Nemzeti érdek az EU-bővítés, de nem minden áron 

Szerző: | 2024. január. 4. | Geopolitika, Világgazdaság

Jelenleg az Európai Unió 8 országnak adta meg a tagjelölti státuszt. A legnagyobb fejtörést Ukrajna okozza méreténél, gazdaságszerkezeténél fogva. Kérdés, hogy ha végső soron választani kell, akkor az EU inkább Ukrajna, vagy a nyugat-balkáni országok bebocsátására voksolna-e?

Mihálovics Zoltán politológus, a Makronóm Intézet elemzőjének írása 

Az orosz–ukrán háború tragikus eseményeivel lassan 2 éve kell együtt élnünk. Ukrajnával a Nyugaton és így Európában is hatalmas a szolidaritás, számos ország katonai, pénzügyi, humanitárius módon segíti őket.  

A háború óta a politikai diskurzus centrális elemévé vált Ukrajna NATO- és európai uniós tagsága. A kettő közül az EU-csatlakozás kérdése került a legutóbbi Európai Tanács-ülés középpontjába: Kijev nem elégedett meg azzal, hogy tavaly nyáron az unió felvette a tagjelöltek listájára, de nagyjából két hete az állam- és kormányfők döntöttek arról, hogy megkezdődhetnek a konkrét csatlakozási tárgyalások.  

Magyarország az ülés előtt kijelentette, hogy adott esetben hajlandó vétóhoz folyamodni, amellyel teljesen ellehetetlenítette volna a tárgyalások megkezdését – mivel az Európai Tanács döntései egyhangúságot követelnek, a másik opció a tartózkodás. Többórás megbeszéléseket követően a magyar miniszterelnök nem folyamodott vétóhoz, ehelyett nem vett részt a szavazáson, így megmaradt az egyhangúság, és a döntés szerint a tárgyalások megkezdődhetnek Ukrajnával.

Magyarország elkötelezett az EU bővítése mellett, de nem minden áron.  

  1. Háború: háborúban álló országgal nem szabad és nem is lehet csatlakozási tárgyalásokat kezdeni: nincsenek egyértelműen kijelölt határok. Az sem világos, hogy mely területet nevezzük jelenleg Ukrajnának: a 2014 előttit a Krím-félszigettel és a frissen elcsatolt Herszon, Donyeck, Luhanszk, Zaporizzsja régióval együtt? Vagy a jelenleg ukrán fennhatóság alatt álló területeket? Esetleg a 2014 és 2022 közt Ukrajnaként ismert területet az imént említett négy régióval együtt, de a Krím nélkül? 
  1. Kisebbségek: amíg Ukrajna nem tér vissza a 2015 előtti nyelvtörvényhez, addig Magyarország teljesen jogosan nem tudja támogatni az ország integrációját. A 2019-ben elfogadott nyelvtörvény ellen hevesen tiltakoztak a kárpátaljai magyar szervezetek, mivel az a magánbeszélgetéseket és a vallási szertartásokat kivéve gyakorlatilag mindenhol kötelezővé teszi az ukrán nyelv használatát. A szabályok megsértéséért pedig jogi felelősségre vonást helyez kilátásba.  
  1. Jogállam, korrupció: a Global Risk Profile Globális Korrupciós Indexe 196 országot vizsgálva megállapította, hogy Ukrajna a 126., így a világ legkorruptabb országai között szerepel, sőt még sok afrikai ország esetén is alacsonyabb a korrupciós index (pl. Namíbia, Zambia, Egyiptom, Marokkó). A World Justice Project 2023-as Globális Jogállamiság Indexe szerint, amely 142 országot vizsgál, Ukrajna a 89. helyen szerepel. Miközben az elmúlt évek attól voltak hangosak, hogy Magyarországot és Lengyelországot vádolták korrupcióval és az ún. jogállamisági kritériumok be nem tartásával, addig a korrupciós index tekintetében hazánk a 196 országból csupán a 69., a lengyelek a 34. helyen szerepelnek. Jogállamiság tekintetében is hasonló a helyzet: a 142 vizsgált országból a magyar pozíció a 73., a lengyel a 36. Ukrajna mindkét esetben gyengébb teljesítménnyel „büszkélkedhet”.  

