Varufákisz: Európa 15 éves hanyatlása 

Szerző: | 2024. január. 1. | Geopolitika, Kiemelt, Világgazdaság

Az Európai Unió támogatói az euró fennmaradását ünneplik, azt, hogy az államadósságok már nem jelentenek akkora veszélyt, mint korábban, és ami lényeges, a merkantilista üzleti modelljük sértetlen marad. Ennek azonban nagy ára van: Európa állandó stagnálása és folyamatos széttöredezettsége – írja Jánisz Varufákisz (Yanis Varoufakis) korábbi görög pénzügyminiszter.   

Jánisz Varufákisz, a MeRA25 párt vezetője, az athéni egyetem közgazdászprofesszora. Kutatási területe a játékelmélet és a politikai gazdaságtan. Neves baloldali publicistaként is ismert. 2015 januárja és októbere között a görög parlament tagja a SZIRIZA képviselőjeként, valamint 2015 január és 2015 július között Görögország pénzügyminisztere. Tulajdonképp az ő feljegyzései alapján készült a Görögország, 2015 című film. 

Varufákisz rögtön írása elején leszögezi, Európa hosszú távú gazdasági válságban sínylődik, amelynek a gyökerei a Wall Street 2008-as halálközeli élményében keresendők. Természetesen voltak ezt követő növekedési (és reményekkel teli) fellángolások, de ezek a megjelenésük után hamarosan ellobbantak. 

Szerinte, tekintettel az Európai Unió politikai döntéseire, nem is történhetett volna másként. Ezek a politikák az eurózóna hibás felépítését tükrözték, és krónikusan alacsony beruházásokat hoztak, pontosan akkor, amikor hatalmas beruházásokra lett volt szükség ahhoz, hogy Európa elöregedő ipari bázisát a piszkos energiáról, a vegyi anyagokról és a belső égésű motorokról a felhőtőke és a zöldtechnológiák felé tereljék. 

Az Atlanti-óceán mindkét partján hasonló politikai választ adtak a Lehman Brothers 2008-as összeomlása által kiváltott láncreakcióra. Az Egyesült Államok és az EU a történelem során soha nem látott cinikus módon csoportosította át a magánveszteségeket a kvázi bűnöző pénzemberek könyveiből az államadósság-nyilvántartásba, amit kombináltak a növekvő államadósság megfékezésére irányuló költségvetési megszorításokkal. Varufákisz szerint ez hatalmas likviditási csapdát eredményezett, amely növelte az államadósságot, és a valaha volt legnagyobb eltérést eredményezte a rendelkezésre álló likviditás, valamint a valós tőkebefektetések között.  

Ennek lett a kiszámítható hosszú távú eredménye a gazdasági stagnálás. A rossz közérzet végül olyan mély volt és olyan sokáig tartott, hogy megmérgezte mind az európai, mind az amerikai politikát. A volt pénzügyminiszter szerint itt véget érnek a hasonlóságok, és itt kezdődött Európa egyre növekvő hátránya az USA-hoz képest, mert az Egyesült Államokkal ellentétben az euróövezetből hiányoztak azok a szövetségi intézmények, amelyek válság idején (mint 1929-ben vagy 2008-ban) stabilizálni tudták volna a monetáris uniót, és megakadályozták volna, hogy tartós visszaesésbe kerüljön. 

Két lehetőség a monetáris unió fenntartására 

Helyzetleírása szerint 2008 után az EU-nak két lehetősége volt a monetáris unió fenntartására, és csak az elsővel lehetett volna elkerülni a tartós visszaesést. Az első a de facto, ha nem is de jure föderáció lett volna, ami közös adósságot, jelentős, szövetségi szintű adókat és egy ötéves, összevont páneurópai zöldberuházási tervet jelentett volna. 

Ennek a lehetőségnek a választásához azonban Európának le kellett volna mondania a német és holland üzleti modellben központi szerepet játszó neomerkantilizmusról, amely az euróövezet középpontjában áll. Akkortájt maga Varufákisz is azt gondolta, hogy az európai elit a neomerkantilizmus feladását viszonylag kis árnak tekinti majd az örökös visszaesés elkerüléséért. 

Persze ez tévedés volt. Európa legsikeresebb nettó exportőrei és politikai szereplői sokkal kevésbé törődtek a kontinens dinamizmusával, mint azzal, hogy az USA kereskedelmi deficitje által fenntartott nettó exportra támaszkodjanak. A Kínába irányuló nettó kivitelüket és a német bérek lenyomását is jóval fontosabbnak tartották, mint azt, hogy Európának esélyt adjanak arra, hogy visszanyerje a lendületét. 

