A cikk szerzője Horváth Levente, az Eurázsia Központ igazgatója, Magyarország korábbi sanghaji főkonzulja 

Az EU 2021-ben meghirdette a Global Gateway nevezetű projektjét, ami a kínai Egy övezet, egy Út (BRI) versenytársa lenne. 

A legnagyobb különbség az uniós és a kínai kezdeményezés között, hogy míg az európai fejlesztésekről nemigen lehetett hallani, és már-már eltűnőben van két év után, addig a kínai az idén ünnepelte a 10. Évfordulóját, és már rengeteg sikeres projektet hozott létre.

Ugyanakkor míg a kínai állami vezetők támogatók a Global Gateway kapcsán, az EU veszélyként tekint a BRI-re.  

Olaszország épp a találkozó napjaiban jelentette be, hogy kilép a BRI-ből. 

A kockázatmentesítés egyébként sem valós elgondolás, hiszen az Európai Unió és Kína nagyon fontos gazdasági partnere egymásnak: 2022-ben a kétoldalú áruforgalom az előző évhez képest 23 százalékkal rekordszintre, 857 milliárd euróra nőtt. Míg az ázsiai országba irányuló uniós export 3,1 százalékkal, 230 milliárd euróra, az onnan származó EU-s import pedig 32 százalékkal, 626 milliárd euróra nőtt. A kereskedelem volumene 2022-ben meghaladta a napi 2 milliárd eurót. Ezeken kívül fontos megemlíteni, hogy az EU a számára létfontosságú gallium 71, míg a germánium 45 százalékát szerzi be Kínából.  

Európa 98 százalékban függ a kínai nyersanyagexporttól a digitális és a zöldátállás területén. 

A kockázatmentesítést tehát jól láthatóan nem lehet megvalósítani, és ez nem is érdeke az EU-nak, mindez inkább csak hangulatkeltés Kína ellen. 

Az unió kapcsán gyakran felmerült viccként a nemzetközi porondon, hogy a világ állami vezetői, ha az EU-val akarnak egyeztetni, akkor nem tudják, hogy kit kell felhívni. Mindezt remekül szemléltette a mostani EU–Kína találkozó is: miközben ketten képviselték az Európai Uniót, hogy a békés együttműködésről egyeztessenek, Olaszország bejelentette, hogy kilép az Egy övezet, egy út kezdeményezésből.  

Emmanuel Macron francia elnök látványos látogatást tett az ázsiai országban áprilisban, nagy békülésre, együttműködésre és az USA–Kína-konfliktusból való kimaradásra buzdította az uniós tagországokat. Ennek azonban sokan nem örültek,  

így a macroni nézőpont rögtön elhalkult, vagy akár meg is változott – a BRICS kapcsán ugyanis nagyon kritikus hangot ütött meg.  

Olaf Scholz német kancellár volt az első, aki Hszi Csin-ping harmadszori újraválasztását követően Pekingbe látogatott, majd idén júniusban az ázsiai nagyhatalommal való együttműködés bővítéséről beszélt –  

elvégre több német autót exportálnak Kínába, mint amennyit az egész EU-ban eladnak, de más német vállalatok sem szívesen csökkentenék az ottani jelenlétüket –, csakhogy a német külügyminiszter rendszeresen diplomáciai vihart kavar Kína-kritikus megszólalásaival. Mindeközben Magyarország pedig reálpolitikát folytatva, a keleti nyitás jegyében békés együttműködést hirdet az ázsiai nagyhatalommal. 

Jól látható, hogy míg a tagországok többnyire a saját gazdasági érdekeik mentén lépnek fel, és a Kínával folytatott bilaterális tárgyalásaik az együttműködések bővítéséről szólnak, addig EU-s szinten ideológiai érdekeket követnek, vagy kell (?) követniük. 

Ezek után egy kérdés maradt: végül is mi az EU Kína politikája? És Hszi Csin-pingnek kit kellene felhívnia, hogy erről egyeztessen? 

Forrás: Eurázsia Magazin. 

Címlapfotó: Shutterstock