Nyolc tagjelölt 

2022. július 23-án az EU Ukrajnát és Moldovát tagjelölt státusszal ruházta fel, így Törökország (1999), Észak-Macedónia (2006), Montenegró (2010), Szerbia (2012) és Albánia (2014) mellett hétre emelkedett a tagjelöltek száma, ami mára már 8, mivel Bosznia-Hercegovina 2022 decemberében szintén megkapta ezt a státuszt. Csupán ketten – Koszovó, Grúzia – szerepelnek még a  potenciális tagjelöltek listáján. 

Az Európai Bizottság 2023 novemberében nyújtotta be az elért eredményekről szóló jelentését a tagjelölt államokról, a franciák és a németek pedig közösen tettek közzé egy jelentést az uniós reformokra vonatkozó ajánlásokról. December 14-én állapodtak meg, hogy hivatalosan megkezdik a csatlakozási tárgyalásokat Ukrajnával, de a Bizottság ajánlotta az egyeztetéseket Moldovával, Grúziának pedig a tagjelölti státusz megadását. 

 

Az EU a brexittel elvesztette az egyik gazdaságilag és katonailag legerősebb tagját. Ellensúlyként nyolc új ország felvételére kötelezte el magát, viszont mindegyikük az EU-átlagnál jóval fejletlenebb gazdaságilag: nagyok a fejlesztési szükségletek, gyengék a fegyveres erők, mélyek a kulturális-társadalmi különbségek. Néhányukat – Ukrajna, Moldova – közvetlenül fenyegeti Oroszország.  

Az EU-nak – ha azt vesszük, hogy minden tagjelölt bebocsátást nyer, és nem lesz egy brexithez hasonló kilépés – 2040 körül mintegy 35 taggal kell számolnia. 

Grúzia és Koszovó egyelőre csak potenciális tagjelöltek, de már benyújtották a jelentkezésüket. A probléma, hogy Koszovót öt jelenlegi EU-tagállam (Spanyolország, Görögország, Szlovákia, Románia, Ciprus) nem ismeri el, Grúzia esetében pedig nem tudni, hogy hol húzódnak a határok, ez alapján Ukrajnának sem kellett volna megkapnia a tagjelölti státuszt. 1987-ben Marokkó jelentkezését azzal az indokkal utasították el, hogy nem része Európának. Ugyanez mondható el Grúziáról is. 

 

A bővítést négy kihívás nehezíti: az egyik az időzítés, vagyis hogy gyorsan bővüljön az integráció vagy hitelesen. A másik a biztonság, tehát a nemzeti előjogok alapján akar valaki az integráció tagja lenni mint európai nép, vagy geopolitikai-pénzügyi megfontolásból igyekszik az adott nemzet az integrációba. A harmadik a pénzügyek: a bővítéssel az EU kockáztat egy szélsőségesen, társadalmi értelemben vett egyenlőtlen uniót, vagy inkább lassabban bővül, és csak úgy, ha a tagjelöltek nem teszik szélőségesen heterogénné az integrációt. Így egységesen működhetnek az intézmények is. A negyedik a döntéshozatal: a bővítéssel nehezebbé válik az egyhangúságot igénylő határozatok elfogadása, sokféle érdeket kell becsatornázni és nehezebb lesz a határozott, koherens cselekvés. 

Gyors vagy hiteles bővítés? 

Az EU hangsúlyozza, hogy a csatlakozás érdemeken alapuló folyamat, viszont azt is, hogy Ukrajna tagsága geopolitikai és stratégiai szempontból is elengedhetetlen. Végső soron ezeket az érdekeket kell majd mérlegelni. A bővítés nem működik egyik napról a másikra: Svédországnak és Finnországnak kéttő , a spanyoloknak és aportugáloknak pedig nyolc év kellett.  Az egykori szovjet blokkban szereplő, így a demokratikus intézmények és a jogállamiság terén kevés tradícióval rendelkező Ukrajnának ez még tovább tartana.  

Hiszen a szükséges reformok végrehajtása békeidőben is elég nehéz, háborúban pedig szinte lehetetlen. Ezért kell a hitelességre alapozni a bővítést.

A nyugat-balkáni országok integrációja ráadásul adott esetben sürgetőbb is lehetne, ha azt vesszük, hogy egy kritikus nyersanyagokban rendkívül gazdag térségről van szó. 

