e-tarifakönyvet, összhangban a digitalizációval és a kereskedelem megkönnyítésével kapcsolatos célkitűzésekkel, valamint a Pánafrikai Fizetési és Elszámolási Rendzert, amelyet az Afrikai Export-Import Bankkal együttműködésben hoztak létre az AfCFTA-n belüli kifizetések egyszerűsítése érdekében. Létrejött a nem vámjellegű akadályok bejelentésére szolgáló online platform, illetve az AfCFTA Kiigazítási Alap, amelynek a célja, hogy támogassa az országokat a megállapodásban foglalt rendelkezések elfogadásában és végrehajtásában. 

Hatalmas bővülés jöhet az exportban 

Egy 2022-es világbanki tanulmány szerint az AfCFTA 560 milliárd dollárral (mai árfolyamon közel 200 ezer milliárd forinttal) növelheti a kontinens exportját, főként a feldolgozóiparban a regionális értékláncokon keresztül. Ezenkívül 30 millió afrikait emelhet ki a rendkívüli szegénységből, 68 millió ember megélhetését javíthatja, akik kevesebb mint 5,50 dollárt keresnek naponta.   

Igaz, az ilyen tanulmányok gyakran abba a hibába esnek, hogy nem veszik figyelembe az afrikai országok közötti összetett politikai dinamikát, és azt feltételezik, hogy az egyezmény teljes körű végrehajtása valóban lehetséges. Lehet előre jelezni, hogy a megállapodás 2035-ig 450 milliárd dollárral növeli Afrika bevételét, ami 7 százalékos növekedés, de ezek mind azon a feltételezésen alapulnak, hogy az országok teljes mértékben megfelelnek a vámliberalizációnak és a kereskedelem könnyítésének, beleértve a bürokrácia teljes megszüntetését és a vámeljárások egyszerűsítését. Ehhez azonban számos esetben háttérbe kellene szorítani a belpolitikai célkitűzéseket.   

Regionális értékláncok koordinálása 

Az AfCFTA egyik fontos célkitűzése, hogy felgyorsítsa a regionális termelési láncok kialakulását a kontinensen belül. Viszont az ilyen termelési láncok, legyenek azok globális vagy regionális értékláncok, ritkán jönnek létre egyedül a piaci erők révén. Ezek jellemzően a „vezető cégek” stratégiai döntéseinek az eredményei. Ezek a vállalatok központi szerepet töltenek be, koordinálják a termelési láncot a hatóságokkal, meghatározzák a termelési folyamatok részleteit. Ezen cégek hiánya megnehezíti a termelés megszervezését.  

Eddig is különféle koordinációs nehézségek merültek fel az afrikai nemzetek között, amelyek egy a folyamatot irányító központi egység nélkül próbálják előmozdítani a regionális értékláncokat.  

Például Kelet-Afrikában a kenyai kormány védőintézkedéseket hajtott végre az ugandai nyerstej ellen. Ugandának költségelőnye van, ennek ellenére a kenyai tejfeldolgozó cégek, beleértve az édesipari vállalkozásokat is, profitálhatnak ebből. Ezenkívül Kenya megtiltotta az Ugandából és Tanzániából származó kukoricaimportot, jóllehet, az kritikus szerepet játszik a különböző termelési láncokban, például a takarmány-, az etanol-, a kukoricakeményítő- és a szirupgyártásban. Ez a példa is mutatja, hogy az ágazatok közötti komplementaritás csekély, főként a termelésszervezést felügyelő regionális vezető cégek hiánya miatt. 

Nyugat-Afrikában Nigéria a konzervparadicsom-import korlátozásával és a helyi konzervipari beruházások előmozdításával ösztönözné a hazai paradicsompüré-termelést. A tervük szerint az új beruházások egy regionális értéklánc létrehozásával a helyi és regionális termelők paradicsomát használnák fel. Csakhogy alapvető tervezési hiba, hogy a feldolgozási kapacitás megugrott a régióban, a feldolgozásra szánt paradicsom viszont hiányzott.  