A második lehetőség az volt, hogy a kvázi szövetségi opciót elkerülve masszív megszorításokat alkalmazzon az eurózóna leginkább depressziós tagállamainál, amit persze ugyanilyen komoly mennyiségi lazítás kísért a monetáris unió legkevésbé depressziós részeinek kedvezve. Ezt a lehetőséget fogadták el, és az euróövezet leginkább csődbe jutott tagjával, Görögországgal szembeni kegyetlen bánásmód ezt a választást hivatott jelezni a többi tagállam számára – írja Jánisz Varufákisz. 

Szerinte ennek az eredménye az lett, hogy az euró megmentése Európa-szerte az összesített beruházások tartós stagnálása árán történt, emellett elmélyültek az EU északi és déli része közötti szakadékok (és új kelet–nyugati árkok is kialakultak). Most az USA állami beruházási hullámon van, ami az európai ipari konglomerátumokat az államokba csalogatja, tovább mélyítve az EU beruházási szakadékát. Nem tartja meglepőnek, hogy az unió a Green Deal kijelentései ellenére sem tudja finanszírozni a saját zöldátmenetét, nemhogy Ukrajna háború utáni felépítését.  

Varufákisz szerint ma nem az a veszély fenyeget, hogy az európai döntéshozók még több költségvetési megszorítást fognak bevezetni. A szűkítés kedvelt fegyvere ma a monetáris politika. Miután egyszer már hibáztak, amikor elzárkóztak a bátor, progresszív monetáris politikától, amely megakadályozhatta volna a közelmúltbeli inflációs hullámot, most túl sokat és túl sokáig szigorítanak. Az eredmény az, hogy az amúgy is szétesett monetáris unió, amely a makacs infláció közepette (a gyorsan csökkenő pénzmennyiség ellenére) a recesszió szélén áll, lemarad Kína és az USA mögött. 

Úgy véli, mindennek az oka strukturális. A megszorító, ezáltal gyengítő megszorítások továbbra is szilárdan be vannak kötve Európa jelenlegi intézményi keretébe.  

Ez akadályozza azt, hogy a kormányok mindenféle politikai irányzatban különböző politikai programokat próbáljanak ki.  

Európa befejezetlen integrációs struktúrája nem teszi lehetővé, hogy olyan iparpolitikával kísérletezzenek, mint amilyet az USA most folytat (az inflációcsökkentési törvény, a CHIPS és a Science Act keretében), vagy más programokkal. 

A német kormány persze eltérhet az EU ortodoxiájától azzal, hogy hatalmas közpénzeket fordít a bukdácsoló ipari modelljének támogatására. De ezzel tönkreteszi az egységes piac és a páneurópai egyenlő versenyfeltételek iránti (inkább elméleti, mint tényleges) elkötelezettséget. Varufákisz szerint hamarosan várható a német támogatásokat nem elérő uniós tagállamok visszavágása, különösen azoké, amelyek nem tudják leértékeléssel (az eurózóna tagjai) megvédeni az iparukat. 

Az EU szurkolói az euró túlélését ünneplik, azt, hogy az államadósság már nem jelent akkora veszélyt, mint korábban, és ami a legfontosabb, hogy a merkantilista üzleti modelljük sértetlen marad. Legbelül megértik, hogy ezt a kis csodát azoknak köszönhetik, akik az Európai Központi Bankban (a Bundesbank heves ellenkezése ellenére)  

keményen dolgoztak azon, hogy beindítsák az EKB nyomdagépeit, és euróáradatokat szabadítsanak fel, hogy megakadályozzanak egy a Görögországhoz hasonlatos olaszországi kimeneteleket. 

A volt görög pénzügyminiszter szerint ennek azonban nagy ára lesz:  

Európa állandó stagnálása és folyamatos széttöredezettsége.  

Az európai monetáris unió továbbra is katasztrofálisan hiányos, mivel hiányzik a működéséhez szükséges politikai és költségvetési unió, és ami még rosszabb, a 15 évnyi rossz közérzet csak elmélyítette a zsákutcát. Nekünk, európaiaknak vagy fel kell készülnünk a problémás valutánk által ránk kényszerített hanyatlásra, vagy tennünk kell ellene valamit.  

A strukturális probléma politikai megoldást követel. 

Ezek is érdekelhetnek

trend

Promóció

Hazai válogatás

Promóció

Kövess minket

Facebook

Instagram

LinkedIn