 

A korábbi bővítések esetében az EU addig húzhatta a tárgyalásokat, ameddig szükségesnek tűnt. Ukrajna esetében az időkeretet korlátozottabb: gyors eredmény kell, hogy északkeleti szomszédunk egyértelműen be tudja azonosítani, hogy mire számíthat az EU-tól – gyors csatlakozásra úgy, hogy háborúban áll, vagy ki kell várnia a fegyveres konfliktus végét a csatlakozással.

Egy valami biztos: háborúban álló ország nem csatlakozhat az Európai Unióhoz. 

Koppenhágai kritériumok 

Megfelelhet-e Ukrajna a koppenhágai kritériumoknak 2030-ig? Ha a háború évekig elhúzódik, akkor aligha. Ukrajna, Törökország és Szerbia tagsága nem csak arról szól, hogy ezek az országok megfelelnek-e a szükséges kritériumoknak, a geopolitikai és biztonsági érdekek adják az elsődleges motivációt. 

Stratégiai autonómia – régi álom új köntösben? 

Sok minden képlékeny még az EU-bővítés kapcsán, de azt biztosan lehet állítani, hogy a jövőben a biztonsági szempontoknak nagyobb prioritást kell kapniuk. Az EU abból indul ki, hogy Ukrajna esetében az EU-tagsága elképzelhetetlen előzetes NATO-tagság nélkül, mivel a blokknak nincsenek olyan képességei, amelyekkel garantálni tudná a védelmét. De mennyire számíthatna egy bővített EU az USA támogatására? 

Az Egyesült Államoknak egyre magasabb az államadóssága – ma 33 ezer milliárd dollár, ami csak 2023-ra évi 2 ezer milliárdos növekedést jelent (ez a GDP közel 150 százaléka, ami Olaszországéhoz hasonló). 

Meddig várhatják el az európai országok – amelyek nem szegényebbek és nem kevésbé népesek, mint az Egyesült Államok –, hogy az amerikaiak a saját vérüket és pénzüket kockáztassák, csak azért, mert képtelenek és nem hajlandók gondoskodni a saját biztonságukról?  

Ahogy az USA a Csendes-óceán felé fordul, az amerikai figyelem megoszlik közte és az Észak-Atlanti-óceán között. 

Az EU korábbi kísérletei arra, hogy katonailag potenssé váljon, kevés sikerrel jártak. A harccsoportokat 2005-ben hadra foghatónak nyilvánították, de egyszer sem vetették be őket. A sokat hangoztatott kiemelt cél csak papírforma maradt, csakúgy, mint a 2003-as és a 2016-os biztonsági stratégia. Nagy reményeket fűztek az állandó strukturált együttműködés koncepciójához. A Németország és Franciaország közötti legambiciózusabb projektek (FACS, MGCS) azonban csak botladoztak. Az A-400 M közös szállító repülőgéppel kapcsolatos tapasztalatok aligha biztatók: 13 éves késés után a teljesítménye továbbra is kiábrándító, a megbízhatósága megkérdőjelezhető, az interoperabilitása pedig korlátozott. 

Az ukrajnai és a közel-keleti válságok megmutatták a drónok, a légvédelem, a megbízható hírszerzés és az aktív harci személyzet fontosságát a földön. Az EU-nak mindezen dimenziókban nincsenek meg a képességei. Az unió jövőbeli védelmének csak akkor van értelme, ha Európa mint geopolitikai egység védelmébe beágyazódik Norvégia, az Egyesült Királyság és esetleg Törökország is. 

A közös kül- és biztonságpolitika az Európa Tanács 1999-es kölni ülése óta alig haladt előre valamit. Az EU a legtöbb fontos nemzetközi kérdésben nem képvisel egységes álláspontot: aligha lesz közös platform Kínával szemben, a Közel-Kelettel kapcsolatban széthullottak, és eltérések mutatkoznak az Oroszországgal, Szerbiával, valamint a Törökországgal kapcsolatos hozzáállásukban is.  

Erős vezetés és stratégiai cél nélkül az EU nem fogja elérni a stratégiai autonómiát. 