Ezek az esetek rávilágítanak egy kritikus pontra: a regionális értékláncok szempontjából kulcsfontosságú termelésben rejlő komplementaritás képtelen megnyilvánulni a koordináció és a nemzeti ipari erőfeszítések összehangolása nélkül. 

Azokban az ágazatokban, amelyekben az afrikai országok vezető cégeket hoztak létre, az irányításuk alatt gondosan összehangolt regionális értékláncokat figyelhetünk meg. Kiváló példa erre a telekommunikáció, a kontinens egyik leggyorsabban fejlődő ágazata. A kiemelkedő távközlési vállalatok képesek irányítani a saját láncaikat. Az MTN Group, Afrika első számú mobilhálózat-üzemeltetője és a világ nyolcadik legnagyobb vállalata egy olyan ellátási lánc élén áll, amely különböző szempontokat, például infrastruktúrát, hálózati műveleteket és kereskedelmet foglal magában. Mindez több mint ötven szerződéses tevékenységet fed le tizenhét országban, amelyek mindegyikének eltérő a piaci dinamikája. Jelenleg több mint 2000 kritikus beszállítói projektet felügyel, több mint 300 beszállítóval működik együtt Afrikában és milliárdos értékű megrendeléseket kezel kizárólag a kontinensen.   

A cementipar a másik példája a regionális termelést koordináló vezető cégeknek. Az olyan figyelemre méltó társaságok, mint a nigériai Dangote és a marokkói CIMAF, több régióban tevékenykednek, és mindegyikük számos afrikai országban felügyeli a regionális termelési láncot, koordinációs hibák nélkül. Mivel azonban a kontinens államaiban kevés az olyan vezető cég, amelyik képes lenne koordinálni a termelést, ezért van szükség az ágazati tárgyalásokon keresztüli irányításra. 

Ágazati koordináció 

Az AfCFTA keretein belül megvan a lehetőség olyan ágazat-specifikus politikákra, amelyek támogathatják a regionális értékláncok fejlesztését. Az országok közötti ágazati koordináció segítheti az ipari és termelési politikák egyeztetését, hogy leküzdjék a helyi politikai kihívásokat és a vezető cégek hiányából fakadó koordinációs problémákat.  

Például egy értékláncban azok a nemzetek, amelyek politikai kihívásokkal néznek szembe egy adott szektorban, dönthetnek akár a kilépés mellett, míg mások kihasználhatják az adottságaikat, hogy előnyös pozícióba kerüljenek. Így az ágazati iparpolitikák pontosan meghatározhatók és összehangolhatók a szomszédos országok prioritásaival. A tárgyalásos munkamegosztás előnye, hogy minimálisra csökkenti a verseny átfedését és elősegíti a nemzetek közötti szinergiát.  

Mi lehet az AfCFTA jövőbeni szerepe? 

A szabadkereskedelmi politikák kevésbé hatékony végrehajtása az egész kontinensen a széles körű liberalizációs paradigma hibás feltételezéseiről tanúskodik. Míg a szakosodás képes harmonizálni az ágazati politikákat a nemzetek között, az ilyen koordináció megköveteli az AfCFTA újraértékelését, és különösen azt az elképzelést, hogy a piaci erők önmagukban ösztönzik a regionális értékláncokat. Bizonyos pontokon két központi célkitűzés – a hazai iparpolitika végrehajtása és az afrikai nemzetek közötti kereskedelem bővítése – ütközhet egymással. Míg az AfCFTA átfogó liberalizációra törekszik, az ágazati koordináció szelektív liberalizációhoz vezethet.  

A szelektív liberalizáció választása és a robusztus regionális értékláncok tárgyalásos munkamegosztáson keresztüli létrehozása enyhítheti a feszültségeket a különböző országok politikai programjain belül.  

Mindez pedig elősegítheti a kontinensen belüli kereskedelem növekedését és egyértelműbbé teheti a befektetéseket.  

Ennek a gazdasági átalakulásnak a megvalósítása több afrikai országban úgy szilárdítaná meg az állami beavatkozás visszatérését, hogy közben előmozdítaná a regionális integráció kilátásait. 

(Forrás: Phenomenal World)