Havi alapon már nőtt a kiskereskedelmi forgalom 

Szerző: | 2024. január. 8. | Hazai

Mivel az infláció visszaszorulóban van, üteme csökkenő, így a KSH friss, 2023 novemberére vonatkozó kiskereskedelmi forgalom adatai havi alapon már 0,8 százalékos növekedést mutattak. Igaz, éves alapon továbbra is csökkent a kiskereskedelem volumene, ám a következő hónapokban kerül ki a bázisból az üzemanyagok ársapkája, így ez sokat javíthat majd az éves alapú volumenindexen. 

Elemző: Regős Gábor, a Makronóm Intézet vezető közgazdásza 

Novemberben a kiskereskedelmi forgalom bár éves alapon továbbra is csökkent 5,4 százalékkal, de havi alapon már 0,8 százalékos növekedést mutatott – azaz megérkezett az első életjel az ágazatból.

Novemberben a kiskereskedelmi forgalom éves alapú mérséklődésében a reálbérek alakulása már nem játszott szerepet, hiszen ez a mutató már szeptemberben is emelkedést mutatott, ehhez képest pedig novemberre a helyzet csak javulhatott, tekintettel a mérséklődő inflációra.  

Óvatosak a háztartások, magas volt a bázis

Ami az éves alapú visszaesést okozhatta, az egyrészt a háztartások fokozott óvatossága, másrészt pedig az üzemanyagok ársapkája miatti magas bázis. Ez utóbbit mutatja az üzemanyag-forgalom volumenének 21,4 százalékos csökkenése is – ezzel szemben az élelmiszerek forgalma csupán 0,6, a nem-élelmiszereké pedig 3,9 százalékkal mérséklődött. A kiskereskedelmi forgalom beindulását segíti a hitelkamatok csökkenése is – ám ez is egy lassú folyamat, hiszen amíg az alacsonyabb alapkamat megjelenik a piaci hitelkamatokban, az is idő. Illetve ahhoz is időre van szükség, hogy ezt a háztartások érzékeljék. A havi alapú növekedésben elsősorban annak lehetett szerepe, hogy az árak érdemben már nem emelkedtek tovább, az infláció visszaszorulóban van. 

A nem-élelmiszerek forgalmán belül továbbra is jellemző, hogy az alapvető fogyasztási cikkek forgalma tartja magát – így például a gyógyszerek forgalma 3,5 százalékkal nőtt –, míg a halasztható vásárlások továbbra is halasztódtak: a cipők és ruhák forgalma 9,9, az iparcikkeké 9,2, a bútoroké és műszaki cikkeké 7,8 százalékkal csökkent.  

Novemberre esik a Black Friday, azaz az a nap vagy hétvége, amikor a boltok jelentős akciókkal csábítják a vásárlóikat. A jelek szerint ez a hétvége a tavalyinál gyengébbre sikerült – talán nemcsak a forgalom volumene, de az akciók tekintetében is. 

Sokat javulhat az éves alapú volumenindex 

A következő hónapokban kerül ki a bázisból az üzemanyagok ársapkája, így ez sokat tud majd javítani az éves alapú volumenindexen, amely a következő hónapokban – várakozásaink szerint legkésőbb februárban, de talán már előbb is – visszatérhet a pozitív tartományba. Ezt elősegítheti a minimálbér és a garantált bérminimum előrehozott emelése, általánosan a reálbérek változásának pozitív tartományba történő visszatérése, valamint ezekkel párhuzamosan az óvatossági motívum is oldódhat. A következő hónapok kiskereskedelmi adataira tehát érdemes lesz figyelni: a decemberi adat az év végi magasabb forgalom miatt fontos, az év eleji adatok pedig arra adnak majd jelzést, hogy milyen ütemben tud visszatérni növekedési pályájára a fogyasztás. 

Címlapkép: shutterstock

Ezt is ajánljuk a témában:

Ezek is érdekelhetnek

trend

Promóció

Hazai válogatás

Promóció

Kövess minket

Facebook

Instagram

LinkedIn