A pénzügyek újrakalibrálása 

Jelenleg az EU pénzügyi forrásainak nagyjából a 40 százalékát költi kohézióra és regionális fejlesztésre, további 40 százalékát a mezőgazdaságra és kevesebb mint 1 százalékát fordítja védelemre. Az egy főre jutó (GDP) tekintetében valamennyi tagjelölt ország messze az uniós átlag alatt van, de a mezőgazdasági ágazat méretét tekintve jelentősen meghaladja azt. 

 

Még az EU-n belüli legalacsonyabb egy főre jutó bolgár GDP (13 974 dollár) is kétszerese az olyan tagjelölt, vagy potenciális tagjelölt országokénak, mint Ukrajna, Albánia, Észak-Macedónia, Moldova, Grúzia és Koszovó. Ukrajna és Moldova gazdasági teljesítménye körülbelül a bolgár negyedét teszi ki.  

Brüsszel elkötelezett az uniós átlag alatti tagországok pénzügyi támogatása mellett, így minden tagjelölt jogosult lenne a masszív transzferekre, ezáltal a blokknak három, egyaránt kellemetlen megoldása marad: a jelenlegi tagok hozzájárulásának növelése (akik közül sokan nettó kedvezményezettekből befizetőkké válnának), a támogatás megvonása a jelenlegi kedvezményezettektől (Lengyelország és Magyarország) vagy a programok küszöbértékeinek, illetve volumenének felülvizsgálata. A jelenlegi feltételek mellett Ukrajna az EU teljes költségvetésének mintegy 20 százalékára lenne jogosult. 

Míg Montenegró vagy Moldova kis ország (együttesen kevesebb mint 4 millió ember), addig Ukrajna lakossága több mint 35 millió (a kérdés, hogy a háború után mennyi lesz), ami Spanyolországéval vagy Lengyelországéval egyenértékű. A mezőgazdasági ágazata túlméretezett, a globális búza 12, az olajos magok több mint 30 százalékát adja, valamint jelentős részesedése van kukoricából, árpából, zöldségből és gyümölcsből. Mindezt olyan struktúrákban, amelyek még mindig a sztálini kollektivizálás következményeit tükrözik. A mezőgazdasági földek magántulajdonba vételét csak 2020-ban állították vissza teljes mértékben. Ukrajna könnyen a négyszeresére növelhetné mezőgazdasági termelését. 

Ilyen körülmények között északkeleti szomszédunk kikönyökölhetné azokat az EU-tagállamokat, amelyek jelenleg a legtöbbet profitálnak a közös agrárpolitikából (KAP).

Ha Lengyelország és Magyarország a háború idején blokkolja a gabonát és a teherautókat Ukrajnából, hogyan fognak reagálni, ha Ukrajna egyszer élvezni fogja a KAP és a szabad mozgás minden előnyét? Nem is beszélve Franciaország helyzetéről, amely az elmúlt 60 évben a KAP fő kedvezményezettje volt. Azaz a politikát alapvetően újra kellene kalibrálni. 

Az uniós csúcstalálkozó megnyitotta az utat a tagsági tárgyalások előtt, de az út heves vitákkal terhes lesz. A háború nélkül aligha lenne komolyan szó Ukrajna uniós tagságáról. Az EU egy olyan, háború sújtotta országot akar felvenni, amelyet a háború előtt aligha tartott alkalmasnak a tagságra. Ha az USA Ukrajnának nyújtott támogatása csökken, az uniónak tudnia kell, hogy Ukrajna fenntartásának terhe az ő vállára fog hárulni. 

 

Komplex döntéshozatal 

Ha minden tagjelölt és potenciális tagjelölt csatlakozna (igaz, Erdogan Törökországa számára az integráció elképzelhetetlen), az EU lakossága a jelenlegi 450 millióról valahol 500 és 590 millió körülire duzzadna. A minősített többségi szavazással (QMV) hozott döntések küszöbértéke ma az unió teljes lakosságának a 65 százalékát jelentő tagok 55 százaléka. Harmincöt taggal ez a küszöbérték 20 tagállam lenne, amely 325 millió embert jelentene (vagy Törökországgal együtt 385 milliót). 

A fiskálisan visszafogott EU-tagok még mindig blokkoló kisebbségben lennének, a brexit ellenére is. A több mint 30 tagból álló testületben a nettó kedvezményezetteknek és a költségvetési stabilitási kritériumokat semmibe vevő országoknak strukturális többsége lenne. A három nagy tag, Németország, Franciaország és Olaszország így csak egységesen fellépve tudna vétót gyakorolni. A bővítés valószínűleg a meglévő tagországok közötti meglévő szakadékokat is szélesítené, mivel Ukrajna csatlakozása nagyon eltérő módon érintené őket:  

a német és a lengyel ipar valószínűleg profitálna az olcsó munkaerőből és a kedvező befektetési lehetőségekből, míg a francia, a lengyel és magyar mezőgazdaság komoly konkurenciával nézne szembe. 

Az EU-nak vagy félre kell tennie a QMV hatályának kiszélesítésére vonatkozó terveket, vagy felül kell vizsgálnia a küszöbértékeket, ha a nettó befizetők el akarják kerülni, hogy kiszolgáltatottak legyenek. 

Egy 35 tagú Bizottság nem lenne felállítható, ami azt jelentené, hogy az egy ország, egy biztos szabályát újra kellene gondolni, amivel egyes tagállamok elveszítenék a közvetlen hozzáférést az EU legfontosabb döntéshozó testületéhez – ne higgyük, hogy ezek nem a legkisebb államok lennének. 

Az euroszkepticizmus reneszánsza 

Európában jelenleg nagy a szolidaritás Ukrajnával. Eddig elmondható volt az, hogy az EU minden egyes tagja, ha különböző mértékben is, de profitált a felvételből. Most a helyzet úgy néz ki, hogy a jelenlegi tagjelöltek gyors felvétele óriási terhet róna az unió erőforrásaira. Ez két kérdést vet fel: 

  • Az EU-tagállamok adófizetői hajlandók lennének-e elfogadni az új tagállamokba irányuló hatalmas transzfereket, ha a saját gazdaságuk gyengélkedik?  
  • Folytatódik-e Kijev támogatása, ha Ukrajna EU-csatlakozásának költségeit az európai polgárok is meg fogják érezni? 

A legtöbb EU-tagállamban erősen euroszkeptikus politikai pártok vannak felívelőben, miután a brexit nyomán átmenetileg elvesztették vonzerejüket. Németországban az AfD a második legerősebb párttá vált. A következő, 2027-es franciaországi elnökválasztás erőpróba lesz Marine Le Pen Nemzeti Tömörülése számára, amely a legutóbbi két megmérettetésen a második helyen végzett. Mivel Macron nem indulhat harmadszor, sok választó számára ismerős és vonzó arcot fog mutatni, különösen, ha a társadalmi feszültségek növekednek. Svédországban, Finnországban és még Hollandiában is széles körben felívelőben vannak az euroszkeptikus pártok. 2016 áprilisában a holland választók leszavazták az Ukrajnával kötendő társulási szerződést (61 százalék ellene, 38 százalék mellette, 32 százalékos részvétel mellett). A parlament végül ratifikálta a szerződést, miután a kormány kifejtette, hogy az nem jelentene semmilyen katonai vagy pénzügyi segítséget Ukrajnának, ám öt évvel később ezeket a szavakat felülírták az események. Geert Wilders közelmúltbeli választási diadala a hollandok elégedetlenségét jelzi. 

 

Mi következik? 

A legvalószínűbb forgatókönyv a török eset megismétlődése. A csatlakozási tárgyalások csak azért kezdődnének meg, hogy aztán megannyi vitás pontba fulladjanak: lejárna a határidő, és egyes EU-tagok ellenállása Ukrajna felvételével szemben hajthatatlannak bizonyulna. Északkeleti szomszédunk „kiváltságos társulást” kapna, de teljes jogú tagságot nem. Jelenleg ez tűnik a legvalószínűbb szcenáriónak, aminek a megvalósulására 60 százalékban számítok. Ez lenne véleményem szerint a helyes forgatókönyv, ugyanis meg vagyok győződve arról, hogy hiányos reformokkal egyetlen államot sem szabad beengedni az integrációba, főként olyat, amely hadat visel, és a határai sem tisztázottak, a kisebbségekkel való bánásmódról, a korrupciós és jogállamisági indexekről nem is beszélve. 

Címlapfotó: Shutterstock

Ezek is érdekelhetnek

trend

Promóció

Hazai válogatás

Promóció

Kövess minket

Facebook

Instagram

LinkedIn